Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-17 / 38. szám

Tizenharmadik évfolyam.

38. szám.

Vác, 1899. évi szeptember 17.

VÁCI HIRL

Előfizetési árak :

Egész évre..............................6 frt — kr.

Félévre....................................3 írt — kr.

Negyedévre...............................1 frt 50 kr.

EGYES SZÁM ÁRA 12 KR.

Társadalmi és közgazdasági hetilap.

Megjelenik; minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban.

VÁC, Géza király-tér 3. szám.

Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek.

Nyilt-tér sora 30 kr.

Kiadótulajdonos:

Felelős szerkesztő:

HIRDETÉSEK

Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

Kovách Ernő.

Dercsényi Dezső.

j-u.tá,zi37-osa.zi felvétetnek. Kéziratok vissza nem adatnak.

Külföldi vendégeink.

Vác, szept. 14.

Ezelőtt harminc esztendővel külföldön emlegetni Magyarországot, még illetlenség is volt. Hogyan is jöhet szóba olyan ország, a melyben a nyereg alatt puhítják a husi, a hol még csak mezőkön, hegyen, völgyön sátor alatt lakik a nép, a hova ha valamelyik külföldinek kellett utaznia, végrendeletet csinált s érzékeny búcsút vett családja minden egyes tagjától. így voit biz ez harminc év előtt, a mely nemzetek életében nem is nagy idő.

A magyar nemzetről ma már megváltozott a nézet a külföld szemében. Ismerik műveltségét, földjének gazdagságát s tudják, hogy a kontinens egyik legszebb városát hol kell keresni s hol az áldozatkészséget minden szép és nemes iránt. Bár a jó szomszéd mindenféle magyarfaló szövelsége még kigyót-békát kiált reánk, tudjuk, hogy a külföld nem hallgat szavukra s a szép Magyarországot a világ minden 'újáról felkeresik.

Mennyi munkába, mennyi önzetlen fáradozásba, mennyi pénzbe van az, hogy

I a külföld észrevett bennünket! A német, ! a francia nem tudja ezt felbecsülni, hisz mindegyik hirdeti, hogy náluk van a világ közepe s ha az idegenek tódulnak hozzájuk, csak természetesnek tartják.

A munka, fáradság nem volt hiába. Példa minden nap elébünk tolul: ime a múlt hét története. Két kongresszus gyűlt össze a magyar fővárosban s két kongresszusnak hatszáznál több külföldi tagja volt, mind külföldi, nem egy, nem tíz, hanem száz tengeren túlról.

Ismerik immáron Magyarországot és örömmel jönnek hozzánk, hogy a haladásunkról, a mivelődésünkről meggyőződjenek.

És csodálkozva tapasztalják, hogy ime egy ország fővárosa, a hol a műveltség, gazdagság összeponlosul, modern, mint akármelyik külföldi más főváros.

Igen, fővárost mondottam és nem országot. Mert rendesen úgy intézték még. hogy az idegen lehetőleg csak a mi szép fővárosunkból lásson eleget s ott élvezte fehér teríték mellett a közmondásos magyar vendégszeretetet. A vidékről ritkán,

nagyon ritkán van szó. ügy alkották a magyar embert, mint a franciát. Ennek mindene Páris, nekünk Budapest. A mi ezután jön, az a mesebeli rongyos csizma a határon. Magyarország van, de avidék, az semmi. Hallgatnak erről, mert nincs, a mit az idegennek ott mutassanak, a mivel ott szórakoztassák. És a szegény vidék töri magát, benn van abban a harcban, a mit harminc év előtt egyetértőén folytatott az ország, a magyar főváros.

A mint győzedelmeskedett a rosszakaraton, a közönyön az ország első városa- úgy győz — nehéz, fáradságos munkával bár. — a vidék is.

Eljönnek hozzánk külföldi vendégek vasárnap délután, hogy megtekintsék az ország egyik legrégibb, legnevezetesebb intézetét. És fognak itt találni hamisítatlan vendégszeretetet, őszinte lelkesedést minden szép iránt s meleg érdeklődést az előttünk járó külföld iránt. Rudnay Józsefné úrnő, a ki elhozza hozzánk a gyermekvédő kongresszus sok száz tagját, úgy nyilatkozott a maga és elnöktársai

Hogy itta Böge Mátyás rimóci kurátor a kávét?

(Krónikás palóc mese.)

Eredeti tőről metszett elbeszélés után közli: IFőpalóc.

Bölcs és mindentudó ember hírében állt Palócföldön Böge Mátyás rimóci telkesgazda, az eklézsia kurátora.

Sok fontos dolgokhoz tudott ő hozzászólni. Sokat látott és tapasztalt, mert még a Nagy Napoleon dolgát és a kávét is ismerte. Persze csak úgy híréből, mert bizony úgy 60—70 évvel ezelőtt, nemcsak a falun, de még a városban sem éltek vele. Még az úri osztály is többre becsülte a zamatos izü szilvóriumot, kakasbélü fehér cipóval, a világ minden más italánál.

De mert Böge tudnivágyó ember volt, eltökélte, hogy ha már sok dolgot tapasztalt, már akármiképen is megkóstolja a kávé italt, annál inkább is, mert a főtisztelendő plébános ur is múltkor, a hogy Vácon járt, a püspöki rezidenciában kávét ivott.

De hogy jusson ő a rezidenciába kávéitalra egyszerű kurátor létére, mikor ott csak a plébános ur bejáratos. Szerencséjére hű komája, Tőke Tamás remekes varga mester, ki gyakran járt Vácra, fölvilágositotta, hogy kávét nem csak a rezidenciába isznak, hanem van ott az olyan bolt is, hol a kávét porció számra mérik. Ha tizenkét garast ád a kávésgazdának, hát szolgál kávéitallal, még egy pár szarvaskiflit is ád hozzája. Tizenkét garas nagy pénz volt akkortájban, ennyi pénzen egy fél borjút, vagy egy véka rozsot is lehetett venni, de ezért még is megereszti; egyúttal megnézi a muzsikális nagy misét, hol a dob, orgona meg a muzsika egyszerre szól — azután elmegy kávézni. Úgy is lett. Mise után egy kis útbaigazítás után a kávésboltba tért be. A kávéház még akkor uj dolog volt Vácon. Nem is igen látogatta más, mint a filozófiát tanuló diák és az otthon vakációzó jurátus.

Mennyire bámult emberünk, a hogy kezét a kilincsre tette. Hisz ez nem is ajtó, hanem ablak. Csupa üveg az egész ajtó. Hogy jusson ő ide be ? De ha már itt van, még is bemegy. S mielőtt illendően az út porát a küszöbön lecsoszkorálta, egyet nyomott a rézkilincsen, mire feltárult az ajtó.

Bámulatában majd hányát vágódott palócunk.

Mit látott ott ?

Egy hosszú, zöldposztós asztal mellett három- |

négy ficsur állt, valamennyinek egy-egy hosszú ostornyélforma pálca volt a kezében.

Az egyik egy golyóbicsformát piszkálgatott az asztalon. Addig, addig piszkálta jobbrabalra, mig az egy lyukba, valószínűleg mint emberünk gondola, az asztal alá esett.

Hát ezek mit csinálnak itt? Tán csak nem gombócot gyúrnak ostornyéllel. Nem is lehettek azok, különféle szinü golyóbicsformák más egyebbek gombócnál.*)

A mint igy bámult, egy posztójánklis úr termett előtte és azt kérdezte, hogy mit tetszik ?

Ez már aztán beszéd. Itt megbecsülik az embert. Nem is úgy kezdik mint, oda haza a jegyződiákja meg a perzekutor szokta mondani, hogy mit akar kend ?

De hát mit is mondjon ezeknek utána. Mert hogy rossz helyen járt, azt már biztosra vette. S miután nagy alázattal bocsánatot kért, hogy nem jó helyen jár, mert az olyan helyre szeretett volna jutni, hol kávét mérnek.

— De ez épen a kavéház — világosította fel a vendéglős — itt kávét isznak és billiárdoznak. Csak tessék oda az asztal mellé ülni, mindjárt jön a kávé.

Egy virágosteritővel leboritott asztalkára föl*) Eredetisség okáért meghagytam a palóc fogalmát a billiárdozásról, hogy mint azt az elbeszélő, K. Ernő úr közölte velem.