Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-08 / 49. szám
melyek úgy az elismerő-oklevelek, mint a , pénzbeli jutalmak magasságiról és mennyiségéről szakbirálat alapján a miniszternek, mint a kiállítási országos bizottság elnökének, indokolt előterjesztést tesznek. Minden kiállító, még ha jutalmat nem nyer is, részvételének emlékére emlékokmányt kap. A kiállításra elfogadott tárgyak 1896. julius 1-ig bérmentve küldendők a kiállítás igazgatóságához ; a csomagolásra és szállításra nézve az általános szállítási szabályok irányadók. A küldeményhez a munkaadó vagy gyári vezetőneK bizonyítványát kell csatolni, hogy a kiállító tényleg nála van szolgálatban, a beküldött tárgyat tényleg ő készítette, mennyi időt fordított an- j nak elkészítésére és milyen munkaeszközök állottak rendelkezésére. A gazdának ezt a bizonyítványát az illető ipartestület vagy ipárhatóság igazolja. A tárgyak kiállításáért, úgyszintén azok elhelyezéséért, a szükséges asztalokért vagy állványokért dijat nem kell fizetni és a visszaszállítás költségei is a kiállítás terhére esnek. A tanoncoknak, segédeknek és a munkásoknak tehát minden tekintetben meg van könnyítve az ezredéves kiállításon való részvétel és ennek folytán remélhető, hogy tömeges jelentkezésük és ügyes munkáik által az ipari remekelésnek ezen, reájuk nézve gyümölcsöző kiállítást minél vonzóbbá gazdagabbá és érdekesebbé fogják tenni. A jótékonyság pavillonja. Magyarország sok ezer közjótékony intézete külön épületet kap az ezredéves kiállításon. Eredetileg a közművelődés és részben a közoktatás kiállításába szánták a jótékony intézetek és egyesületek kiállítását, de ez is olyan nagyra és izmosra fejlődött, hogy külön hajlékot kell számára emelni. Ebben a legközelebb elkészülő pavillonban lesz a siketnémák, vakok, gyenge elméjüek nevelésére és oktatására vonatkozó minden eszköz és adat, árvaházak, szeretetházak, meneóékházak kiállítása, a különféle közjótevő intézetek kiállítása, továbbá mindazok az érdekes dolgok, a melyeket maguk a társadalom gyámoltjai készítenek, előállítanak. Az uj pavilion terve a műszaki osztályban készül s rövid időn már hozzáfognak a kivitelhez. U 1 a 1 u m e. Poe Edgártól. Az ég borongó és Jcomor vala, Hervadtan csörgött a levél — Amint kergette az őszi szél! . . . Éj volt, magányos október hava S oh gyászosabb, mint bármely év. Ott történt Auber zord tavánál ép, Ködnyomta Weir sötét terén - Ott Auber söppedö lápjánál ép, Ghoul-lakta Weir vad erdején. Lelkem bolyongott el itt énvelem Titáni ciprusfák alatt — Lelkem, Psyche, a fák alatt. Vulkánzó volt e napokon szivem, Mint rohanó vad salak-ár, Mely kénes áraan zúg le Yaneken S a végső sarki övre tör — Mely nyögve ront le a Yanek-hegyen, S az éjszák-sarki tájra tör. Beszédünk komoly és komor vala, De eszménk mind bénult, sivár — Emlékünk mind hűtlen, sivár ; Mert nem tudók, hogy október hava, És hogy az évnek éje jár, Ah minden éjek éje jár! Nem sejtök, hogy az Auber zord tava — Bár egyszer bolygónk nála már — Nem, hogy ez Auber ingó mocsara, Sem, hogy a Ghoul-járt Veir e táj. És most, a mint öregbedék az ej, S hajnalt jelent a csillagsereg — A mint ők hajnalt hirlenek: Köd fátyolos fénysáv zománca kél Ösvényünk végén születő, A melyből egy csodálatos karéj Kettős szarvval emelkedő, Astarte gyémántos félholdja kél Két szarváról ismerhető. S szólék: „E csillag érzőbb mint Dián, Átkelvén sóhaj-étheren, Mulat sóhaj-lakott teéen: Ó látta, hogy egy égő seb mián Nem szállja enyh könytelt szemem’’ S átjött az oroszlán csillagzatán, Hogy égbe útjelzőnk legyen, Hol örök feledés leszen — Jött, nem félvén az oroszlán dacát, Hogy ránk mosolyjon fényesen, Az oroszlán barlangján szállá át S szeretettől ég fényesen. De Psyche szólt, ujját emelve fel: „E csillagoktól félek kivált — E sápadt fény rémit kivált! Oh menekülj ! oh menjünk gyorsan el! Oh fuss! oh fussunk hát !u — kiált. Reszketve szól, mig búsan hagyja el, Hadd szántsák a port szárnyai — Halálos kínban nyögve hagyja el, Hadd szántsák a port szárnyai — Hadd szántsák csüggedt szárnyai. Szólék : „ Rossz álom ez csak, gyermekem. Járjunk e rezge fénybe’ még — Fürödjünk kristályába még ! Rejtélyes sugara ez éj felen Szépség- s remény-mosolyban eg ! Megbízhatunk hát tiszta fényiben, Mert utat nem téveszte még : Megbízhatunk oly fényben teljesen, Mely nem vihet, csak a jó ösvényen. Hisz im az éjbsn mily mosolygva ég.u Megnyugvék Psyche s én megcsókolám. Elűzni kisértem buját — Legyőztem kétségét, buját ; S végig menvén a magas fák során. Utunk’ szegé egy siribolt — Regés hirü zárt siribolt. S szólék. „Mi van fölirva, drága lyány, E dús regéjü sírbolt ajtaján ?u „Holt kedvesed — mond — Ulalume, Ö nyugszik itt, szép Ulalume.“ Ekkor szivem komor lön és kiholt, Mint hervadt, zörgő falevél — Mint száraz, zörgő falevél. S kiülték: „ Ah, hisz’ októberbeí volt Egy év ép, ez éjjelen, Hogy itt, hogy itt bolygég magán, lés szörnyű teríteni’ vonszolóm. — Ah, minden éj közt ép ezen Mely démonom hozott ide ? Látom már : ez Auber sötét tava. Ködnyomta Weirnek zord tere. — Látom : ez Auber ingó mocsara, S Ghoul-lakta Weir vad erdeje.“ Angolból Ferenczy Zoltán. A tévedés. A temető mellett, a puskapor toronynál egy ködös novemberi délután Szűcs Lajos állt őrt. Az idő hűvös volt, egy darabig fel s alá járt, azután megállott. Csak teste volt itt. gondolatas máshol kalandoztak, visszagondolt arra az elmúlt jó időkre mikor a kovács meleg szobájában csevegett vele annak csinos leánya Paula, örök szerelmet esküdtek egymásnak, úgy is volt a dolog, hogy elveszi, ha kikerül a katonaságtól, az apa is beleegyezett félig-meddig, de a sors könyvében más volt írva. Történt, hogy a vidékre vetődött valami munkavezető dolgos ember volt. meg valami kis örökség is nézett rá eljárt a kovácshoz megtetszett neki és őt szemelte ki leánya férjéül. Lajost napról-napra hidegebben fogadta, végre egészen eltiltotta a háztól. Ezután csak ritkán találkozott Paulával, ezeken a találkozásokon még inkább erősödött szerelme, a leány is igy volt, az apai hatalom az azonban győzött s Paula a munkavezetővel került oltár elé. Azóta az asszony napról-napra hervedt. a rósz nyelvű szomszédok azt suttogták, hogy nem jól él férjével, hogy az iszákos ember és nejét tettleg is bántalmazza, mikor a dőzsölésből reggel felé hazavetődik. Lajos beletörődött abba, hogy Paula más felesége, de az a. gondolat, hogy ő szenved nem hagyott neki nyugtott, szerette volna megölni azt az embert, a ki csak rossz szemmel néz is rá. Gondlataiból léptek zaja riasztja fel. Széjjel tekintet és a mennyire a ködtől láthatott, úgy tűnt fel mintha Paula karcsú alakja volna szemei előtt. Nem is csalódott, ő volt, a városból sietett haza. Az őrt álló katonában nem ismerte meg Lajost s csak akkor emelé fel szemeit, mikor ez őt köszöntötte. „Hallom, hogy férjed rosszul bánik veled, és ennek nem lesz jó vége, meglátod én valami rosszat teszek azzal az emberrel, én megölöm őt, ha meggyőződöm róla, hogy bánt téged, ha csak egy ujjal is.“ Paula összerezzent. Nem Lajos, ezt nem szabad tenned, ő mégis férjem — inkább ne törődj velem, felejts el engem . . . köztünk mindennek vége. meg ha meg . . . nem, nem is merek arra gondolni, akkor sem segíthetsz rajtam, gyilkoshoz nem mennék^ hagyj fel e gondolattal. Isten veled, nekünk nem szabad egymást látnunk,“ Lajos nézett utánna, mig el nem veszett alakja a ködben. Most még jobban fázott, még sötétebbnek tűnt fel előtte a világ. Nem sokára hat óra, akkor felváltják. Ő megy, kérdőre vonja Paula férjét, akár mi történik is — gondolta magában. Az erdőben gályák ropogtak egy férfi távozott onnan, Paula férje volt. A korcs- I mából jövet figyelmes lett a hangra megállott, végig hallgatta a beszédet. Még egy két korcsmába betért, azután, haza bandukolt. Neje már, lefeküdt és csak a zajra ébredt fel mikor férje az ajtót kivágta. Úgy tett mintha aludnék. Férje az ágyhoz lép, hajánál ragadta „Kelj fel, és öltözz, elviszlek kedves Lajosodhoz, hogy örüljön látásodnak, és győződjék meg róla, hogy én mily gyöngédéin viselkedem irántad, siess. A nő könyörgésre fogta a dolgot. Nem használt, sőt még vadabbá tette férjét, most már ütlegelni kezdte. Paula kénytelen volt
