Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-09 / 49. szám

2 látom, hogy míg a rendes kiadásoknál szemben a folyó évi 957,635.980 koronával a jövő évre 970.496.503 korona és így 12,860.523 koronával több van felvéve, addig az átmeneti kiadásoknál a folyó évi 48,278.138 koronával szemben a jövő évre 30.271.834 korona és igy 17,501.304 koro­nával kevesebb lett beállítva; végül a beruhá­zásoknál a folyó évi 54,226.955 koronával szem­ben a jövő évre 55,278.080 korona és igy 1,051.125 koronával több van beállítva. Ha ezt a három tételt egybevetjük, azt találjuk, hogy az összes kiadásoknak a folyó évi 1060,136.073 koronával szemben a jövő évre 1056,546.417 korona áll és igy akülömbözet nem mutat, mint azt t. képviselőtársam az előbb feltüntette, emelkedést, hanem éppen ellenkezőleg a kiadá­soknál 3.589.656 koronával kevesebb van elő­irányzatba véve. A mi — szintén fel kell em­lítenem röviden —- a bevételeket illeti, a 160,283.404 koronával szemben a jövő évre 1056,582.297 korona van felvéve, és igy szintén 3,701.107 koronával kevesebb van előirányozva, a feleslegünk pedig szemben az 'idei 1-7.331 koronával, a jövő évre 35.880 koronára csökkent. Hogyha pedig a folyó évi és a jövő évi költség­­vetések feleslegeit állítom szembe, akkor 111.481 korona esést tüntet fel, T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy a ki az országnak a dolgait figyelemmel kiséri, azt ez a csekély apadás és visszaesés nemcsak hogy kellemetlenül nem lephette meg, hanem a midőn prről tudomást vett, mintegy fellélegzett és hálát adhatott az isteni gondviselésnek, a mely az ország pénzügyeinek élére ilyen nehéz idők­ben olyan férfiút adott nekünk, mint a t. pénzügyminister ur; (Tetszés jobb felöl.) hogy még ilyen nehéz körülmények közt, a midőn sokkal rosszabbtól lehetett tartanunk, mégis csak ilyen minimális lett a költségvetésnek a felesleg-apadása. Miután azonban az az expozé, a a melylyel a t. pénzügyminiszter ur előterjesz­tését kisérte, még alaphangjában sem mondható komornak és az ő szilárd jellemét ismerve, ebből arra kell következtetni, hogy ő a jövőt illetőleg sem vélekedik kedvezőtlenül, miután a t. előadó ur beszédében is ez tűnik fel . . . Pichler Győző: Hol az előadó? Gajáry Géza: de mert legnagyobb sajnála­tomra ebben velük egyet nem érthetnék, ezért engedje meg nekem a t. ház, hogy — annak a világos és határozott előrebocsátása mellett, hogy az 1901. évi állami kölségvetést általános­ságban a részletes tárgyalás alapjául a különben beszédem végén felhozandó indokokból is elfo­gadom — a jövőre vonatkozó aggályaimat is ezúttal terjeszthessem elő: de hangsúlyozni kívá­nom, hogy ezek csakis az én aggályaim és én részemről igen fogok örvendeni annak, hogy ha azok illetékes helyről akár eloszlatva, akár meg­­czáfoiva lesznek. T. képviselőház! Mindenekelőtt egy álta­lánosan ismert tényt konstatálok, a midőn fel­emlitem, hogy az utóbbi évek valósággal válsá­gos helyzetet teremtettek Magyarország gazdasági viszonyaiban. Hogy pedig milyen körülmények idézték elő ezt a válságot, azt hiszem, világosan kell állani mindazok előtt, a kik közvetlenül és mintegy gyakorlati alapon kisérik figyelemmel az eseményeket. A jelentősebb pénzpiaczoknak — főleg a háborúk folytán — szűk volta és kedvezőtlen hangulata, másrészt mezőgazdasági termelésünknek hiányos eredményei, mint vitális érdekeinket legsúlyosabban érő csapások, de evvel szemben ipari termelésünknek elégtelen­sége is, azt hiszem, mind megannyi olyan fak­torok, a melyek egy — bár alapjaiban egész­séges, mindazonáltal gazdasági esélyeiben a külvilágtól függő — államnak haladását lénye­gesen befolyásolják. Szándékosan nem akarok és nem is fogok most ezen válságos évek egyéb mozzanataira kiterjeszkedni, mert ezúttal csak nagyjában kívánom a helyzetet jelezni és mert a gazdasági válság szigorú tárgya maga is már oly nagy felületet ád aggályaimnak, hogy gondo­lataimat és érzéseimet ott kell összpontosítanom. T. ház! Hogyha valahol, úgy azt hiszem, egy országnak a gazdaságára vonatkoztatva feltét­lenül áll az az igazság, hogy már magában véve a haladásnak hiánya is némi visszaesést jelent. És ámbár én a legjobb indulattal kész vagyok maradandó emlékét őrizni még a legcsekélyebb alkotásoknak is, mindazonáltal és nem egyszer felvetem magamban azt a kérdést: vájjon a népek gyors haladásával lépést tartunk-e mi is, úgy a mint azt korunk viszony ai igényel­nék? Vájjon a rohamosan fejlődő czivilizált nyu­gati államok gazdasági rendjében, — a hol pe­dig politikai és kulturális haladásunk méltó helyre utal bennünket, — elfoglaljuk-e mi is az országunkat megillető pozicziót? Es ha szemben ezekkel fontolóra veszem az államháztartásnak egyik fő elvét is, hogy annak egyensúlyát lehe­tőleg megzavarni nem szabad, akkor az a gon­dolat érlelődik meg bennem, hogy a midőn arról van szó, hogy az ország jólétét előmozdítani hi­vatott hasznos befektetésekre egy alapot teremt­sünk meg, akkor lehetetlen a gyakorlati életnek rovására csakis elvekkel számolni. T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy tapasz­talatok érlelik meg bennünk azt a meggyőző­dést, hogy produktív befektetések nélkül javulás és haladás alig képzelhető, és hogyha az állam — a nálunk annyira mérvadó — anyagi támogatá­sát épen gazdasági válságok idején szorítaná meg — a mint Benyovszky t. képviselőtársam is kívánja, — akkor az ország boldogulásának feltételeit épen abban a perczben vonná meg, a mikor arra a lehető legnagyobb szükség van, mig ellenben kielégítő termések, bő pénzviszo­nyok és egyáltalában kedvező üzleti konjunktú­rák mellett a gazdasági élet önmagától is fej­lődik és dúsan szolgáltatja vissza a befektetéseket és a segélyeket kamatostul együtt. T. képviselőház! Én elismerem, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents