Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-27 / 43. szám
2 VÁCI HÍRLAP így tehát ez a nagyon kényes kérdés a költségvetési előirányzatban nemcsak vígasztalban, hanem alaposan is lett megoldva. A városi tulajdont képező javadalmak jövedelmei 1896 évre változatlanul, mint a megelőző 10.965 forinttal jelentkeznek. A járadékok szintén. A községi szántók, rétek és legelők jövedelme az előző év 4527 forint 20 krjához 5099 frt 60 krral van felvéve. Ezen rubrika két szomorú dologról hoz nekünk híreket. Először, hogy népünk lassanként földjéből kivetkőzött, idegenek kezére jutottak telkeink igy az elszegényedett polgárság mindinkább magas béreket ad meg a községi szántókért. Ez a baj pedig terhesebb váltságok csiráit hordhatja méhében. A második nem éppen vigasztalókép a községi faiskolánál felhösödik elénk. Ugyanis' a faiskola jövedelmei még mindig a hagyományos 50 frtal szomor- kodnak a többi tételek mellett Természetesen mi nem üzletnek tekintjük a faiskolát, nem is ebből a szempontból emelünk szót, de ha a város- és egyesek ezreket áldoznak évtizedek óta erre a célra jogosan igényelhetünk tehát jelentősb forgalmat, annyival is inkább, mert a faiskolának nem lehet eltemetkezni azon fejlődés elől, melyet a nála sokkal fiatalabb szőlőiskola felmutat. Ily irányú fejlődést követelünk. Ehhez pedig radikális kúra kell. A községi épületek jövedelmei jelentős változattal nem kapcsolatosak, Az előirányzat 7073 frt. mutat fel az előző év 7412 frt. 60 krjával szemben. A községi terek jövedelmezősége az előző évek tételéhez mérve változatlan maradt. Négy embert, kik hordágyon egy férfiúnak véres testét cipelik.-— Mi történt? — kérdi ijedten. — Valami kutya megölte Dingus urat. — Dingus urat V Ez ugyan érdekes hir volt és Potts, ki most nagyon hamar magához tért, a részleteket szerette volna megtudni. Feltette hát kalapját és elment Koronerhez. Épp a midőn odaért, a sebesült is magához tért és igy szólott: — Épp egy fán ültem és almát szedtem, midőn hirtelen lövés dördült el és én, combon találva, leestem. Hogy honnan jött a lövés, nem tudom, de nem is sejtem, hogy ki lehet a gyilkosom. Most az orvos látott a seb megvizsgálásához és az első, a mit talált egy erős fonál volt, melyhez — ólomgolyó volt kötve. A fonalat huzva, az orvos erős ellenlábast érzett, mig a beteg úgy ordított, mintha nyársra húzták volna. Ebből természetesen az orvos azt következtette, hogy a sebben még más valami lövedék is lehet. Kijelentette, hogy az ilyen eset páratlanul áll az orvosi tudomány történetében és jelentést is fog róla tenni a tudományos akadémiának. Mindenekelőtt persze a lövedéket kellett eltávolítani. E célból az orvos elaltatta a A városi pótadók hátralékaiból befolyó összeg 1895-évre 400 forinttal van előirányozva, amennyi a megelőző évben is volt. Ez arról tesz tanúságot, hogy az adóbehajtásnál egyenletes rendszabályok nyernek érvényesülést. Vegyes és rendkivüli bevétel címén 1895-re 1700 forint volt előirányozva, mig 1896-ra 1000 forint van felvéve. Az apadás oka abban van, mert a meg- > előző évben a város földmivelésügyi mi- I niszteriumtól ojtó iskolára 700 forintot i kapott. Az átmeneti jövedelmek bevételeiben két változást állapit meg a jövő évi előirányzat. A 11 fejezet alatt 1000 forint jövedelmet állapit meg a szőlőiskola hozamára, tehát huzszorosan többet, mint a faiskola jövedelmei A 18 fejezel cime alatt a fogyasztási és italmérési adók jövedelmeiből 70,000 frtot állapit meg az (előző évek 66,666 írtjával szemben. Ami magyarázatot a | bérlet emelkedésében találja. A fogyasztási pótadó és a vasut-gőz- ha jói kövezetvámok hozadékai minimummal szerepelnek a költségvetésben. A mi annak bizonyítéka, hogy az előirányzat a legszigorúbb keretekben mozog. A bevételi címeknél apadási irányzat két tételnél szembeszökő, egyik, hogy a szesz monopólium megszűnvén a bérlő adóvisszatéritése is elenyészett. A másik a bérbeadott épületek jókarban tartására kikötött bérleti százalékoknál áll elő. Ugyanis a vámbérlet megszűntével a vámházak tatározásához sem számítható fel percentuatió. De ez örvendetes változás. íme ilyen lényegükben bevételi állapotaink lássuk most a kiadásokat. beteget, aztán pedig jó nagy vágással kitágította a sebet. Műtét közben Potts urnák a gyomra kezdett nagyon fájni és haza akart sietni, de ni — az orvos meglepetve felkiált : a betegnek combjából egy . - . zápfogat húzott ki. Az eset mint bonyolultabbá vált. A fogat lövedékül semmiesetre sem használhatta fel senki, mert okvetlenül össze- zuzódott volna; Dingus azonban el sem nyelhette, mert mint került volna combjába, a fonál végébe és a golyó mellé . . . másrészt azonban a sebből benső sértésre is lehetett következtetni. — Az eset érhetetlen ! szólt az orvos. A golyó, a fog és a fonál egyenesen az égből pottyanhatott le és pedig ... de önnek mi baja, Potts úr ? Rosszul van ? És vérzik is ! — En . . , én ... én . . . vérzem? — Igen, a szája vérzik. — Oh, ez semmi. Kevéssel ezetőtt egy fogamat huzattam ki. — Igen? és ki húzta ki? — £En ... én . . , megvallok mindent. Magam lőttem ki a számból. — Ki . . . lőtte? — Igen. Es Pottsnek most mindent el kellett mondania. Levelek a színház köréből. I. szerkesztő Ur! Szöges-utca nro. 2. Mig az én tiszteletreméltó nagybátyámat Sipuluszt, kit Vác majdan születendő Ho- mérja minden joggal énekelhet meg „ólom- lábúnak*, a nátha meg nem szállta, csalá- nos tárcáit mindig a szombati nappal kezdte meg . . . E történeti felfogás alól a gyenge utód, Spinózus sem tudta magát emancipálni. Én azonban a történeti hagyományokkal ma a receptió első évében jónak látom szakítani és gyönge zörgésü kiritikai levelemet a vasárnapi széllel ereszteni a ha- rasztnak. Kezdjük hát a dolgot vasárnapon. A vasárnapi közönség cirógatására szín- társulatunk Szellő Judittal lépett ki a világot jelentő deszkákra. És ezt akárhogy hányjuk, vetjük is a dolgot, okosan tette. Mert a vasárnapi elem okvetlenül kacagni akar, sőt némely rétegeiben röhögni is. No már instálom alásan. ennek az igénynek diszkrét humorral eleget tenni nem lehet. Fel kell kenni jó darabot a komikum vastágából, a fogásos bohózatból, de mindig abból a fajtából, mely nem az erkölcs számlájára kacag. Ilyen igazi vasárnapi bohózatunk, nem sok van. A nép humort mi Íróink vajmi keveset tanulmányozzák. És szinmüigazgatóinknak is aligha vil- lámlott meg agyában, hogy a cirkuszközönséget el kell hódítani, más különben a színészetnek tartós alapjai nem lesznek. A nagy német szomszédnál a színmű irodalom egyetlen ágát sem kultiválják olyan szorgalommal és szerencsével mint a bohózatot a népies vastag komikumot. Innen a szomszédnak életszüksége a színház, mi I pedig úgy vagyunk vele mint a tökmag- ’ gal. Derogál ropogtatnunk, holott nemcsak i táperő rejlik benne, hanem gyógyerö is. A német cirkuszisták százezreket harácsolnak össze jól, rosszul idomított lovaikkal és bohócaikkal. Mi rideg közönynyel engedjük e magyar népies elemet ily nemű Gyilkossági kísérlet miatt persze vád alá helyezték és Dingus, a ki szintén értesült a dologról, égre-földre megesküdött, hogy a mint felépül, annak a Pottsnak — az összes fogait kilövi a szájából, — a jelenlevők azonban az aljas gyilkost nyomban meg akarták lincselni. A vizsgálóbíró ezt alig bírta megakadályozni; kiürítette a termet és midőn egyedül maradt Potts úrral, odalépett hozzá és igy szólt: — Maga egy alávaló gazember megértette ? — Igenis, Mágián úr, jajveszékelt Potts. De bizony én azt sem tudtam, hogy a puska elsül, még kevésbé azt, hogy Dingus a fán ül. — Ostobaság ! Erről nem is beszélek. De ha már lő az ember, hát agyonlövi a másikat. Nekem úgy sem lett volna vele több bajom és a költség is kevesebb lett volna. Ez csúnya dolog. Potts úr jegyezze meg magúinak a jövőre nézve. Potts úr teljesen megtört, belátta hibáját, úgy, hogy Mágián megindultan lépett hozzá, megveregette a vállát és igy szólt : — No, ne vegye oly nagyon a szivére. Menjen haza és máskor — jobban csinálja!.. (Z-i.) ‘
