Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-17 / 7. szám
2 VÁCI HÍRLAP szembeszökőség szempontjából azt a formát öltse magára, melyet hasonnemü pénzintézeteinknél máris örömmel tapasztalunk, sőt élvezünk. Levél az ipartársulat báljáról. T. Uram ! Tulipántos napja volt múlt szombaton az ipartársulatnak. Mivel a társulati bál igen fányesen sikerült. No ezt a legkén- gyertyaszinübb irigység sem tagadhatja el. Az oroszlán rész a rendezőséget, de kivált a főrendezőt Reitter István urat illeti, ki midig fundál ki valamit az ő nyugtalan fejével, a mi a báli közönséget meglepi és ez által a bált vonzóvá teszi. Most ez alkalommal Budapestről Banda Marci zenekarát hivták fel, mely zenekar a hozzáfűzött reményeknek teljesen megfelelt, a keringőt és négyeseket kellő precizitással játszottak, hanem a csárdásokban tűnt ki e fcigány zenekarnak igazi művészete, mintha minden egyes tagja a zenekarának át lett volna szellemülve, midőn azokat a régi magyar nótákat húzták, melyeknél szebbeket az újabb zeneszerző ivadék nem bir produkálni. Nem is csoda tehát, hogy a mi zene tánckedvelü fiatalságunk megerősített gárdája nem birt magával, járta reggelig a három táncot szakadatlanul. Szünóra alatt pedig csakrakta pénzzel a tányért számlálatlanul, ugyanyira hogy a cig'ány band i elmuzsikált tőlünk egy szerény polgári vagyont. Nem sajnáljuk. Már évek múltak, hogy az ipar bál rendes látogatója vagyok, de még ilyen báli közönséget együtt nem láttam az a sok szép hölgy, aki az idén jelen volt, kivált oly hölgyek, kik az idén kezdték meg először a bált, szinte lehetett az arcukról látni, hogy tűnődtek vájjon jól fognak-e mulatni vagy sem. ? De fiatal ember is volt elég, reményiem egy hölgy sem mondhatja, hogy nem jól mulatott, mert sok fiatal ember jött föl a fővárosból, kik mind kitűnő táncosok voltak. A karzaton is igen elegáns közönséget és szép hölgyeket láttunk, kik gyászuk miatt nem táncolhattak. De lehetett felcsil- lámzó arcvonásukról látni, hogy ők is szívesen részt vennének a táncba, de gyászuk nem engedi meg. Az első négyest 80 pár táncolta. Azért a Curia terme kicsinynek bizonyult. Szünóra alatt mikor vacsorához ültek nem kaphattak sokan még helyet sem. Tehát az is megtörtént a báli közönséggel, hogy hárman ültek két széken. Jelenvoltak névsora a következő. Leányok: Bekő Ilonka (Budapest), Boharcsek Anna, Benesovszky Mariska, Bogár Anna, Bisz- tricsán Mariska. Bónis Juliska, Csányi Ilonka Csányi Irma, Docskal Ilonka, Depoy Irma, Fehér Lujza (Budapest), Fischer Etelka, Glimstein Margit, Gerstmajer Veronka, Gráczer Etelka (Budapest), Jakabovics Mariska, Kiss Irma, Kunszt Irma, Lányi Berta, Ludányi Veronka, Laza Mariska, Mátay Eliz, Mátay Giziké, Mátay Juliska, Márik Teréz, Obermajer Boriska, Péter Jolán, Pérl Matild, Rada Mariska, Rada Matild, Szabó Mariska, Sebők Anna, Sperger nővérek, Simon Herrninka (Vácz-Hartyán), Tenzlinger Irma, Vajda Mariska. Wircz Anna stb. Asszonyok: Almásy Józsefné,' Bogár Istvánná, Boharcsek Józsefné, Belényi Já- nosné, Bisztricsán Istvánná, Bónis Elekné, Bónis Jánosné, Csányi Jánosné, Cserny Józsefné, Csányi Istvánné, Docskal Béláné özv. Depoy Györeyné, dr, Franyo Istvánné, Fédor Sándorné, Fleischmann Edéné, Führer Ferencné, Gerstmajer Jánosné, Grivacsek Józsefné, Helmich Ferencné, Jelinek Ágostonná, Korpás Jánosné, Korpás Lajosné, Korpás Józsefné, rfj. Korpás Pálné, Klapka Józsefné, Kiss Sándorné, Lőbl Ignácné, Ebből erős dániai illái csap fel! Az ilyes körülménynek gyökeres szanálása csak okos, bölcs és itéleies igazgatói testülettől várható. Mi ha nem történik meg és ha a baj idült jelleget talál felölelni, úgy katasztrófának kell bekövetkezni, mint azt legújabban a szombathelyi népbank végzetes bukásánál is tapasztaltuk. A múlt évben leszámítolt váltók ösz- szege is az intézet kamatlábához és tőkéihez mérten enormis és nyugtalanságokra szolgáltat okot. Ha egy oldalról nem hunyunk szemet azon tapintatos vezetés iránt, hogy az igazgatóság a hitelélvező közönséget perrel soha meg nem támadta, úgy más oldalról arra nézve is garantiákat kell sürgetnünk, hogy úgy a betevők, mint a részvényesek pénze teljesen szolidan helyeztessék el. Sajnosán nélkülözzük a jelen kimutatásban a jövedelem felosztására vonatkozó javaslatot. Kínosan esett keresnünk, hogy mi történt a tartaléktőke kamatjával. Hasztalan puhatolództunk a dotátió azon mértéke után, melylyel a tartaléktőkének a múlt évi üzletek után szilárdulnia kellett volna. Az intézeti ház jövedelmének külön feltüntetését is igen sokan keresték. Ezek a körülmények égetően szóinak a felügyelő bizottsághoz, hogy a leltározásnál a punktirozás legszigorúbb foga- nasitását alkalmazzák. Mi pedig a jövő évi üzleti jelentéstől elvárjuk, hogy világosság, áttetszőség és Messze-messze, a nyír- és fenyőfa erdőkön túl, az iszbitai g. kel. templom fehérük, körülötte nehány házzal. — Nézd uram, azon a térségen csalták fel a szánkába s amott az utón vágtattak el vele, hogy aztán a havasi nép nem látta többé soha sem ! A mutatott helyek felé néztem Varga Katalin hét esztendőn át itt élt, innen i kormányozta, majdnem királynői hatalommal, a havasok népét. Ki volt ez a nő ? Honnan jött ? Mi célja volt a havasok népével ? Oly kérdések, a melyekre biztos feleletet nyerni nem lehet. 1842-ben telepedett le Búcsúmban s 1847. január 18-án, vizkereszt-napján fogták el. A foradalom alatt a gyulafehérvári börtönben ült, honnan 1851-ben szabadult ki, aztán eltűnt ; senki sem tudta, honnan jött, sem azt, hogy hova lett? Azt mondják, hogy kőhalomszéki születésű volt, oda is vonult volna vissza s már rég porladozik, mindenkitől elfeledten halt volna el. Több esztendei működésének eredménye az volt, hogy a havasi népnél a foradalmi hangulatot megteremtette. A hét esztendő alatt a havasi nép Varga Katalint úrnőjének kiáltotta ki, számára testőrséget szervezett, adózott neki ; ha baj fenyegette, elrejtették a távolabbi havasok szakadékai közé. Csodálatos varázserőt gyakorolt e nő a havasi népre. E népnek papja, tanítója volt és más tanúit, intelligens férfiúra s mind ezeknek tanácsára nem hallgatott, jótevőjének egyes-egyedül Varga Katalint ismerte el. Mintha csak a gondviselést küldte volna oltalmazó gyanánt e nőt, úgy gondolták e bucsumániak. Ám keressük az összekötő kapcsot. Nem akarok részletekbe bocsátkozni Talán uj dolgot sem fogok elmondani, mert hiszen ezek érdekes nőről többen — román és magyar írók — emlékeztek már meg, a nevével kapcsolatos események szélesebb körben ismeretesek. A tárgy maga azonban elég érdekes arra, hogy azt emlékezetünkbe visszaidézzük. Az adatok e részét román kútfőkből mentem. Búcsúm, minden praediumával, Abrud- falu Szuhár, Csuruleásza és Buninsinia fili- aléival, valamint Kerpenyes lakói azt vitatták, hogy ők a nemzeti fejedelmektől oly kiváltsággal bírnak, melynek értelmében minden robottol mentesek, mint szabad bányászok kötelesek azonban a kincstár számára évenként három font aranyat beszolgáltatni. E kiváltságlevél alapján ők 1820. a kincstári robotot nem is tejlesitették. Ezen időben azonban a fiskus és a fen- nebb említett községek között egy per indult meg, mely a királyi tábla és a guber- nium előtt folyt s melynek vége az lett, hogy a lakósok vitatott privilégiuma el nem ismertetett: 1837. julius 6-án pedig Krenedics alispán vezetése alatt a vonakodó község ellen karhatalom rendeltetett ki. Hogy ezen karhatalom miként hajtatott végre, tárgyunkra nem tartozik. xA végeredmény, az, hogy a lakosokra évenkinti hat heti robotot róttak ki. Megígérték azonban, hogy a kincstár egy napi munkáért némi kárpótlást fizet, egyenként 20 krt. A községek teljesítették is kötelezettségüket, ámde sokan nem hagytak fel a reménynyel, hogy számukra mégis csak igazságot fognak kiszolgáltatni. A kérdéses községek lakói bizalmi férfiakat választottak, kik a per tovább folytatására meg lettek bízva. A guberniumnál ügyöket Boheczel Sándor, a megyénél és a táblánál nagy-enyedi ügyvéd Szakács Sámuel képviselte. A bucsumi képviselők állítólag Nagy- Enyeden akadnak Varga Katalinra, kinek ügyöket elbeszélték. Az igazság az, hogy Varga Katalin már 1842-ben Búcsúmban volt, a nép az ö számára Poien-ben külön házat rendezett be és őrizte, mint valami féltett kincsét. „Hivatalosan véghez vitt nyomozás — írja Jakab Elek Szabadságharcunk története cimü munkájában, — felvett személy- leírás szerint mintegy 40 éves, középtermetű, barnapiros arcú, öltözetét gyakran változtatta, néha urias volt, máskor közönséges oláhos, gyalog" és lóháton felváltva utazott, — tartózkodása néha Poienben, máskor egy-egy erdő közötti elrejtett házban ; szállása körül bizonyos távolságra
