Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

rátjáf. Épp azért reméljük, hogy városunk értelmisége teljes egyetértéssel azon lesz, hogy az előfizetéseket elősegítse, erre a kellemes és hasznos intézmény nálunk mihamarább megtelepittessék. A siketnémák székesfővárosi m. kir. állam iskolája. — Csik Sándortól. — Húszezerre tehető azoknak a szerencsétlenek száma, kik hazánkban ki vannak zárva azon közboldogságból, melyet az örömnek és fájda­lomnak, a bánatnak és reménynek kifejezhe­­tése, a beszélni tudás ad nekünk. Ezek a siketek, kik egyszersmind némák. Társadalom ezen páriái közül négyezren várják a tanítás, nevelés jótékony áldását. Ennyi hazánkban a tanköteleskorú siketnémák száma. Sajnos azonban, hogy a 4000 közül még mindez­­ideig alig 400-an részesülnek oktatásban. Magá­ban a fővárosban 150, az oktatásban nem részesülő siketnémák száma. Ezen a bajon segíteni akart a székesfőváros akkor, amidőn az állammal vállvetve Budán 1891-ben megállapította a székesfővárosi siket­­némák iskoláját. Mily nagy jótétemény volt ez! A főváros siketnémái addig elhagyatottan, a jobb érzésűek szanakozása mellett bár, de a műveletlen tö­meg által kigunyolva bolyongtak a székes­­főváros utcáin. A székesfőváros, mely fejlődött tanügyeinek rendezettségére méltán büszke, ez­zel fényes jelét adta annak, hogy nem feledt­­kezett azokról sem, kik önhibájokon kivül jutottak ily nehéz sorsra. És hogy ennek a nemes s humánus intéz­ménynek annál nagyobb lendületet adjon s hogy minél több siketnéma részesülhessen az oktatásban, a főváros Wlassics miniszterrel egyetértőleg a költséges internátust Budán meg­szüntette s azt 1896-ban novemberben exter­­nátussá átalakítva a pesti oldalra a Rökk-Szilárd­­utcába helyezte át. Ugyanakkor űj igazgatót is nyert az intézet Borbély Sándor személyében, kit a miniszter a váci siketnéma intézetnél kifejtett működé­sének elismeréséül méltatott e fontos állásra. És ugyanakkor új szervezeti alapszabályokkal VÁCI HÍRLAP __ is látta el az intézetet és gondoskodott a tan­erők szaporodásáról, kiknek a működéséről az alábbiakban szólunk. Mig a budai oldalon öt év alatt csak két osztályúvá fejlődhetett az internátus, addig a pesti oldalon már az első évben megkétszere­­sedett, jelen évben megháromszorosodott a növendékek száma. Jelenleg ugyanis 5 osztályban 44 növendék részesül az oktatásban, kik a beszédre való tanításon kivül elemi hasznos ismeretekre és kézimunkákra is taníttatnak. A tanulók közül budapesti származású 31 van. Szüleik leg­nagyobb része iparos, gyárimunkás, szolga és cseléd. Vallásra nézve római katholikus 35, a többi ev. ref. és ágostai hitvallású, mindannyian azonban az illető lelkészek hitoktatásaiban ré­szesülnek. Az iskolatermek megfelelőleg tágasak vilá­gosak s a közegészségi szempontból teljesen gondozvák. A szemléleti tanszerek dolgában az intézet a székesfővárosi intézetekhez méltóan van berendezve. Az oktatás maga a modern, siketnéma oktatás azon magaslatán áll, mely Európa minden műveltállamainál el van fogadva. Hisz maga a minisztérium a vezető igazgatót tavaly a külföldi intézetek meglátogatása céljá­ból egy hosszabb tanulmány útra küldte ki. A tanulmány tárgyak közt a legnagyobb gond a nyelvoktatására fordittatik. Erre hetenként 12—20 óra kerül. Ezenkívül tanulnak hittant, számtant, természetrajzot, földrajzot, történelmet, szépírást, rajzolást női és fiú kézimunkát (slöjd) egyszóval mindazokat az elemi és hasznos ismereteket, melyek képe­sítik őke a társadalomban, hogy mint hasznos és művelt elemek helyet foglalhassanak. A növendékek a beszédet tehnikai módon, látás útján sajátítják el. A tanuló ugyanis a tanár szájára tekintetét szegezve, az ajak és a beszéd szervek (nyelv, fogak) mozdulatából érti meg az egyes hangokat, szókat és mondatokat, maga pedig ugyanezeket élőszóval kimondani, szintén tehnikai úton, a tapintó és általános izomérzés segélyével tanulja meg. A kezdő siketnéma ugyanis a tapintó érzékét (3 első újját) veszi segítségül, hogy a tanár mellén gégefőjén a hangrezgést felfogja, önmagán pedig ugyanazt megvalósítsa és a kiejtés tisztaságát ö> spekulánsok kapnak Budapestről tőzsdei ügyekben távirati értesítést, kik ezen elő­nyüket alaposan kihasználják a terme­lőkkel szemben. A Telefon Hírmondónak külön tudósí­tói vannak a képviselőházban is, a kik félóráról-félórára megírják a történteket, melyeket a beszélő újság azonnal közöl hallgatóival. Különösen kellemesen szórakoztat a Telefon Hírmondó azáltal, hogy a fő­városi elsőrendű színházakkal összekötte­tést létesített és a színházi zenei előadá­sokat közvetíti. A hallgató napi fáradalmai után, kényelembe helyezkedve illeszti füléhez a telefonkagylókat, melyekből egymásután csendül elő Blaháné szomorú nótája, Hegyi Aranka finom éneke, Kűry Klára pajkos dalolása, nem is szólva Solymosy kupiéiról, Tollagi és Németh mókás dalairól. A színházakban elhelye­zett mikrofonok oly finom szerkezetek, hogy tisztán, erősen és jól hallhatóan reprodukálják a hangot. Nagyon tévednek azok, a kik azt hi­szik, hogy egész nap a Telefon Hírmondó kagylói mellett kell ülniök, ha valami érdekeset akarnak hallani. Van a Hír­mondónak egy napirendje, melyet minden előfizető megkap. Mindenki megnézi, hogy mi érdekli legjobban és hallgatja azt a mihez kedve van. Ha pedig csak a szen­­zácziókra vadászik, erről is történt gon­doskodás a trombitahangszerű riadó jellel, mely mindannyiszor megszólal, valahány­szor szenzációs esemény adta magát elő. Nyáron ha a színházak szünetelnek esti szórakoztatásul a leghíresebb katona és czigány zenekarok hangversenyeit köz­vetíti a Telefon Hírmondó. Szóval a Telefon Hírmondóban a hall­gató megtalálja újságát, felvidilóját és ba-Igy Scheffel „Sakk a királynak“ című vig­­játékában egy helyen valóságos dythirambban dicsőíti a dohányt. A dohányosok, éppen úgy mint a kártyá­sok, borisszák, turisták és más egyéb isták, számtalan válfajhoz tartoznak. Első sorban vannak szenvedélyes és nem szenvedélyes füstölők. A szenvedélyes dohányos alig nyitja ki reg­gel a szemét, cigarettát dug a szájába. Előbb való ez mosdásnál, evésnél, lapok olvasásánál. Mig öltözködik, folyton cigarettáz, aztán reggelihez ül és s lapok olvasása köz­ben jön az igazi élvezet — egy vastag, sötét­barna dohánytekercs. A passzionátus dohányos mindig a sötét­barna szivarokat válogatja, mert ezek erőseb­bek; — többnyire pesszimista gyomorkatar­­rusos, mert a mértéktelen dohányzás tudva­levőleg kártékonyán hat az emésztő szervekre. A reggelizést követő szivar csak bevezetése egy hosszú füst-szimfóniának, a mely éjfélkor, a gyertya elfujása előtt, egy vékonyka prin cesas cigaretta-akkorddal ér véget. A közömbös dohányos rendesen csak azért dohányzik, mert valamikor az édesapja is do­hányzott és mert diák korában rákapták a a pajtásai. Alegislegfinomabb Henry Clay vagy Bock y C:a nem lelkesíti föl és a sarki szatócsnál, kavé- és avas héringszagot magába szívott polgári británikát éppen olyan lelki nyugalommal szívja, akár Habanah illatos termését. A kezdő szivarost, kocapipásnak mondták a régi jó időkben, rendesen a leggyöngébb szivarnemeken kezdi. A tubus alakú manilla, a kurta damas meg a halványbarna, vékony, hosszú panatellas vol­tak az én sihederkoromban ilyen par excellence kezdő szivarok. Természetesen, mikor már egy ilyenre rá mertem gyújtani, túl voltam az első stádiumon. Ebben még csak a nagyanyám ecetágynak elkészített, szárított theáját csavargattam a milly-gyertyát takaró goldpapier-ba és azt füs­töltem verejtékező homlokkal és kóválygó gyo­morral. A thea-cigaretták kora azonban egy mostre tengeri betegség után teljesen lejárt, annál inkább, mert annak a háromemeletes háznak, a melyben laktunk, összes parteijai deputációba jöttek a nagyanyámhoz, demonstrálni az ellen, a mely ezekből a millygyertyás papirosokból kiáradt. Nagyanyám ünnepiesen fölszabadított a dohányzásra és ezentúl mindennap kijárt két pantaellas. Most nem tudom, minő szivarokon tanulják ifjú véreim a dohányzás nemes mesterségét, de azt hiszem, nem igen megy az másként, mint anno thea-cigaretta. A kezdő pipás rendesen titokban gyújt rá az első szivarra vagy cigarettára. És talán éppen olyan vágygyal, éppen olyan dobogó kebellel, mint mikor a sötétes lépcsőn meg meri csókolni azt. a kis felsőbb lányt, a kivel együtt járt a tánciskolába. Rágyújt — és a férfiasságnak hozott első áldozat kékes füstje vígan karikázva, bolondos, szeszélyes gomolyokban száll ég felé. Feje kissé megszédül, ajkát marja a dohánylé keserű utóize ... és mire körültekint, elosz­lott a füst és vége a szivarnak. A kis nebuló pedig indul haza — de csak később, hosszú, hosszú évek után jut neki eszébe ez az első szivar, első szivarjának szét­­foszlott füstje és csak akkor mondja anyégini borongással, hogy milyen hiábavaló álom, fan­tazmagória is ez az élet, a mely alig kezdődött, már is véget ér és nem egyéb mint füst, ostoba füst, a mi elszáll és nyoma sem marad. Szerencse, hogy ezeket a meditációkat soha­sem az első szivarnál és az első csóknál teszik, mert ebben az esetben régen megbukott volna minden trafik és kihalt volna az emberiség. A dohányosok egy nagyon intelligens fajtája a szivargourmet. Ez sokáig válogat, öt-hat szivart kezébe vesz, műértőleg megropogtatja

Next

/
Thumbnails
Contents