Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-01 / 48. szám
4 VÁCI H1KLAP továbbra is változatlanul érvényben maradvány a fentebbiekben foglaltak közzététele mellőzendő. Budapest, 1895. november 13-án. Színészetünk jövője. Irta: Dr. Váll Béla. Pár nap múlva leend meg tizedik évfordulója annak, hogy legelső fővárosi napilapunk egyikében kimondtam azt a jelszót, hogy a magyar szinmüvészetet a belügyminisztérium második, azaz rendőri osztályából át kell vinni a kultuszminisztérium művészeti osztályába. Hirlapirói pályám kezdetén ezen sürgetést, valamint annak indoklását is a legkomolyabban fogadták a sajtó szakközegei és az érdeklődő művészek. Megbecsülték, mivel annak indokolásából kiolvasták azt, hogy a ki e jelszót kimondta, az egy hosszú évtizeden át százezrekbe menő okmányt vizsgált át, hogy áttérhesse és megirhassa a magyar szinészet alapvető munkáját. A hosszú 10 év alatt 4 kiváló publicista karolta fel ez eszmét. Első és legtöbb ékesszólással biró államférfi volt ezek közül Eenyvessy Ferenc dr. országos képviselő, ki évek óta a val ás- és közoktatásügyi tárca tárgyalása alkalmával az ellenállhatlan érvek súlyával sürgeti a magyar színészetnek áthelyezését azon szakminisztériumba, a hova minden müveit államban beosztva van. Mellette Pázmándy Dénes és Vadnay Károly birnak legtöbb érdemmel, kik ugyancsak széleskörű szakismeretük alapján elismerésre méltóan fáradoztak azon, hogy elvégre a magyar színművészet az őt megillető helyre osztassák be. A legutóbbi években az ügyszeretet melegétől áthatott beszédekkel sürgeii meg Eenyvessy, Pázmándy és Vadnay szellemében Várady Károly dr. országos képviselő a színészetnek diszponálását fenti értelemben. Az illető szakminiszterek évről-évre azt a meddő választ adják mindezekre, miszerint az év folyamán foglalkozni fognak ezzel és az áthelyezés tervezeteit befogják mutatni a jövő év folyamán. Ez ideig azonban érdemleges előmunkálatokról sehol beszámolás nem történt. Az országgyűlés termein kivül az ifjabb irói gárda egy kiváló tagja, Koltai Virgil dr. lépett fel többször sürgetőleg a lapokban, .körültekintő figyelemmel felsorolva mindazon érvet, a melyet Fenyvessy. Pázmándy, Várady és Vadnay fel nem használtak. Ékesszólóan, hévvel, mindamellett a legnagyobb tárgyilagossággal mutatták ki nevezettek annak szükségét, hogy a színészed ügyek a kultuszminisztériumba helye- zendők át. A kultuszminiszter legkevésbé sem vonakodott egy uj osztály alakítása következtében beálló nagyobb teher és felelősség elvállalásától, mert finom érzéke belátta, hogy a szinészet, — mint közügy csak akkoi fog fel virágozni, ha szakférfiak kezébe jut. Ugyanezen pontból nem vonakodott a belügyminisztérium a színészetet átadni a kultuszminisztériumnak, mivel ott is általános az a meggyőződés, miszerint a rendőri osztályban való kezelése a színművészeinek teljesen indokolatlan. A sajtó szakvéleménye is számtalanszor hangoztatta azt, miszerint ez áthelyezést mielőbb megkell cselekedni, hogy ezzel helyrehozassék a 28 éves mulasztás, melyet az idézett elő, hogy a helytartó tanács a régi policeális és cenzurális hagyománynak mogfelelőleg a színművészet kultuszát a belügyminisztérium rendőri osztályának adta ái. Köztudomás szerint a belügyminiszterinm illető osztálya szívesen megszabadulna Thá- liától azon reményben, hogy a színészettel semmikép össze nem függő ügyekkel elhalmozott miniszteri szakosztály ügykezelése jelentékenyen megkönnyebbülne, ellenben a kultuszminisztériumban a szinészet a többi művészetek környezetében rendezését és felvirágzását érhetné meg. Valóban nem tudjuk megérteni, mi az oka annak, hogy ez iránt még irányadó intézkedés nem történt. Pedig nayról-napra halljuk a panaszokat úgy a fővárosi, mint a vidéki szinészet tönkrejutásáról. Egy csapással meg lehetne szüntetni az általános panaszokat, hogy a szinészet, mint nemzeti életünknek nemcsak a múltban, de még a jelenben is egyik főtényezője; mint a rendőri szakosztály jellegévol egyáltalán meg nem egyező elem, illetékes helyére áthelyeztetnék. S ezzel a ttsztán művészeti s puszta közigazgatás rendszerein jóval felülálló nemzeti intézmény kezelésében magasabb szempontokat és szakszerű képzettséget lehetne érvényesíteni. Noha sokat gondolkoztam felőle, mégse tudtam semmikep sem megérteni, miért tartatik egyedül a színművészet a rendőri osztályban, mig ő többi művészetek az őket megillető helyen vannak. A magyar színművészet ig^z barátai nem nyughatnak addig, mig a színészetet egy csoportban látják a vándorló cigány- truppokkal, az országon keresztü,-kasul kóborló lovardákkal, toloncokkal és zsebmetsző szövetkezetekkel. Elvégre is ha a kultur- nem/etek közt akarunk maradni, nem sza- bed hagyni, hogy az államkormányzat figyelmen kivül hagyja a zene- és színművészet ügyét, a mely legnemesebb alakjában képviseli a nemzeti kultúrát. Belátjuk mi azt, miszerint hazánkban a többi művészeti ágak is nagyon mostoha gyermekei az államháztartásnak ; egyetlen sincs azonban közülük oly sanyarú helyzetben. mint a magyar színművészet. Indokoltnak találjuk mi azt, hogy a zene- és színművészet, nemkülönben a többi művészetek lelkes barátai közül akad egynéhány olyan is, a kik a művészetek terén való általános sinlődést csakis az által vélik megjavithatónak, ha egy önálló szép- művészeti minisztérium szerveztetik a francia szépművészeti minisztérium mintája szerint. El kell ismernünk azt, miszerint egy helyen organizált s valóságos ambícióval dolgozó miniszteriális személyzet több évtizedre terjedő munkát találhat a magyar művészeti ügyek felvirágzásában. Figyelembe véve azonban anyagi helyzetünket, e radikális javitási módot javaslatba sem merjük hozni. A haldokló magyar színművészet megmentése azonban kötelességünké teszi azt kinyilatkoztatni, miszerint nem halasztható tovább a legszebb múlttal biró művészeti ág megmentését célzó utolsó kísérlet. Magyarországot magyarrá, műveltté legelső sorban nem az iskolák, de a magyar színművészet apostolai tették. Nemzeti bűn volna megengedni azt, hogy az ezredéves ünnepély évében a maihoz hasonlólag reménytelen nyomorban és chao.ikus anarchiában sinlödjék, úgy a fővárosi, mint a vidéki magyar színművészet. Ahhoz az idő csekély, hogy mindkettőn segíthessünk és szomorú viszonyaikat szolid jellegűvé változta sák át. Annyi idővel azonban rendelkezünk, hogy a rendőri osztályból kiszakítva e szép múlttal biró intézményt, az ezredéves ünnepély alkalmával reményt adjunk a magyar színművészeknek kétszáz évi szenvedés után egy uj és jobb kor iránt! OS A Elf 0 K. A lélekmentö. Olaszországi tanulmány utamat befejezve, visszatértem ismét Pestre, a mi felejthetetlen székes fővárosunkba. Utamnak eredményeképpen magammal hoztam egy kis regényt, melyek a Lagunákvárosában a méla holdvilágos szép estéken kezdtem, majd Nápolyban, a füstölgő Vezúv tövében folytattam és végre Pompeji nagyszerű romjai közt befejeztem. Mégis volt az egésznek az a tálján ize, a mely e munkákat főképpen jellemzi. Haza érkeztem után első dolgom volt, K ... né Irma úrnőt meglátogatni, hogy vele közöljem regényem tárgyát, felolvassam neki a költöibb jeleneteket, mert munkáimat előzetesen mindig vele közöltem ; az ő költői lelke sugallatára hallgattam és elhagytam, kibővítettem egyes helyeket a hogy az ő Ízlésének jobban megfelelt. A viszontlátás örömein átesve ragényemre tértem, eldicsértem előtte nagyszerű kompozícióját, a jellemek valódiságát, a tárgy élethüségét, a lélektani problémák sikerült megfejtését és az egésznek közvetlenségét. Megnyugtattam a fő hős foglalkozása tekintetében is, mert nem festő vagy valami más művész. — ettől ugyanis már megcsö- mörlött annyi ily fő hősü uj regényt olvasott — hanem tetőtől-talpig régész kinek legnagyobb kedvtelését abban leli, ha naphosszat kutathat a romok között és túrhatja a földet. Az én régészemet az ősi dolgokon kivül a jelen is foglalkoztatja, mert nagyon is észreveszi, hogy kutatásainak egy állandó nézője valami angol kisasszony, ugyancsak helyre kis teremtés. Utánna jár a dolognak kifürkészi lakását, a hol ő valami nagynénjével lakik. Csakhamar megismerkedik vele, a háznál minden napos lesz. Lassan viszony fejlődik közöttük, mely min egyre szorosabb lesz, Végre egy napon, mikor az a csúf nagynéni nem volt látható térdre borul a ré- imádottja előtt, elé tárja forró szerelmét stb. A leányt elhagyja pillanatra a józan gondolkodás szerelmese karjaiba veti magát és . . . megnyílik a szoba ajtó s a nagynéni dugja be rajta az idők jjzordsá- gát magát viselő képét. — A leány vissza nyeri higgadtságát, a varázsnak s vele együtt az idyllnek is vége. — A leány hidegen válik a fi ital embertől és harmadnapra vissza viiorlázik ködös hazájába. Irma cseng-ő kacaja szakítja meg előadásomat „ Óh maga szerencsétlen, hogy tud ilyent elgondolni, hol ennek psiholcgiai alapja. A nő a ki szeret, az nem zavartatja magát egy ily incidens által. Maga nem ismeri elégg'é a nőt, nem a női lelket. Ezt a jelenetet hagyja ki, vagy változtassa át, jöjjön hozzám gyakrabban majd megbeszéljük. Holnap elvárom.“ Gondolkodva hagytam el Irma lakását „hátha ismét igaza van, de nem ez a jelenet jó meg'felel a női léleknek.“ Másnap megjelentem a szokott időben mint azelőtt, vagyis mikor férje a kaszinóban volt. A regényről keztük a beszélgetést, Irma ajánlott valamit én kétségbe
