Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-11-27 / 48. szám
2 VAGI HIHLAP könnyű lehet, ha rendelkezésre áll minden, a mi azonban eddig hiányzott. De most, miután az időközi kamatok, a kórház alapja és esetleg még az ehhez csatolható alapok elég szép összeget reprezentálnak, alig vonható kétségbe, hogy legalább alapos előtanácskozás ez ügyben nem lenne indokolatlan. Mert lássuk az alapítvány, mi tisztán a kórház fenntartására van az alapitó levél értelmében szánva, két év alatt már közel kilenc ezer forintra rugó kamatot gyümölcsözött, a kórház jelenlegi alapja tizenöt ezer forint, a mostani kórház értékét hat ezerre s az egy év előtt adományozott összeget már huszonegy ezerre véve, a kórház megalkotásához rendelkezésre áll ötvenezer forint. Ennyivel már mindenesetre komolyan lehetne kezdeni, ha még építeni nem is, de legalább a megalkotás módozatai felett eszmecserét folytatni, a mi azután lassan bár, de mégis meghozhatná városunknak azt az örömhírt, hogy megvan a Constantin-kórház. Mert ha van már mivel kezdenünk, úgy a többi is lassan megfog jönni, az alapok az idő alatt fognak kamatozni s kitudja, milyen non putarem jöhet közbe, a mi a kezdet, illetve megkezdett munkánk gyorsabb befejezhetését siettetni fogja. Mert ne felejtsük ám, hogy kórházunk ügyét, mely a szegények és betegek emberbaráti nemes intézménye, igen sokan szivükön hordják, de tettleg tán nem annyian, tettleg kevesen, pedig meg vagyon írva: tam volna ki, a szobámba tudva azt, hogy most én rólam folyik a vita s az eredményt a mama szigorúsága miatt, majd csak estére avagy épen reggel fogom megtudni. Nem csalódtam . . . Ott ült az ítélő tanács, persze Laci által kiegészítve s épen ő szónokolt, midőn az ajtóhoz értem. Mamuskám — ne engedje a Katót énekelni, mert akkor kivel fogok én játszani?! s különben is ő volt a rossz, mamát leöntötte kávéval ... No megállj te kópé, ha lesz is valami a dologból, addig nem megyek el, még a porciódat ki nem adom, gondoltam magamban. — Aztán a mama hangját hallottam : Tudod öregem, nem volna szép tőlünk, ha ezen tiszteletre méltó meghívást vissza utasítanánk — juj — már nem épen kis leány, elmúlt 17 éves, hát lasacskán mutogatni kell. Gondolkodni kell jövője fölött. Jól van no! én nem bánom mondta rá apa. Jaj Istenkém, majdnem elárultatam magamat, mert a jó murinak előre is örülve, majdnem össze csattantottam a tenyeremet, no de még eleve eszembe jutott, hogy csöndesen kell magamat viselnem, mert még kaphatok ma egy prédikációt. Aztán megint a mama szólt: De valamivel megkellene büntetni a szeleburdi gyermeket! ?... tanuljon meg komoly lenni. Erre már nem tudtam magam vissza tartani. — Már megint büntetni — olyant dobbantottam, (dobbant) hogy a mama kiszaladt és én el voltam árulva. — Borzasztó pillantásokat vettett rám a mama s tartott egy erkölcsi prédikációt, mily roppant bűn hallgatózni, aztán kijelentette: Ma és holnap ne lássalak. — Sokan vannak a hivató!tak, de kevesen a választottak. Kezdjünk tehát és essünk át a kezdet nehézségein — audaces fortuna juvat! Az Erzsébet-fák. Darányi Ignác fölmüvelésügyi miniszter a következő levelet intézte a város közönséghez. A levélnek, mely arra kéri a várost, hogy királynénk emlékére fákat ültessen, bizonyára eredménye lesz. Két éve múlt, hogy az eredéves múlt emlékét híven ápoló nagyjainkhoz s a föld becsületes népéhez azt a kérést intéztem, hogy a millenium emlékére fákat ültessenek : és kérő szavam meghallgatásra talált. Ma már a hazafiui érzés biztos jeléül látom, hogy az ország minden vidékén közel kétmillió fa v«rt gyökeret az ezredéves anyaföldben, hogy majdan erős, sudár törzse hirdesse országnak világnak, hogy a nemzet a második ezredévet a honfoglaló elődök érdemének dicsőítésével kezdte s hogy fenmaradásának alapját és jövőjének biztosítékát elsősorban hagyományaik sértetlen fentartásában és az azokhoz való hű ragaszkodásban kereste. Ezek az örömteljes emlékezet fái lesznek ! De most a balsors a nemzetet őrangyalától fosztotta meg s minden kebelbe igaz és örök bánatot ültetett. Kétszeresen érezzük e gyászt és bánatot a mai napon, mely máskor örömünk napja volt, melyen dicsőült királynénk névnapi évfordulóját ünnepeltük. Mily szép és nemes elhatározás lenne a mai emlékezetes napon, mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völgyön, a városok népáradata s csendes falvak egyszerű lakói közt szomorufűz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdetné az Ő emlékezetét! Bár igaz, hogy az a tekintet, melynek mo-Ilyenre vetemedni! . . . s az estélyen énekelni fogsz, de táncolni nem szabad. Hallottak már önök ilyet? De már ilyet!? Ennyi bánata még nem volt fiatal leánynak, mint nekem. Két napig zárkozzon el az odujána, mint valami medve, a napvilágot is (durczásan) csak úgy lopva pillanthatja meg. S elmenjen táncestélyre és ne táncoljon! Oh hiszen ez irtózat! még gondolatnak is szörnyű. (szomorúan) Nemde ? íme most itt vagyok, hogy énekeljek s aztán ... sehogy sem tudok megbarátkozni azzal a csúnya tilalommal . . . Uraim és hölgyeim! jöjjenek segítségemre, puhítsák meg a mama szivét, mondják neki: — ő is volt fiatal leány s ő is ép úgy, mint én szeretett táncolni s alig várta, hogy ott forogjon a többi közt — ép úgy mint én. S most még egy kérésem van; ne haragudjanak, hogy ily sokáig mutattam önöket panaszaimmal, de nem tudtam volna elénekelni az „Esti csillag regéjét,“ ha ki nem öntöm szivem keserveit, — (kérve) de a mamának nem szabad erről tudni. No most már had kezdjem ... (köhög, reszeli a torkát egy kottát vesz kezébe, mintha énekelni akarna. Esetleg ha zongora is van a pódiumon valaki egy pár akkordot ád hozzá: 1 miközben elejti a kottát.) De nini ott a mama és ő mindent meghallott. Jaj, jaj, jaaj!! mi lesz velem ? bocsássanak futok, szaladok, mert a mama itt is biztosan talál egy — teaszürőt . . . solya egykoron egy nemzet jövőjének hajnalpirja volt, szobrász vésője által megörökítve nézend le ránk s kalaplevéve állunk meg majd egy emlékszobor előtt, melynek parányait szinte csodás lelkesedéssel hordta össze szegény és gazdag hálája és hűsége: a kegyeletnek ezeknél az emlékeknél még sem szabad megpihennie ! Mert, a kinek bölcsője ott ringott egy erdőkoszoruzta tó bűbájos partjain; a kinek kedélye annyiszor vidult fel erdeink zugó fái közt és a kinek sebzett lelke oly édes enyhülést talált távol vidékek mithoszi ege alatt magasba nyúló százados erdők mélyén; a ki a természet szépségeinek oly csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetni; annak tiszteletére, mint az ó-kor mesés világában, szentelt berkeknek kell támadniok, hova áhítattal közeledjék az utas; hol a fáradt vándor a nap heve ellen enyhhelyet találjon s nemes érzelmekre gerjedjen a lélek! Én bizalommal intézem azt a kérést a magyar társadalomhoz, hogy dicsőült királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk ! * * * Óhajom — s bizonyára csak ez lehet óhaja mindannyiunknak — hogy a nemzet hálás kegyeletének ez ősi szokás szerint való megnyilatkozása megdicsőült királynénk tündöklő erényeihez, nemzetünk iránt tanúsított jóságához és nagylelkűségéhez méltó legyen. Ez az óhajtás indított engem arra, hogy ez eszmének felkarolására jelen körlevelemmel az országnak mindama köreit és vezérférfiait felkeressem, akiknek közreműködése a biztató szónak erejével és a vonzó példának hatalmával általános és egységes mozgalomra serkentheti a nemzetet. E végből teljes bizalommal fordulok tisztelt címedhez is azzal a kéréssel, hogy a kegyeletes cselekmény gyakorlásában, vagy az eszme megvalósításának előmozdításában körülményeihez képest szóval vagy tettel hathatósan közreműködni méltóztassék és mivel az emlékfák ültetésének eredményét annak idején örök emlékezetéül közzétenni is szándékozom, felkérem tisztelt címedet, hogy a saját részéről vagy közreműködésével avagy felhívására foganatosított ültetésekről engem még a jövő évnek első felében értesíteni szíveskedjék. A közreműködés módjának megválasztását, a kegyeletes cselekmény kivitelének megállapítását tisztelt címed bölcs belátására bízva, csupán azt kívánom megemlíteni, hogy az ültetendő fák közt méltóan foglalhatnának helyet a leboruló koronáju fák, minők a szomorúfűz, kőris- és szomorú bükk, ép úgy a megdicsőült királyné kedvencz fái: a tölgyek és a fenyők, valamint az egyéb hosszuéletű fák fajai. Az emlékfáknak, facsoportoknak s kedvező körülmények között egész kis ligeteknek ültetésére alkalmas helyet nem lesz nehéz találni sehol: de ne maradjon jeltelen az országnak egyetlen tája sem, melyet a megdicsőült királyné valaha meglátogatott! Az ültetett fák, csoportok, vagy ligetek Erzsébet királyné emlékfái nevet viseljenek és legyenek. Ily feliratú táblákkal meg is jelölve, hogy azokat mindenki gondozásban részesítse, bántalmazástól megkímélje. Hassa át mindannyiunk lelkét a kegyelet nemes indulata; fogjunk kezet a nemzet e szép és nagy emlékművének létrehozására, hogy a mint országunk ezredéves örömünnepének emlékét a millenáris emlékfák milliója őrzi s hirdeti, akként a megdicsőült királyné nevében ültetett emlékfáknak milliója legyen őrizője s hirdetője a nemzet hálás kegyeletének is.
