Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-17 / 11. szám

Kilencedik évfolyam. It. sxám. Vác, 1895. évi márczius 17. Előfizetési árak: TÁRSADALMI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP, Szerkesztési iroda Egész évre ....................6 f'rt — kr. Félévre...................................3 írt — kr. Negyedévre .........................1 frt 5U kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Felelős szerkesztő és laplulajdonos D r. KISS J Ó 2 S E K. és kiadóhivatal; VÁC. Mária- Terézia-rákpart, Dr. Kiss- jele ház. I. emelet. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közle­mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde­tési pénzek. Jíyllt-tér sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajczár. jBérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Megjelenik minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK í-u-tányosan eszközöltetnek. Kéziratok vissza nem adatnak. PeraLgit traiTcjiiilla potestas, (]uae violenta riequit. Március 15-dike nálunk. Dermeteg-, zúzós, lomha ködös légáramla­tokkal hajnalodott fel márczius 15-dike váro­sunkra. Éjszak-nyugati irányból sötét, fekete csókák csattogó serege húzódott a Dunán le­felé, szinte sajnáltuk, hogy merész dunai árbocunkat kisodorta a vihar dühe, leg­alább a duzzadó trikolórban megütközve a sötétség eme vijjogó madarai láthatták volna, hogy hasztalan csattognak éjről és rémekről, itt a rügybontó tavasz az első dobbanás az anyaföld kebelen keresztül rezzent. Ok csak menjenek rémlátásaik felé, melyeknek sötét sorsuk üldözik, tartós te­nyészet az ő számukra itt, e földön úgy sem nyilik, karmokkal ma mai csatát nyerni úgy sem lehet. Annál emelőbb volt a kép, melyet a váci takarékpénztár és kereskedelmi hitelintézet hatalmas lobogói merész hullámcsapásaik­kal a főtérre nyújtottak, Mig a kicsinyes­kedő üzleti szellem dermedetten aludott nehéz elfogultságában, addig a százezer­nyi munkás kezek által megtakarított és egy begyűjtött tőkék hirdették, hogy az igazi virágzásnak és gyarapodásnak talaját csak is a tiszta és nemes szabadság szol­gálhatja. Dicsérettel kell kiemelnünk a fö­A beteg asszony. Irta: Szöllösi Zsigmond. A vidám tavaszi verőfény, mely átszürő- dött a könnyű csipkefüggönyökön s ott reszketett játszva a habos selyem takarón, csalogatta, hivta a beteget kifelé. Egy darabig nézte, nézte révedező szem­mel, a hervadó fiatal asszony, mint remeg­nek az ablakba lecsüggö vadszőllő-levelek a napfényben, egy darabig halgatta a csó- kolódzó galambob búgását, azután meg­szólalt hallkan, alig hallhatólag-. — Szeretnék kimenni a kertbe Miklós, — ha szabad. Epedő sóvár, hangon mondta s beesett nagy szemeiben vágy ragyogott, vágy a melegség, a napfény, a levegő, az élet után. Miklós ott ült a felesége ágya mellett, összefont karokkal, kinyújtott lábakkal, mozdulatlanul és lomhán mint egy ülő­szobor. Nagy, széles vállu ember volt, mint a Pándyak általában : jóságos, együgyü né­zésű szemekkel, a melyek közé most mély utca hazafias háztulajdonosait, kik nem vártak n egyedmestereket, miként az egyéb­kor történni szokott, hanem a heti vásár dacára is tudtak maguknak időt szakitani, hogy zászlaikat feltüzzék. Csoportosulás. Elsőknek a Főtéren testületileg, mint min­den évben a kis-váci református iskola nö­vendékei jelentek meg. A fehérek órája alig ütötte el a fél hármat, már ők tiszta, szép zászlójuk alatt, a lelkész vezetése mel­lett rendes, páros sorokban a Fő-térre vo­nultak. Kiket nem sokára követet Janko- vich Ernő róm. kath. tanitó a maga nö­vendékeivel. Ekkorra megindultak már a siketnémaház növendékei is páros sorok­ban vonulva le egyenesen a honvéd szo­borhoz, hol a legpéldásabb rendben álltak meg az egész ünnepség lefolyása alatt. A kik távollétük által tűnnek fel. Ezek az izraelita iskolák növendékei. Úgy látszik ami t. izraelita polgártársaink nagyon hamar is elfelejtették, hogy milyen páriák voltak sők E47 előtt e hazában. El­felejtkezni látszanak arról, hogy a márciusi eszmék szentelték fel karjaikat, hogy fegy­vert emelhessenek a haza és az emberi karikákat nyomott a virrasztás és az ag-- godalom. A fejével biccentett, hogy szabad, Oh, szabad már minden. A doktor nem titko­lódzón tovább a férj előtt. Itt nincs segít­ség : — meghal, mert nagyon szeretett, mert nagyon szerették. Mire hamvassá pirul a levélhajtó lombok között a barack, — a Pándyak vadgeszte­nye fával köritett sirboltjában többen lesz­nek egygyel az örökké álmodok. Ez ellen nincsen appelláta. Enna leugrott s oda gördítette a öblös, puha zsöllyét az ágy elé, melyből Miklós kiemelte a beteget. Semmi súlya se volt már — akár csak a puszta párnákat tartaná a kezében. A leány meg eligazította a párnákat gonddal, ügyesen. — Köszönöm Annuskám! Oh neked olyan puha, bársonyos kezed van. A leány megcsókolta hervadó testvére homlokát. Szép, nyúlánk de teltidofiiu le­ány volt, kissé húsos, hófahér arccal és mély tüzü nagy fekete szemekkel. Mikor Miklós felkapta a zsöllyét, hogy igy ölbe vigye ki a beteget, a leány se­gíteni akart neki s gömbölyű meleg keze érintette a férfi kezét. Véletlen, tutó érin­! jogok védelmére, nem látszanak emléke­zetben tartani, hogy ezen eszmék nyitották fel számukra az ország tanácskozó házának termeit, hogy ott a hazai többi fiával egyenlő munkában vehessenek részt. Szinte elfelejtették, hogy ez eszmék révenijutottak a biróiszékekhez, ajogvédelemhez, úgy az igaz­ság hirdetéséhez, amivel mindazelőtt nem bírtak. Ameddig ezek a gondolatok csak csak első gyökér szálaikon is virulni fog­nak kebleikben a hála szent megilletődései között fogják megülni e nagy napot. Sze­rény figyelmeztetésünk hatása lesz, hogy jö­vőre szervezzék a hála emez érzelmeinek megnyilatkozási módozatát. Akik mindig megjelennek. Vác iparosai a legernyedetlenebbek va­lahányszor csak a tiszta hazafiúi érzelmek megnyilatkozására nyilik alkalmuk. Pedig én uram teremtőm ők élik a legnehezebb na­pokat, ők élveznek e hazában legkeveseb­bet. Méltók tehát hogy teljes dicsérettel emeljük ki őket, hogy szivünk és lelkünk teljes és osztatlan melegével pártoljuk ügyei­ket és szolgáljuk érdekeiket. Az ő példájuk nyomán példás rendben vonultak tel a katholikus legényegylet jól és nemes szel­lemben vezetett és fegyelmezett tagjai is. tés volt csupán, de a férfi szürke szeme egyszerre lobot vetett tőle és a leány fe­hér arca is piros lett utána, mint a vér. A beteg asszony alatt egy pillanatra meg­remegett a puha ülés. Mosolyogva, valami gyermekes büszke­séggel mondá : — Nehéz vagyok ugy-e? Pedig semmi sem volt más jóformán- Vékony kicsike arcán a kiálló csontokon szinte megfeszült az átlátszó bőr, csak a szemei, azok a mélységes nagy szemek ra- gyogtak ki ebből a halottarcból, telve lá­zas vágygyal, sovór epedéssel. Idekinn pazarul virult a tavasz. Aranyos pihék úsztak a kék levegőben, ragyogó verőfény szikrázott a felhőtlen égen. A da­gadó nedves földön kéfclő jácintok és har­matos ibolyák mosolyogtak. A viruló almafák felett nagy fehér és rózsaszín felhők lebegtek, az org'onabok- rok közül mámoritóan áramlott szerte az illat, galamboh csókoloztak a magas dú­con. Tavasz volt édes meleg, szerelmes ta­vasz. — Meggyógyulok — érzem — meggyó­gyulok, ismételgette meggyőződéssel a be­teg. Ez a levegő és a meleg, ez az illat tudom meggyógyítanak. ffil © rjiik®

Next

/
Thumbnails
Contents