Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-11 / 45. szám
6 VÁCI HÍRLAP a cselszövések láthatatlan szálai. A próbák, a kar, a preniiére, a siker, a bukás vig vagy szomorú epizódjai. A megvásárolt klakk, a pénzen vett pisszegés. A szerelem, mely a kulisszák árnyékában virul. A nézőtér pszikhológiaja. A darab pályafutása: a kézirattól a kihívásig, vagy a kudarcig. Tréfák, rögtönzések, hagyományok, nagy színészek emléke és különösségei. Mindez és száz egyébb részlet, mely együttvéve mulattató és tanulságos monográfiájává tömörül e szünetlenül forrongó világnak. A ki elolvassa, egy csodaszerü országba vált magának a könyv révén passepartout-t. Ezt az uj könyvemet nem kiadócég utján bocsátom forgalomba, hanem kivételesen magam adom ki, mert azt akarom, hogy minden lapját és betűjét a magam kedve és Ízlése szerint állíthassam össze. Az az óhajtásom, hogy külsőlegbelsőleg egyaránt érdekes, sőt szenzációs munka legyen belőle. Ezért kérek mindenkit, a ki vállalkozásom sikerében bízik, hogy jegyezze föl nevét erre az ivre, mert mielőtt a nagy nyomdai munkát megkezdenek, tudnom kell, hány példányra lesz szükség? Egy nagy, vaskos könyvnek — az egész munkának — három korona lesz az ára. Ssomaházy István. A rendkívül érdekes kötetre lapunk szerkesztője szívesen fogad el előjegyzéseket s küldi be a szerzőnek. — Eltűnt férj. Tányéros Jánosné jelenlést tett a rendőrségnél, hogy férje október hó 29-én eltávozott hazulról és azóta nyoma veszett. A rendőrség megindította a nyomozást, de csak annyit tudott megállapítani, hogy Tányéros f. hó 5-én a délutáni vonattal Vácról elutazott. — Hirtelen halál. Valent György rádi napszámos f. hó 3-án d. u. 3 órakor a Zichyutcai 4 sz. házban hirtelen meghalt. Testét fölboncolás végett a városi közkórházba szállították, hol halálának okául tüdővizenyőt állapított meg a főorvos. — A kitartás. Az életben már sok. nagyon sok kísérlet eredményre vezetett, ha kellő kitartás támogatta a kísérletezést. A mindennapi életben a legtöbb vállalkozás többnyire azért nem sikerül, mert ha nem mutatkozik azonnal eredmény, a vállalkozóknak még akkor is kifogy a türelmük, ha azt látják, hogy csak a jövőben lesz meg a biztos siker. Így vagyunk az osztálysorsjátékkal is. Sok, nagyon sok a nyeremények száma; csakhogy mindenki egyszerre nem nyerhet főnyereményt, azonban, ha a kitartásra is súlyt helyezünk, akkor az eredmény nem fog elmaradni. Bátran állíthatjuk, hogy a mi magyar osztálysorsjátékunk az egész világon a legjobbak közé tartozik. A húzások már november hó 15. és 16-án kezdődnek és a sorsjegyek árai a következők: J|8 sorsjegy 75 kr., '/* sorsjegy 1 fit 50 kr„ 1/2 sorsjegy 3 f'rt, ’/i sorsjegy 6 frt. A sorsjegyvásárló közönségnek ajánlatos, hogy sorsjegyeit megbízható helyen vásárolja. A Török A. és Tsa bankháza Budapest, Váci-körut 4/a mindama előnyöket biztosítja vevőinek, melyeket egy szolid, reális és megbízható cégtől elvárhatunk és igy bátran és bizalommal vásárolja e különben is szerencséjéről ismert cégnél sorsjegyeit. — Áz elgázolt siketnéma fiú. A váci hengermalom részvénytársaság igazgatósága annak közlésére kér bennünket, hogy nem a hengermalom, hanem Braun Mátyás kocsija ütötte el azt a kis siketnéma fiút, a kiről megemlékeztünk. A fiú különben minden bajon túl van. — Figyelmeztetés. Miniszteri rendeletek értelmében a korona és fillér rövidített jelzése a következő: Korona (Krone) = K tehát tisztán nagy K pont nélkül és nem Kr. vagy Kor. Fillér (Heller) — f tehát kis f pont nélkül és nem fill, stb; (németül h). Azon esetekben, a midőn az összeg szóval kifejezendő, a korona és fillér teljesen kiirandók. A váltók kibocsátói e rendelethez szigorúan alkalmazkodjanak, mert a koronaértéknek a törvényestől eltérő minden megjelölése oly forma hibát képez, mely a váltók visszautasítását eredményezhetné. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 26 kor. 80 fii., asztali dara. finom C sz. 25 kor. 20 fii.. Királyliszt 0 sz. 25 kor. 80 fii., Lángliszt t. sz. 24 kor. 60 fii., Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 23 kor. — fii.. Zsemlyeliszt 3. sz. 22 kor. 30 fii.. Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 21 kor. 50 fii., Közép kenyérliszt 5. sz. 19 kor. 80 fii., Kenyérliszt 6. sz. IS kor. 20 fii., Barna kenyérliszt 7. sz. 15 kor. 20 fii., 7*/, 13 kor. 80 fii., Takarmányliszt 8. sz. 11 kor. 40 fii., Korpa, finom F. sz. 8 kor. 70 fii.. Korpa goromba G. sz. 8 kor. 80 fii., Ocsú 7 korona — fillér. Nyílt-tér. Köszönet-nyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen férjem, illetve édes apánk Matlaskowsky Károly temetésén fájdalmunkat megjelenésükkel enyhíteni szívesek voltak, fogadjak tiszta szivből jövő köszönet linket. Vác, 1900. november 7. Özv. Matlaskowsky Károlyné és családja. „MARGIT" GYÓGYFORRÁS Margitforríis-telep (Bereg-mcgye.) A budapesti m. kir. egyetem vegyelmezése szerint kevés szabad szénsavat, ellenben sok szénsavas nátriumot és lithiumot tartalmaz. Ezen tulajdonságai azok, melyek a hasonló összetételű vizek fölé emelik. Kitűnő hatású a légutak n tüdő hurutom állapotainál, különösen szívós váladék esetén; liidövészeseknél, ha vérzésre R való hajlandóság; van is jelen, a,.Mar-| git-visr,“ megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz kevés ' szabad szénsavánál fogva. Kiváló hatást látni tőle j a gyomor és belek liurutos állapotainál, főleg azon esetekben, ha a fölös mennyiségben képzelődött sav oka a rossz emésztésnek. A húgysavas sók lerakodását akadályozván, becses szolgálatot tesz továbbá a hólyag; liurutos bántalmainál, a kö- és hoiuokképzödés eseteiben, miért is a budapesti és a bécsi egyetem orvostanárai, mint az orvosvilág agyéb előkelőségei a legszívesebben használhk, előnyt adnak a „Margil“-forrásnak a hozzá jáasonló összetételű gyógyvizek fölött. (KfT* Mint ivóvíz kiváló óvszernek bizonyult járványos betegségek idején, főleg typhus ellen. | Mint borviz általános kedveltségnek örvend. | Főraktár: ÉDESKUTY L. ásíányviznagykereskedés | cs. és kir. udvari szállító BUDAPESTEN. ■ Kapható minden gyógyszertárban. p füszerkereskedésben és vendéglőben. | Árverési hirdetmény. V. 764/1900. számhoz. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti királyi kerületi s váltó törvényszék 1900. évi V. 107342. számú végzésével dr. Lengyel Soma ügyvéd által képviselt Hirschfeld Mayer felperes részére Ulloma Károly s neje alperes ellen 60 korona követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 740 koronára becsült ingóságokra a váci kir. járásbíróság V. 527/2. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak felülfoglaltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvény's zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Puszta-Alagon leendő megtartására határidőül 1900. évi november lió 15. unI»jónak délutáni '/2- órája tűzetik ki, mikor a biróilag lefoglalt bútorok, j kocsi, ló, széna, sertés s egyéb ingóságok a leg- j többet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárvere- j zendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielégittetéséhez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseikét az árverés megkezdéséig alólirott kiküldöttnél vagy Írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján kifüggesztését követő naptól .számittatik. Kelt Vácon, 1900. évi november hó 23-án. Szaak János kir. bír. végrehajtó. Uj donság! Háztartásban nélkülözhetetlen! Hölgyeknek uj találmány! A kor legújabb találmánya a Simplex műhimzö-készülék, mely minden államban szabadalmazva lett. Minden családi varrógép ezen készülék segélyével egy másodperc letelte után a tolózár kicserélése által egy kifogástalanul működő hímző és mütömő-géppé alakítható át. A legszebb fényüzési hímzések és műtömő munkák készíthetők ezen készülék segélyével gyorsabban, könnyebben és szebben, mint kézzel. Ingyen oktatás a sajáthimzőiskolában ; ára bámulatos olcsó, csak 7 kor . mely árban a készüléken kívül egy keret, minta bekezdett hímzéssel (tálcakendő) és a használati utasítás,mely egy dobozban van, foglaltatik. — Kapható az Osztrák-Magyar Monarchia minden jobb varrógép - üzletében, valamint a készítőnél : LÖWINGER JÓZSEF varrógép gyári raktára ft ii «I n p c Kt. VII.. fdrzgéhcl-köi ni 10. Megrendelésnél elégséges a gyártmány megjelölése vagy a hátsó tolózár Csak » I8M» védjegy-(Schieber) beküldése. gyei valódi. Ugyanitt legjobb Singer varrógépek jutányos áron kaphatók. A készülék leírása ingyen és bérmentve. Képviselők mindenütt kerestetnek. Cn Csillag Anna 185 centimér hossza, óriási Loreley-hajammal, a mely az általam föltalált pomádé 14 havi használata után nőtt meg ennyire. JEzt a leghíresebb orvosok is egyedül való szernek ismerték el a baj kihullás ellen és hajnövesztésre, uraknál a szakállt megnöveszti és már rövid használat után ügy a haj, mint a szakáll ^természetes fényű és tömött lesz, megóvja mindkettőt a korai őszüléstől a legöregebb korig. Egy tégely ára I frt, 2 frt, 3 frt, 5 frt. Széjjelküldés naponkint az összeg előzetes beküldése esetén vagy posta-utánvéttel a világ minden irányába a gyárból, a hova a megrendelések intézendök. CSILLAG ANNA, BECS, I., SEILERGASSE 5.