Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-19 / 12. szám
4 VÁCI HÍRLAP déemonait, a bécsi kamarilla ellened zuditá a veled csak imént ölelkező testvér nemzetiségeket. egy óriási háló finom szálait szövögette az a bécsi kéz s miként egy ércgyürü, úgy ölelt át bennünket védenceink fegyveres ereje! Ellenük volt már valamennyi nemzetiség, a ki csak hazánk földjét lakta, élükön állt a hitszegő bán, a kamarilla kegyence Jellasich, a ki meggyalázta törvényeinket, üldözte nemzetünket, csorbitgatta jogainkat, elégette nemzetiszinű zászlóinkat, semmibe nézte a király rokonát, a nagy József nádor fiát s méltóságának örökösét, a szeretett István nádort! S mindezt a kamarilla védszárnyai alatt tévé, melytől hős viselkedése jutalmául diszpaizsot is kapott! Nem kerülheted el tehát édes hazám s megvívtad a történelem páratlan csatáit, legszentebb jogaidért küzdöttél, miket csak az imént szentesített, a fölkent királyi kéz, fiaid legjavát vitted a csatába : egy szentelt fájdalom érzete — a haza veszélyben létének tudata — győzelmes hadsereget varázsolt elő a lelkesedés talajából, a kik Magyarország zászlaját győzelemről-győzelemre vitték! Ott küzdött oroszlánként apa mellett a fiú, — a közös jó anyáért-, — az édes hazáért, a harcmezőre vitte szive legszentebb érzelmét a jegyes, oda kisérte őt a gyönge nő, ott hullottak el egy-egy gyilkos golyótól találva, hogy megdicsőülten egyesülhessen a magyarok Istene előtt! Lapozzátok át a világtörténelem vaskos köteteit, nem találtok abban dicsőbb hadi tényeket a mi szabadságharcunknál, nem küzdött még nemzet úgy igazáért sohasem, mint a magyar, de nem is lelkesített úgy szent ügyének tudata egy nemzetet sem, mint épen a magyart! A maga erejében gyönge Ausztria a leghatalmasabb uralkodó közbeléptét kérte az ő nemében pártütő magyar ellen s a hatalmas orosz cár meginditá ellenünk 200,000 főből álló hadát, hogy eltiporjanak egy országot, mely oly gazdag, oly viruló, csak szabadsága hiányzik ! Ez egyesült osztrák-orosz had ellen is győzelmes csatákat vívott a kisded magyar sereg s ki tudja, a magyarok Istene nem-e megáldja fegyverét, ha közbe nem borul a világosi gyásznap a nemzetre ! 1849 augusztus 13-ika az a gyásznap, midőn Görgey, Magyarország teljhatalmú kormányzója 30.000 emberével letette az oroszok előtt a fegyvert Világosnál!^ Ez óta legsötétebb név ez a magyar történelemben, gyászos napok bánatköde nehezedett e nappal a nemzetre, mint egy ólomsúlyú éjszaka! A dicstelen győző bilincseket kovácsolt a letett kardokból s lánc és bitó lett a hősök jutalma,Xott vérzett el az Újépület udvarán hazánk nagy fia gróf Batthyányi Lajos s ugyanakkor október 6-án szenvedlek vértanúi halált a nemzet első szülöttei, a 13 honvéd-tábornok Aradon, a kiknek csak egy bűnök volt, az hogy nagyon szerették a hazát! A Megölték e férfiakban a szabadságharc lelkét, jó mélyen eltemették velők a nemzeti törekvéseket s fejfa helyett bitó jelölte sírjukat! A vértanuk a nemzet megváltói lettek, a holtak sírja a honszerelem oltára, a hol a legszentebb honfiúi érzelemmel áldozunk mi is! (A többi szereplő.) A gyakori éljenzésektől megszakított beszéd után ismét a dalárda éneke következett, melyet levett kalappal hallgatott végig a hazafias közönség. A váci egyetemi ifjak köre, mely minden évben március 15-én feltámad egy napra, három ambiciózus tagját küldte ki szavalatot és szónoklatot tartani. Helen Ipoly joghallgató talpig magyarban nagy hatással szavalta Petőfi lelkesítő Talpra magyar-}ki. Tauber Ferenc joghallgató tartotta az egyetemi ifjak részéről a beszédet. A beszéd szépen kidolgozott, kerek formájú, hatásos részletekkel teli s a közönség gyakran helyeslésével, éljenzésével fejezte ki tetszését. Gergely Mihály joghallgató Ábrányi Emilnek múlt számunkban közölt márciusi versét szavalta. Nagy volt a hatása az ügyesen, áhítattal előadott költeménynek. A dalárda énekszáma fejezte be a szobornál rendezett ünnepséget, mely után rendben a közönség eloszlott (Elkésett koszorú.) A honvédszobor talpára senki városunkból koszorút nem tett le. Budapesti embereknek jutott eszébe, hogy a váci honvédszobrot megkoszorúzzák. A budapesti kerékpáregyesület két tagja biciklin hozta az egylet nagy koszorúját, de útközben baleset érte a biciklijüket s igy az ünnepélyről lekéstek. Későn este érkeztek városunkba s akkor tették le csendben a koszorút a szoborra. (A diákok.) Csupán az elemi iskolákban szüneteltek az előadások, a gimnáziumban nem. Egyik-másik tanár azonban előadást nem tartott, hanem órája alatt hazafias költeményeket szavaltak apró tanítványai. Délután négy órakor aztán zászló alá verődött a diákság nagy serege s levonult a honvédszobor elé. Itt azután elénekelték a himnuszt és a szózatot egyikük pedig szavalt. Közönségük alig volt, de a kivonulásról is alig tudott valaki, mert első eset, hogy a váci gimnázium ifjúsága testületileg vonuljon le a szoborhoz. Az őszinte lelkesedés ült az arcukon s meglátszott a boldogság rajtuk, hogy nyíltan leróhatták ők is a kegyeletet adóját a szabadság harc névtelen hősei iránt. (A bankettek.) Mint minden évben, úgy ez idén is a város számos vendéglőjében tartottak bankettet. A hivatalosat a Kúria nagytermében tartották meg. Öt hosszú asztalnál 74 en telepedtek le s a színpadon a cigány húzott magyar darabokat. A 17 évi tetszhalál után jött a feltámadás, a magyar szabadság hajnala újra felvirradt Cma már hálaimákat zengünk, mert hisz ez a kor minden áldását érzi azon változásnak, a mi a szabadságharcot követő idők óta beállott nemzeti életünkből. Azóta történt, hogy a nemzet és koronás h, király teljesen megértette egymást Cs ma félszázad után a legutóbbi napok politikai eseményei is tanúságot is tettek arról, hogy virulnak a béke virágai s bizalommal, reménységgel tekinthetünk a jövőbe azon erős meggyőződéssel, hogy a mi elmúlt, vissza nem jő többé, egyetértés, közös szeretet és ragaszkodás köt össze minden magyart szeretett királyával, szivébe van ez oltva a magyarnak oly mélyen, hogy oda nem hatolhat többé semmi démoni kéz, hogy felkavarja azt az őszinte érzelmet, milyen csak magyar szivében ébredhet!} Istenünk engedd, hogy a béke virága örökké virítson nekünk, tedd boldoggá e nemzetet ezer évi küzdelem s szenvedés után, hallgasd meg imáját s áld meg a magyart! ír Az első szónoklatot dr. Freysinger Lajos mondotta a királyra. A bankettezők állva hallgatták végig s lelkesen megéljenezték. Utána dr. Csdnyi János szólt majd pedig Donovitz Vilmos éltette a 48-as honvédeket főleg a jelenlevő Havas alezredest. Utoljára pedig Huber József a hölgyeket éltette. Bankettek voltak Müllernél, Korpásnál az alsó városon, Hidasinál a közép városban és kis-Vácon Nyáry Pálnál. Mindenik helyen nagy számmal jöttek össze s késő éjjeli órákig maradtak együtt. Természetesen mindenik helyen a felköszöntőkben sem volt hiány. A váci hengermalom közgyűlése. Vác, március 16. Vácnak s nagy vidékének egyik legnagyobb iparvállalata a váci hengermalom részvénytársaság tartotta e hó 16-án közgyűlését. Nagy érdeklődés mutatkozott a közgyűlés iránt, melyre nemcsak a váci, hanem a budapesti részvényesek is majdnem teljes számban jöttek el. Olt voltak : Bahsay Károly dr. és Balds Lajos kanonokok, Bur chard-Bélaváry Konrád főrendiházi tag, Franyó István dr. városi tanácsos, Freysinger Lajos dr. kir. közjegyző, Gajáry Géza országgyűlési képviselő, Geissler Lajos az Egyesült tégla és cementgyár vezérigazgatója, Gindrich József a vállalat műszaki igazgatója, Hörl Péter dr. városi főorvos, Kolisch Ede, Korpás Márton városi tanácsos, Kralovánszhy László dr. fővárosi ügyvéd, Rajner Kálmán a Pesti hengermalom társaság vezérigazgatója, Révész Béla ügyvéd, Tolnay Lajos nyugalmazott miniszteri tanácsos és országgyűlési képviselő, Vadas József dr. városi orvos és Zádor János dr. polgármester. Bur char d-Bélaváry Konrád főrendiházi tag elnökölt s az ülés megnyitása után dr. Freysinger Lajost felkérte, hogy az igazgatósági és felügyelő bizottsági jelentéseket, mint a közgyűlési jegyzőkönyv vezetője, olvassa fel. Szószerint itt közöljük az igazgatósági jelentést, mely teljesen számot ad a hengermalmunk múlt évi működéséről: Tisztelt Közgyűlés! Az 1898-iki üzletév válságos viszonyokat hozott a hazai malomiparra az előző évi nagyon rossz termésből kifolyólag, úgy a gyártmány szokott minőségének előállítására, mint a búza és a malom termékek értékarányának alakulására nézve. Az év első negyedében már igen magas búzaárak áprilisban és május elején rendkívüli módon emelkedvén, csakhamar ismét hallatlan mérvű áresést szenvedtek, a mely julius végéig szakadatlanul tartott. Miután azonban kitűnt, hogy az uj termés tulbecsültetett, a búza ára az öszszel újból — az előző évekhez hasonlítva — nagyon megdrágult. A malmok az 1897. évből nyomasztó lisztkészleteket hozván át, az országos üzemmegszoritás — a mint azt a malmok közösen megállapították — nem volt elégséges arra, hogy a lisztárak és a búzaárak közt helyes viszonyt teremtsen és pedig annál kevésbbé, mert az árak emelkedésével a lisztfogyasztás valósággal ijesztő mértékben csökkent és az áresés hatása alatt is egész julius végéig rendkívül csekély maradt. Augusztus hóban azután igen élénk lisztkereslet lépett fel, mely szép hasznot hajtott a malmoknak, de a malmok nem szorítván meg üzemüket, idejekorán, az üzlet jövedelmezősége novemberben és decemberben ismét megszűnt. Vác vidékén a búza április havában már teljesen elfogyott és ennélfogva jobbnak találtuk az üzemet beszüntetni, mint aránylag igen drága áron búzát más vidékről vásárolni és az ezzel járó nagy kockázatot is magunkra vállalni. Az uj búza pedig Vác vidékéről augusztusban még nem lévén kellően őrölhető, az üzemet csak szeptemberben vehettük fel újra. így, sajnos a legkedvezőbb augusztus hónapot nem használhattuk ki előnyünkre és később már az első félévből származott veszteséget, különösen az öt hónapra terjedt üzemszünet alatt tovább folyt elkerülhetetlen rendes kiadásokat és a kamatterhet, valamint az értékcsökkenési leírásokat pótolni nem tudtuk, bár a Pesti Hengermalom Társaság az őt szerződés szerint megillető kamat s kontó jutalék nagy részét elengedte. Van szerencsénk e helyt jelenteni, hogy a Pesti Hengermalom Társaság az 1898. már-
