Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-30 / 52. szám
4 VÁCI HÍRLAP A ki ezen elveket és igazságokat nerti csak vallja, hanem minden tettében és lépésében követi is, az csak saját boldogságát mozdítja elő, mert az nyugodtan fogja élvezhetni a sorsnyujtotta javakat. De nem csak előmozdítja saját boldogságát, hanem azt megkétszerzi is. Azt tartja a közmondás: osztott boldogság, kettős boldogság. A ki úgy tud örülni embertársa boldogulásának mint a magáénak, az igazán boldog és megelégedett lehet. Ezeket szem előtt tartva belátom, hogy sok függ saját magunktól, hogy a közelgő év ránk nézve boldog év legyen. Megvagyok győződve, hogy a te megjegyzésed is erre célzott és Ígérem, hogy baráti jó tanácsodat meg fogom szívlelni. Ismételve boldog újévet kívánva maradok őszinte barátod Tibor. — Szilveszter estélyén. Karácsonykor is szűknek bizonyult a nagytemplom hajója, igy lesz az Szilveszter estétén is valószínűleg, mikor az óáldás lesz. Mint halljuk, a prédikációt az ünnepi áldással együtt a püspök fogja mondani. — Eljegyzés. Örömmel közöljük a kö. vetkező hirt: Mlinkó István a siketnéma-intézet rokonszenves tanára eljegyezte Fodor Imre és neje kedves és szép leányát Teribe kisasszonyt. Szívből gratulálunk a boldog párnak ! — A képviselőnek a képviselője. Karácsony szent napján nagy volt az öröm a kis gyermekek között a felsővárosi óvodában. Ott állott a szép nagy karácsonyfa a terem közepén tele czukrokkal, aranyos almákkal és diókkal. A sok apróság örömtől csillogó arccal ott sürgött-forgott a remek fa körül s várta izgatottan, türelmetlenül a jó bácsit, a ki majd szétosztja közöttük a sok mindenfélét. Azután meg adddig meg se kezdhetik kedvesen selypes beszédeikkel az erre az alkalomra betanult kis versikéik elszavalását, a mig nem jön az elnök úr. Pedig már mindenki itt van. A tisztelendő úr, a jó kisasszony, a kedves mamák, csak még az a kit legjobban várnak, késik oly soká. Nagy csend van a szobában, mint a hogy ez szokott lenni ott, hol valakire igen igen várnak. Egyszerre csak nyilik az ajtó s beszalad az ünneplő közönség közé egy icike-picike kis fiúcska — nem volt több nyolc évesnél — s bátor hangon elkiáltja magát, hogy: a papa elment Pestre és most én fogom őt képviselni s egyenesen az elnöki szék felé rontott. Nagy volt erre a nevetés a jóízű mondáson a publikum között, de még nagyobb az öröm a kis dadósok között, hogy hát mégis csak meg lesz az ünnepély, a mi persze rögtön meg is kezdődött. A kis Gajáry Gyurka pedig igen természetesnek találta, hogy zavartalanul képviselje Képviselő-papáját, a kit hivatalos ügyei ezen idő alatt Budapestre szólítottak. — Vig temetés. Kevesen tudják, hogy miért késett a dalárda múlt vasárnapon egy kicsit a matinéjával. Hát ennek egy kis története van. A csavargőzőstársaság is tizenegy órára hirdette felszámoló közgyűlését s a kisteremben a terem méreteihez is kevesen jöttek össze a részvényesek közül. Sokan voltak ugyan a dalárdisták, mind feketében, de biz nekik nem volt beleszólásuk. Végre is összejöttek és dr. Tragor Ignác elnöklete alatt kedélyesen végeztek a társasággal. Az igazgatóság beszámolt, a társaság felszámol. Ez történt néhány perc alatt. Az elnök aztán megköszönte az érdeklődést s dr. Freysinger közbe vágott: — Vége ? — Igen, vége! — Nos, akkor, requiescat in pace! Oda kunt a nagy teremben pedig ez alatt vígan fújták a dalokat á lelkes dalárdistáink, a kiknek az a hasznuk is volt, hogy a vig részvényesek mind bejöttek meghallgatni a szép ünnepélyt. — A siketnémák örömnapja. A siketnémák helybeli intézeténél folyó hó 22-én tartották meg a karácsonyfa-ünnepélyt. A díszteremben összegyűlt növendékseregen, tanári testületen és szülőkön kívül ott láttuk városunk színe javát. Az ünnepély este öt órakor kezdődött. Öt remek élőkép volt a bibliai történetből összeállítva, mely közül nagy hatást keltett az, mely azt ábrázolta, midőn Jézus a siketnémát meggyógyítja. Az élőképek után végül egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa jelent meg a színpadon, mely előtt több intézeti növendék egész tiszta kiejtéssel, jól érthető hangon szép alkalmi versikékkel üdvözölte a kis Jézust. A gyermeksereg öröme tetőfokra akkor hágott, midőn a játszóterembe vezették fel, a hol egy óriási karácsonyfa diszlett a sok csillogó-billogó fényességtől s a hol hatalmas asztalokon az ajándékok ékeskedtek. Itt Sáfrány Károly hitoktató szép beszédet intézett a növendékekhez s az osztályvezető tanárok kiosztották a kis Jézus ajándékát. Végezetül az intézet érdemes igazgatója megköszönte a szép számú vendég érdeklődését. Köszönetét fejezte ki továbbá az intézet tanári karának a szépen sikerült ünnepélyért, különösen Bartók Lajos rajztanárnak mint a ki az élőképeket mesterkezekre valló ügyességgel vezette, Weiser Adél, Pápay Mariska kézimunka-tanítónőknek, mint a kik a kosztümöket csinálták, Mlinkó István és Nécsey János tanároknak pedig az ajándékok nem kis nehézséggel járó beszerzéséért. Ezzel a minden tekintetben jól sikerült ünnepély véget ért. — Kinevezés. A püspök Bucsek István c. kanonokot szentszéki ülnökké nevezte ki. Gratulálunk ! — Püspök a huszároknak. A karácsonyi ünnepek alkalmával jótékonságának újabb tanujelét adta a püspök, midőn számos intézetek közt több ezer koronát osztott szét. A mint halljuk, karácsonyra a helybeli honvédhuszárezred legénysége is ajándékban részesült a püspöktől. Száz koronát küldött az ezredparancsnokságának, hogy karácsony két napján bor is kerüljön a huszárok asztalára. Meg is kapták. — A vadászszerencse. A mi jókedvű vadásztársaságunknak ép úgy mint minden egyletnek megvannak a maga szabályai, 4a melyet áthágni sokszor súlyos pénzbüntetéssel lehet. De lehetőleg megtartják a szabályokat s ezeknek abban van a legnagyobb erejük, hogy a tagok maguk is a legnagyobb ellenőrzést gyakorolják egymás fölött. A társaság a napokban is nagyobb vadászatot rendezett Szórban, a melyre a kompánia budapesti tagjai, sőt sok vendég is kijött. Az eredmény nem volt nagy, de a vadászat mulatságos volt. Mulatságossá pedig a következő eset tette: Van a társaságnak egy jókedvű humoros tagja, a ki bármit mond, nem tudnak érte rá haragudni. Pedig nagy dolog az, ha valaki egy más által elejtett vadra azt mondja, hogy tulajdonkép azt én sebeztem meg s az én golyómtól esett össze, nem a tiedtől! Hát az a jókedvű tag gyakran kijelenti, hogy ő sebezte meg a vadát, az érdem az övé s annak a vadásznak, ki a futó nyulra rálő ő utána gyorsabban kiáltja oda, mint önök gondolnák. Nos a héten is igy történt. Négy vadász állott a standon, lövésre készen, midőn egy fácán röpül el fölöttük. Mint a négyen egyszerre lőttek rá s im, a fácán kalimpázik le a földre. — Én lőttem meg, én ! Ezt is egyszerre négyen kiáltották s rohannak a fácánhoz. De ni, senki sem emeli fel, hanem egymásra néznek savanyúan. Hát a fácán tyúk volt s fácántyúkot Írni a vadásztársaság területén bárkinek is tiz korona bírságot jelent. Az egyszeri cigány jutott eszükbe s hogy ki fizessen egymásnak mondták: — Beszél már te is bibas ! Végül megegyezek s'ráfogták az egyik budapesti vadászra, hogy az ő lövése terítette le a fácánt. Talán nem is fogták rá, mert úgy is volt, elég az hozzá, hogy leszúrta az ötöst Miltényi Aurél kezeibe s vitette haza a madarat. Bizonyos, hogy ilyen drága fácánt még nem evett s még hozzá az a gondolat is emészthette : hátha a doktor úr lövése érte először ezt a drága állatot ? ! — Mennyit jövedelmezett a Vörösmarty-matineé? Ajegyek és felülfizetésekből befolyt 95 korona, kész kiadás 25 korona s igy tiszta jövedelem 70 korona. A dalegyesület elnöksége felkéri itt is Vác városának lelkes közönségét, hogy a ki még nem járult hozzá filléreivel a fentnevezett szobor alaphoz,, az a nemes célra szánt összeget küldje el Velzer Alajos egyesületi pénztároshoz s az igy begyült összeget a matiné 70 korona jövedelméhez csatolva, a Budapesti Hírlapnak fogjuk megküldeni. — Kinevezés. A kereskedelmi miniszter dr. Radó Jenő m. kir. államvasuti fogalmazót segéd-titkárrá nevezte ki. Gratulálunk a fiatal tisztviselőnek ! — A leggyorsabb posta. Föltalálhatják már a drótnélküli telephonálást, fölcsaphatják már a postások az ajánlott levelek árát, elcsaphatnak akár húsz levélhordót hetenkint a hanyag és lassú kezelés miatt, még sem fog soha elégtételt adni a rn. kir. posta Rózsa Ferencnek azért a hallatlan dologért, aminek a héten — s annak is a végén — jött nyomára dr Freysinger Lajos kir. közjegyző, a mi által oly rémitő nagy szégyent hozott a tahi-tótfalusi posta többi posta-hivatali társaira. Szörnyű eset. A közjegyző 1884-ben,J mondd egyezernyolcszáznyolcvannégyben azaz 16 évvel ezelőtt feladott egy ajánlott levelet Rózsa Ferencnek, a ki különben már kilenc éve „néhai“ előnevet visel, s a levél a héten jött vissza feladóhoz — természetesen nem Tahi-Tótfaluból, hanem — Budapestről azzal, hogy nevezett feltalálható — s igy a levél kézbesíthető — nem volt. Ne higyjük azonban, hogy az említett levél talán bebarangolta egész Európát — nem találván Tahiban gazdáját — s még talán a kivándorolt amerikai magyarok között is megfordult volna. Dehogy. Ott töltött az 16 viszontagságos évet — már nem mintha a levélre lett volna viszontagságos — a tahi-tótfalusi postahivatal öreg poros asztalfiában, s csak most az év zártával mondták föl neki a 16 évi szives vendéglátást és elexpediálták a bpesti főpóstához, mint gazdátlan jószágot, hogy küldjék vissza feladójához. — A népszámláláshoz. Dr. Göndör Sándor főjegyző a múlt ünnepek alatt értekezletre hívta egybe a helybeli iparosokat a népszámlálás ügyében, hogy a népszámlálás munkáját megkönnyítse s felvilágosításokkal és magyarázatokkal szolgáljon az iparosoknak. Mintegy százötvenen jöttek össze s két óra hosszat szólt előttük a főjegyző a népszámlálásról. Itt értesítjük az iparosokat, hogy a helyben alkalmazott tanoncokat nem a szülők, hanem maguk a munkaadók írják be a népszámlálási ívbe, vagy esetleg ők mondják be a népszámláló biztosoknak.
