Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-10 / 23. szám

VAGI HÍRLAP

Tanterv és módszeres utasítások a siketnémák magyarországi iskolái és intézetei számára.

(5. folytatás.)

(Vége.)

Az eddigiekben röviden rámutattam a tanterv létrejöttének egyes fázisaira s tartalmának lényegesebb pontjaira és azt hiszem, hogy e kevéssel is sikerült bebizonyitanom azt, miszerint a tantervnek minden eréből igen helyesen a non scolae, séd vitae jelszó tükröződik vissza. Hogy közoktatási kormányunk is meg van győződve arról, miszerint e műnek minden része a gyakorlati tapasztalatokból kialakult szakvéleményeknek s érett megfontolásnak az eredménye, mely a tudomány mai színvonalán áll; azt mi sem igazolja jobban, mint az a körülmény, hogy elrendeltetett, miszerint a tanterv német nyelvre is lefordittatván, a külföldi nevesebb szakembereknek s a jelesebb siket néma-intézeteknek megküldessék.

Mielőtt még végezetül nehány szóval méltatnám ezen, oktatásügyünk történetében korszakot alkotó műnek kiváló horderejét, bizonyára nem lesz felesleges közölnöm azt is, hogy a tanterv éppen e hét elején jelent meg nyomtatásban, igen csinos negyedrét alakban, melyből egy-egy példány azonnal megküldetett az összes hazai siketnéma-iskolákban és intézetekben működő tanerőknek azzal a miniszteri utasítással, hogy e tanterv használata a jövő, 1900—1901. tanévtől kezdve az I—V. osztályokra nézve válik kötelezővé. A VI—VIII. osztályok számára pedig oly megjegyzéssel adatott ki, hogy a jövő, 1900 — 1901. tanévben ezen osztályok tananyagának feldolgozásánál is az uj tanterv szelleméhez kell alkalmazkodni úgy, hogy az 1901 — 1902. tanévtől kezdve már valamennyi osztályban az egységes tanterv alapján történhessék a tanitás.

A tantervben kifejezett foglalkozási-idő minden egyes tanintézetnél és iskolánál úgy osztandó be, hogy a növendékeknek — a testi nevelés szempontjából — a játszásra, szabadfoglalkozásra stb. naponta megfelelő idő jusson, szerdán és szombaton délután pedig egymás mellett 2—2 órai szabad idő legyen sétára, vagy más hasonló üdítő testmozgásra fordítható. Ez az intézkedés a siketnémák szervezetének erősítését célozza, a mire szükség is van, hiszen a szakemberek előtt általánosan tudott dolog, hogy a siketnémák között aránytalanul több tüdőbajos, görvély- és angolkóros, valamint más vérbetegségben szenvedő egyén található, mint az épérzékűek között. Már pedig a jelzett betegségek természetüknél fogva az egész szervezett gyöngülését, elcsenevészedését vonja maga után, a mit az intézeteknek a helyes irányú testi neveléssel kell ellensúlyoznak.

Igen helyes intézkedés volt, hogy a tanterv ily korán nyilvánosságra került, mert igy a siketnémák oktatásaterén működőknek elegendő idejük és alkalmuk lesz arra, hogy a közeledő nagy szünidőben az egységes tantervet gondosan áttanulmányozván s annak szellemét kellően megértvén és átérezvén, a jövő tanévben mindnyájan a legnagyobb odaadással és lelkesedéssel kezdhessék meg annak értelmében működésüket s teljes buzgalommal törekedhessenek arra, hogy a tantervben kifejezett alapelvek és reformeszmék meghozzák a hazai siketnémák érdekében azt a szebb eredményt, mely a tantervben elérendőnek tűzetett ki.

Mint az egységes tanterv alapos ismerője s megalkotásának egyik szerény munkása teljesen megvagyok győződve arról, hogy e mű, mely bő útmutatást és kellő tájékoztatást nyújt arra

nézve, hogy a siketnémákat mily célból? mire? hogyan? és mily eszközökkel? kell tanítani: az oktatási eljárást az eddiginél helyesebb, természetesebb és észszerűbb irányba fogja terelni, a siketnémák tanításának sok szellemi- és testierőt igénylő munkáját jelentékenyen megfogja könnyíteni, sőt a tanitási-eredményt is fokozni, több oldalúvá és maradandóbbá fogja tenni.

Különösen a beszédtanitásra vonatkozó részt kell, mint olyant kiemelnem, a melytől a siketnéma-oktatás módszerének egészséges irányú tovább fejlődését reményiem.

A kérdéses tanterv általában, de kivált annak utóbb említett része szerény nézetem szerint igen becses segédeszközül szolgálhat az oly nemzetiségi iskolákban működő tanítóknak, a a kik idegen ajkú gyermekeket akarnak minél könnyebb és biztosabb módon a magyar nyelv ismeretébe bevezetni. Magam is évek hosszú során át tanítottam annak idején olyan nemzetiségi iskolában, a melyben noha a növendékek 90 °|0-a az iskolába lépés idején egy szót sem tudott magyarul beszélni, a siketnémák oktatásánál érvényesített beszédtanitási módszert alkalmazván, egy év leforgása után valamennyi épérzékű tanítványom korrektül és folyékonyan társalgóit magyar nyelven. Részemről már akkor is rokonszenveztem azzal a gyakorlati alapon nyugvó beszédtanitási eljárással, mely most az uj tantervben kifejezést nyer s annak helyes és eredményes voltáról a tapasztalat annyira meggyőzött, hogy most hasznos szolgálatot vélek teljesíteni, midőn melegen ajánlom a nemzetiségi iskolákban működő tanítóknak is, hogy ne sajnálják a szóban forgó tantervet tanulmányuk tárgyává tenni, mert az és az annak szellemében nem-I

sokára kiadandó tan- és vezérkönyvek indirekte nekiök is értékes útmutatásokat nyújtanak az eredményes nyelvoktatás helyes irányára nézve. A kik ily szempontból érdeklődnek a tanterv iránt, azok annak megszerezhetése végett forduljanak Borbély Sándorhoz, a siketnémák váci intézetének igazgatójához, a ki bizonyára készséggel fogja a tantervet az érdeklődő tanítók rendelkezésére bocsátani.

Az előadottakon felül nem kétlem azt sem, hogy az új tanterv, mint érdekes olvasmány a közfigyelmet ráfogja terelni a hazánkban élő, de elegendő számú szakiskola és intézet hiányában elhagyatott állapotban, nevelés és oktatás nélkül sínylődő, mintegy 3600 tanköteles korú siketnéma gyermekre is, a kik megmentésükhöz a segítséget a társadalomtól várják, a melynek hasznos, produktiv tagjai szeretnének lenni, de a melynek nevelés és oktatás nélkül nővén fel, mint egyoldalú fogyasztók önhibájukon kívül csak terhére lehetnek.

Most, a midőn az állam kimondotta, hogy minden újonnan keletkező siketnéma-iskola és intézet részére a saját költségén bocsátja rendelkezésre a megfelelő számú tanerőket, a társadalmon a sor, hogy a külföld hasonló példáján felbuzdulva a siketnémák számára szolgáló iskolák és intézetek létesítése ügyében segítő kezet nyújtson az államnak.

A magam részéről szerencsének tekinteném, ha e szerény közleményem folytán csak nehány barátot is sikerülend szereznem a siketnémáknak, a kikről hazánkban még mindig nagy körben van elterjedve az a téves hit és előítélet, hogy ők értelemmel nem biró s igy oktatás sem alkalmas lények.

Kiig Lajos.

A hercegprímás, az uj püspökünk és a

váci püspökség.

Bpest, jun. 5.

Budapestről, Lichtenstein Lajos szerkesztésében megjelenő Pest. Cor. tudósítótól, a mely különösen a külföldön van elterjedve, vettük a következő érdekes hirt:

A váci püspöki megye egyházi és világi előkelőségei, hatóságai, a hívek és mindnyájuk élén a székhely, Vác városa, nagyban készülnek az uj főpásztor Csáky Károly gróf püspök méltó fogadására, közeli beigtatására.

Érdekesnek tartjuk ez alkalomból egy rövid visszapillantást vetni a váci püspöki megye történetére, hogy lássuk, milyen örökségbe lépett Csáky Károly gróf, az uj váci püspök.

Hazánk történetének számos jelese ült a kiváló váci püspöki székben. így már a tizen, kettedik században Jób, a későbbi hires esztergomi érsek volt a székhely dísze; majd Vancha István bibornok, utóbb Szalkay László, kinek hősvére szintén ott piroslott a mohácsi gyásztéren s a ki annyi magyar hőssel együtt életét a hazáért és hitért feláldozván, nemzeti nagylétünk nagy temetőjében aluszsza örök álmát. A hunyadiak korában Ujlaky János gróf; a Tökötyiek, Rákóczyak korában Sennyey István báró, Draskovics György gróf, Pálffy Tamás gróf, a hires Gubassóczy János, Pongrácz György báró, Kéry János gróf, Esterházy Imre gróf, a későbbi hercegprímás voltak e püspöki székhely díszei.

Idegenebb befolyások következtében kerültek a váci püspöki székbe a hirhedt Kollonich Zsigmond gróf, Leslie Vilmos gróf, a két Althann Mihály gróf és bécsi bibornok, kinek verőcei kastélva, melyet egyenesen e célból emeltetett, a nagy királynőt, Mária Teréziát látta vendégéül; a lezajlott XIX. század elején Károly Ambrus főherceg, ki ezt a püspöki széket az esztergomi hercegprimási székkel cserélte fel.

Még legújabban is egy Forgách Pál gróf, Splényi Ferenc báró, Nádasdy Ferenc gróf lépett a felsorolt főrangú elődök örökébe. Mint tátjuk, valóságos arisztokratikus püspökségnek volt hagyományosan kvalifikálva a váci püspökség, mígnem napjainkban Peitler utódaként Schuszter Konstantin került bele.

Csáky Károly gróf méltó utóda leszen a főúri elődöknek; ha nem is lesz Migazzi pazar fényűzésének utánzója, Rorskoványi irodalmi munkásságának és remete étetének követője; de Peitler terveszerűtlen pazarlásának és közvetlen elődje, Schuszter terveszerű fukarságának sem lesz követője. Ennek különben hálával adózhatik, a miért püspökségének birtokait rendbe hozta és ezzel Csáky Károly grófnak alkalmat nyújtott arra, amit már eddig is müveit, hogy t. i. igazi nemes lelkek sajátsága szerint tud főur lenni gőg nélkül, igázi pap remeteélet nélkül, takarékos fukarság nélkül, jótékony, adakozó a nélkül, hogy az utolsó ingét is odaadná. Szóval tudja ő, hogy okos beosztással, mint szokta, a váci püspökségen jut is, marad is.

Jelentettük a minap, hogy Vaszary Kolos bibornok hercegprímás, ha csak rendkívüli akadály közbe nem jön s egészségi állapota megengedi, személyesen fogja az esztergomi bazilikában püspökké szentelni) Csáky Károly grófot. Ennek ötletéből veszszük a Pester Correspondenz révén lapunk egy barátjától, kinek gyakran volt alkalma Esztergomban az uj váci püspökkel érintkezni, ezt az érdekes értesítést:

Azokban a kritikus időkben, midőn Vaszary Kolost, mint uj hercegprímást és váratlan jövevényt sok esztergomi pap nem szívesen