Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-11-13 / 46. szám
VAGI HI a L A I 5 = A város rendkívüli közgyűlése. Vasárnap délelőtt, esetleg folytatólag délután is a város rendkívüli közgyűlést tart, a melyen a jövő évi költségvetést veszik tárgyalás alá. Magába véve a költségvetési tervezett is nagy anyag és sok munkát ad a városatyáknak, de hir szerint Bauer tanár még több munkát szándékozik adni, mert interpellációt terjeszt elő háza környékén engedélyezett rossz erkölcsű ház ügyében. Ha kielégítő választ nem kap úgy más közgyűléseken is interpellálni fog s tekintettel arra, hogy a városi közigazgatás ma semmi kívánni valót nem hagy hátra, elég gondja lesz Bauernek, hogy az interpellációra elegendő alapot találjon. — A zálogtárgyak szállítása. Nehezen folynak be az adók: a végrehajtóknak mind több és több dolguk akad. Azzal a vállalkozóval, a ki eddig az adók és kincstári követelésekben lefoglalt zálogtárgyakat szállította, a szerződés lejár jövő év első napján. A város árlejtést hirdet a zálogtárgyak szállítására s az árlejtést november 13-án tartják meg a város gazdasági hivatalában. — A Telefon Hírmondó terjedése. Azt a hirt, hogy a Tel'efon Hírmondó részvénytársaság drótjaival be akarta a várost hálózni, mindenféle nagy örömmel fogadták. Aláírók már eddig is oly számmal jelentkeztek, hogy körülbelül bizonyos, hogy a kis kagylók nem sokára felfűggeszthetők lesznek a lakásokban. A bevezetést már a jövő hónapra tervezik s azért felszóllitják azokat, a kik be akarják az érdekes beszélő újságot vezettetni, írják alá az iveket dr. Vadas Józsefnél, vagy Gindrich József igazgatónál. — Kresák József bűnügye. Spatzék gyilkosát a fiatal Kresák Józsefet a múlt héten tudvalevőleg levitték a budapesti fogházba s most vizsgálat alatt áll. Szülői kérelmére Kresák védelmét Révész Béla ügyvéd vállalta el, a ki rögtön megtett minden szükséges lépést. Egy beadványt intézett a védőügyvéd a kir. törvényszék vizsgáló bírójához, hogy a fiatal gyilkos elmebeli állapotát vizsgálják, meg mert a fiú már kora gyermekkora óta beteg. Az alapos indokolásra a törvényszék elrendelte, hogy Moravcsik Ernő és Szikszay Ferencz törvényszéki orvosok figyeljék meg Kresák elmebeli állapotát. A védőügyvéd azt is is be akarja bizonyítani, hogy a vádlott gyermekkorától fogva nem normális észjárású s ezért huszonöt váci tanút jelentett be, a kiknek kihallgatását kéri. Hasonlókép a váci kezelő orvosainak kihallgatását is óhajtja Révész s ezekkel fogja igazolni, hogy a vádlott hisztérikus alapon nyugvó epilepsziában szenved. A fiatal gyilkos különben szerdán levelet irt szüleinek s azt Írja, hogy most már jól érzi magát a pestvidéki törvényszék fogházában. Kéri szüleit, hogy zsebkendőket küldjenek neki és egy kis zsebpénzt, aztán látogassák meg őt, mert rövid idő alatt aligha szabadul a meg a fogházból. Levelének ez az utolsó része, a melyben elárulja, hogy bűnnek nagyságáról tudomással sem bir, bizonyítja, hogy a gyilkos észjárása egy cseppet sem normális. — A mi cigányunk boldogsága. Banda Marcit az egész bandájával bár a fővárosba költözött, mégis büszkén mondja minden váci ember a „mi cigányunkénak és lelkesedve nézi, mikor egy-két hallgató magyar nótáján a blazirt fővárosi tűzbe jő. Banda Marcinak az otthona most nagyon boldog: a napokban egyik leányát férjhez adta a leghíresebb kisbőgőshöz: Dajna Bandihoz. Nagy ünnep volt ez, sok tisztelője résztvett a lakodalmi murin Banda Marcinak s együtt éltették a fiatal párt az Andrássy-úti Drexler-vendéglőben, a hova a lakodalmas nép összegyűlt- A lakodalmon sokan vettek részt a váciak közül is. — Fegyencek szabadságon. A múlt hét folyamán a váci kir. fegyintézetből harmincöt fegyencet feltételes szabadságra bocsátottak. Ezek közül kettőnek tartózkodási helyéül Vácot jelölték ki, a kik már itt munkába is állottak. — Anyakönyvi stat sztika. Meghalt tak 1898. évi november hó 4-től nov. 11-g Seres János 52 éves r. k. kisbirtokos, Fövényes István 2 hónapos r. k. fiú, Névtelen Lajos 5 napos r. k. fiú, Chajem Btanka 11 hónapos izr. leány, Kis Kálmán fél óráig élt ref. fiú, Árvái Mária 19 hónapos r. k. leány, Boros János 2 eves r. k. fiú, Homolya János 45 éves r. k. gulyás. Összesen : 8. Született ezen idő alatt 8 gyermek. Ezek közül fiú 7, leány 1, római kath. 6, ev. ref. 1, ág. ev. 1. törvényes 7. törvénytelen 1. — Hirdető tábláról. Kihirdetést kértek a hét folyamán Albert Imre Pánczél Erzsébet és Lacsni József Schwinger Julianna. — Házasságot kötnek: Nov. 14-én 11 d. e. Kratochvilla Károly Kovács Teréziával, 15-én d. e. 10 órakor Gulyás Ferencz Podhraczky Juliannával, 11 órakor Csámpai Gyula Csömör Etellel, 17-én d. e. 10 órakor Schwarcz Károly Seres Annával. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 17 frt 70 kr., asztali dara, finom G sz. 16 frt 90 kr. Királyliszt 0 sz. 17 frt 20 kr. Lángliszt 1. sz. 16 frt 60 kr. Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 16 frt — kr. Zsemlyeliszt 3. sz. 15 frt 10 kr. Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 14 frt 50 kr. Közép kenyérliszt 5. sz. 13 frt 90 kr. Kenyérliszt 6. sz. 12 frt 70 kr. Barna kenyérliszt 7. sz. 10 frt 50 kr., 8 frt 80 kr. Takarmányliszt 8. sz. 6 frt — kr. Korpa, finom F. sz. 3 frt 90 kr. Korpa goromba G. sz. 4 frt 10 kr. Ocsú 4 frt — kr. Szerkesztői üzenetek. Hivatalnok. Igaza van, Balkay István fegyintézeti igazgató nem mint irtuk, a VIII. rangosztály 2. fizetési fokozatába, hanem a VII. rangosztály második fizetési fokozatába lépett elő. Hiszen a VIII. rangosztályban ő ezelőtt 12 évvel ezelőtt volt! Vegye tekintetbe, hogy sajtóhibák mindenütt előfordulnak s az automata gépek korában még nem találtak fel olyan hasznos gépet, a mely minden sajtóhibát észrevegyen. — F. E. Budapest. Szívesen bármit vezércikktől az — árverési hirdetményig. — B. S. Vác. Nagyon szeretnők, ha tanár úr alkalmat adna, hogy találkozhatnánk. — L. J. Tápió-Ssst.- Márton. Verset ritkán közlünk. Ez a jókra vonatkozik, rosszat soha. Az öné nagyon terjedelmes, bizony nem tudjuk, mikor ejthetjük sorát. — K. A gare de l’Est Páris egyik legnagyobb pályaudvara, a honnan a keleti expreszvonat indul. A múlt számunkban, mint ön helyesen Írja, bizony rosszul szedték ezt a szót. HIRDETÉS. 2644. tkvi 1898. szara-Árverési hirdetményi kivonul. A szentendrei kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Zimmermann Ferencné szül. Pap Julianna végrehajtatnak Pánczél Erzsébet végrehajtást szenvedett elleni 90 frt tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék a szentendrei kir. járásbíróság területén levő Szigetmonostor község határában fekvő a szigetmonostori 161. sz. betétben A I. 2—4. sor. 357. 358. 411. iirsz. a. felvett ingatlannak Pánczél Erzsébetet illető fele részére 26 frt, — az ottani 161. sz. betétben A II. 3. sor. 412. hrsz. a. felvett ingatlannak ugyanőt illető fele részére 4 frt 50 kr., — az ugyanannak tulajdonát képező szigetmonostori 494. sz. betétben A 1. 1—3. sor 1004/1. 1703/1. 1958/1. hrsz. a. telvett ingatlanra 88 frt, — és ugyanott A II. 1 —16. sor 14/2. 95. 947. 1004/2. 1703/2. 1958/2. 2135. 2242. 2401. 2402. 2596. 2597. 2598. 3054. 3055. hrsz. a. felvett ingatlanra s közös legelőből járó 10/1154. részre 705 frt, — úgy a szigetmonostori 278. sz. betétben A + 1. sor 14/1. hrsz. a. felvett ingatlannak ugyancsak Pánczél Erzsébetet illető fele részére 40 írtban az árverési ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1998. évi november hó 21-ik napján délelőtti 10 órakor Szigetmonostor község házában megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10 °/0 - át vagyis 2 frt 60 krt, 4 frt 50 krt, 8 frt 80 krt, 70 frt 50 krt és 4 frtot készpénzben, vagy az 1881. LX. tcz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. november 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy a 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szent-Endrén, 1898. évi augusztus hó 9-én. Kir. járásbíróság mint tkkvi hatóság. 52 Rose kir. jbiró. 4065. tk. 1898. szám-Árverési hirdetményi kivonat. A váczi királyi járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Nagy- Gyula ügyvéd által képviselt ifj. Zsidek Ignác váci lakos végrehajtatnak Prazsák János váci lakos végrehajtást szenvedő elleni 65 frt tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében, a pestvidéki kir. törvényszék (a váci kir. járásbíróság) területén levő a Vác városban fekvő, a váci 280. sz. betétben A -f- 1. sor 425. hrsz. házra 240 frt ezennel megállapított kikiáltási árban és a váci 281. számú betétben A -(— 1. sor 8050. hrsz. Törökhegy dűlőben fekvő szántóra az árverést 115 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fenntebb megjelölt ingatlan az 1898. évi november hó 30-ik napján délelőtt ÍO órakor ezen kir. járásbíróság hivatalos helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/a-át vagyis 24 frt és 11 frt 50 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. 1-én 3333. szám alatt kelt m.kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Vácon, 1898. évi augusztus hó 13. napján. 51 I>r. Hőssel kir. aljárásbiró. 4785. tk. 1898. szam‘ Hivatalos jelentés arról, hogy Fuchs Bernát és társának Goldberger Adolf elleni 2438|898. tkvi számú végrehajtási ügyében az árvetés a csatlakozott hitelezők érdekében elrendelve nem lett. Póthirdetmény. A váci kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, miszerint a Fuchs Bernát és tsa bpesti cég végrehajtatónak Goldberger Adolf rpalotai lakos végrehajtást szenvedett elleni 108 frt 70 kr. s jár. iránti végrehajtási ügyében 2438. sz. a. kibocsátott árverési hirdetményben a pestvidéki törvényszék s a váci kir. jbiróság területén levő Rákos-Palota községben fekvő, a rákospalotai 1268. számú betétben 278. és 279. hrsz. alatt foglalt Goldberger Adolf nevén álló ingatlanokra 2064 frt kikiáltási árban elrendelt és 1898. évi december hó 5-ik napjának délelőtti 10 órájára kitűzött árverés az 1881. LX. t.-c. 167. §-a alapján a váci ipar- és kereskedelmi hitelintézet végrehajtató érdekében 1500 frt és 800 frt tőke és jár., D. Varga Dániel érdekében 100 frt tőke és jár, végül a rákospalotai községi hitelszövetkezet végrehajtató érdekében és 360 frt tőkeköveteléseik s járulékai végett megtartatni fog. Vácz, 1898. évi szeptember hó 30. napján. A kir. jbiróság mint tikvi hatóság. 48 Éder kir. albiró.