Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-01 / 48. szám
Kilencedik évfolyam. 48. szám. Vác, 1895. évi decemberi. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak: TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP. Szerkesztési iroda és kiadóhivatal: évre ......................6 írt — kr. F élévre......................................3 f'rt — kr. Negyedévre ......................1 fVL 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Felelős szerkesztő és laptulajdonos D r. KISS J Ó | SÉF. VÁC, Mária- Teréz ia-rakpart. Ur. Kiss- féle ház. I. emelet. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyilt-tér sora 30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajczár. Bérvientetlen levelek nem fogadtatnak el. Megjelenik minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK j-u.tá,n.37’Osa,i2. eszlsiöziöltetDaeik:. Kéziratok vissza nem adatnak. Peragit tranquil la potestas, quae violenta nequit. lVIegszivlelésül. A Központi Névmagyarositó Társaság ügybuzgó igazgatósága, mely lankadatlan buzgalommal tör előre, hogy e haza polgárainak idegen hangzású neveit minél mélyehre ható rétegekben magyarrá tegye, az ezredéves ünnepség közeledtének alkalmából igen meleg hangon tartott felhívást tesz közzé, hogy minél többen serénykedjenek neveik megma- gyarositásával a millenium emlékét személyileg is súlyban és jelentőségben emelni. Valóban az utolsó évtizedek történelme arról szolgáltat számunkra bizonyságot, hogy valahányszor valamely nemzeti mozgalom e hazaban megindult, a hazafiúi lelkesedésben fellángoló idegen nevű honpolgárok siettek neveik gyors megmagyarosilásával hazafiságukat dokumentálni. Ezredéves fennállásunk ünnepségének küszöbén, igazán megérkezett annak ideje, hogy a nemzeti összetartozásunk érAz öreg család. Ha az öreg Szabó Pali bátya élne még és az unokája, a kis Marika elsilabizálgatná előtte ezt az újságot, a melyikben róla vagyon Írva, hát bizonyára még jobban tele futott volna könynyel, amúgy is mindég könyező szeme és úgy mondta volna, áhitatos tekintettel maga elé nézve, mintha csak engem látott volna ott: — Lelkem ténsuram, nem érdemiem én ezt a a tisztességet! Úgy mondta volna, mint a hogy szokta, valahányszor csak meglátogattam. Szegény öreg, most már ki lehet menni a sirjához. Nem szabadkozhatik a látogatás ellen. De milyen irigylendő nyugalommal ment oda! Annak az embernek nyugalmával, a ki betöltötte élete célját s a ki tudja, hogy neki már nincs itt keresni valója. A vén cseléd megtette a kötelességét, vágyott a pihenésre s örült, hogy mehetett pihenni. A halál borzasztóságából nem volt ott zetéről minél nagyobb méretekben szolgáltassunk tanúbizonyságot. Látnia és meggyőződnie kell Európa polgárisuk államainak, hogy e haza épp az által válik a szabadság védbástyájává, mivel polgárainak általános nagy többsége a nemzeti állameszme hatalma által megragadtatva, egynek és részekre hul- latlannak iparkodik magát bizonyítani nyelvben úgy, mint érzésben és nevezetben. Hiszen a múlt megtanított bennünket, hogy ellenséges légáramlatok idején, melyek ismét bekövetkezhetnek, az idegen népszámláló a legmagyarabb embert sem irta be magyarnak, hacsak neve is nem , volt cáfolhatlanul magyar átszámlálni? És manapság az államellenes felfogás nem siet-e minden idegen nevű honpolgárt az ellenesek táborába beosztani. i Külföldi ellenségeink a nem magyarok j sorába osztanak be mindenkit, ha neve nem magyar, legyen bár, hogy nevét tisztán magyar szövegű könyvnek címlapján szemlélik. egy szemernyi sem abban a tisztára meszelt, fehér kis paraszt szobában, a hol az öreg csodálatos egykedvűséggel várta a percet, hogy le fogják a szemét. Pedig magánál volt úgyszólván az utolsó percig. A szavát alig lehetett már hallani, csak úgy, ha egészen közel hajolt az ember hozzá, hanem azért egész öntudatosan beszélt: — Jó lesz pihenni! Senkim sincs már úgyse. Az urak is mind elmentek, minek élnék én már? Azután elhallgatott. Nyugalom, cseud volt a kis szobában. Az ágy lábánál a kis Marika zokogott, az ablaküreg egyik sarkában pedig valami kiszabádulni akaró dongó zümmögött. Az öreg meghallotta s odaszólt a leánykának : — Nyisd ki az ablakot! Hadd menjen ki! A leányka kinyitotta s aztán a vászon függönyt újra összeakarta huzni, hogy a világosság ne sértse a nagy beteg szemét. De ez nem engedte. — Nyitva kell hagyni! Látni akarom a házat. Fz volt az utolsó szava. Többet aztán nem igy szólt. Nézett, nézett a házunkra s De különben is, azt hisszük, van számtalan polgártársunk, aki hálát érezrie elődei iránt, ha igaz magyar nevet hagynak vala rá örökül. Ez az érzés pedig amellett bizonyit, hogy családi kötelességet teljesít vérszerinti utódai iránt az, a ki siet idegen hangzású neve helyett tiszta magyar hangút váltani, hogy azt hagyhassa becsületes sarjadékainak tiszteletreméltó örökül. Ezt az igazi nagy örömet ma már minden idegen nevű honpolgár legkisebb áldozatok nélkül megszerezheti édes övéinek. Mivel az 1881-ik évi XXVII. t.-c. 21. §-a névváltoztatás költségeit csaknem teljesen megszüntette. A gyakorlat annak útját minden szükségtelen akadályoktól megtisztította. A Központi Névmagyaro- siló Társaság pedig magára vállalta, hogy kezére járjon mindenkinek, ki magát a hazafi áldozat ezen legkönnyebb nemének meghozatalára rászánja. Mi pedig ez alkalomból közöljük a névmagyarosításhoz szükséges utasítást. a vén ház mohos tetejére esett megtörő szemének utolsó pillantása is. Az öreg cseléd kötelességét akarta teljesíteni az utolsó pillanatig. Ügyelte az ura házát, hogy nincs-e ott valami baj, nincs-e szükség reá, az öreg tekintetes úr nem kiabálja-e a tornácról: — Hé Pali, mordizom adta, hogy csavarog kend megint ? Azuián talán lehet, hogy onnan felülről, a felhők közül hallotta le a hangját a volt urának. Oda hivta fel magához s ennek a parancsnak engedelmeskedett azután. Behunyta a szemét és neki indult az égi rapportnak. Hűséges két szeme nem ügyeli többé a urasági porta tájékát. Az örökre elmúlt szép idők utolsó jelét is elsöpörte az idő. S mikor a vén szolga temetéséről hazajöttem a házunkba s én néztem át az ő elhagyott kis zsellérportjára, úgy éreztem, mintha ennek az öreg embernek a sirba- tételével egyszerre megszakadt volna minden összekötő kapocs a múlt és a jelen között és egyszerű, igénytelen alakját, igy a reá való emlékezés fényében a lelkem mind több melegséggel és szeretettel kezdte körülvenni. Üres, puszta az egész ház, olyan lakály '^LÍV ÍS © dsSüQ
