Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-06-19 / 25. szám
2 V A C 1 H1KLAP Jó tanácsok az iparos ifjúságnak. Az ember életében nem lehet fontosabb mozzanat, mint midőn az ifjú az elébe tűzött tanulmány befejezte után elnyerte az önmaga feletti rendelkezési jogot. De nincs is, nem is lehet soha az életben nagyobb szüksége a jó tanácsra, mint éppen ez alkalommal és senki másnak annyira, mint az iparos ifjúságnak, a ki bár gyakoilatilag igyekezetéhez mérten megtanulta mesterségét, de tapasztalat hiányában kell kilépnie teljesen idegen helyre idegen emberek közé, a kiktől, hogy mit is várhat, azt még nem tudja, sőt nem is sejti, talál-e igaz barátra, vagy ellenségre, rosszakaróra barát képében, kit miről, hogyan ismerjen fel s mennyi hitelt adhat szavainak és igazak-e, őszinték-e azok, vagy csak hízelgők, csábítók, sokat ígérők, vagy csak pusztán ingerlők-e nem tudja s nem tudja azt sem, hogy elérhetők- e azon vágyak, melyeket ezek lelkében ébresztenek, hogy igazodjon el, ha két jó barátnak képzelt egyén egymással ellenkezőt állít, midőn egyike például azt mondja: itt lépj munkába, az igaz, hogy kezdetben a kereset csekély, de lehet tanulni, a mit később fordíthatsz hasznodra s egy ideig a kevésből is ki lehet jönni; a másik azt mondja, ne menj oda, ott ne dolgozz, nem érdemes, hogy az ember ily csekély bérért törje magát, ide menj, itt sokkal többet lehet keresni, mert a pénz az első. A tapasztalatlan ifjú lelkében kétely támad, melyiknek higyjen inkább, szép a tanulás gondolja, de talán arra még ráérek, ifjú vagyok még s talán mégis jobb lesz előbb egy kis pénzt keresni s mivel a pénz mégis ingerlőbb, a nagy pénzkereset reménye magával ragadja s dolgozik ifjú hévvel, igyekezettel s a hét végén csak úgy örül a lelke az első heti keresetének, mely oly szép s nem remélt öszszeget eredményezett. Azonnal el is osztja, mennyit, milyen célra fog felhasználni, ám de megjön a tanácsadó jó barát, látja az ifjú örömsugárzó arcát a szép eredmény felett s oda szól neki: látod, ezt nekem köszönheted, csak én rám hallgass, akkor ne félj, minden jól fog menni, erre azonban meg kell inni az áldomást; nyomban el is mennek a legközelebb eső korcsmába, a hol aztán azt meg is ffi SE; OJAo Barátaimhoz. Barátaim, ti kedves jó fiuk ! Oh! bár lehetnék mindig köztetek, De elmúlt már a régi jó idő, Es vágyaim más útra vittenek\ Ha néha-néha rátok bukkanok, Felétek tárom mind a két karom, Mert ekkor van csak nékem ünnepem, Ha kezeteket megszoríthatom. Együtt álmodtunk hosszú éveken, Egymás között nem rejténk titkokat, Künn a szabadban, árnyas fák alatt, Együtt lestük a szép leányokat, Együtt nyeltük a pornak fellegét S a sarki korcsma savanyú borát, Es olykor-olykor bizony megesett: A hold kománál ettünk vacsorát. Minden múlandó. Boldog ifjúkori Te nem maradsz már társamul soká, Elpártolsz tőlem, mint a szép remény, Mely lelkemet virágként elfoná, Azóta már komolyabb lett szivünk S gyermekkalandon többé nem mulat, Akkor nevettünk csmyjeink felett. Ma már siratjuk tovaszálltukat. . . iszszák, az ifjúnak azonban kezd nem tetszeni, hogy egy üveg bor árát a számításon kívül hagyta s azt egy kicsinyt drágának is találja, de csak az első üvegnél, a többi már mindig olcsóbb és olcsóbb lesz. Mit! ? hiszen ő kereste, tud ő még olyan összeget keresni, vigasztalja őt a jóakaró barát, persze, hogy tudok, vigasztalja magát az ifjú, no még egy üveggel a jóból, mig végre a szép heti keresmény elenyészik. — Az ifjú másnap kijózanodik, feje még kissé mámoros s elgondolkozik, mit is tett ő, azonban biztatja magát, hogy majd máskor okosabb lesz s hasznosabb célra fogja keresményét fordítani, sajnos a jó barát újból és újból megjelen, újra megkezdődik a mulatozás. Hja, ha egyszer abba bele kóstolt bajos azt elhagyni. A másik jó barát, a ki a tanulást ajánlotta, az nem megy vele, hiába hívja, ő szerényebb keresettel bir, neki nem telik a mulatozásra, mert csekély keresetéből jó beosztással kell élnie, hogy magát tisztességesen fentarthassa, mit hallva a jól kereső ifjú, szinte szánalmasan néz rája s bizonyos fensőbbség érzetével telik el lelke. Azonban megjön a fél, a munkabér leszállitatik s még j jó, ha a munka-adó a munkások egy részét l el nem bocsátja, mert legalább az életfentartás továbbra is biztosítva van. Az ifjú kezd gondolkozóvá lenni, hogy a szép keresményből mitsem tudott megtakarítani, a ruhája is kezd foszladozni, már restell emberek elé menni, de ruhára nem telik a téli szerényebb keresményből, de azért inni kell azt nem nélkülözheti, mert már megszokta és elhagyni nem tudja, inkább az ételt húzza el magától, de meg igy is adósságba merül, a szép erő is fogyatkozni kezd, a rossz életmód miatt; végre a munka-adó látja, hogy már nem felel meg a kötelességének, elbocsátja s kész az árme rajzender, — egy szocialistával több, az elégedetlenek száma szaporodott, a ki midőn találkozik a tanulás után törekvő csekély keresettel biró barátjával, elbújna előle szégyen érzetében, ha már megnem pillantotta volna, de már igy kitérni nem lehet, látja annak tisztességes arczát, ruházatát, a ki szánakozva tekint rája s önként a zsebébe nyúl, hogy néhány fillér átnyujtása után elmenekülhessen, mert fél, hogy meglátják, hogy ilyen emberrel állt Én nem tudom, tán úgy vagytok ti is, De én e szép kort nem feledhetem, Mint napsugár a csendes vizszinen, Az emlékezés úgy játszik velem. S ha néha-néha rátok bukkanok, Felétek tárom mind a két karom, Mert akkor van csak nékem ünnepem, Ha kezeteket megszoríthatom ! Moróc Jenő. Itce és liter. — Rajz. — Lillebben élt egyszer két fivér. Van Pouk János és József. János egyszerű boltiszolga volt, József vívó-, torna- és tánc-tanár, e mellett esténként a színházi zenekarban a nagy dobot és a triangulumot kezelte. Ezek a dolgok bizonyára nem tették volna nevezetessé a két Van Pouk testvért, ha azok nem lettek volna arról híresek, hogy képesek hihetetlen mennyiségű folyadékot magukba kebelezni. Liliében és határában nem volt olyan korcsma, a hol ne ösmerték volna őket, nem volt olyan ital, a melyet meg ne kóstoltak volna. A Pouk testvérek, a kiről csak iöltételezték, hogy fizetni bir, mindenkivel fogadtak, hogy ! például délelőtt 11 és 12 óra közt képesek szóba. Milyen rnegyáltozott állapot ! Az újonc szocialista átkozza a sorsot, a miért őt üldözi^ de eszébe jut, hogy a jó barát miként élősködőit az ő nyakán, ő is kezd azonképen cselekedni s ő is megszaporittatja egy más ifjú munkással az elégületlenek a szocialisták számát. a melynek fő forrása mindig a rossz kezdet, a mértékletlen élet módban keresendő. Hajdan mikor még a mesterek tanoncaikról atyaiasabban gondolkoztak, a szabadulás napján, rendszerint úrnapja volt a nevezetes nap, melyen össze ültek s ily alkalommal a tanító mester felsorolta a szabadulandó tanonczon észlelt hibákat, a melyekért őt atyailag megdorgálta, a céh- és atyamesterek jótanács és tanításokkal ellátták és ezek után segéddé nyilvánították. Érett korban is szivessen emlékeztek az iparosok vissza a szép és nevezetes napra és sokszor eszükbe jutottak a jó tanácsok, melyeket sokan hasznukra is fordítottak. S mivel a szabadulás napja oly fontos az ifjú iparos emberre, azért helyén valónak látjuk közölni s a szabadulandók kitanitására ajánlani az ipartestület figyelmébe a következő alkalomszerű beszéd alakjában is elmondható elmefuttatást, melyet az iparügy egy lelkes barátja bocsátott rendelkezésünkre: Kedves ifjú barátaink! Tanoncidőtök a szüléitekkel kötött egyezség értelmében befejezést nyert, tanító mester uraitok felszabadulástok ellen kifogást nem tettek mi sem teszünk, bár tudjuk, hogy nem mindnyájan tettetek arra elég érdemet, hogy felszabaduljatok, de feltételezzük, hogy hibáitokat jóvá tenni igyekezni fogtok; ez alkalommal tehát segédekké nyilvánítunk benneteket. Most már szabadok vagytok, elnyertétek az önmagatok feletti rendelkezési jogot, mielőtt azonban elbocsátanánk, arra intünk, hogy fogadjátok be jó tanácsainkat, mert a jó tanács sokat ér és annak megtartásával sok kellemetlenségtől megóvhatjátok magatokat. Okosan használjátok fel szabadságtokat, ne kössétek le magatokat nagyobb előlegek fölvételével, mert a fölvett pénzt künnyü elkölteni, de az elköltött előleget ledolgozni igen nehéz, sokkal kínosabb nehezebb a munka, ha fáradságtok jutalmára már nem számíthattok, lesznek 12 pohár bort, vagy este 5 és 6 közt 30 itce sört meginni, azt is fő-fő fogadásnak tartották, hogy 12 pohár különféle sör közül megösmerik, melyik melyik gyárból való. Azért is a lilleiek elnevezték őket „liter“-nek és „itcé“-nek. A Van Pouk testvérek már évek óta hozzá voltak szokva minden hétfőn reggel óriási „katzenjammer“-rel térni lakásukra, a mely a párisi kapu közelében volt és egy nagy alkovos szobából állt, nagyon fogyatékos bútorokkal. Ebben a lakásban töltötték el a jó fiúk azokat a szabad órákat, a melyek foglalkozásuk- és Bachustól rendelkezésükre állottak . . . itt segítették, istápolták egymást a borzasztó katzenjammer napjaiban, természetesen az, a ki kevésbé volt berúgva. Egy hétfőn, — hideg márciusi éjszaka volt -- Van Pouk József, miután nevenapját kellőképen megünnepelte, ingadozó léptekkel tartott közös lakásuk felé. A kapu előtt egy élettelen testbe megbotolva — majdnem orra bukott, de a nélkül, hogy csak egy zok szó is röppent volna el ajkairól, a föld felé hajlott József, a kit liternek is neveztek. — Te vagy, kedves kis „itcém“, jó testvérkém — mormolá akadozó nyelvvel . . . milvr
