Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-19 / 8. szám

VAGI II I I! LA éjszakával eltemettük a farsangot. Fájt ez a szomorú aktus, mert az idei farsang egyike volt a legvigabbaknak és — rövidsége dacára — a legfárasztóbbaknak. Kivettük belőle a magunk részét derekasan. — mondják dicsekedve a leányok s azután komoran néznek maguk elé ... Sziveikben megrezdül egy titkos húr s ez a rezgés oly fájdalmas a farsang után. Hiszen ott a sima parketten sok minden szabad, a mi az élet göröngyein tilos. Ott szabad odaborulni a sze­retett ifjú keblére, hiszen ez a tánchoz tarto­zik. A sürgő-forgó párok halk suttogását, édes sóhajtásait nem ellenőrizhette senki. És ham­­vazó szerdán mindennek vége van. Azaz, hogy nincs mindennek vége. A szív, az tovább ter­vez egy boldog ismeretlen jövőt. A szívnek szabad . .. Isten veled Garneval herceg, te pajkos arany­­kedély ű ifjú, Isten veled! A farsang utolsó mulatságáról a következőket Írjuk: A korcsolya-egylet tartotta utolsót mulatsá­gát ebben a farsangban. A derecskéi tó nagyon rosszul viselte magát, alig kétszer-háromszor siklottak sima jegén keresztül a párok, már is felmondta a szolgálatot. Az egylet vezetősége azonban nem. Először összehúzott szemöldök­kel vizsgálta a tavat (a jéghideg tekintettel I akarta fagyasztani a vizet) mikor ez sem hasz- I nált, Velzer Lajos kiadta a jelszót: — Ha nem járhatunk a Derecskén, majd kiizadunk a Kúrián. És ettől a perctől fogva egy csomó fiatal ember gyors munkára készen irta a meghívó­kat, agitáltak a bál sikere érdekében s a múlt szombaton erre egy cseppet sem fáradtam elegáns frakkban jelentek meg a Kúria nagy termében. A farsang temetése volt tulajdonkép nálunk a múlt szombaton, természetes tehát, hogy annál nagyobb volt a jókedv. Nem voltak sokan a mulatságon, a mi azt biztosította, hogy a hölgyekre kétszer annyi táncos jutott mint máskor s a telemben kényel­mesen lehetett táncolni. Szóval a korcsolyások és a bájos párjaik nem bánták meg, hogy ez barátom már Görömböly táján hajtja a kere­ket : utánna, hadd legyenek együtt Mujkos uraimék, midőn hazájukba érnek. K. barátom nagyon csodálkozott, hogy Görömböly tényleg létezik, eddig költöttnek hitte. Délben Miskolcra értünk. Itt voltunk másnap délután 2 óráig, de igaz sajnálatomra nem mondhatok róla semmit, mert nem láthattam, lévén gazdám vendég­szeretete* oly nagy, hogy jó konyháján és még jobb pincéjén kívül semmivel sem volt időm megismerkedni. Turista szempontból bírálat alá eső tapasztalataim szerzését más alkalomra kellett halasztanom. Pedig égtem a vágytól, hogy Diósgyőrt, fürdőjét és sok mást, a miről tudtam, hogy ott vannak, láthassam; mind­hiába, hiszen azok nem repülnek el onnan, mondogatta Zs. barátom. Másnap délután Kassa felé indultunk. Ha­talmas szél vitt előre, mely bár záport hozott ránk, este kilenc órára Kassára, utunk egyik főpontjára hozott. Kitűnő út, jó szél mellett fáradtságnak nyomát sem éreztük s a szép vidék, a Hernád-völgye csak növelték erőnket. Négy és fél óra alatt 85 klmternyi utat tettünk a többi pihenésre lön fordítva. A mint Hernád-Németin keresztül megyünk egy nagy szelindek utánnam iramodik, s tudva azt, hogy lábikrámat nem simogatni jön, szo­rítom a kereket, hogy a bestiát elhagyhassam^ Hiába; tüdeje, lábai bírják, magam pedig az egyetlen mentőeszközhöz nyúlok; egy dörre­nés s mentve vagyok, még pedig kétszeresen, idén nem volt. jég a Derecskén. Pótolta a bál, mely méltó befejezése volt a jókedvű farsangnak. A négyeseket 40 pár táncolta s Váró Károly alel nők és Velzer Alajos rendezték. A megjelent hölgyek névsorát itt adjuk: Asszonyok: Angyal Gézáné, özv. Bencze Györgyné, özv. Bolgár Lajosné, Bezdek Jánosné, Dobó Istvánná, Haidfeld Alajosné, Hufnagel Imréné, Hoőmann Józsefné, Janicsek Kálmánná, (Budapest), dr. Krnó Péterné, Lencsó Ferencné, Monszpart Jánosné, Meiszner Rndolfné, Meisz­­ner Jánosné, Nikitits Sándorné, özv. Nagy Jó­zsefné, özv. Prohászka Jánosné, Tragor Jánosné, Urszinyi Arnoldné, Velzer Lajosné, Valla Lász­­lóné stb. Leányok: Angyal Gizi, Bokros Irén (Székely- Udvarhely), Bencze Margit, Bolgár Emma, Ben­­kert Gizi, Bezdek Irén, Bezdek Tercsi, Dobó Katus, Hufnagel Irén, Haidfeld Erzsi, Intzédy Irma, Intzédy Nelli, Intzédy Ilonka, Lencsó Beáta, Lencsó Margit, Meiszner Emmi, Meisz­ner Nelli, Meiszner Irmus, Nagy Paula, Niki­tits Annus, Prohászka Valéria, Schöneigner Irmus (Nógrád-Bercel(, Siráky Etel (Budapest), stb. stb. Helyi és vidéki hirek. — A püspök betegsége. Az agg fő­pásztor állapota — mint értesülünk — e hét folyamán jobbra fordult. Fájdalmakat nem érez, csak nagyon gyönge s az ágytól felkelni nem bir. Itt fogadja az aula papjait s az előter­jesztéseket tevő tisztviselőket, mert a püspök most már ismét maga intézkedik fontosabb ügyekben. Beteg ágya mellett az inasa és hu­szárja vannak s önfeláldozóan ápolják az agg püspököt, a kit különben Csáky dr. naponta íétszer is meglátogat. — Jótékonyság. A váci takarékpénztár igazgatósága 50 forintot juttatott a római katli. szegény iskolás tanulók tanszereinek be­szerzésére, mely kegyes adakozásért ez úton is hálás köszönetét mond az iskolaszék elnöksége. — A kaszinó közgyűlése. A váci Egyesült Casinó-kör ma, február 19-ik napján mert akkorára a falut is elhagytuk s igy a kutya gazdája dühe is tehetetlen. Kassán Európába szálltunk, mely szálloda kényelménél, jóságánál s főleg olcsóságánál fogva nagyon megérdemli, hogy róla megem­lékezzem. A következő napot Kassának szántuk, gon­dolva, hogy Felső-Magyarország fővárosának nem is lesz sok. Kassa csinos város, sok érdekes látható benne, de hogy hite nagyobb a valóságnál, merem állítani, legalább ránk ezen benyomással volt. Az egészben véve nem nagy város, egy-két utcája szépnek mondható, a többire alig állhat ez. Székesegyháza, akadémiája, sok katonai laktanyája; ódonszerü indóháza megérdemlik, hogy behatóbb szemle alá vétessenek. Hogy még sok egyebet is láttunk, az természetes, de oly hosszú utón, mint a mienk volt, min­dent apróra megnézni s azt le is Írni lehetet­len, sok oknál fogva. Délután fél kettőkor Eperjes felé mentünk, eleinte nyirkos, esős időben; később a kassai hegyet elhagyva, verőfényes napon. S mert kerekeink kassai kenőcstől kenten könnyen karikáztak, alig győztük bámulni a szebbnél­­szebb képeket, miket a váltakozó tájak elénk varázsoltak. Egy kis falu korcsmájában letelepedtünk uzsonnázni. Egymásután jött a szegény nép, virágos, de piszkos öltözetben, pálinkázni — puffra. Szegény e tájon mindenki, tán még a pap is. Határában művelhető földje alig van; délután 2 órakor tartja rendes évi közgyűlését A tárgysorozat ez; 1. Az igazgató évi jelen­tése. — 2. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 tag kiküldése. — 3. Az évi számadások és leltár előterjesztése s a számvizsgáló bizottság jelen­tése alapján a felmentvény megadása, vagy megtagadása. — 4. Az ez évi költségvetés meg­állapítása. — 5. Az alapszabályok 20. §-a ér­telmében netalán teendő indítványok tárgya­lása. — 6. Az egyleti igazgató és aligazgató, továbbá a sorrend szerint lelépő 6 választ­mányi tag helyébe uj választmányi tagoknak három évre, valamint 1 leköszönt választmányi tag helyébe egy újnak egy évre, nem külön­ben 3 számvizsgálónak szintén egy évre tör­ténő választása. — Bizottság a f egy házban. E hét folyamán Seyfried József pestvidéki törvény­­széki elnök vezetése alatt a fegyintézetben bi­zottság ült össze. A bizottság a feltételes sza­badságra bocsátandók s a közvetítő intézetbe áthelyezendő rabok fölött határozott. — A rendőrkapitány és Lencsó Sándor ügye. Körülbelül két hete, hogy elmúlt az a viharos városi közgyűlés, a me­lyen határozatot hoztak a Lencso-ügyben. Ak­kor Lencsó Sándor levelet intézett a város polgármesteréhez s kijelentette, hogy a hiányzó összeget meg nem téríti. Természetes, hogy ez nagy felháborodást keltett s rögtön elha­tározták, hogy a fenyitő feljelentést megteszik ellene. A következő napon vette észre Lencsó, hogy bizony ujjat húzni a várossal nem lehet és rokonai letették a hiányzó összeget oly fel­tétellel, hogyha a bírói eljárást megindítják Lencsó ellen, az összeget visszavehetik. A vá­ros vezetői nagyon helyesen úgy gondolkod­tak, hogy a városnak sokkal többet ér ha nem károsodik, minthogy belemenjen egy évekig tartó bizonytalan pörbe, melynek végén amúgy sem fogja megkapni a hiányzó pénzét; egybe­hívtak egy értekezletet s ezután egy közgyűlést, melyen egyhangúlag ment határozatba, hogy a feljelentést nem teszik meg most már Lencsó ellen. Nagy volt az ámulat, mikor más nap hegy és hegy mindenütt, 6-kor Eperjesen vol­tunk. Hungáriája jó hely, azt mondhatom. A város maga egy régiség, eredeti minden tekin­tetben. A főtéren és több helyen az utcákon ciszternák állanak, a melyekből vízzel látja el magát a város. Villanyvilágításra berendezve élénk ellentétet képez ódonszerüségével, mit már Egerben is tapasztaltunk. A mi leginkább érdekelt, megnéztük. A Karaffaház, harátorn nagybátyja tulajdona lévén, nehézséggel nem járt az engedély kieszközlése. Szinte vérszagu most is. Az utcák kövezete meglepi az idegent, mert nem holmi apró kövekből van, hanem hatalmas, sokszor méter négyzetü táblákból van összerakva. Elpusztíthatatlan. Kollégiuma, leányiskolája nevezetesek. A következő nap Bártfának volt szentelve. Mint rendesen reggeli nélkül indulva, ugyan­csak megjártuk, mert több falut hagytunk el anélkül, hogy ennivalót kaphattunk volna. Végre 11 óra tájban, borzasztóan rossz utón, halálra fáradva s az éhségtől majd lerogyva Lófalun benyitok egy házba s ennivalót kérek. Azt mondja gazdája ékes talmud nyelven; Joch hob niksz! De iszen nem megyek innen, bármi történik. Adjon kenyeret! Nincs! Pálin­kát! Van. Újra kértem kenyeret s hozott két darabkát. Két harapás. Jaj ezek megesznek engem. Még adjon! Adott. Csak mikor fizet­tünk, bámult hogy nem ingyen kívántuk. Sze­gény, mint a templom egere ! Még egy gyenge menet s Bártfán vagyunk. Folytatása következik.

Next

/
Thumbnails
Contents