Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-10 / 50. szám
VÁCI HÍRLAP so __ _ _______ _______ s kiliat az újabb minisztertanácsi határozat, mely szerint a katonai kötelezettségéinek teljesítése céljából bevonuló póttartalékos állami tisztviselők. valamint az egyéves önkéntesek, vagy a három évi közös hadseregbeli, kétévi honvédségi s négyévi tengerészeti tényleges szolgálatra bevonuló állami alkalmazottak is nyolc heti időtartamra illetményeik élvezetében megmaradnak. A bevonuló állami alkalmazottaknak tehát nyolc heti időtartamra vagyis két hóra a lakpénzük is kifizetendő. — Betörés egy üzletbe. Pénteken este vakmerő módon elkövetett betörésre jött rá a rendőrségünk. Brajer József kereskedő üzlete ott van lenn az alsóvárosban a népiskolával szemben. Itt követték el a betörést. Brajerné pénteken délután, mikor az üzletet bezárták, az üzlet mellett levő szobában ledőlt aludni. Ez idő alatt követték el a betörést. A gyengén elreteszelt ajtót feltörték, vésővel pedig a pénzesfiókot. Innen nyolcvan forintot, öt gyűrűt (két karika és három köves gyűrűt) körülbelül harminc forint értékben elloptak. A betörést négy és hét óra közt követték el, mert hét órakor vették észre. A rendőrség, mihelyt ez tudomására jutott, rögtön hozzá kezdett a nyomozáshoz. A nyomok kivezetnek a város ból. Pajor fiakeresnek ugyanis hét óra tájon egy magát Nagy Lászlónak nevező, festékes ruhájú ember azt az ajánlatot tette hogy három forintért vigye el Dunakeszié. Arra a kérdésre, hogy miért nem utazik a vonattal, azt válaszolta, hogy sürgős az útja s a vonatot nem várhatja be. Pajor el is vitte őt, közben minden korcsmánál megállották s költekező utasa Dunakeszen elmaradt. Valószínűleg ez követte el a betörést somost a csendőrség is nyomozza. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 13 frt 80 kr., asztali dara, finom C. sz. 13 frt — kr. Királyliszt 0 sz. 13 frt 30 kr. Lángliszt t. sz. 12 frt 70 kr. Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 12 frt 10 kr. Zsemlyeliszt 3. sz. 11 frt 40 kr. Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 11 frt 10 kr. Közép kenyérliszt 5. sz. 10 frt 80 kr. Kenyérliszt 6. sz. 10 frt 20 kr. Barna kenyérliszt 7. sz. 8 frt 60 kr., 7'/2 7 frt — kr. Takarmányliszt 8. sz. 5 frt 80 kr. Korpa, finom F. sz. 4 frt 30 kr. Korpa goromba G. sz. 4 frt 35 kr. Ocsú 4 frt — kr. Irodalom. Dísz-album ingyen. A Magyar Hírlap előfizetői'számára már készül a karácsonyi remek meglepetés. A díszes Album ez, a mit minden előfizető teljesen díjtalanul kap meg, ha csak egy hónapra fizet is elő a Magyar Hírlapra. Az idei album még szebb, még ékesebb lesz, mint az eddigiek voltak. Tartalma becses és azonkívül igazi meglepetés. Az irók szine-java, az illusztrátorok legkiválóbbjai vállvetve dolgoznak a szenzációs művön. Azonkívül, hogy a legérdekesebb olvasmány lesz, még aktualitással is dicsekedhet. Beválik majd a könyvtárak díszének. A Magyar Hírlap sok más kedvezménynyel is kitünteti előfizetőit. Jókai Mór rendkívül érdekes uj regényének (Házasságok története) eddig megjelent folytatásait díjmentesen kapják az uj előfizetők. Az Otthon című kitűnő folyóiratot a Magyar Hírlappal együtt négy forintért kapják egy negyedévre az előfizetők. Szintén rendkivül olcsón juthatnak a gyönyörű Francia Divatlap-hoz és pedig negyedévre 75 krajcárért, úgyszintén a Képes gyermeklap-hoz, negyedévenként 50 krajcárért. A Magyar Hirlap minden előfizetőjének szives készséggel felel a szerkesztői üzenetek rovatban bárminő komoly kérdésére A Magyar Hirlap a legelterjedtebb napilap, a mely minden izében hazafias, minden törekvésében magyar. Politikája a nemzet érdekeinek a védelmében csúcsosodik. Egyébként független minden pártbefolyástól. Vezérelvei a szabadelvűség s a demokratizmus. Ebben tántoríthatatlan. A Magyar Hirlap kiterjeszti figyelmét mindenre, a mi a közügygyei bármi összefüggésbe hozható. Ellenőrző hivatását a hatalommal szemben folyvást teljesiti. Az egyesek jogos panaszának szószólója mindig, a mikor ezt a közérdek valamely szempontja kívánja. A legjobb irói erők állnak a Magyar Hirlap állandó és kizárólagos szolgálatában. A lap szépirodalmi része elsőrangú. Hírrovatai változatosak, megbízhatók. A Magyar Hirlap előfizetési ára félévr* 7 frt ■ negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. I A kiadóhivatal Budapesten, V. kerület Honvéd\ utca 4. szám alatt van. Budapesti Napló, az újságírók lapja. Az a tizennyolc magyar újságíró, a ki megalapította a maga erejéből, minden vállalat mellőzésével a szerkesztőség tulajdona gyanánt a Budapesti-Napló-t, mesés sikert ért el. A lelkes kis csapat most, negyedfél év leforgása után a szabadelvű magyar közönségnek legkedveltebb ujságszolgállatója lett. És minden szám arra vall, hogy a Budapesti Napló alapitói megérdemlik ezt a támogatást. A Budapesti Napló-nak friss és megbízható értesülései, lelkes, temparamenlumos, komoly, tartalmas, hatásokban valósággal szenzációs cikkei, a melyek nyomatékossá teszik a politikai súlyra döntő jelentőségű újság véleményét, tárcarovatának magas irodalmi színvonala, gazdag informativ anyaga, kitűnő értesülései, kimerítő, ötletes változatos, eleven rovatai s mindenrendű közleményeinek változatossága és folyton gyarapodó bősége : napról-napra ékesszólóan tanúskodnak arról, hogy a Budapesti Napló fényesen megfelelt a legvérmesebb várakozásnak is. A Budapesti Napló szerkesztősége és olvasó-közönsége közt páratlanul meleg és szives viszony fejlődött ki. Naponkint | jelentkezik ez a Szerkesztői üzenetek rovatában. I A Budapesti Napló szerkesztősége, a melynek i belső tagjai: Vészi József, főszerkesztő, Braun | Sándor, felelős szerkesztő, Ábrányi Emil, Glair | Vilmos, Gerri Gyula, Erős Gyula. Fái Béla, j Gergely István, Goda Géza, Holló Márton. Horváth Elemér, Janovits Pál, Kabos Ede, dr. Kovács Jenő, Laczkó Andor. Lyka Károly, Márkus József, Merkl Adolf, Molnár Ferenc, Pékár Gyula. dr. Soltész Adolf. Sváb Tivadar, Thury Zoltán napról-napra egész erejét, egész lelkesedését, összes, hirlapirói kvalitásait viszi j a harcba. Hűséges szövetségese ebben a külső munkatársak díszes serege, a melyből csak Ágai Adolf. Balog Pál, Bessenyei Ferenc, Békefi [ Antal, Feszi Géza, Géczy István, dr. Hagara | Victor, dr, Halász Ignác Kupa Árpád, Lengyel ! Laura. Munkácsy Kálmán, Szabóné-Nogáll | Janka, Szalay Fruzsina. Szana Tamás, Szántó i Kálmán, Szász Zsombor és Tutsek Anna neveit említjük most. Ez a rugója a Budapesti Napló eddig példátlan nagy sikerének és biztosítéka jövendő szilárd exisztenciájának. Olvásóink figyelmét újból is felhívjuk a Budapesti Napló-ra és ismételve a legmelegebben ajánljuk ez újságot. Olvasásra az újdonságok iránt érdeklődőknek és valóságos lelki épülésükre azoknak, a kiknek a magyar hírlapirodalom magas színvonalában és magyar irók és újságírók hangyaszorgalmában kedvük telik. Szentek élete cim alatt egy nagy vállalatot indított meg az előnyösen ismert Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság, melynek első füzetét most vettük. A művet Dedek Grescens Lajos, e kiváló egyházi iró irta. Rendkivül kedves leírásban lépnek elénk a kath. egyház egyes szentéi. Az iró rendesen egy fcmjos epizódot szakit ki életünkből s ehhez fűzi az alak kidoinboritását. A füzet élén Túry Gyula festőművészünknek remek alkotásában gyönyörködhetünk, melyet e kiváló művész a mező-keresztesi templom részére festett volt meg. Az eredeti színezést hiven bemutató képen Szent István ősz alakja köré gyűlve látjuk a legkiválóbb magyar szenteket: Szt. Lászlót, Szt. Imrét, Kapisztrán Jánost, Szt Margitot és Szt. Erzsébetet. A háttérből Hunyady János nemes feje villan elő. A csoport egy oltár előtt foglal helyet és szent István magasra emelt kezében tartja a szent koronát, melyet a fellegeken ülő Szűz Máriának ajánl fel. Igen szép a január hó jelentőségét magyarázó kép, melyet Gserna Károly rajzolt s mely egy bájos gondolatot : Jézus gyermekségét jeleníti meg előttünk. A szövegközti képek Dürer Albert, Saderer ás Bloemaert kitűnő kő és rézmetszetei után készültek. Igen emeli a mű érlékét azon körülmény, hogy az iró kiváló súlyt helyez a magyar szentekre és azokra, kik nálunk j ősrégi időktől fogva kiváló tiszteletnek örven- ! denek, valamint az egyes országok, testvérületek, egyesületek, a különböző foglalkozások védszentjeire és mindazon szentekre, a kiket az egyes előforduló bajokban, szenvedésekben, nyavalyákban, szóval mindennémű életviszonyok között kiválóan segélyül hívni szokás. A mő 52 füzetre van tervezve és egy füzet ára 1 25 kr. A művet, mely az esztergomi főegyház- ' megyei hatóság jóváhagyásával jelenik meg, 6 színes, 50 fekete niű'ap és körülbelül 350 szöveg közé nyomott kép fogja disziteoi. HIRDETÉSEK. Világhírű, rendkívül jó hatású háziszer hedörzsölés által, meghűléses esetekben : «•stir., kosztén) és li'iLz.aUgatilsniil. liiirulOM szemlnijoknál. K»rolt IoImiOI, rtiflt-rit ín/.ii él. I’ogliijásiiál. migrain, haj lm II (isi és láhizzadás ellen. Gyúrogt ógyni6<lra (massage) orvosi tekintélyek által ajánlott kiváló szer. Ilasv.milati iiIuníIus. melyben minden egyes baj ellen miként alkalmazása e szernek részletesen íe van írva. minden üveghez mellékelve van. Uyárlási liely Itiulapetsl. Kapható minden füszerkereslcedésben és gyógyszertárban. Számos elismerő levél a világ minden részéből. Hirdetmény. A vaczi püspökség s a vác/.i idősb Káptalan kegyurasága alá tartozó rékasi római kath. templom és plébánia-épület helyreállítására szükséges anyagok és munkaiatokra f. hó 22-ére zárt ajánlati árlejtés tűzetik ki. E munkálatok és anyagokra költségvetés szerint 5985 frt 83 kr. van előirányozva, mely költségvetés Váczon, a püspök uradalmi intéző számvevőség; nél megtekinthető s ugyanott az ajánlattevők által aláírandó. Miután a plébániaiakon biztonsági szempontból sürgős intézkedés szükséges, világosan megjegyeztetik, hogy a vállalkozó, ki e munkálatokat megkapja, e sürgős fal megerősítési munkálatot azonnal tartozik foganatosítani, mig a többi munkálatok 1900-ik év tavaszán kezdendők el úgy, hogy ugyanaz év julius hó végéig befejezve legyenek. A munkálatok és anyagok ellenőrzéséi s azok felülvizsgálatát az illetékes államépitészeti hivatal fogja eszközölni. Az ajánlatokhoz — melyek a püspök uradalmi Igazgatósághoz Váczra czím zendők — az ajánlati összeg 10#-ka bánatpénzül csatolandó készpénzben vagy ovadékképes papírokban. Vácz, 1899. év deczember hó 6-án. A váczi püspöki javadalom. Igazgatósága.