Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-26 / 48. szám

VÁCI hírlap ■* •* ~¥i •*-X •* ** •*-*< •* •* •* ■* * •* •*-* •* **-* IöT ssr PESTI HÍRLAP. Két évtizedes múlt áll immár a Pesti Hírlap mögött. Két évtized [ bizonyítja, hogy hazánk e legelterjedtebb s igy legjobbnak elismert lapja méltú utódja leli a dicső emlékű Kossuth I.iijow törté­nelmi neves.eteMségü Pesti Hírlapjának. Ki vonhatná ezt kétségbe? Hisz a Pesti Hírlap — mint a huszon­egy év alatt megjelent minden sora bizonyítja — szabadelvű minden irányban, úgy politikai, mint társadalmi téren; független föl- és lefelé, a hatalommal és a nagyközönséggel szemben egyaránt; demokratikus minden izében s csüggedetlen hirdetője, terjesztője és rajongó hive a tár­sadalmi egyenlőség megszentelt elveinek. >zabadelvüség, függetlenség, demokratikus egyenlőség — volt és marad a Pesti Hírlap programmja. E programmra esküszik, e programmhoz hü maradt mindenkor a szel­lemi munkások ama fényes gárdája, melyet a Pesti Hírlap úgy a múltban, mint a jelenben maga körül csoportosít. Vezércikkírói ez idő szerint: dr. Kened! Géza (felelős szer­kesztő), dr. Vsizsonyi Vilmos, ifj. Ábrányi Kornél, Kóbor Tamás. Tárcaírói pedig: Mikszáth Kálmán, Tóth Béla (egyszersmind a közkedveltségü Esti level- k Írója), Murai Károly, Gárdonyi Géza, Quintus (Kenedi Géza), Kóbor Tamás, Kede Jób, Tömörkény Ist­ván, Kálnay László, Homok (Gserzy Mihály), Györy Hona (színi kritikus), Kézdi-Kovács László (mükritikus), Koboz (Kozma Andor) a közked­­veltségő verses heti krónikák szerzője, Vértesi Arnold, Abonyi Árpád, Krúdy Gyula, Zempléni Árpád, Hoffmann Ottó, stb. stb. A Pesti Hírlap közkedveltségü karcolatait, csevegéseit, kis cikkeit Mikszáth Kálmán (4 tisztelt Házból), ifj Ábrányi Kornél (4 Eloyd-klubból), Kede Jób (Vizy Gábor levelei). Murai Ká­roly, stb. Írják. Specialitásai is vannak a Pesti Hírlapnak s ezekre nézve egyetlen más lap sem vetélkedhetik vele. Ilyenek az imént említett országgyűlési, közéleti, politikai, társadalmi u. n. karcolatok (csevegések) mellett első sorban az Esti levelek, melyekben a toll elsőrangú művésze Tóth Béla — ez idő szerint legjelesebb tárcaírónk — napi eseményekhez, aktuális kérdésekhez szól hozzá, ritka elmeéllel s országszerte elismert szellemességgel ; hol tudományos alapossággal, hol könnyed gúnynyal, tanítva és kritizálva. Másik specialitása a lapnak a Szerkesztői üzenetek naponkinti gazdag rovata, melyet a szellemes QuiuMis állít össze hangyaszorgalommal s széleskörű tudományos készülettel; mulattatva, tréfálkozva, vagy filozofálva. További specialitások: a hetenkinti sakk-rovat, melyet hazánk első sakk-mestere Charousek Rezső szerkeszt szakértő munkatársak segélyé­vel; továbbá az időnkint adott bélyegkedvelök rovata, artisla-hirek. (Amazt Kósa Rezső, emezt Kiss Dezső állítja össze ) A lap rendes belső dolgozótársai — a már felsoroltakon kívül — szin­tén csupa kipróbált hírlapírók: báró Jósika Kálmán (külpolitika), Euby Sándor (napihtrek), dr. Komor Gyula (színi kritikus), K. Kovács László (képzőművészeti kritikus), dr. Béldi Izor (zenekritikus), Nzubó László (ve­gyes és külföldi tárcák), Szegő Béla (vegyes és táviratok), Wurm Adolf (közgazdaság), Bállá Vilmos (a szintén specialitást képező gabnatőzsdei kar­colatok Írója). Guilli Imre (törvényszéki tudósitó), Zsoldos László (helyi tudósitó), Schmillely József, segédszerkesztő. 4 tartalom gazdagsága és terjedelem tekintetében szintén első helyen áll ma napilapjaink közt a Pesti Hírlap, mely napról-napra 22—24 oldalon jelenik meg. vasánaponkint pedig 32—48 oldalon. Külön kedvezményeket is nyújt előfizetőinek, még pedig: a) havonkint egy .jegyzéknaplót, a hó minden napjára, föl­jegyzésekre szánt lapokkal; b) évenkint karácsonyi ajándékul a Pesti Hírlap nagy képes naptárát, a legkitűnőbb irók válogatott dolgozataival, közhasznú tudnivalókkal s a legérdekesebb ké­pek egész tömegével; c) a Párisi Hivat című, fényes kiállítású képes heti divat­lapot (Györy Ilona szerkesztésében) a Pesti Hírlap elő­fizetői féláron kapják. Regény-közlemények dolgában is elsőség illeti a lapot; ere­deti regényeit Mikszáth Kálmán, 4bonyi Árpád és Werner Gyula Írják; fordított regényeit pedig a külföldi irodalom legelsőrendü termékeiből válogatja össze. A Pesti Hírlap regény-csarnokát naponkint egy-egy külföldi (francia, angol, orosz) tárca, elbeszélés, rajz vagy tréfás dolog egészíti ki; úgy hogy annyi élvezetes szépirodalmi olvasmányt, mint a Pesti Hírlap, valóban egyetlen más lap sem ad ma olvasóinak. Méltán mondhatjuk tehát ma hazánk legelterjedtebb lapját a legol­­olcsóbbnak is; méltán ajánlhatjuk a nagy magyar olvasóközönség párto­lásába; mert a Pesti Hírlap előfizetési ára egy hóra csak 1 frt 20 kr., negyedévre 3 frt 50 kr. s a Párisi Divattal együtt 4 frt 50 kr. (Mutatványszámokat levelezőlapon kitejezett óhajra a kiadóhivatal mindenhova küld, a hol a lapot számonkint nem árulják.) 05T Minden uj előfizető, a ki december hó folyamáu legalább negyedévre előfizet, szintén megkapja ingyen és bérmentesen a Pesti Hírlap nagy képes naptárát az 1900. évre, valamint a lapban folyó regény addig megje­lent részét külön lenyomatban. — 4 Pesti Hírlap Naptára karácsony előtti héten fog szétküldetni. —- 4 kiadó­­hivatal címe. hova az előfizetési dijakat legcélszerűbb postautalványon küldeni: Budapest, V., Váci-kőrút 76. ¥r Vr Vr Vr K* Vr Vr Vr Vr Vr. Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Vr Árverési hirdetmény. V. I. 596/1/1899. számhoz. Alulírott kiküldött birósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a váci kir. járásbíróságnak 1899. évi V. 1. 596|1. számú végzésével dr. Kohn Jakab ügyvéd által képviselt Juhász István felperes részére Farkas János alperes ellen 28 forint követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 398 frtra becsült ingósá­gokra, a váci kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak felülfoglaltatók követelése erejéig is, a mennyi­ben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Rákospalotán Vasutköz leendő megtartására határidőül 1899. évi novem­ber hó 28. napján d. n. 2 órája tűzetik ki, a mikor a biróilag lefoglalt kocsi, ló, te­hén, széna s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígé­rőnek készpénzfizetés Jmellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelé­sét megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszkö­zöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyv­ből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alólirott kiküldöttnél vagy Írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíró­ság tábláján kifüggesztését követő naptól szá­­mittatik. Kelt Vácon, 1899. évi november hó 15-én. Kiss Gyula kir. bir. végrehajtó. Árverési hirdetmény. V. II. 622/11. 1899. számhoz. Alulirott ki­küldött birósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a váczi kir. járásbíróságnak 1899. évi fenti számú végzésével dr. Berényi Leo ügyvéd által képviselt Juvelier Johanna felperes részére J. Jeán Moschák alperes ellen 100 frt követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 834 frtra becsült ingóságokra a váci kir járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak felülfoglaltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Puszta-Alagon leendő megtartására határidőül 1899. évi novem­ber hó 28-iU napján <1. e. ÍO órája tűzetik ki, a mikor a biróilag lefoglalt bútorok, ruhanemű s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígé­rőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelé­sét megelőző kielégittetéséhez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban esz­közöltetett volna és ez a végrehajtási jegyző­könyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelenté­seiket az árverés megkezdéséig alólirott kikül­döttnél vagy írásban beadni, vagy pedig szó­val bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíró­ság tábláján kifüggesztését követő naptól szá­­mittatik. Kelt Vácon, 1899. évi november hó 6-án. Kiss Gyula kir. bir. végrehajtó. Árverési hirdetmény. V. II. 570/11. 1899. számhoz. Alulirott kikül­dött birósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a váci királyi járásbíróságnak 1899. évi fenti számú végzésével dr. Pollák Béla ügyvéd által képviselt Pápai és Náthán felperes részére Moschák J. Jean alperes ellen 353 frt követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 834 forintra becsült ingóságokra, a váci kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak felül­foglaltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alpe­res lakásán Puszta-Alagon leendő megtartására határidőül 1899. évi november hó 29. napján d. u. 3 órája tűzetik ki, mikor a biróilag lefoglalt bútorok, ruhanemű s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fog­nak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követe­lését megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban esz­közöltetett volna és ez a végrehajtási jegyző­könyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentései­ket az árverés megkezdéséig alulirott kiküldött­nél vagy Írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíró­ság tábláján kifüggesztését követő naptól szá­­mittatik. Kelt Vácon, 1899. évi november hó 6-án. Kiss Gyula kir. bir. végrehajtó 1

Next

/
Thumbnails
Contents