Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-17 / 11. szám
Kilencedik évfolyam. It. sxám. Vác, 1895. évi márczius 17. Előfizetési árak: TÁRSADALMI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP, Szerkesztési iroda Egész évre ....................6 f'rt — kr. Félévre...................................3 írt — kr. Negyedévre .........................1 frt 5U kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Felelős szerkesztő és laplulajdonos D r. KISS J Ó 2 S E K. és kiadóhivatal; VÁC. Mária- Terézia-rákpart, Dr. Kiss- jele ház. I. emelet. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Jíyllt-tér sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajczár. jBérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Megjelenik minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK í-u-tányosan eszközöltetnek. Kéziratok vissza nem adatnak. PeraLgit traiTcjiiilla potestas, (]uae violenta riequit. Március 15-dike nálunk. Dermeteg-, zúzós, lomha ködös légáramlatokkal hajnalodott fel márczius 15-dike városunkra. Éjszak-nyugati irányból sötét, fekete csókák csattogó serege húzódott a Dunán lefelé, szinte sajnáltuk, hogy merész dunai árbocunkat kisodorta a vihar dühe, legalább a duzzadó trikolórban megütközve a sötétség eme vijjogó madarai láthatták volna, hogy hasztalan csattognak éjről és rémekről, itt a rügybontó tavasz az első dobbanás az anyaföld kebelen keresztül rezzent. Ok csak menjenek rémlátásaik felé, melyeknek sötét sorsuk üldözik, tartós tenyészet az ő számukra itt, e földön úgy sem nyilik, karmokkal ma mai csatát nyerni úgy sem lehet. Annál emelőbb volt a kép, melyet a váci takarékpénztár és kereskedelmi hitelintézet hatalmas lobogói merész hullámcsapásaikkal a főtérre nyújtottak, Mig a kicsinyeskedő üzleti szellem dermedetten aludott nehéz elfogultságában, addig a százezernyi munkás kezek által megtakarított és egy begyűjtött tőkék hirdették, hogy az igazi virágzásnak és gyarapodásnak talaját csak is a tiszta és nemes szabadság szolgálhatja. Dicsérettel kell kiemelnünk a föA beteg asszony. Irta: Szöllösi Zsigmond. A vidám tavaszi verőfény, mely átszürő- dött a könnyű csipkefüggönyökön s ott reszketett játszva a habos selyem takarón, csalogatta, hivta a beteget kifelé. Egy darabig nézte, nézte révedező szemmel, a hervadó fiatal asszony, mint remegnek az ablakba lecsüggö vadszőllő-levelek a napfényben, egy darabig halgatta a csó- kolódzó galambob búgását, azután megszólalt hallkan, alig hallhatólag-. — Szeretnék kimenni a kertbe Miklós, — ha szabad. Epedő sóvár, hangon mondta s beesett nagy szemeiben vágy ragyogott, vágy a melegség, a napfény, a levegő, az élet után. Miklós ott ült a felesége ágya mellett, összefont karokkal, kinyújtott lábakkal, mozdulatlanul és lomhán mint egy ülőszobor. Nagy, széles vállu ember volt, mint a Pándyak általában : jóságos, együgyü nézésű szemekkel, a melyek közé most mély utca hazafias háztulajdonosait, kik nem vártak n egyedmestereket, miként az egyébkor történni szokott, hanem a heti vásár dacára is tudtak maguknak időt szakitani, hogy zászlaikat feltüzzék. Csoportosulás. Elsőknek a Főtéren testületileg, mint minden évben a kis-váci református iskola növendékei jelentek meg. A fehérek órája alig ütötte el a fél hármat, már ők tiszta, szép zászlójuk alatt, a lelkész vezetése mellett rendes, páros sorokban a Fő-térre vonultak. Kiket nem sokára követet Janko- vich Ernő róm. kath. tanitó a maga növendékeivel. Ekkorra megindultak már a siketnémaház növendékei is páros sorokban vonulva le egyenesen a honvéd szoborhoz, hol a legpéldásabb rendben álltak meg az egész ünnepség lefolyása alatt. A kik távollétük által tűnnek fel. Ezek az izraelita iskolák növendékei. Úgy látszik ami t. izraelita polgártársaink nagyon hamar is elfelejtették, hogy milyen páriák voltak sők E47 előtt e hazában. Elfelejtkezni látszanak arról, hogy a márciusi eszmék szentelték fel karjaikat, hogy fegyvert emelhessenek a haza és az emberi karikákat nyomott a virrasztás és az ag-- godalom. A fejével biccentett, hogy szabad, Oh, szabad már minden. A doktor nem titkolódzón tovább a férj előtt. Itt nincs segítség : — meghal, mert nagyon szeretett, mert nagyon szerették. Mire hamvassá pirul a levélhajtó lombok között a barack, — a Pándyak vadgesztenye fával köritett sirboltjában többen lesznek egygyel az örökké álmodok. Ez ellen nincsen appelláta. Enna leugrott s oda gördítette a öblös, puha zsöllyét az ágy elé, melyből Miklós kiemelte a beteget. Semmi súlya se volt már — akár csak a puszta párnákat tartaná a kezében. A leány meg eligazította a párnákat gonddal, ügyesen. — Köszönöm Annuskám! Oh neked olyan puha, bársonyos kezed van. A leány megcsókolta hervadó testvére homlokát. Szép, nyúlánk de teltidofiiu leány volt, kissé húsos, hófahér arccal és mély tüzü nagy fekete szemekkel. Mikor Miklós felkapta a zsöllyét, hogy igy ölbe vigye ki a beteget, a leány segíteni akart neki s gömbölyű meleg keze érintette a férfi kezét. Véletlen, tutó érin! jogok védelmére, nem látszanak emlékezetben tartani, hogy ezen eszmék nyitották fel számukra az ország tanácskozó házának termeit, hogy ott a hazai többi fiával egyenlő munkában vehessenek részt. Szinte elfelejtették, hogy ez eszmék révenijutottak a biróiszékekhez, ajogvédelemhez, úgy az igazság hirdetéséhez, amivel mindazelőtt nem bírtak. Ameddig ezek a gondolatok csak csak első gyökér szálaikon is virulni fognak kebleikben a hála szent megilletődései között fogják megülni e nagy napot. Szerény figyelmeztetésünk hatása lesz, hogy jövőre szervezzék a hála emez érzelmeinek megnyilatkozási módozatát. Akik mindig megjelennek. Vác iparosai a legernyedetlenebbek valahányszor csak a tiszta hazafiúi érzelmek megnyilatkozására nyilik alkalmuk. Pedig én uram teremtőm ők élik a legnehezebb napokat, ők élveznek e hazában legkevesebbet. Méltók tehát hogy teljes dicsérettel emeljük ki őket, hogy szivünk és lelkünk teljes és osztatlan melegével pártoljuk ügyeiket és szolgáljuk érdekeiket. Az ő példájuk nyomán példás rendben vonultak tel a katholikus legényegylet jól és nemes szellemben vezetett és fegyelmezett tagjai is. tés volt csupán, de a férfi szürke szeme egyszerre lobot vetett tőle és a leány fehér arca is piros lett utána, mint a vér. A beteg asszony alatt egy pillanatra megremegett a puha ülés. Mosolyogva, valami gyermekes büszkeséggel mondá : — Nehéz vagyok ugy-e? Pedig semmi sem volt más jóformán- Vékony kicsike arcán a kiálló csontokon szinte megfeszült az átlátszó bőr, csak a szemei, azok a mélységes nagy szemek ra- gyogtak ki ebből a halottarcból, telve lázas vágygyal, sovór epedéssel. Idekinn pazarul virult a tavasz. Aranyos pihék úsztak a kék levegőben, ragyogó verőfény szikrázott a felhőtlen égen. A dagadó nedves földön kéfclő jácintok és harmatos ibolyák mosolyogtak. A viruló almafák felett nagy fehér és rózsaszín felhők lebegtek, az org'onabok- rok közül mámoritóan áramlott szerte az illat, galamboh csókoloztak a magas dúcon. Tavasz volt édes meleg, szerelmes tavasz. — Meggyógyulok — érzem — meggyógyulok, ismételgette meggyőződéssel a beteg. Ez a levegő és a meleg, ez az illat tudom meggyógyítanak. ffil © rjiik®
