Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-26 / 48. szám
Tizenharmadik évfolyam. 48. szám. Vác, 1899. évi november 26. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : Egész évre..........................6 frt — kr. Félévre . . . . . . . 3 frt — kr. Negyedévre..........................1 frt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik: minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. XTylIt-tér sora 30 kr. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: HIRDETÉSEK Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. Bérmenlellen leveleket nem fogadunk el. Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. j-a.tán.3rosa.n. í ei-vétetn-elc. Kéziratok vissza nem adatnak. Köz és magánvilágitásunk. 1. Vác, nov. 24. A vidéki városok kulturális fejlődésével a köz s magánvilágitás szükséglete lépett az előtérbe és számos város komolyan foglalkozik utolsó években ez égető kérdésnek megoldásával. Már sok kis város is vezetett be modern világítást, mert a primitiv és drága petroleum a modern igényeket nem birja többé kielégíteni. A mi városunk is évente 6000 írttal adózik ennek gyarló világítási rendszernek s a város hatósága maga átlátja már, hogy ez az elavult állapot tarthatatlan s uj, az igényeknek megfelelő világítást kell mielőbb behozni. Városunk polgármestere, dr. Zádor egész odaadással tanulmányozza hónapok óta a különféle világítási rendszereket s a város érdekében azt a főcélt tartja szeme előtt, hogy jó és jutányos világításunk legyen, mely egyfelől közvilágításunknak tökéletesen megfeleljen világitó fény és ár tekintetében, másfelől a magánvilágitás s a nagy közönség egyéb kívánalmainak is eleget tegyen. A technika előhaladása folytán az utolsó évtizedekben a világítási téren igen sok történt, a különféle rendszerek egymással vetekednek tökéletességre nézve s mindegyiknek mondhatni van érdeme egy bizonyos hasznavehetőség keretében. A város intéző köreinek feladata tehát komoly tanulmányozás tárgyává tenni a világítási kérdést és azt a rendszert kikeresni, mely az igényeknek és körülményeknek legjobban megfelel. Mert a mely az egyiknek jó és előnyös, az azért a másiknak nem üdvös, sem célszerű s sok helyütt más, az országban egy modern áramlatnak hódolva, elfogadtak és bevezettek olyan világítási rendszert, mely minden irányban passivnak mondható s évente nagy deficitet szül, mert a kivánalmaknak nem felel meg. A világítási kérdési nem szabad iehát elhamarkodnunk minden rendszert tanulmányoznia kell annak, árny és fény oldalait megismerni, egymásközt összahasonlitásokat tenni technikai s pénzügyi tekintetben s igy aztán a nyert eredmény vezeti a vele foglalkozót az igaz útra. így tette ezt polgármesterünk is, a ki nem sajnálta a fáradtságot városa érdekében és behatólag tanulmányozta a színhelyeken a különféle világítási rendszereket s most már tiszta képet bir magának alkotni városunk köz és magánvilágitásáról. Dacára az uralgó villamos áramlatnak, mely sok város közönségét divatosságánál fogva már e rendszerért elfogulttá teszi, mi nem hajolunk meg egészen ennek a felfogásnak és ámbár a villamosságnak a kulturális téren elvitázhatatlan nagy érdeme van, azért bátran merjük állítani, hogy a mi körülményeinknek még sem felel meg, sem világítás, sem ár tekintetében. A villamos világítás a nagyfényű ivlámpák mellett oly tökéletesnek nem bizonyult be, mint sok laikus hiszi és képzeli, mutatja az a körülmény, hogy Európa nagyobb városai, mint Páris, Berlin, Drezda, Bées, Budapest stb. nem fogadták el általános világítási rendszernek, sőt a nagyobb magyar városok is, mint Pozsony, Kassa, Debrecen, Szeged, Győr, Kolozsvár, Nagy-Várad stb. a légszesz világítást használják köz s magánvilágitásra továbbra is, sőt Bécs városa most utolsó időben 30 millió forintot költött Virágmese. — A Váci Hírlap eredeti tárcája, — Irta : Ecsődi Antal. Szirmaim alig pattantak szét, midőn testemen végigzajgott valami szúró fájás s én egy kosárba hulltam. A kertész, ki reggelenként vizsgálódva nézte fejlődésemet, lemetszett tövemről s nekem bucsuzás nélkül válnom kellett többi testvéreimtől. Még láttam, mint néznek remegve utánam, mint intenek szomorúan felém, a szellő azonban nem ringatott este többé álomba, az égen kihasadt hajnal nem ébresztett fel többé . . . Az az ember, ki nyerészkedésből lemetszett tövemről s igy a biztos elmúlás elé dobott, kíméletlenül letépte száram néliány csenevész levelét, néhányad magammal csokorba kötött s valami fényes ezüstös papirba csavarta vérző tagjainkat. Teljesen elvesztettem öntudatomat s csak nagysokára tértem újból magamhoz. Mosolyogva tekirttett egy leányka rám, édes őröm sugárzott le arcáról, gyengéden simogatta szirmaimat, igazgatott, nézegetett s végre keblére tűzött. Fejem épp szive fölé került, ügy, hogy tisztán hallottam a dobbanásokat, határozottan éreztem vérének lüktetését. j Majd az édes anyjával kocsiba ült s ők elhajtattak egy nagy palota elé, melynek eme; lete fényesen ki volt világítva s abból a fényes | viliágosságból fátyolozott, alig hallhatófiágy zene I szűrődött ki. Éreztem, hogy a lányka ezerszerte jobban hallja az ütemeket nálamnál, mert szive í most sokkal jobban lüktetett, mint előbb, mi- I kor még a kocsiban ült. j Még benn sem voltunk a nagy palota folyo! sóján, midőn egész sereg fiatal ember, — I szép fekete ruhában, hófehér mellel — rohant , meg. Az egyik, karjába akasztotta a lányka karját s boldogan vezette fel a márvány lépcsőkön. Mig az emeletre értünk, sok mindent tudtam meg. Mert a fiú közelebb hajolt a lányhoz s fuldokló hadarással beszélt: — Oh, Ilonkám, már azt hittem nem fognék eljönni. Minden kocsizörejre lerohantam a kapuhoz s néztem, nem maguk jöttek-e. Csalódtam. Egyszer az alispánék, máskor az elnökék jöttek, már mindenki itt van, épp maguk hiányoztak még. Tudja, hogy eddig egy tapodtatt sem táncoltam ? Ha nem jött volna el, biz Isten, az egész táncot csak végig-néztem volna. Ugy-e még nem felejtette el, a mit ígért? Két négyest, a soupét, a keringőt . . . Minő boldog, minő kimondhatatlan boldog vagyok. A lányka nem szólt egyetlen szót sem, elpirult és szégyenlősen mosolygott. Lelke azonban annál többet beszélt. Éreztem, hogy keble lázasan hullámzik, a szive meg kalapál, mintha csak ki ak-rna helyéből szökni. Néhány perc múlva beléptünk a táncterembe. Kábító illat, forró levegő csapta meg arcomat, szirmaim összébb húzódtak s fejem lankadtan simult a csokor többi virágaihoz. Szédültem, talán jobban szédültem, mint a lányka, az örökös forgás, keringés elzsibbasztott, már nem láttam semmit sem tisztán, szemeim előtt egybe olvadt a sok űr, asszony, lány . . . Egyszerre csak kellemes, hűvös levegő csapta meg arcomat. Kinyitottam szemeimet s körülnéztem. Egy kicsi', - fülke ablaku szobában voltam. A táncteremből nem hallatszott sem a zsongás, sem a hegedű altató szava, csend, méla csend volt körülöttem. A lányka egy zsölyében ült, előtte az a fiatal ember, ki felvezette s ki egész estén annyit foglalkozott vele. Suttogva beszéltek, mintha féltek volna, hogy valaki meg hallja! — Zoltán, nem vették észre, hogy ide jöttünk? — Nem Ilonkám . . . kilestem az alkalmat s azt hiszem, észrevétlenül surranhatunk ide. Már rég kerestem ezt a pillanatot. Zavartalanul akarok magával lenni, csak egy percre, csak egy pillanatra, hogy ... s a fiú hirtelen leha-
