Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-22 / 4. szám

után a váci növendékpapság közé vették fel s huszonhárom éves korában áldozópappá szentelték. Több helyen működött mint káplán s 1868-ban Kallón plébános lett. Tizennégy évig élvezték áldásdús működését a káliói hívek, mikor aztan 1882-ben Peitler Antal püspök váci kanonokká nevezte ki.

Vácon.

Az uj kanonok csakhamar megnyerte a váciak szeretetét. Főleg mikor felsővárosi plébános lett. Mindig hívei közt mozgott, mindig kereste a szegényeket s informálva arról, hogy hol legsürgősebb a segítség, nálánál senki jobban nem volt.

Ha egy szegény segítéséről volt szó képes volt elmenni négy-öt helyre, inig itt egy kis reggelit, amott egy kis maradék ebédet könyörgött ki a szerencsétlen számára. így szelídségével másokat is mintegy kényszeritett a jóra. Koldus gyermektől fel egész a szegényebb sorsú úri sarjadékokig, számtalanok vannak, a kik a Kanda bácsinak köszönik jobb sorsukat. Szegény leányok, özvegyek férfiak és egész csaladok nagy tömege szomorúan csókolja most azt a kezet, a melynek életmelegét szeretete adta. Csak a házához közel lakó kereskedők tudnák elbeszélni, mennyi bankót váltott fel üzletükben naponkint, hogy az utca szegényein lépésről lépésre segítsen. Kanda bácsi nagy bugyellárisa nevezetes volt. Felső nagy szinehagyott kabátja külső zsebében hordta, hogy mindig kezénél legyen az. A reménytelen ügyek védőjének hívták ismerősei. Minden ügyes-bajos ember, még a papok sorából is Kanda bácsihoz, mint a legjobb menedékhez folyamodott. Ha a boldogult ment a szentszéki gyűlésre akkor már alapos volt a sejtelem, hogy valakinek ég a háza s Kanda bácsi siet oltani. Általános becsülése a legkenyesebb lelkiismeretek birájává is lette. Eszköze volt ő a jó Isten kezében igen sok megrögzött lélek megtérésének. A szégyenkezők, a gyengék igen sokan életök utolsó óráiban Kanda bácsira gondoltak, magukhoz kérették, s Istennel megengesztelődve hunytak el.

A szegények keservei iránt mindenkor könyörülő szive vezette a boldogultat akkor, midőn felvárosi plebánossága utolsó évében a város elhagyatott ínségeseinek lelki és anyagi gyamolitására a szt. Vince egyletet 1888. febr. 23. tizenhatod magával tényleg megalapította.

Ez egyletnek közel 11 éven át ő volt az elnöke, lelke, vezére, ki az évi közgyűléseket s 1—2 hetenkint tartott rendes üléseket (öszszesen 380 ülést) vezette, de az egylet tevékenységében is példás, fáradalmat nem ismerő buzgalmat s nagymérvű áldozatkészségei fejtett ki.

Igazgatója volt a Jézus szt. szive társulatának, valamint a legényegyletnek éveken át mindenki által szeretett elnöke. Úgy elfoglalva, mint ő, talán a váci papság közül senki sem volt. Hogy nemi halovány képét adjuk a gyönge szervezetű ember munkásságának, röviden ide iktatjuk azokat a teendőket, melyekben, mint hivatalos személy szerepelt.

Mint kanonok természetesen résztvett a káptalan testületi ügyeiben. Idejének nagy részét a kegyes alapítványok gondozása foglalta el. Délelőtt 8 —12-ig, d. u. 2—5-ig ott ült Íróasztala mellett a kegyes alapok hivatalában kezelvén a nagy forgalmú pénztárt egymagában. Midőn itt testileg, lelkileg kifáradt, ott várt rá a gyóntató atya szerepe. Hetenkint gyóntatta az apácákat és a növendék-papokat. Minden hét csütörtökén elnökölt a szt. Vince-egyesület választmányi gyűlésén és végrehajtatta annak határozatait. A katholikus legényegylet elnök-V A C I Iliit I, A I’

, sége szintén az ő vállain nyugodott. A gimnázium volt püspöki biztosát siratja az elhunytban.

A merénylet.

És csodálatos, hogy egy ilyen papnak még is akadt egy ellensége. Talán nem is volt ellensége, csák a vak düh fogta el, mikor gyilkos fegyverét ráemelte. Jól emlékezik mindenki arra a merényletre, melyet Kanda ellen nehány évvel ezelőtt követett el egy elzüllött ember.

Akkor még felső városi plébános volt és nagyon rosszul esett az ő szivének, hogy akadt a hívei közt egy pár, a kik válni akartak. Egy Csermák nevű cipőkészítő volt az, a ki el akarta hagyni feleségét. A jó Kanda bácsi minden rábeszélő képességét összeszedte, hogy Csermákot tervétől eltérítse, de ez nem sikerült, sőt Csermákot még dühösebbé tette, a ki aztán bosszút forralt az áldott lelkű pap ellen.

Másnap elment a nagytemplomba, a hol éppen Kanda misézett az egyik mellékoltárnál. Revolvert rántott és odalopózott a mit sem sejtő, imában elmerült pap mellé. A fejére nyomta a revolver csövét s kétszer elsütötte. Az isteni Gondviselés azonban megmentette Kanda bácsit. A golyó végigsiklott a fején s egészen maglapult. Csermák aztán önmaga elj len fordította a fegyvert. Általános volt aztán j az öröm, mikor néhány heti betegség után í újra látták Kanda bácsit az ő szegényei köj zött, a kik oly buzgón imádkoztak felgyógyu! lásáért.

Betegsége.

A közben, hogy a szegényeit kereste fel Kanda, kétszer hűtötte meg magát s kétszer esett tüdőgyuladásba, de mindkétszer szerencsésen kilábolt. A harmadikat már nem bírta el. Már újév táján meghűlésről panaszkodott.

, de akaratereje erősen kötötte hivatalához, inig j végre erősebb influenza-láz ágyba döntötte s tüdőgyuladássá fejlődött a kór.

Halála nyugodt, csendes volt, mint egy átszellemülő szent emberé. Súlyosbodni látván baját, magához kérette Motesiezky János kanonoktársát, a ki őt ellátta a szentségekkel, melyeket nagy áhítattal vett fel. Azután ugyan ■ őt azzal is megbízta, hogy végrendelkezéseit j elintézze s majd temetése ügyében rendelkez- i zék. Még 11 órakor éjjel megivott egy pohárka tokajit, a püspöktől küldött kitűnő borból, de mintegy előrelátólag mondotta : — Ez az utolsó!

S tényleg utolsó is volt, mert éjfél után 2 órakor, 15 percnyi agónia után megszűnt élni.

... És másnap reggel megszólalt a Roskoványi és könyet csalt a harangbúgás minden ember szemébe . . .

A temetés.

A halálozás órájától a temetés órájáig az S egész város a temetésre való készülődéssel volt elfoglalva.

Csütörtökön reggel már korán mozgalmas képe volt a gyászháznak. Nem sokára megjelentek ott az iskolásgyermekek tanítónőik és tanítóik vezetése alatt, majd a tanáraikkal élén a gimnázium ifjúsága s roppant nagy közönség. Csak Peitler Antal temetése volt oly meghatóan impozáns, mint Kandáé.

Fél kilenckor az egyházmegyei papság gyülekezett a háznál s a harangszóra a templomból elindult Jung János püspök a temetkezésnél segédkező papsággal és a káptalan tagjaival.

Mindenütt siró, zokogó emberek, asszonyok. Nem juthattak el a holttestig, hát az utcán zokogtak. Elhangzottak a holttestet beszentelő püspök szavai, a holttestet rátették a négy lovas gyászkocsira és az óriási menet, élén a papsággal, elindult harangzúgás között a nagy- í templom felé.

3

A nagytemplomban volt látható az a nagy részvét, mely Kanda István halála fölött nyilvánult. A legnagyobb ünnepnapon nincs jobban zsúfolva a templom, mint volt csütörtökön.

A holttestet letették a bejárat előtt. Jung János püspök gyászmisét szolgáltatott, fenn a kóruson az egyházi kar Ulrich gyászmiséjét adta elő, majd pedig a dalárda énekelte el megható szépen Egressy gyászdalát . . .

A mise végeztével vitték a holttestet a te- i metőbe. A középvárosi temetőbe akart nyugodni Kanda bácsi, a hívei közt. Alig maradt el valaki a gyászmenetből. Tizenegy óra előtt értek ki a temetőbe. A püspök beszentelte a sírt és a legényegylet gyászdalokat énekelt. A sírnál ott zogoktak ismét a szegények, siratták jótevő atyjukat.

Arra a sírra Vác város közönségének közadakozásból kellene emelnie egy emlékoszlopot s ráíratni, hogy a szegények jószivü atyja nyugszik ott . . .

Helyi és vidéki hirek.

— A szegedi fegy ház uj ellenőr je.

Az igazságügy-miniszter Széky Ferencet, a váci fegyintézet gondnokát, Szegedre ellenőrré nevezte ki. A mily szívesen gratulálnak barátai Székynek kitüntetéséhez, ép oly őszintén sajnálják, hogy a váci társadalom ezt a rokonszenves tagját elveszti.

— A kaszinó szerdái. A második teaestélyre, a melyet ezen a farsangon tartottak meg a kaszinókörben, oly nagy és díszes közönség jelent meg, a milyet még a hasonló estélyeken nem láttunk a kaszinóban. Ezek a szerdai napok manapság már oly közkedveltségnek örvendenek, hogy a ki csak teheti, családjával együtt elnéz a teaestélyekre. A mulatozás ritka jókedvvel is foly, mert a mi még nem történt meg, a táncos párok reggel négy órakor fáradhatlanul járták a csárdást. A négyeseket 25 pár táncolta. A jelenvolt hölgyek névsorát itt adjuk :

Asszonyok: Batta Mihályné, özv. dr. Bolgár Lajosné, Dobó Istvánná, dr. Freysinger Lajosné, özv. Gyürki Károlyné, Hufnagel Imréné, lványos Kálmánná, özv. Kacskovics Ferencné, Kacskovics Jenőné, dr. Lencsó Ferencné, Monszpart Jánosné, Meiszner Jánosné, özv. Nagy Józsefné, Nikitits Sándorné, özv. Prohászka Jánosné, Tragor Károlyné, Ursziny Arnoldné, Velzer Lajosné, Waila Lászlóné, özv. Zsarnóczay Lászlóné.

Leányok: Angyal Giziké, Batta Irén, Benkert Ilona, Bokros Irénke, Bolgár Emma, Dobó Katinka, Hufnägel Irénke, Intzédy Irma, Neili, Ilonka, Iványos Erzsiké, Kacskovics Ilonka, Kacskovics Sári, Lencso Beáta, Margit, Sári, Meiszner Irma, Nagy Paula, Nikitits Annuska, Prohászka Valéria, Zsarnóczay Ilona.

— Az iparbál és a polgármester.

A múlt szombaton lezajlott bálra iparosaink ugyancsak erősen agitáltak. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a város legszolidabb emberét dr. Zádor János polgármestert is rávitték, hogy jöjjön el a bálra. A polgármester, a kit esti kilenc órán túl még talán senki sem látott az utcán, megígérte, hogy jelenlesz a mulatságon. Este, hazatérve a városházáról kikészítette a ruháit és kiadta a parancsot a huszárjának, hogy féltizkor ott legyen a kocsi. Aztán annak rendje, módja szerint felöltözött s a kissé kényelmetlen báli ruhában a várakozási álláspontra helyezkedett. Fél tiz, a kocsi I nem jött. Tiz óra, a kocsinak hire sincs.

! Tizenegyre jár az idő, csendes az utca, nine

s