Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-10 / 10. szám

Politikai meggyőződésünk Magyarors^ug alkotmányának törvény­ben és szerződésben lerakott alapjaihoz köt és ezek utján kívánunk magyar nemzeti kulturállamot teremteni. Kívánjuk a választások tisztaságát, ennek érdekében függet­len bíróságot, a választási törvény revízióját s a választásra jogosul­tak politikai nevelését. A nemzetiségi kérdésekben kívánjuk a magyar ál lám eszme teljes érvényre jutását: de a más nemzetiségbeliek beolvadásának leg­főbb eszközéül : a társadalmi kapcsolat szorosabbá tételét és gazda­sági érdekeik istápolását ismerjük. Sürgetjük a közigazgatás helyes reformját oly feltételekkel, melyek a legszélesebb alapokon biztosítják a helyi autonómiát. Kívánjuk a közigazgatási bíróságot, az állami tisztviselők pragmatikáját, a községi jegyzői intézmény reformját. Sürgetünk oly közegészségügyi intézkedéseket, melyek a maiaknál hathatósabb eszközökkel látnak a nemzet milliói testi és szellemi épségének, a nemzeti munkaerőnek fentartásához és fejlesztéséhez Sürgetjük a magyar honvédség fejlesztését; a közös hadse­regben pedig a magyar elem erősödését, egyenjogúsítását. Egyházpolitikai kérdésekben kívánjuk a teljes lelkiismereti szabadságot, a vallásfelekezeti béke visszaállítását, a szükséges refor­mokat, de utóbbiakat csak oly sorrendben és fokozatban, hogy^ az érdekükben hozott áldozatok sem kulturális, sem gazdasági fejlődé­sünket meg ne zavarják és ne nehezítsék. Sürgetünk helyes közoktatásügyi politikát. Kívánjuk a nép­iskola, kisdedóvó-ügy, a lelenezügy általános rendezését, a gazdasági és ipari szakoktatás általánosítását, a néptanítók helyzetének javítását. Nagy súlyt helyezünk a szakértelem megadására hivatott intézetekre, hajtjuk a magyar tudományosság, különösen a gazdasági és techni­kai tudományok nagyobb fejlesztését és érvényre jutását. Az igazságügy terén zászlóviői kívánunk lenni a modern ha­ladásnak, de e mellett kívánjuk, hogy a magyar magánjog konszo­lidáló hagyományai lehetőleg megőriztessenek, s az idegen törvény- hozások eredményeinek értékesítése hazánkban úgy történjék, hogy a különös hazai viszonyok mindenkor figyelembe vétessenek. Kívánjuk, hogy a magyar mezőgazdaságnak a törvényhozás által megadassák annyi kiváltság, mint a mennyit törvényes intézkedések a kereskede­lemnek biztosítanak. Így programmunkba vesszük a gazdabiróságok felállításának sürgetését. Az igazságügyi általános programúiban hí­vei vagyunk a szóbeliségnek és közvetlenségnek. Mindenek fölött pedig kívánunk oly magyar nemzeti közgaz­dasági politikát, mely a politikai szabadság mellett a nemzet mil­lióinak anyagi függetlenségét is biztosítja. Ezért első sorban küzdüuk helyes közgazdasági politikáért. Követelünk közgazdasági politikát, mely a nemzet összes lakos- ságánnk, első sorban pedig a kis embereknek anyagi bol­dogulását tűzi ki célul. Kívánjuk a becsületes munka az egyén érvényre jutását- és szorgalmának jutalmát. Törekedni fogunk a jogosulatlan kartellek és ringek s egyes érdekcsoportok gazdasági monopóliumának megszüntetésére. Támogatunk minden szövetkezeti, a társadalom önerejéből s a kis erők összesítése által létrejött egészséges vállalatot. Kívánjuk a muukásiigy rendezését s a munkásosztály jogo­sult érdekeinek kielégítését; ezzel együtt a gazdasági és házi cselédek ügyének megfelelőbb rendezését. Sürgetünk hathatós szocziális intézkedéseket, a kivándorlás megszüntetésére s a munkás-közvetités, telepítés szervezésére. Kívánjuk a honosítási törvény reformját, a bevándorlás ügy szabályozását. Követeljük az összes állampolgárok aránylagos és igazságos meg­adóztatást, s ebből kifolyólag olyan adóreformokat, melyek a mozgó tőkét is kényszerítik, hogy arányosan hozzá járuljon az állam terheihez. Követeljük az adónyilvántartás, behajtás egyszerűvé és mél­tányossá tételét. Komolyan kívánunk foglalkozni azzal, hogy a prog­ressiv adó behozatala mily mértékben befolyásolná állami pénz­ügyeinket. gazdasági és társadalmi fejlődésünket. Sürgetjük a (okarékiigy, ezzel kapcsolatosan a mezőgazda- sági és ipari hitel szervezéséi. Kívánjuk a biztosításügy re­formját, ideértve az élet-, a jég és állatbiztosítást. A szervezést a köl- .csönösség elvén óhajtjuk keresztülvinni. Kívánunk olyan kereskedelmi-, ipari- és közlekedési politikát, a mely első sorban a hazai termelést és fogyasztást védelmezi és emeli. Mellőzni kívánjuk a felesleges közvetítést. Óhajtunk oly türvényhozásilag életrehivott és megerősített társadalmi szervezeteket, melyek a fogyasztót a termelővel közvetlen összeköttetésbe hozzák. Követeljük a börzének az általános gazdasági érdekeknek meg­felelő ellenőrzését, újjászervezését és Megadóztatását. Kívánjuk a Kisipar nagyobbmérvü támogatását s az ipar tör­vények ily értelmű módosítását. xA magyar nemzet alapjait az őstermelésben tudjuk: állami függetlenségünk egyik legfőbb biztosítékát a magyar földbirto­kos osztályban és földmivclő népben Ismerjük. Ezért kívánunk helyes földmivelési politikát, a nagy-, közép- és kisbirtok helyes megoszlására irányuló intézkedéseket, a földbirtok művelési eszközeinek lefoglalhatlanságát. terheinek köny- nyitését, a kötött birtokok helyes kezelését. Kívánunk megfelelő agrar törványliozást, a birtokviszo­nyok, telekkönyv- és tagositási ügyek gyors és végleges rendezését. Követeljük a gazdatiszti ügy szabályozását, a munkaadó és munkása közötti viszony s a bérleti ügyek rendezését, a gazdasági egyesületek, szövetkezetek gazdasági szakoktatás és az állategészségügy i intézmények fejlesztését. Az őstermelés egyik igen fontos ágának tekintjük az erdészetet s ennek fejlesztésében hatalmas eszköznek tartjuk az 1879. évi NXXI-ik törvényczike változatlan fentartását és minden részletében haló gon­dos végrehajtását. Törekedni fogunk a nemzet összes 1 akosságában a szép és* nemes» iránta szeretetet, a törvénytisztelet és kötelességtudás az igazi vallásosság, a közerkölcs, a politikai tisztességtudás, a nem­zeti múlt iránt való kegyelet fejlesztésére. Mindenben pedig az igazságot keressük és annak állunk bármily érdekkel szemben védelmére. Ezért csatlakozunk sem a kormány, sem az ellenzéki pártok egyikéhez sem ; fentartva meggyőződésünk független nyilvání­tását mindezekkel szemben. Üldözni fogjuk a léha kapaszkodást, az üres, dilettáns, nagy­hangú szerepléseket s a protekcziót. Igyekezünk a szépirodalom, a művészetek fejlesztésére s azoknál úgy a nemzeti irány, mint a finom ízlés érvényre juttatására. A „Hazánk“ a magyar gazda-osztály, a vidéki népesség és a ho* noratioroklapja, ezek érdekeiért küzd, ezeknek kellőt fentartani Terjesszék tehát a lapot. ELŐFIZETÉSI ARA: Kgy évre . ...........................J4 írt — ki*. Egy negyed évre...............................3 írt 50 kr. Egy fél évre .....................................? írt — kr. Egy hóra ........................................... í frt 20 kr. Kiadóhivatal Budapest, Köztelek. A május hóban tartandó III. országos gazda-kongresszus tárgyalásait a „Hazánk“ a legrészle­tesebben fogja közölni. hazánk POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAPRA. FŐSZERKESZTŐ : Bernát István. FELELŐS SZERKESZTŐ: Baross Károly. A „HAZASK“ PROGRAMJA:

Next

/
Thumbnails
Contents