Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-18 / 46. szám
4 VÁCI HÍRLAP A végrendelet 10-ik pontja szerinti hagyományokat örökhagyó életében kifizette, a városi szegények részére rendelt 200 irtot a végrendeleti végrehajtók kifizetvén, ezekre nézve bírói intézkedés nem szükséges, úgy szintén a végrendelet 13-ik pontja szerint a kassai székesegyházban felállítandó Szent József oltárra rendelt összeget örökhagyó még életében folyósítván, illetve az oltár felállítván, a végrendelet ezen pontja nem igényel bírói intézkedést. Hásonlóképen az örökhagyó által még életében a kecskeméti, kis-kun-félegyházai és hódmezővásárhelyi városi katholikus közönség részére tett alapítványoknak rendezése sem tartozik a hagyaték bíróság hatáskörébe miután az a végrendelet 16-ik pontja értelmében-egyházi főhatósági úton lesz annak idején megvalósítandó. Helyi és vidéki kirek. Erzsébet királyné emlékezete. — November 19. — Magyarország gondviselő Édesanyja — Elköltözött szebb hazába. Megsiratva. Közbejárónk volt nekünk itt Áldva, védve. Közbejár most nemzetéért Fenn az égbe. Ne sírjatok magyarok hát! Jó az Isten. Védőszentünk egy gyei ismét — Több van ottfenn ! Vargyas Endre.-- Erzsébet királyné emléke. Holnap, hétfőn a boldogult királyné emlékét ülik meg az egész országban. A székesegyházban mise lesz, a melyet valószínűleg maga a püspök mond s erre a misére meghívta Agócs János kanonok-plébános a hivatalokat is. A főgimnázium gyakorlóiskolája gyászünnepélyt tart s úgy itt, mint a többi iskolákban egész nap szünet lesz. — Ünnep a püspöki aulában. Családias, szép nagy ünnepély folyt le múlt hétfőn a püspöki aulában. Ezen a napon tűzte ugyanis az egyházmegye főpapja Virter Lajos dr. nagyprépost mellére a másodosztályú vaskoronarendet s erre az ünnepélyre meghívta a püspök dr. Zádor János polgármestert, Ivánka Pál főszolgabírót, Gajáry Géza országgyűlési képviselőt, Kemény Gusztáv nyugalmazott főszolgabírót, Helc Ferenc járásbirót, Nikitits Sándor ügyvédet, Bapcsálc Imre háziorvost. A székes káptalan s udvari papsága kíséretében jelent meg a püspök a fogadóteremben s fiúi szeretettel mondott beszédet az őszbeborult nagypréposthoz jelezve, hogy boldognak érzi magát, hogy sikerült neki az uralkodó figyelmét ráfordítani. A beszéd végén dr. Virter Lajos szolalt meg s mellén a vaskoronarenddel köszönetét mondott a püspöknek nagylelkűségéért. Ezután a püspök köszönetét mondott a jelenvoltaknak, hogy emelték az ünnepség fényét megjelenésükkel. — A püspök vendégei. Boltizsár József püspök tegnap, szonbaton városunkban időzött s gr. Csálcy Károly vendége volt. Az ősz főpap meglátogatta az összeskanonokokat a püspök és Balás Lajos oldalkanonok kíséretében. — Váray Károly és neje, a püspök közeli rokonai, a püspök látogatására csütörtökön Vácra érkeztek. — A főispán jubileuma. A vármegye házán nagyban készülnek a főispán jubileumára. Legutóbb Újpest, Kunfélegyháza és Nagy-Körös Beniczky Ferenc főispánt díszpolgárrá választották. Ezenkívül Budapest székesfőváros is részt vesz a jubileumi ünnepségen és bizonyos alakban a főváros üdvözlését is elő fogja terjeszteni a jubileum napján. A vármegyei székházban nagyban folynak az előkészületek az ünnepi közgyűlésre és az azt követő lakomára, a mely egyike lesz a fővárosban tartott legfényesebb banketteknek. A közgyűlés után a községek küldötteit, a vármegye tisztikarát, valamint a tiszteletbeli tisztviselők küldöttségét fogadja a főispán. A bejelentésekből következtetve oly nagy lesz a tisztelgő küldöttségek száma, hogy körülbelül egy óra hosszát vesz igénybe majd a fogadtatás akkor is, ha a küldöttek szónokai csak pár szóval ecsetelik megbízó községük tiszteletét. — A pestvidéki törvényszék ügyésze nálunk. Dr. Halász Lajos a pestvidéki kir. törvényszék ügyésze tegnap városunkban időzött s a járásbíróságnál tartott vizsgálatot. — A világítás ügye úgy látszik, szépen halad előre. E héten a bizottság ismét egybeült s hosszabb tanácskozás folyt annak tagjai között. Az eredmény az volt, hogy a polgármestert és Beitter Ödönt a bizottság Budapestre küldötte a légszeszgyár tanulmányozására. Ennek igazgatóját formálisan meginterjúvolták s az igazgató úgy nyilatkozott, hogy jelenleg csak két világítási anyagról lehet szó: a gázról és a villamos világításról, kijelentette, hogy a budapesti gázgyár pályázni nem fog s udvariasan körülvezette a gyárban a bizottság kiküldötteit, a kiknek magyarázattal is szolgált. A polgármester e héten készítette el a pályázati hirdetményt és a feltételeket s a bizottság valószinüleg e hét elején tárgyalja azt s mi ismertethetjük jövő számunkban. Ma az érdekelhet bennünket legjobban, hogy a pályázók december utolsó napjáig adhatják be ajánlataikat, a vállalkozó ötven évre koncessziót kap. — Piknik a lemezgyárban. Az igazi nagy munka helyét, a lemezgyárat tegnap este vig muzsika szó verte fel. Több család arra a jó gondolatra jött, hogy ebben a holt szezonban pikniket rendez. A gondolat megvalósult, tegnap este tartották meg a lemezgyárban. A mint halljuk, táncos elég volt. tehát a kedélyes mulatságnak sikerülnie kellett. Jövő számunkba a megjelent hölgyek névsorát közöljük. — Búcsú a szemináriumban. Az idei szt. gyakorlatok megakadályozták a szeminárium szokásos búcsú ünnepségének október 4-én való megtartását. A búcsú október 11-én vasárnap tartatott meg, mely alkalommal illustris társaság gyűlt egybe dr. Baksay Károly igazgató meghívására a papnevelde vendégszerető asztalához. Ott voltak dr. Miltényi Gyula, Agócs János, Halmi László, Podhorányi József, Pálinkás Antal, Smeringa Alfonz, Kokovay János, Bazsó István, dr. Zádor János, dr. Freysinger Lajos, dr. Pauer Béla, Gindrich József, Walla László, Ulrich Károly. Az ebéd alatt dr. Baksay Károly kanonok s igazgató beszédben köszöntötte fel a püspököt, kinek atyai kormányzása alatt bizalommal néz a jövő elé a szeminárium, aztán a kedves vendégekre ürítette még poharát. Erre fölkelt Agócs János apát-kanonok s a szemináriumot, annak elöljáróit s tanárait éltette. — Visszaélés a FMKE. nevével. Furcsa világot élünk, a gyárosok nemhogy saját készítményeik jósága, tetszetőssége révén iparkodnának maguknak piacot teremteni, vevőkört szerezni, hanem a jótékonysági, illetőleg kulturális egyesületek neve mögé elrejtőzve, jót, rosszat egyaránt hoznak forgalomba, azon reményben, hogy ezen közhasznú intézmények pártfogása és neve alatt könnyebb lesz a boldogulás. így például a budafoki Union Magyar Általános Gyufagyár FMKE. neve alatt hoz 5°/0 ellenében gyufát forgalomba. Eléggé sajnos, hogy a viszonyok ilyenek és hogy gyárosaink e módot kénytelenek követni, vagyis, hogy áruinkat a szív és hazafiság révén tudják csak kelendővé tenni, még akkor is, ha ez az áru igazán jó és igazán használható is ; de az ellen már protestálnunk kell, ha egyike azon egyesületeinknek, mely nem a jótékonyságot, hanem a hazafiságot szolgálja, melynek célja, hogy a magyarság erős védbástyája legyen, hogy egy olyan egyesület megengedje, hogy nevét egy olyan gyártmányra tegyék, melyet egy osztrák gyáros hoz forgalomba, A budafoki Union Magyar Általános Gyufagyár ugyanis egész évi termelését Fürth Bernáth bécsi gyufagyárosnak adta el, a gyárban ennek következtében alig van hivatalnok, mert ezen gyár a felekkel nem is érintkezik, csak Fürth; a produktumok nagy részét Bécsbe szállítják és onnét expediálják azt tovább Fürth neve alatt. Eltekintve minden egyébtől, miként véli már most a FMKE. ellenőrizni tudni, hogy Fürth Bécsből a kimutatottnál nem hozott-e jóval több gyufát, vagy esetleg egy osztrák silány gyártmányt forgalomba, melylyel a FMKE. csak blamálva lenne. — A Kát. körből. A november 25-iki hangversenyre nagyban folynak az előkészületek. A meghívókat szétküldözik s Almássy János mintegy hetven tagját a körnek tegnap estére értekezletre hívta egybe a mulatság rendezése ügyében. — A kör tagjai Motesiczky János kanonok elnök vezetése alatt ma délelőtt tisztelegnek dr. Virter Lajos nagyprépostnál, hogy az őt ért királyi kitüntetés alkalmából üdvözöljék. — A zsidó hitközség uj papja. A váci status quo izr. hitközség 3500 korona fizetéssel és szabad lakással pályzázatot hirdetett a rabbi állásra. A pályázat igazi érdeklődést keltett s mert a váci hitközségről tudják, hogy vallásos és konszolidált viszonyok közt él. Tizenhat pályázó akadt s ezek közül ötöt hívtak meg próbaszónoklatra. Tegnap, szombaton tartotta dr. Himler Miksa nyitrai rabbi diszszertációját s ez alkalommal az imaház teljesen megtelt nagy közönséggel, a melynek körében a polgármestert is ott láttuk. Dr. Himler hazafias beszédet tartott s arról szólt, hogy mi az oka, hogy a zsidóság mindmáig vallását megtartotta. A mai szónoklatában modern rabbit ismertünk meg dr. Hírnlerben. Tudása szép, beszédjének konstrukciója nem különben. Orgánuma tiszta, bár nem kifejezésteljes. Általánosan feltűnt tiszta magyar beszéde, mely az alföldi magyar ember beszédjére emlékezett. És ez az, a mire mi fősulyt fektetünk. Ennek a hitközségnek nagy szüksége van magyar érzelmű, magyar szavú rabbira, hogy más oldalról jövő germanizálásnak elejét vegye. S ha a hitközség is igy gondolkozik, előre is üdvözöljük, mi magunk minden egyes szónoknál, a kit meghívtak, szóvá is fogjuk tenni magyarságát. — Játék-tér a tanuló ifjúságnak. Gróf Csáky Károly megyés püspökünk átiratot intézett e hét folyamán a városi képviselőtestülethez, mely mellé csatolja a vallás és közoktatásügyi miniszter 43319. sz. a. püspökünkhöz intézett leiratát, melyben a miniszter a váci főgimnázium részére a püspöktől legalább is 120 méter hosszú és 80 méter széles, tehát 1500 m2 területű játékteret kér. Minthogy azonban a püspök a talajviszonyokat és az ilynemű szabad tereket még nem igen ismeri, kéri a képviselőtestületet, hogy a miniszter által kívánt játéktér kijelölésében