Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-23 / 38. szám
4 VAUI HÍRLAP — A főispán jubileuma. Beniczky Ferenc főispán tízéves jubileumának előkészítésére kiküldött szükebb körű bizottság az alispán elnöklésével csütörtökön tartotta ülését. Megállapította közelebről, hogy az átnyújtandó emlékalbum számára milyen kiállítású és nagyságú fényképek lesznek beszolgáltatandók s erről a napokban külön részletes értesítés megy szét a tisztviselőkhöz. Kimondta továbbá, hogy ezen album részére megóhajtja nyerni azon állami hivatalok főnökeinek arcképeit is, kik a vármegyével hivatalos együttműködésben állanak. Ebből kifolyólag a következő levelet intézet az illetőkhöz: Beniczky Ferenc v. b. t. t. tízéves főispáni jubileuma alkalmából a vármegye tisztikara egy díszes emlékalbumot nyújt át jubiláns főispánjának az összes tisztviselők fényképeivel. — Ezen album részére megóhajtjuk nyerni azon szorosan véve állami hivatalok főnökeinek és esetleg helyettes főnökeinek arcképét is, kik a vármegyével hivatalos együttműködésben állanak. Ennek folytán van szerencsénk tisztelettel felkérni, hogy e/.en óhajunkhoz hozzájárulni s elhatározását alólirattal mielőbb közölni szíveskedjék. — A beszolgáltatandó fényképekre vonatkozólag legközelebb küldjük szét tájékoztató körlevelünket. Az előkészítő bizottság nevében : Szabó Géza, bizottsági jegyző. — A sáli Vácon. „Allah földi helytartója, „Istennek árnyéka“ és a több ily címmel felruházott persa sah ma még Bécsben tartózkodik, holnap, hétfőn azonban már Magyarországon lesz nagy kíséretével egyetemben. Eleintén úgy volt, hogy Gottschall kapitány Sophie-val hozza le őt a magyar fővárosba, de a kis vízállás miatt vonattal jő a sah Budapestre. A külön vonat hétfőn délután hat óra tájon érinti vasúti állomásunkat s bizonyára sokan lesznek, a kik kimennek, hogy az exotikus uralkodó vonatját láthassák, a melyből, ha a sah-t nem is láthatják, de kíséretéből egy-két alak mutatkozni fog a vonat ablakánál. — Tűzoltóink ünnepe. A múlt vasárnap tűzoltóink szép ünnepséget rendeztek. Ekkor vitték ugyanis talizmánjukat, a milleniumkor általuk nyert első dijat, az új parancsnokuk lakására. Az ünnepélyt gyakorlat előzte meg, mely után az őrtanyára vonultak, honnan Csuka bandájának szép indulói mellett vitték a drága kincset Nikitits Sándor parancsnokukhoz. Borbély Sándor alparancsnok gyönyörű beszéd kíséretében adta át és bízta a testület nevében gondozására a nekik oly becses ereklyét, fájdalommal emlékezvén meg néhai paranesnokukról dr. Csányi Jánosról is, kinek ezt első sorban köszönhetik. A parancsnok hosszas beszédben, meghatottan válaszolt az alparancsnok szavaira s azon kijelentéssel vette gondjaiba a becses érmet, hogy arra mindenek felett ügyelni fog s minden igyekezete oda irányul majd, hogy a testület eddigi jó hírneve erősbödjék. Ezután a parancsnok vendégszerető házigazdává változott s uzsonnával lepte meg a. tűzoltókat. — Esküvő. E hó 16-án tartotta esküvőjét dr. Schlesinger Illés vaáli kör orvos Beiszmann Arankával, Reiszmann Ignác borkereskedő kedves és szép leányával. Az izr. imaházban a család s az ifjú pár számos tisztelője jelent meg. Az esküvő után a násznép a boldog apa házánál jött össze lakomára. Gratulálunk! — Uj tisztjelöltek. Városunk minden évben megszokta toldani egypár ifjúval a katonaiskolák tanulóinak számát, kik egészen 1898-ig rendesen a cs. és kir. hadapródiskolába vétették fel magokat, de mióta a honvéd hadapród iskolák léteznek — mint örömmel tapasztaljuk — mind ezen új intézetekbe igyekeznek. Az idén is három ifjút adott Vác városa a honvéd iskoláknak és pedig: Szekeres Gábort a bpesti m. kir. Ludovica Akadémiának, Bossányi Lászlót a nagyváradi és Urbanek Istvánt a pécsi honvéd hadapród iskolának. — Az iskolaszék és a tanítói kar Gajárynál. Csütörtökön déltájban a püspöki fogadás után hosszú kocsisor dübörgése verte fel a Budapesti-főút lakóit: az iskolaszék és a tanítói kar harminckét tagja ment ki Sződre Gajáry Géza országos képviselőhöz, az iskolaszék világi elnökéhez ebédre, a ki világi elnökké való megválasztásának székfoglalóját kívánta megtartatni, hogy a püspöki látogatás nagy napját ezzel is emlékezetesebbé tegye. Az iskolaszéket Agócs Jánös apát-kanonok, Halmi László főgimnáziumi igazgató, a polgármester, a két tanácsos, Vida Vilmos tanár, Schmidt Ferenc, Korpás Pál s többen képviselték. Az érkezőket a ház úrnője nagy szívességgel fogadta. Ebéd előtt á társaság megtekintette a gazdaságot, hol különösen a szarvasmarha-állomány faja és jó állapota tekintetében vonta magára a szemlélő figyelmét; de általános érdeklődést a 113 méter hosszú újonnan épült nagy dohányszáritó keltett, melyben különféle fajú, frissen szedett dohánylevelek füzérekre fűzve 10 soros magasságban és méter szélességben vannak szárítás végett felaggatva. A dohányos emberek sóvárogva nézték e tiltott kincset, mely után körülsétálva a parkot, meglepetve érkezett a társaság egy helyesen rögtönzött sátor alá, hol terített asztal várta az érkezőket. A kitűnő ebéd alatt csakhamar élénkké vált a társaság és a negyedik fogásnál a házi gazda emelkedett szólásra, megköszönvén Agócs János apát-kanonoknak azon szivességet, hogy e nagy társaságot a püspökhöz vezette és hogy oly szép beszédben ajánlotta a tanügyet a védnök-főpásztor figyelmébe ; éltette vendégeit, kik látogatásukkal megtisztelték. Felköszöntőket mondottak még: Agócs János egyházi elnök, apát-kanonok a házi gazdara és családjára, Fodor Imre az iskolaszék és a tanítói kar közötti tartós békére, Jankovics Ernő a tanügyre, Gajáry Géza Halmi László főgimnáziumi igazgatóra, mint az iskolaszék legifjabb és Korpás Pálra, mint az iskolaszék legöregebb tagjára. Az egész oly házias ünnepség volt, hogy mindenki jól érezhette magát, mert barátságról, tanűgyről, szives látásról, gazdálkodásról folyt a társalgás. A társaság egy része estefelé, a másik fele késő éjjel tért vissza kocsikon a városba egy kellemesen eltöltött nap emlékeivel. — Hivatalos látogatás az adóhivatalnál. Cotelli Ernő kir. pénzügyi tanácsos, a budapest-vidéki pénzügyigazgatóságnál igazgató-helyettes folyó hó 17. és 18-án hivatalos látogatást tett a helybeli adóhivatalnál, a hol mindent a legnagyobb rendben talált. — Szerencsétlenül járt főhadnagy. Bizonyára mindenki megdöbbenéssel olvasta a fővárosi lapokban azt a hirt, hogy Pauer István a nagykindai közös huszárezred rokonszenves főhadnagya, Pauer Béla törzsorvos fia, oly szerencsétlenül bukott le egy lovaglás alkalmával a lóról, hogy súlyos agyrázkódást szenvedett s életéhez kevés a remény. Nagy- Kikinda jó messze van hozzánk s még a hir idekerül, alaposan kiszinezhetik. így is volt. Pauer főhadnagy csakugyan lebukott a megbokrosodott lováról és elég súlyos zúzódásokat is szenvedett. Rögtöni segély azonban kéznél volt s e héten már maga irta aggódó szülőinek a főhadnagy, hogy nemsokára ismét lóra ülhet teljesen gyógyulva. — Kik rukkolnak be ? A héten a következők kaptak behívókat: Battha László e. é. önkéntes a budapesti 12. hadosztály tüzérezredhez, Döme József e. é. ö. a budapesti es. és kir. 68. gyalogezredhez, Wirnhardt Géza e. é. ö. a 86. gyalogezredhez, Lukács János és Knoblauch Géza e. é. önkéntesek az insbrucki 1. sz. cs. és kir. tiroli vadászezredhez, Prohászka Kamii e. é. ö. a bpesti 1. honv. gyalogezredhez, Nagy Pista e. é. ö. a nyitrai 14. honvéd gyalogezredhez. Három évre : Sternfeld Aladár és Kurdi Pál a 15. szekerész csapathoz, Beck József, Szíjgyártó Imre, Steiner Dávid és Jóföldy Sándor a 4. hadtest tüzérezredhez, Mikusik István a cs. és kir. pozsonyi élelmezési raktárhoz, Freund Sándor a 24. tábori vadász zászlóaljhoz. Két hónapra mint póttartalékosok: Reiszman Frigyes a korneuburgi vasúti és távirda ezredhez, Szikora Ferenc a 12. tábori vadász zászlóaljhoz; Fodor Imre, Körtvélyessy László, Döme János, Pápa István, Tesánszky Ferenc, Zomborka Mihály, Kiss Ferenc, Regner Vilmos, Horka Mihály, Friedrich Aladár, Schlésinger Károly, Bárány Mihály, Ludányi Ferenc, Jeszenszky József, Cservenyák Lajos, Parti István, Bach Antal, Rozmanith János, Franyó István, Starecz Ferenc, Halahija János, Braun Rudolf, Kozmér István, Lissa Lajos, Bőhm Alajos, Veisler József, Kaufman Pál, Fritz Ignác, Öli János, Fábián Pál, Kordás János, Szandányi Gyula és Demmel János a cs. és kir. 32. gyalogezredhez mint póttartalékosok. Megjegyzendő, hogy az egyévi önkéntesek október hó elsején, a póttartalékosok harmadikén és a három évesek 5-én vonulnak be. — A váci kát. kör október 6-án délelőtt 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart, a melynek tárgyai a megyés püspöknek a kör üdvözlő feliratára adott válasz és az alelnök választás, — Mint értesülünk, a tagok nagy része igen jó néven venné az elnökségtől, hogy ha ilyen nevezetes alkalmakkor a közgyűlés idejét nem délelőttre, hanem délutánra, midőn a tagok azon részt is vehetnek, tűzné ki. Bizonyára az a célja az elnökségnek, hogy a püspök-védnök válaszát közvetlenül tudassa a tagokkal, már pedig ezt nem igen érheti el, ha délelőtt tartja a közgyűlést, a midőn 30—40 tagon kívül több nem jöhet el. — Élet a táborban. Kevés ezred mondhatja el az őszi gyakorlatok idején, hogy a nagy fáradalmakat a kitűnő, jó élet könnyítette meg. A mi huszárjaink fényes életet éltek a perbetei táborban, a mi Klobucsár allábornagynak is feltűnt. Palugyai, a hires pozsonyi vendéglős jött le s állíttatott nyolcvan személyre egy hatalmas sátort és kevés pénzért igazi lukullusi lakomákat rendezett a tisztikarnak. A jó életet fűszerezték még a különféle versenyek is, a melyeket a tiz napi táborozás alatt a tisztikar rendezett s körülbelül háromezer koronát költött a versenydijakra. A lóversenyről más helyen emlékezünk meg, itt a tiszti céllövészetről és a tenniszversenyről adunk számot. A tiszti céllövészet az érsekújvári elemi lőtéren folyt le, a mely elé nagy várakozással néztek. Az ezred ugyanis hires a jó lövőiről, mert Kiss százados, Luka, Viczián, Havas főhadnagyok éveken át az első dijakat vitték el a fővárosban tartott országos lövészversenyeken. Ennek dacára az első dijat, a mikor forgó pisztolyból lőttek, br. Marschall alezredes vitte el. A második Luka, a harmadik Viczián, a negyedik Havas főhadnagy lett. A karabélylövésnél Békéssy hadnagy produkálta magát s kilenc lövésből egyet sem hibázott. Ő is vitte el az első dijat. A második dij Kiss századosé, a harmadik Viczián főhadnagyé, a negyedik dij Havas főhadnagyé lett. A gömblövészetben Nádassy százados és Szcitovszky főhadnagy vitték el a dijat. Érdekes volt a tennis-verseny is. Filótás főhadnagy krumpli földből varázsolt tennis-pályát