Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-30 / 39. szám

Tizennegyedik évfolyam.

39. szám.

Vác, 1900. évi szeptember 30.

VÁCI HÍRLAP

Előfizetési árak:

Egész évre...............................12 korona.

Félévre......................................6 korona.

Negyedévre.................................3 korona.

EGYES SZÁM ÁRA 24 FILLÉR,

VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA.

Megjelenik; minden vasárnapon reggel.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

VÁC, Géza király-tér 3. szám.

Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde tési pénzek.

Nyilt-tér sora 60 fillér.

Kiadótulajdonos:

Felelős szerkesztő:

HIRDETÉSEKET

Bélyegilleték nincs.

Kovach Ernő.

Dercsényi Dezső.

jutányosán felvesz a kiadóhivatal.

Kis exisztenciák láb ráállítás a.

Vác, okt. 29.

Közgazdasági érdekek korszakát éljük. Közgazdasági érdekek játszák a főszerepet minden téren. Ezeknek az érdekeknek szolgál közvetve vagy közvetlenül úgyszólván minden intézmény; ezekért fáradunk, küzdünk, harcolunk, mert ezektől varjuk anyagi jólétünk jobbrafordulását, mit ha elértünk, egész érőnket szellemi javak szerzésére fordíthatjuk és fokozott munkát fejleszthetünk ki művelődésünk, haladásunk terén.

Az úgynevezett kis emberek: kis birtokosok, paraszt-gazdák közgazdasági érdekeinek fejlesztésére ezideig — sajnos — nem történt semmi nevezetes mozgalom. Eötvös József báró annak idején lervbe vette a kis embereknek gazdasági utón való felsegitését, de terve — bekövetkezett halála miatt — úgy látszik, mai napig hosszú álomba merült. Eötvös József báró terve azonban nem törött meg. Jelenlegi földmivelésügyi miniszterünk, ki a szegényügy rendezésén anynyira fáradozik, felhasználva Eötvös terveit, azokra a körülményekre fekteti a íősulyt, melyek gazdaságunk haladását fogják eredményezni.

Igyekezetét oda irányítja, hogy a községeket is belevonja szövetkezetek létesítésével — közgazdasági akciójába.

Mikor kis exisztenciák lábraállitásáról, támogatásáról van szó, örömmel fogunk kezünkbe tollat, mert íme elérkezettnek látjuk az időt, midőn nemcsak a nagybirtokosok, a nagy emberek, hanem a kisbirtokosok illetve a kis exisztenciák érdekeit is szemmel tartják.

De a mikor a kis exisztenciák gazdasági érdekeiről s ezzel' kapcsolatban közgazdaságunk fejlődéséről beszélünk, nem csupán a vagyoni értékkel biró tényezők közreműködése szükséges, hanem az egészséges fejlődés megkívánja a kölcsönös érintkezésben azon erkölcsi momentumok fentartását, melyek a közgazdasági forgalmat előmozdilják, megszilárdítják. — Ezek a tényezők egyik részről a bizalom, a másik részről a bizalomra való érdemesség, az emberi becsületesség.

Becsületesség és bizalom ezek azon

tényezők, melyek a kis exisztenciák boldogitása céljából felállítandó szövetkezetek működésénél feltétlenül megkívántainak.

Ezeket a kellékeket követeljük majd a létesítendő szövetkezetek vezetőitől. A szakavatottság, a gazdasági tényezők s intézmények teljes ismerete adja meg a vezetőknek a teljes bizalmat. S ha a vezető férfiak felfogva jól működésüket, a hitel nyújtásnál nem a saját zsebük kitömésére, hanem a hitelre szoruló kis exisztenciák anyagi támogatására gondolnak, akkor megleszen becsületük is. Azért említem ezeket a körülményeket, mert a mai korban hiányzik az igazi önzetlenség s különösen a hitelintézeteknél roppant visszaéléseket találunk.

Már pedig ilyen falusi szövetkezeteknél a kölcsönös bizalomra kell törekedni, mert ennek ellentéte a forgalomra béni tólag fog hatni, sőt egyesek tényleges kárával is fog járni.

Az a kérdés most, kik leendenek a létesítendő falusi szövetkezeteknek vezetői? Mindenesetre a falu értelmiségei: a lelkész, orvos, tanító.

Neb án t svirág.

Haragszanak, ha rád epedve nézek, Haragszanak, ha rólad zeng dalom. Haragszanak, hogy oly nagyon szeretlek Imádott szépem, drága angyalom.

Nebántsvirág vagy édes, kis virágom,

Téged szeretni nem szabad nekem.

De — bár szakadjon rám az ég, azért csak Téged szeretlek, rád emlékezem.

S tiltott szerelmem, bánatom szülője Véget nem ér s ha úgy haragszanak,

A mint szeretlek, akkor én leszek a Világon a leggyülöltebb alak.

Eris.

Vercsányi Etti.

— A Váci Hírlap tárcája. —

így hivták az én szeleburdi barátnőmet. Kék szemei, selymes szőke haja, arányos csöpp termete miatt hasonlatos volt azokhoz a finom művű francia bábukhoz, a kik nagy, ragyogó porcellán-szemeikkel olyan kíváncsian bámulnak bele a nagyvilágba. Hanem egyébként határozottan nélkülözte ezeknek az idegen származású dámáknak számos erényeit. Teszem,

ezek a francia bébék nem mászkálnak fára madárfészkekért, Hektorral sem kergetőznek a rózsagruppok közt, sőt a legritkább esetben hajigálják be kővel az üvegház ablaktábláit.. .

De az elején kezdem. Három esztendeje múlt a nyáron, hogy egy jogászpajtásom meghívására lementem a Balaton mellé vakációzni. Kicsinyke község volt a mi falunk, egyetlen, akácfával beültetett utcája volt, mely lenyúlt a vizre. Aljában balfelől takaros liget volt, melynek sűrűjéből néhány villa fehérlett ki, köztük a házi gazdám tornyos miniatűr váracskája. Szemben a villateleppel egy kis lankás halmon csinos földszintes kastély állott a homlokzatán megbámult kőcímerrel, a mely szablyára szúrt konytyos pogányfőt ábrázolt. Ez volt a Vercsányi család cimere. A kastélyt, mely ez idő - szerint Vercsányi Gábor nyugalmazott honvédgyalogos őrnagyé volt, vén fákkal tele ültetett park vette körül, melyből jegenyefa-sor vezetett a tó partjára, a cölöpökre épített fürdőházig.

Itt az aléban láttam először Ettikét szikár termetű koros hölgy kíséretében. Ampirszabásu rózsaszínű ruha volt rajta, a szoknyája alig térdig fedte feketeharisnyás lábait. Franciául beszéltek, a koros hölgy vitte a szót, társa csak kurta válaszokat adogatott. Mikor elha- i ladtak mellettem, vizsga tekintettel nézett rám. j Alkalmasint ismerősi óhajtott felismerni bennem, a ki megszabadítaná az unalmas purparlétól. Olyan komikus panasz volt a tekintetében, hogy akaratlan mosolyogtam felette. Erre szörnyű sértődött képet vágott és megvetőlear elfordította a fejecskéjét.

Néhány nap múlva ismét találkoztunk. Forrója délután vo)t. A Balaton a fürdőző napsuga-S ráktól olvadásnak induló aranytáblához hason- L litott. A túlpart! fehérrel pettyegetett sötétkék hegyek olyan tiszta körvonalakkal meredtek az égbe, mintha színpadi díszletek lettek volna. Fürdeni mentem a tóra. A nap ellen széles karimáju szalmakalapot tettem a fejemre, olyan durva fonásu festett e alkotmányt, a milyent faluhelyen az iskolásgyermekek készítenek a mester útmutatása szerint.

Mikor Vercsányiék parkja mellett elhaladtam, hirtelen jólirányzott dobás érte ezt a becses bútordarabomat úgy, hogy a földre hullt. Azt hittem, valami pajkos suhanc vette célba. El is csiptem hamarjában egy utánam bandukoló mosdatlanképü polgárt.

— Kérem, ne bántsa azt a fiút! — szólt át a fehérléckeritésen egy leányhang.

— De bántom én !

— Bocsássa el szegényt, hiszen én voltam !

— válaszolt az előbbi hang.

— Ki az az én ?

— Ej de keveset tud, hát Vercsányi Etti!

És ott állt a kerítés közelében az én mák-