Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-12 / 7. szám
6 VÁCI HÍRLAP Nyilt-tér.*) A becsület őrmestere. (?) Az alulírottnak van egy érdekes ügye, melyet érdemes a nyilvánosságra hozni. Érdemes, hogy tudja meg mindenki és Ítéletet formálhasson a fölött a derék jó úri ember fölött, a ki úgy dobálódzik a becsületszavával, mint a felvidéki tót az aszaltszilvájával. Az én ügyem a következőkép áll: Ertinger őrmester, kinek tulajdona, a Zöld koszorúhoz címzett vendéglő, tanuk előtt többször kijelentette előttem, hogy bárki, bármely alkalomkor kivenni óhajtaná ezt a vendéglőt, én mindenkor ötven forinttal olcsóbban fogom azt kapni. Hogy szavának nagyobb legyen a súlya, becsületszóval pecsételte azt meg. Most, hogy szóba került a vendéglő kibővítése, eljött hozzám és én kijelentettem, hogy nyolcszáz forint évi bért hajlandó vagyok érte adni. Mindenki tudja, hogy egy üzletember tervrajzok alapján nem Ítélhet kellően azonnal, ezt tudva, arra kértem a becsület őrmesterét, hogy esti kilenc órakor jöjjön el s akkor esetleg körülményesebben megbeszélhetjük a rá és rám egyáránt fontos ügyet. Ő határozott Ígéretet tett (ő nála ez könnyen megy) és estére nem jött el s harmadnapra hallottam, hogy e vendéglőt más valakinek adta ki. Kérdem, hát tisztességes eljárás ez ? Olyan embernek, a ki becsületszóval köti le magát, igy kell annak eljárni? Avagy hát ha egy katona nyugalomba megy, a becsületszó megtartása nem kötelező rá nézve ? Én úgy vélekedem, hogy igenis — becsületszó mindenkor köt mindenkit s igy kell minden tisztességes embernek gondolkodnia. Vájjon nem az lett volna-e a kötelessége ennek a becsületes (?) embernek, hogy eljöjjön hozzám kijelenteni, hogy más ilyen és ilyen ajánlatot tett, hajlandó vagyok-e én ilyen árat elfogadni? Oh, de az ő becsületfogalmai szerint(?) *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelőséget a Szerk. máskép kellett eljárni: ^becsületszó ellenére másnak kiadni azt a helyiséget. Derék egy ember ez az Ertinger úr. Ajánlom mindenki figyelmébe s ha a becsület őrmestere becsületszóval köti le magát, legyen az meggyőződve, hogy Ertinger úr pontosan befogja tartani. Mert ez — a mint látható — szokása is ennek a derék úrnak. Én nagyon jól tudom, hogy milyen becsületes emberrel van dolgom, hát senki sem veheti tőlem rossz néven, hogy bármit szól is, én'azt válaszra nem méltatom. Vác, 1899. február 8. Wingler József vendéglős. HIRDETÉSEK. Árverési hirdetmény. 1841/1898. v. számhoz. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a bpesti kir. kér. s váltó trvszék 1898. évi 106210. számú végzésével dr. Lengyel Soma ügyvéd által képviselt Plank Ferenc felperes részére Krupp Ferenc és özv. Docskál Alajosné alperesek ellen 140 frt követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 629 frtra becsült ingóságokra a váczi kir. járásbíróság V. I. 428/2. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, Krupp Ferenc alperes lakásán Vácon, Szent István-tér 8. számú házban 18S9. évi február hó 13. napján d. e. 8’/* órája. özv. Docskál Alajosné lakásán Vácon 1899. évi február hó 13. napján d. e. 9 órája tűzetik ki, a mikor a biróilag lefoglalt bútorok, lovak, födeles hintó s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, — szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alólirt kiküldöttnek vagy írásban beadni, avagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Váczon, 1899. évi január hó 29-én. Szaák János, kir. bir. végrehajtó. Ingyen szederfa csemete. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium országos selyemtenyészlési felügyelősége bárkinek ingyen ad 2—3 éves magágyi szederfa csemetét. Városok, községek, néptanitók szállítást nem fizetnek; ellenben magánfelek a szállítási költséget viselik. Megrendelésnél vármegye, utolsó posta, vasút-, esetleg hajóállomás pontosan bejelentendő. Ha a csemetéket magas törzsű fákká neveljük, úgy egy katasztrális holdnyi faiskolába 7200 csemete helyezhető el oly formán, hogy a sorok egymástól egy meter, a sorokban a csemeték 80 centimeter távolságra álljanak. Sövény alakításnál egy folyó méterre 3 darab, egy folyó ölre 6 darab csemetét számítunk. Kik csemetét akarnak, ezt sürgősen jelentsék be. A földmivelésügyi ni. kir. minisztérium országos selyemtenyésztési felügyelősége Szegszárdon (Tolnamegye). • A legjobb szőnyegek m w 0 a ü tő legfinomabb gyapjú anyagból, valódi növényi festékek a HONI IPAR legmagasabb vívmánya. ft •H ■iH ű TORONTÁLI SZŐNYEGGYAR RESZV.-TARS. H M • H►ö H O W Főraktára: Budapest, VI., Andrássy-út 4. P> ►í • • Függönyök, térítők, divántakarók (házi ipar) pokrócok stb. 59-19-20 • •••••••• II •••••••• Egy jó menetelíi fűszerüzlet megvételre kerestetik, mely lehetőleg lakással £5000 fjrt készpénzzel azonnal átvehető volna. Értekezhetni az Arany csillag vendéglő 3. sz. a. •t t 1111 m 1111 ü n 1111111111! 1111 m 1111111 r; 11 n m 111111 ír: i it íri: y>-1 -it ■ i - ->- - !k- - ► I *- -! ► 1 It 1 > - l: Gazdák J 1 q ügyeimébe! : i m Minden gazdaságban nélkülözhetetlen az a szabadalmazott találmányú j~ földmérő talyiga, l mely önműködő egyszerű szerkezettel, tévedés vagy zavar kizárásával, kézi használat 1 - mellett, pontosan felméri a kívánt földterületeket. A vasból és érczből szilárdan gyár- Z tott készülék segélyével egy ember, vagy akár gyermek felmérheti maga a kivánt te- 1 " rületeket. — Az uj találmány gyártását most kezdették meg a szabadalom tulajdonosai és -Stádel Károly örökösei gépgyára és vasöntödéje f kívánatra szívesen szolgál közelebbi felvilágosításokkal. j” Ara egy földmérő talyiganak 18 forint. £ .iiiimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiimiiiimimiiiiiimiTiiTiTTiTi