Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-04-21 / 16. szám
2 VÁCI HÍRLAP látja Nógrád is, de Pest is, melyet eredetileg Nógrádnak akart juttatni. Ki garantálja most már, hogy a vállalkozónak miután ez a számítása nem vágott be Pestmegyénél, hát a vasutat Vácra mégis bevezeti. Ha meggondolja magát, faképnél hagy, kárát pedig a mi városunk látja egyedül. A vármegye nem ad. Kevés város és falu van a megyében, melylyel oly kevés dolga van a vármegyének, mint Váccal. Mi nem panaszkodunk, nem is kérünk, törökegykedvűséggel, de más szavakkal mondjuk : Allah igy rendelte. Hozzá szoktattuk a székházat ehhez s ha egyszer szerényen városunk érdekében is kívánunk valamit, akkor elfordul tőlünk, tudja, jó emberek laknak itt, nem is haragszanak érte. Nem is haragszunk, a mint látszik. Nem veszszük észre, hogy ügyeink hónapokon át hevernek a vármegyénél, hogy sok dologban gátat vet a kezdő munkának, hogy ha kérünk, elutasít, hiszen Vác derék polgársága eddig se kivánt semmit, nem kellett neki semmi, ezután sem akadékoskodunk sem a hivatalokban, de a közgyűlés tárgysorozatában sem. Gajáry Géza képviselőnk mondotta nem régen még, hogy a vármegye mit sem telt a mi városunkért. lm, látjuk most az eklatáns példát, igaza van Gajárynak. Jó lesz ezt nekünk, a szegényeknek, megjegyezni és alkalomadtán, mikor fizethetünk, rá is gondolni. Elvégre is gondolnunk kell arra, hogy egy cseppet sem kürömb város Vácnál Félegyháza, Nagykőrös, a melyeknek érdekében a vármegye már sokat tett. Nekünk illik már követelnünk ! Megjegyzem, hogy hadhajót és tengert eddig csak festve láttam magam is. Elmeséltem, hogy büszke vitorlásokon bekalandozzuk az Adriát. (A tengeri betegségről persze hallgattam.) A legszebb holdas éjszakákat Velencében, a lagúnák sötétkék vizén, gondolán töltjük forró vérű szinyorinák társaságában, a kik ölünkbe hajtva fejüket éneklik a csillagos éjszakában az isteni jambót. Beszéltem a ringó hullámok menyországáról. Mikor a közelben lubickoló hölgyek fürdőkosztüméből ki-kivillanó őszinte bájak végig bizsergetik az embert a feje búbjától a talpáig s az a hullám bontogatja a bajuszunkat, a melyik egy pillanat előtt a bájos X. bárónő kararrai melle körül pajkoskodott, vagy épen Y. grófnő ruhácskája titkos redőiből szabadult ki . . . Bár Cirkvenica táját sem láttam soha, a fürdő törzsvendégei közül leírtam neki egy nagykövetnét, 3 grófnőt és 5 bárónét. Még a nevüket is bemagoltattam vele s ígértem, hogy bemutatom nekik. Az igazat megvallva, nem lelkesült túlságosan minderre. Csak, mikor azt mondtam, hogy mind e paradicsomtól a vízben csupán egy szál kötél választ el, a szárazon még az se — véltem fölvillanni szemében valami sohasem látott szikrát, a miből azt sejtettem, hogy a tüzet Klis Lajos könyve a siketnémákról. (Közérdekű tudnivalók a siketnémákról.) Vác, ápr. 20. E cim alatt látott mostanában egy 80 oldal terjedelmű értékes munka napvilágot, A könyvet a szülők és érdeklődők tájékoztatására a vallás és közoktatásügyi miniszter megbízásából Klis Lajos, a siketnémák helybeli intézetének érdemes tanára irta. Klis Lajos a megbízatásának fényesen meg is felelt, mert nagybecsű munkájában a siketnémát a művelt közönséggel teljesen megismerteti és a siketnémák sorsa iránt érdeklődőknek mindenben tökéletes tájékozást nyújt. Dicshimnuszt nincs szándékunk zengeni, dicséri önmagát az alapos tudással, az ügy iránti igaz szeretettel, lelkesedés és élvezetes nyelvezettel megirt becses mű, melynek bevezető részéből itt közlünk egy kis mutatót: Az 1890. évi népszámlálás adatai szerint hazánkban — Horvát-Szlavon országot és Fiúmét kivéve — 16073 siketnéma egyén él, a kik között 5170 az oktatásra alkalmas korú, 7 — 15 éves gyermek. Ez utóbbiak számára az 1899 — 1900. tanév végéig hazánkban csak 7 intézet, illetve iskola állott fenn ; melyekben évente átlag 426-an nyernek oktatást. Ellenban 4644-en nem részesülhetvén az iskolai nevelés és oktatás áldásaiban, önhibájukon kívül mostoha sorsban, műveletlen állapotban nőnek fel és meg vannak fosztva a vallás vigaszától is. Tudatlanságuk és elmaradottságuk miatt pedig legnagyobb részük el van zárva a tisztességes kenyérkereső megélhetést biztositó pályától. Vájjon mi az oka annak, hogy a magyar társadalom épen a siketnémákkal törődik oly keveset? E sajnos tény főleg a következő okoknak lehet tulajdonítani: 1. A siketnéma első tekintetre alig különbözik az épérzékű embertől, minélfogva különös érdeklődést nem ébreszt maga iránt. 2. A siketnémák helységenként elszórtan fordulnak elő s igy nagy számunk nem lévén feltűnő, a közfigyelmet sem vonják különös mértékben magukra. taplóra hintettem . . . Harapjon csak egyszer az almába! . . . Elindultunk, széltől dagasztott vitorlákkal — akarom mondani: nagy füstölés és kerékcsattogással a fiumei fővonalon. Útközben sörrel, konyakkal és „Úriemberek könyvtár“-ából vett könyvekkel éleszgettem az „állatot az emberben.“ Még az a szerencse, hogy mindent ő fizetett. És most — dühtől remegve kell kijelentenem, hogy a kegyed férje egy kalifikálhatatlanul, mondhatnám: aljasul közönséges — becsületes férj! És pedig azért, mert: Fiúméban első dolga volt 43 anzikszét Írni magának s mikor a legszebb hölgyekre figyelmeztettem, azt mondta, süssem meg a hölgyeimet ; ő csak magát szeretné látni; a szobaleányt, a kit a szállodában ráuszítottam, formaliter kidobta. Másnap kijelentette, hogy a másik százast fel sem váltja, mert magának vesz ajándékot otthon, kápotlásul a szalmaözvegységért. Még kölcsön sem adta nekem a százast, pedig kértem legalább százszor — elhiheti. És most — bár haragban vagyunk — itt ülünk a kúrszalon előtt ketten egy asztalnál, mert senki sem törődik velünk s igy egymásra vagyunk utalva. Én Cirkvenica balneologiai hatásának remek eredményeit konstatálgatom a kerekebb női 3. Közönségesen összetévesztik a siketnémákat a hülyékkel és őket. oktatásra és nevelésre alkalmatlan lényeknek tekintik, a kik legfeljebb szánalomra méltók, de a kiknek hasznát senki sem veheti. 4. Általában rossz indula*ú, hirtelen haragú, bosszúálló és gonosz egyéneknek tartják őket a kik nem érdemesek arra, hogy az Isten képére alkotva az emberi társáságnak legyenek tagjai. 5. Még nem ment át a köztudatba az az igazság, hogy a siketnémák nevelése és oktatása nemcsak egyéni szükség és családi feladat, hanem nemzetgazdászati és társadalmi érdek is. 6. A siketnémák legtöbb helyen nem lévén oly számban, hogy ott számuk-a külön iskola felállítása indokolt lenne, a részükre egyes központokban felállított iskolákban részesülhetnek csak oktatásban; hol nevelésük — a különböző vidékekről összegyűlt gyermekek eltartási költségei és azon körülmény miatt, hogy egy tanerő egyszerre csak 12 növendéket taníthat, — drága dolog. És bár a siketnémák oktatásával járó költségek egy részét a közoktatási kormány nyújtja az által, hogy a törvényhatóságok által felállítandó siketnéma intézeteket és iskolákat hajlandó saját költségén tanerőkkel ellátni: a törvényhatóságok és társadalom fokozottabb érdeklődése és áldozatkézsége még mindig csak elvétve nyilatkozik meg. Az előadottaknál fogva kívánatos, sőt szükséges az, hogy a siketnéma testi és lelki tulajdonait a nagy közönség megismerje. A kellő felvilágosítások alapján remélhető, hogy a siketnémák irányában táplált előítéletek meg fognak szű mi és felébred elhagyatott sorsuk iránt az érdeklődés. A mig ugyanis a nevelésben nem részesült siketnémák csak nyűge az emberi társadalomnak; addig a kiképzett siketnéma épen olyan munkás, hasznos, jogait és kötelességeit ismerő adófizető polgárává válik a hazának, mint az épérzékű ember. Épen ez okból addig is, míg az állam, a törvényhatóságok cs társadalom vállvetett munkával az összes siketnémák befogadására elegendő szakiskolát létesítenek, nem nézhetjük közönyüsen, hogy annyi siketnéma embertáridomokon, mig ez a mamlasz (a férjre ez nem sértés) hátat fordít ennek az isteni korzónak, s már odáig van, hogy verseket ir magához, időnként helyesírási szabályokat kérdezve tőlem. Most épp’ azt akarja tudni, hogy mi a neve a legszebb szárnyas angyalnak az égben. — Mi közöm hozzá? nem tudom! — ordítom vissza lehető gorombán. — Hát akkor mit tudtok ti, poéták ? Rögtön kárörvendve visszavágok: — Hisz te se tudod, doktor létedre, hogy mi a legnagyobb betegség a világon ! És hallja csak mit mondott erre a szárazföldi patkány ? (A tengeri medve czimet már Fiúméban, a szobaleány hecc alkalmával megvontam tőle.) Ezt mondta, olyan hangon, mint egy próféta : — A legnagyobb betegség a világon, ha az ember szerelmes és el van szakítva attól, a kit szeret; különösen, ha az ember a feleségébe szerelmes ! Nagyságos Asszonyom! Kérem, könyörgök, vigye haza a férjét mielőbb. Valami solymári rózsa-férj versenyen dijat nyerhet vele, de en - gém itt miatta megüt a guta. Csókolom a rózsaszinkörmú, keskeny kezeit. Beke Ödön.
