Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-06 / 18. szám
Tizennegyedik évfolyam. 18. szám. Vác, 1900. évi május 6. VÁCI HÍRLAP E*« “fiflzeté8i VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Sierkratősé« is kiadóhivatal: Félévre...........................6 korona. VÁC, Géza király-tér 3. szám. Negyedévre.......................3'korona. IVTep-jeleriitc minden vasárnapon reggel. we küldendők a iap szellemi részétíuetőksziex »» mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde-EGYES SZÁM ARA 24 FILLER. - tési pénzek. Nyilt-tór sora 60 fillér. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: HIRDETÉSEKET Bélyegilleték minden beiktatásnál 60 fillér. Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. | jutányosán felvesz a kiadóhivatal. A mi püspökünk. Vác, május 5. Egy hét óta nem árva a váci püspöki szék: gr. Csáky Károly kinevezését — mikéntjó értesüléssel előre megírtuk — a hivatalos lap vasárnapi száma hozza. És a mint a kinevezés hire megjött, az öröm ült a szivekbe s a kérdések sora, milyen lesz az uj püspökünk. Hírek érkeztek róla- régen s e héten mindjobban megismerhettük. A kik beszéltek vele, vagy régebben ismerik, úgy is mint emberről, úgy is mint egyházfőről a legnagyobb elragadtatással nyilatkozik róla. Áldott szivü jó ember, jó pap, mondják a kik csak külsőleg és távolból ismerik őt, a kiknek alkalmunk volt e nemes léleknek gondolkozásmódját, érzéseit magas törekvéseit közelebbről megismerni, azok kétszeres örömet éreznek e kinevezés felett, mert nyilvánvaló, hogy apostoli nagy hivatásának erejéről fogja meggyőzni rövidesen mindazokat, a kik a a köznapi felfogás homályos szemüvegén, sokszor sekélyes járású törekvések zajosabb cselekményeinek ítélték fölötte az elsőbbséget. Erős kitartó akarat lakik benne, melyet egy nemes szív és művelt lélek ereje szabályoz. Képzett, fegyelmezett elme, mely ha nem kérkedik is múló. tünékeny hatások sikereivel, Ítéletében magas mértékű és világos a bit igazságaiban és a közerkölcs minden vonatkozásaiban, semmiféle hatalom vagy tekintet állal nem befolyásolható. Szelíd, vidám kedélye, jóságos könyörüeletes szive tévedésbe vihették a köznapi élet dulakodóit, de ő maga sohasem volt felületes és éles szemmel ismerte fel az embereket és tényeket. Az embereket akkor is, a midőn azok a kedvezőtlen Ítéletet nem is sejtetlék, a tényeket, a mieőti azok hamis bélyeget viseltek. Modern, haladó ember, a ki étété javakorában. aránylag fiatalon lép magas méltój ságába és e mellett Jézus szive szerint ; való pap, a kit nem fognak meghódítani I hamis jelszavak, a ki nemcsak vallja, I de cselekszi Krisztusurunk tanhását, mert Tavaszi álom. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — (Folytatás és vége). Egyedül ődöngtem a sűrű erdőben. Keskeny ösvényen járva, szemem a kastélyt kereste, hova menni akartam. Hiába! Nem tudtam ráakadni. S mintha még valamit vesztettem volna el: a nyugalmamat. Folyton azon egy eszme üldözött, unokanővérem férjhezmenetele. Szerettem őt gyermekkoromban, a nálam csaknem mégegyszer oly idős Ilmát. Hogy nem várt reám mig elértem a férfikort, hogy máshoz ment férjhez, hisz’ ez oly természetes. S még most is fáj annak az emlékezete. Nem is láttam őt tiz év óta. És most oly különös vágyat éreztem látni őt. Barangolásaim között azon gondolkoztam, megismerem-e? Sokat változott-e szépségében? Még mindig sajgott, forrott a vérem e gondolatra. Fáradt voltam már e sok céltalan ődöngéstől, egy vihar döntött fatörzsére ültem pihenni. Mélázva tekintettem körül. Valami fehérség csillant megfőttem a sűrű ágak közül. Kíváncsiságom uj erőt adott s mentem az útmutató tudja, hogy a szeretetben van az erő és á szeretető a jövő! így ir róla egyik esztergomi laptársunk, a mely valószínűleg jól ismeri külső ténykedését megyés püspökünknek. Ha ilyen — és valóban ilyennek mondják a váciak is, kik vele érintkeztek — csoda e, hogy Esztergomban megszerették, csoda-e ha gróf Csáky Károlyt laptársaink elbu csuztatva attól a várostól, a hol huszonnyolc évet töltött, azt Írják, hogy kinevezési hire Vácnak örömet, az esztergomiaknak szomorúságot jelent. Vác kincset nyert — írják tovább — gróf Csákyban, a kiben az esztergomiak olyan emberbarátot vesztenek el, a kit pótolni lehetetlen. Nemes, jó szive valóságos legendakörrel vette körül, leereszkedő nyájassága folytán városszerte általános tiszteletet szerzett s mint pap, hivatásának valódi személyesitője. így szólnak róla a primási városban s mihozzánk, váciakhoz első szava ez volt: — Nem ismerem, a nemes várost és előtt azon reményben, a kastélyt leltem végre fel. Csalódtam. Dombtetőn állt egy rozzant kápolna. Körötte orgona és bodza bokrok teljes vadságokban pompáztak. Elhagyatott hely volt; ócska épület, hova már más nem jár, mint egy reggeli napsugár bevilágítani s talán felszáritani az ólomkarikás rácsos ablakról lecsorgó rozsdafoltokat, vagy a zöld penészt, mely mohaként lepi az egykor fehérre meszelt falakat. Esténként a szőke, ábrándos hold tekint be az egykor színes üveggel fedett ólomkarikába. S a mint odailleszti satirikus mosolyú arcát, úgy tűnik fel, mint ifjú, bohó leány, ha nagyanyja okuiáríumát szemére illeszti. Sajátos ösztön indított megnézni jobban bensejét. Vasajtaja rézvörös, sarok vasait rég felemésztő az idő vasfoga. Valami természetes elegancia rejlett a félig bedőlt ajtón. Hasonlitott a búsuló gentryhez. Kísérteties visszhangot adott a mozaik talajon lépteim zaja. Az egész kápolna benseje, oly benyomást tett rám, hogy valamikor régi nemesi kúriához tartozhatott, melynek urai, ki tudná, hol porlanak már. Megálltam. Oly mondhatlan jól esett az a csend. Az a lélekemelő, vágycsittitó csend. Jól esett tudnom, hogy e gyönyörben, mert vannak lények, kik a csendben is élvezetet találnak, senki nem osztozik velem. Ily, tekintetben én is az egoisták hitvallását követem. Vissza fordultam s feltekintettem. A düledező kóruson az orgona helyén fehérbe öltözött, fiatal leány állt. Borzadva álltam meg, azt hittem vízió s nem élő lény. Felizgatott képzelmem űz velem játékot. Hisz’ Ilma állt előttem! Igen! Épp úgy, mint tiz év előtt, midőn értésemre adá eljegyzését és én őrjöngő fájdalmamban bevallóm neki szerelmemet. íme! A tiz év előtti múlt megelevenít. Előttem áll, , fehérben s kezében a hóvirág-ibolya csokorrral, mit én adtam akkor neki. És az a víziónak képzelt látomány megelevenít, megmozdult. Pillanat alatt felrohantam a szuette falépcsőkön, melyek nem lévén szokva már az ily teherhez, ugyancsak recsegtek. A szokatlan zaj, mit felrohanásom okozott a torony lakóit is izgalomba hozta. Denevérek egész vijjogó raja vett körül, szemök nem lévén szokva a nappali fényhez, ugyancsak nagyokat koppantak a falakhoz ütődvén röptűkben. Az én eszményem, csodálkozva tekintett ibolya szemeivel reám, a mint felértem. Valami édes, bóditó, kéjes érzés fogott el. — Ilma! Én édes, egyetlen szerelmem! kiáltám. A leány talán őrültnek tartott, ellenkező irányban akart elfutni. Karjaimba öleltem, ezea és ezer bohó, édes neveket suttogtam fülébe. Szerelmi ömlengéseimbe a bodzabokrokban daloló fíemilék is részt vettek. Édes terhemmel, •oly közkedveltségnek, mint a már huszonöt “Ferencz József keserüviz, használatban levő miről a. négy.(világrészben nyert 10 aranyérem tanúskodik. A Ferencz József keserüvizből mint rendszeres adag egy boros pohárral reggel éhgyomorra véve elégséges. Kapható : Hufnagel Imre, Beok Ignác és Torday Jenő urak füszerkereskedésébeu Vácon.
