Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-10-16 / 42. szám
VÁCI HÍRLAP 3 színésznek, nem is az ő egyéniségére van szabva, de játszania kell, mert a publikum ilyen váz nélküli darabokat kíván. Lám Bera Rózsa a társulat primadonnája egyike a vidék legszebb hangú énekesnőinek. Ritka magas terjedelmű szopránja, sikkes játéka egyenesen a finom franczia operettre utalja s még eddig nem volt alkalmunk őt operettben látni. Püspöki Rózsika azzal a ritka tehetséggel van megáldva, hogy a Nebántsvirágot ép oly megelégedésre tudná megjátszani, mint a Nagymamában a kis unokát. Es mégis apró szerepekben látjuk, bár itt is úgy megkedveltette már magát, hogy a közönség kegyét talán el sem tudná veszteni. Daczó Vilmát hangja a drámára predestinálja. Ritka szép csengésű hang, a melylyel úgy tud bánni, mint a művész a hangszerén s egyebet nem láthattunk tőle mint takaros, nyelves kis szobaleányokat. Balogh Árpád a társulat kis Mihályija alakra, hangra egyaránt. Kár, hogy a sok játék nem engedi, hogy szerepei fölött gondolkodhassék s mindegyiket úgy játsza meg, mint Ferdinandot a kikapós patikáriusban. Iványi egyike a vidék legjobb komikusainak. Hangjában, arcában benn van már, a mi nevetésre gerjeszt s ha még meg is játszsza szerepét, úgy azon az estén a közönség nem fogy ki a nevetésből. Keller és Zendy arcában annyi a kifejező erő, hogy a legkisebb szerepet is markánsan alakíthatják. Utoljára emlitem Havy Lajost, a ki jól irta múlt héten a Váci Hírlapban, hogy neki mindegy, akármilyen szerep, csak a közönségnek tessék. S hogy az a szerep tetszik a közönségnek, annak egyenesen Havy az oka, mert ő minden szerepet kedvessé, elfogadhatóvá tesz. A (darabok.) Havy Lajos társulatával tiz darabot mutatott be eddig : a népszínműtől kezdve a vaudevilleig, a régi jó daraboktól a fővárosi színházak műsoron levő darabjáig. elmondja a véleményét az esetről, hogy megállapítsa, minek a következtében állott be a halál stb. — s pár percnyi vizsgálódás, tanakodás után ezt meg is tette, tisztában volt a dologgal, bátran kiállíthatta róla a látleletet ott nyomban, az erdőszélben. Orvosi szakvélemény szerint tehát a leányt meggyilkolták — két szúrást kapott a szive táján, az ötödik borda alatt, a halál azonban csak a fojtogatás után állott be. A fojtogatás nyomai ott láthatók a nyak körül, tiz, megkékült folt alakjában . . . Az orvosi vizsgálat véget ért, a többi majd bent következik. A szolgabiró föllélegzett. Hirtelenében intett a mellette álló bírónak s négy markos legény egyszeriben, fölemelte a halottat az időközben odaérkezett kocsira, mely meg volt terítve friss, erdei füvei — s itt-ott mosolygó pipacs fejek — édes, kékszinü búzavirágok kandikáltak elő az illatos fűszálak közül. Elindultak a falu felé. A legények közül egyik-másik le-le hajolt a holt leány fölé s titkos borzalommal lebbentették fel arcáról a kis piros selyemkendőt, mit az orvos parancsára vetettek reá: — nézték, nézték a teljesen elváltozott arcot, melyre most már violaszinű árnyékok, borultak, a szemeket, melyek feketén, tompán meredtek az égnek, mint valami mozdulatlan, fénytelen sötét golyók, már kiveszett belőlük az a néma, de szörnyű vád, mely pár órával ezelőtt még kifejezést adott, kölcsönzött nekik; nem volt Hétfőn A betyár kenaöje, Abonyi régi jó népszínműve ment összevágó előadásban. Kedden pedig a Lili. Kár, hogy Bera Rózsa betegen játszotta Lilit s hangja nem érvényesülhetett, bár játéka egy felvonásban sem hagyott hátra kívánni valót. Szerdán másodszor adták a Kikapós patikáriust. Havynak Fourageotja, Iványinak Bertinetje, Baloghnak Ferdinandja teszik ezt az előadást kitűnővé. Baloghnéban egy diszkréten játszó kiváló társalgó színésznőt ismertünk meg. Bera Rózsa szerepébe Gzinczár Juliska ugrott be s jól állta meg helyét. Csütörtökön a Tanfelügyelő került színre. Kitűnő bohózat, a melyben ugyan a jelenetek kellőleg nincsenek kidolgozva. Balognak, Iványinak, Kellernek, Becskey Herminnek, Püspöki Rózsának és Daczó Vilmának volt kitűnő estéje Pénteken a Házas élet politikáját adták s a duzzogó házaspárt nagyon kedvesen játszották meg Balogh és Baloghné. (A jövö hét.) Havy direktor a jövőhét műsorát pompásan állította egybe. A legkényesebb igényeket is kielégíthetik azok az új darabok, a melyek még csajt most kerültek színre a budapesti színházakban s azok a jó operettek, melyek mindenkor gyöngyei lesznek az operette termésnek. íme a műsor: Szombaton: Stern Izsák, a czimszerepben Németh-tel. Vasárnap : Ördög mátkája, szintén Németh-tel, mint Hirös Firtös Están-nal; Kedden : Folt, a mely tisztit, a Nemzeti színházból ismert Echegaray dráma (Matilde: Szűcs M.; Enriketa: Püspöki R.; Concepcion: Recskey H.; Dolores Daczó V.; Fernando Balogh ; Don Justo. Keller; Don Lorenzo. Iványi; Hulio Falusi.) A darab díszleteit Spanracht operaházi festő készítette. Szerdán: Hadai S. uj tag első fölléptével. Rip van Winkle. Csütörtökön: Bera Rózsa jutalomjátékára bennük immár semmi, az egész beesett, fakó arcot megérintette a megsemmisülés, a feloszlás borzalmas ereje. Iszonyodva húzódtak el tőle és sietve takarták el megint, megdöbbenéssel s egy kis szánalommal emlegetve a mátkája nevét — „ha meglátja, elirtózik tőle — milyen iszonyú csúffá van téve ez a leány! “ Eközben elérték a falut. Minden ablak, kapu, kis ajtó megtelt a sok kiváncsi népséggel — egy két öreg, őszbecsavarodott hajú ember levette a kalapját, a mint a kocsi mellette elhaladt, néhány öreg asszony, keresztet vetve csöndes suttogó imádsággal indult utánuk, elkísérve őket egészen a faluházáig, hova a halottat szállították. Ott azután, pincetetőkre, dombokra, kerítésekre kapaszkodva néztek, ügyeltek, lesték a kocsit, remegő ajakkal, kiváncsi szemekkel és szörnyüködve. Pár percig tartott az izgalom, mit a meggyilkolt leány látása okozott, a következő pillanatban már egészen más gondolat másféle érzés futóit át a tömegen, egészen másféle érzés kapta meg a bámészkodó, kiváncsi népséget ott a csalános, liciumbokros, kis községháza udvarán. Egyszerre támadt fel bennük, egyszerre valamennyiben, mint egy iszonyú vád, melynek a szörnyüködés, a méltatlankodás, a fellázadás csinálta meg az útját. Egyszerre kérdezték valamennnyien, majdnem egy és ugyanazon pillanatban. — De hát ki tehette ezt? ,A kis Alamuszi“ a czimszerepben a jutalmazottal. Pénteken : Zónába megy a Tanfelügyelő vagy Egy kaland Ősbudavárában. Szombat: Őrült vagy szent ? a vígszínház újdonsága ugyancsak Echegaray-tól (Don Lorenzo : Balogh ; Angela: Szűcs M.; Ines : Püspöki R.; Almonte: Daczó V.; Juana: Recskey H.; Don. Tomas: Havy.) Vasárnap: a Leszámolás. Legújabb. (Lapzárta után érkezett.) Budapest okt. 15. (A Váci Hírlap eredeti távirata.) Ma dőlt el a minisztériumban a borital és húsfogyasztási adószedési jog ügye. A város 27,800 forint megváltási árban nyerte el 1899—1901. évre a kincstártól és a bérleti szerződés jóvá is lett hagyva, noha a kincstárnak egy magán vállalkozó 32 ezer forintos ajánlatot tett, a melynek alapján október 21-ére már az árverést is kitűzték, de ez elmaradt. Az egész ügyről, mely Vácnak kiváló fontosságú ügye, jövő számunkban bővebbet. Helyi és vidéki hírek. A régi váci körhinta. (Krónikás história.) Most midőn élő vak által eszközölt; görbe pálya minden pontjában egyenletes sebesedéssel mozgó ; bömbölő sípszekrény (értsd verkli) körüli középfutó sétakocsikázásnak (az ilyennek definiálta egy tudákos polgártársunk a ponnylovas ringlispilt) lehetünk szemtanúi, egy régi ringlispiles történetkét frissítünk fel. Ügy az 56—58-as években, ott valahol a honvéd korcsma körül egy ringlispiles mulató kert volt. Húzta a csaszlaui csehbanda javában, itták — Ki cselekedhetett ilyent ? — Ki követhette el ezt a szörnyű gyilkosságot ? — Kinek vétett? Kinek állott útjában ez a leány ? ! összesúgtak egymáshoz simulva, egymáshoz hajolva, majd titkos borzalommal húzódtak el egymástól megint, mintha egyszerre csak elfogná őket, valamely megmagyarázhatlan, valami kimondhatlan irtózat, egy kis sáppadtképű, félős menyecske, a ki világért meg nem merte volna nézni a halottat, csöndesen súgta oda a szomszédjának : — A Tamásék menyecskéjét nézze kend, nénémasszony — mennyire ki van a színéből kelve! Pedig tudom, hogy úgy nem bántja a Julist, mint a kapufélfa! — Örül inkább — nem zsörtölődnek többet a legény végett ebben az életben egymással. — No azok már nem! Hagyták helyben többen is egyszerre, s odanéztek mindannyian az érdekes, karcsú menyecskére, a ki ott állott az összegyülekezett népség között, a borzalomtól elfehéredve, de szilajon villogó szemekkel, melyekben bennégett, bennsugárzott a mélységes Bakonyerdő minden sötétsége, minden rejtelme. Odatartott a nyitott községszoba felé, bonnet egyenkint jöttek, szállingóztak ki a halottnéző asszonyok, leányok, elsápadt arccal, itt-ott egy-egy könny futott végig egyiknekmásiknak az arcán s halkan, szánalommal suttogták : " — Szegény . . . Bent javában folyt a vizsgálat.
