Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-07-07 / 27. szám
4 VAGI HÍRLAP lyeket, azokat, kik — mint biztos forrásból tudjuk — egyik függetlenségi kerületüket ajánlották fel a köztiszteletben álló igazgatónak. — Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi m. k. miniszter Klúg Pétert a siketnémák budapesti iskolájának tanárát a X. fizetési rangosztály 3. fokozatába való sorozás mellett a szegedi ujonan szervezendő iskolához nevezte ki és egyszersmind az iskola szervezésével és vezetésével bízta meg. — A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Taritzky Ferencet, a siketnémák kolozsvári és Schaffer Károlyt, a siketnémák temesvári intézete igazgató-tanárait igazgatókká, Klis Lajost, a siketnémák váci, Németh Lászlót, a siketnémák és a vakok kecskeméti intézeteinek tanárait, valamint Heródek Károlyt, a vakok budapesti orsz. intézetének h. igazgatóját igazgató-tanárokká, Scherer István id. nyugdijazolt tanárt, a szolgálat kötelékébe való visszavétele és a k. hülyék áll. intézetéhez való beosztása mellett, továbbá Gácsér Józsefet, a siketnémák váci és Nagy Pétert, a siketnémák kolozsvári intézetének tanárait a IX. fizetési osztály 3-ik fokozatába tanárokká, Vucskits Jánost, a vakok kolozsvári, Váradi Zsigmondot, a siketnémák budapesti, Mlinkó Istvánt, Bihary Károlyt, Valek Jánost, a siketnémák váci és Wentzel Józsefet, a siketnémák budapesti intézetének tanárait a X. fizetési osztály 3-ik fokozatába nevezte ki. — Sorakozzunk! Kaptuk s szívesen közöljük a következő sorokat: Dicső zászlót bontottak ki a tordai állami tisztviselők. E zászlóra ezer és ezer állami tisztviselő, ezer és ezer család jóléte, boldogsága és vágyai vannak felírva. E zászlót meglepő lelkesedéssel fogadja mindenfelé az eddig mostoha sorsban részesült állami tisztviselők testületé, naprólnapra növekszik azoknak száma, kik e zászló alá sorakoznak, hogy a legnemesebb cél harcosaivá legyenek. A váci állami tisztviselők, sajnos még nincsenek a küzdők sorában. Mintha bizony ez a Vác az Eldorádónak egy kihasított területe volna, hol az emberek tejben-vajban fürödnek, hol az anyagi gondokat nem ismerik, hol a hivatalok a legeszményiesebben vannak berendezve. Pedig mindnyájan tudjuk, hogy bennünket is ugyanazon terhek nyomnak, melyek többi kartársainkat egy zászló alá sorakoztatták. De hát akkor miért nem teszszük mi is ugyanazt, egyéni érvényesülésünk- és érdekeinkért, a mit a többiek ? ! Hisz előttünk a példa csak követni kell. Az itteni állami hivatalok főnökei közül valamelyik vállalja magára e nemes mozgalom megindítását és vezetését; gyűjtse maga köré a többieket az intéző bizottság megalakítása végett. Tudassuk a tordarakkal csatlakozásunkat s kérjük fel városunk minden nemes eszméért lelkesülő képviselőjét ügyünknek a képviselő házban való pártfogására. Ennyi a legkevesebb, a mivel a közös érdeknek mi is tartozunk. Sorakozzunk tehát a zászló alá s ne legyünk késedelmezők, vagy éppen utolsók abban, a mi méltányosságánál fogva mindenkinek teljes lelkesedését és pártfogását érdemli. Egy váci állami tisztviselő. — Eltávozás. Mint sajnálattal értesülünk, Nánássy Dezső ny. honvédhuszárőrnagy, ki általános tiszteletnek örvendett városunkban, megvalósítja régi tervét s eltávozik Vácról. E héten megy családjával uj tartózkodási helyére Egerbe. — Uj rend a póstán. Humánus rendeletet közöl velünk a postaigazgatóság. A kereskedelmi miniszter rendeletéből kifolyólag julius 1. napjától kezdődőleg a postán nem mint eddig szokásban volt, hogy vasár- és ünnepnapokon délután 2—3 óráig is volt hivatalos óra, hanem nemcsak vasárnap, de minden ünnepnapon csupán délelőtt 9—12 óráig lesz a hivatal hozzáférhető, a délutáni hivatalos órák e naptól kezdődőleg egészen eltömítettek. A köznapokon a felvevő és leadó szolgálat változatlan marad. A vasárnapi munkakorlátozás a jövőben kiterjed a következő közünnepnapokra: újév napja, husvét hétfője, áldozó csütörtök, űrnap, pünkösdhétfő, karácsony két ünnepe, april 11, augusztus 20, vagyis ezeken a napokon délután sem lesz nyitva a posta. — Uj kispapok. Szerdán f. hó 3-án folyt le a püspöki palotában a püspök elnöklete alatt a káptalan és szemináriumi elöljáróság jelenlétében a papnövendékek felvétele. Jelentkezett 37 ifjú kik közül felvételt nyertek ; A theologia ílí.-ik évfolyamára Borsos János, a theologia I.-ső évfolyamára: Makkay Lajos, ki saját költségén a bécsi Pázmáneumba küldetik, — továbbá Tordikrpád, Hajagos József Kopetzki József, Behák Mátyás, Vedres Béla, Vályán Lajos és Seszták Gyula. A gimnázium Vll-ik osztályára: Fraknái Tibor, Podhorszky József, Butsek János, Szomor Béla, Baros Rezső, Fleuth János, Zatzkovits Rezső, Veres Mihály és Fajth Nándor. — Építés a ffegyházon. Balkay igazgató tudvalevőleg lapunk utján is pályázatot hirdetett a leégett fegyházépület elkészítésére. Az árlejtés határnapja elérkezett s azt meg is tartották. Az igazgató az építést Ehrenwald Vilmoz újpesti vállalkozónak adta ki a négy pályázó közül, ki hat százalékot engedett az államépitészeti hivatal által kiszámított összegből s igy az ő ajánlata volt a legolcsóbb. A pályázók közt volt a váci szövetkezet is, mely 19.57°/0 ráfizetést kért a kijelölt összegre. Az építkezést már legközelebb megkezdi a vállalkozó. — A viharpróféta vizsgálatai. Falb, a hires leveli béka újból feltűnt a horizonton, csak gondol egyet s jósol, tartozik ezzel a Gasparone podesztájának szavaival élve: az egészségének. Az ő fejében már készen vannak az év második felének kritikus napjai, a melyeket igy publikál: elsőrendű viharnapok aug. 28, — szept. 28, okt. 27, nov. 2G. és decz. 25. Másodrendű kategóriába esnek julius 15 és 31 : aug. 15, szept. 12 és okt. 12. Harmadrendűek: jul. 1, nov. 2. és dec. 2. Julius első felében rekkenő hőség lesz ; második részében általános esőzésre számíthatunk. Augusztus kezdő fele száraz, dereka zivataros, második felén országos eső várható. Szeptember első harmadán esős, hideg idő jár, közepén változékony, végén derült. Október kezdete havat hoz, mely csekély, megszakítással végig tart. November erős hideggel köszönt ránk, melyet közepén eső követ. December kezdetén elvétve hó is akad, közepén eső váltja fel közben a hózivatart, mig erős hideg zárja be az évet. — Komlósi Emma. Néhány esztendeje — lehet már tiz is — egy fiatal leány költözött le városunkból Budapestre. Akkor mig Krausz Emmának hívták s nem igen tudták róla, hogy mily kiváló szinésztalentum. Színi iskolába iratkozott be s a vigszinházhoz került, itt kisebb szerepeket játszott el. Nem ez volt a terrénuma, hát otthagyta a lipótköruti muzsahajlékot s vidékre ment. Kolozsvárt lépett fel s itt felfedezzék, hogy üde, kedves hanggal rendelkezik s a népszínműben többet nyújt a közepesnél. Évek múltak, teltek s Komlósi Emma rövidesen primadonnává fejlett úgy, hogy szívesen szerződtette bármelyik elsőrangú vidéki direktor. Kolozsvárnak. Nagyváradnak pedig kedvence lett az élénk szemű, fekete hajú leány. Az ifjú művésznő hire felhatott a fővárosba és most, hogy Blaháné elhagyja a népszínházát az árván maradt népszínműnek keres Porzsolt direktor egy második Blahánét. így került Komlósi Emma a népszínházba vendégszereplésre. Éppen kapuzárás előtt, a szezon legeslegvégén, tehát nagyon szerencsétlen időben lépett fel. Őt összehasonlítani Blahánéval nem szabad, Komlósi Emma a kezdet kezdetén van, Blaháné pedig tünemény szinműveszetünk egén, kinek mása aligha fog akadni. Komlósi Emma Török birónét játszotta s kedvező fogadtatásban részesült a közönségtől. A sajtó is biztatóan fogadta, egy—kettő kivi .elével, a melyek Blahánéval hasonlították össze s természetes, hogy ez az összehasonlítás nem szolgált Komlósi előnyére. A fiatal művésznő hogy tetszett Porzsolt igazgatónak, azt csak a jövő szezonban tudjuk meg, mikor többször is fel fog lépni. — Tanképesitő vizsgálat. A siketnémák váci kir. orsz. intézetével kapcsolatos tanárképzőben júlus hó 25 és 27-én volt a képesitővizsgálat. Képesítőre bocsájtattak Kábán József, Kegler Ferenc, Desenszky Ferenc, Markovics Árpád, Szabady Géza :s Szabados Ödön II. éves tanárjelöltek. A 25-én dr. Szabó Sándor min. oszt. tanácsos elnöklete alatt tartott írásbeli vizsga tétele a következő volt: Ha a jelöltre az I. osztály vezetését biznók, mit, miért és hogyan tanítaná. Az Írásbeli vizsgálat sikeres letétele alapján valamennyi jelölt szóbeli képesítőre bocsájtatott. A fent említett 6 jelöltön kívül Sommer Gyula ág. h. ev. lelkész is vizsgát tett módszertanból, fonetikából és neveléstanból. A vizsga eredménye 3 kitűnő, 1 jeles, 2 jó és 1 elégséges. Vizsga végeztével a miniszteri biztos a vizsga sikerülte fölött való örömének adván kifejezést, üdvözölte az uj tanárokat. Most a jelöltek nevében Markovics Árpád úgy a miniszternek, mint az osztálytanácsos és a tanári karnak hálás köszönetét fejezte ki. — Esküvő. Tegnap délelőtt esküdött örök hűséget Bellovits Ödön nyomdavezető Krakker Mariska kisasszonynak, Krakker Kálmán siketnémaintézeti gondnok és neje kedves leányának. — Panasz a Mátyáskirály ntcából. Panaszos sorokat kaptunk a Mátyáskirály utcából. Arról van szó, hogy most nyár idején száz és száz kocsi földül meg ezen a környéken s száz és száz ember megy le a Duna partjára, hogy gyümölcsét értékesítse s gyömülcsöt vegyen. Mert itt van a gyümölcspiac s érdemes ezt megnézni. Az az érdemes volna, ha nem volna oly nagy piszok és por azon a környéken. Azt panaszolják nekünk, hogy dacára a szokatlan, nagy forgalomnak nem tisztítják, nem öntözik a Mátyáskirály utcát. Az ott lakók egészsége követeli, hogy a városi hatóság gondoljon rájuk s mi fel is hívjuk erre figyelmét. — Szobor a székesegyház-téren. Régebben irtuk már meg, hogy megyés püspökünk a székesegyházi tér díszítésére két szobrot fog állítani. Az egyik már meg is érkezett, fel is állították tegnap, szombaton. A nagytemplom előtt áll az egyik kis parkban szűz Mária szobra magas talpazaton, melyet naszáli kőből készítették. A másik oldalra szt. József szobra fog kerülni, de ezt csak a jövő esztendőben fogják felállítani. Általános feltűnést keltett ismét a szép talpazat, mely a Naszálból került ki. Sokkal szebb, mint az uj kriptabejáró s valóban kár, hogy a naszáli kő jó hírnevét a bányabérlök elrontották. Tar-