Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-20 / 42. szám

Kilencedik évfolyam. 42. §/;ám. Vác. 1895. évi október 20. Előfizetési árak: Egész évre ; .... 6 fit Félévre ................................3 frl — Negyedévre......................1 frt 50 EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASAGI kr­kr. Felelős szerkesztő és laptulajdonos D r. KISS JÓZSE K. HETILAP. Szerkesztési iroda és kiadóhivatal: VÁC, Mária-Térézia-ralcpart, Dr. Kiss- féle ház, I. emelet. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közle­mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde­tési pénzek. Nyilt-tér sora 30 kr. Béiyegilleték minden beiktatásnál 30 krajczár. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Megjelenik minden vasárnapon reggel, j Kapható a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEK íutányosan eszslcözöltetr-iiBlc. Kéziratok vissza nem adatnak. Peragit tranquilla potestas, quae violenta rieqmit. A magyar tudomány az ez­redéves évfordulón. Budapest, 1895. okt. 6. A míg anyagi haladásunk nagy vív­mányairól az ezredéves ünnep alkalmá­ból ország-világ elölt tannskodni készü­lünk: a magyar tudományosságnak ép­pen nem dicsőségére — Semsey-palyázat toljesen csődöt mondott. Semsey Andor ugyanis százezer forin­tot adoti át az Akadémiának ezelőtt négy esztendővel, hogy az tiz alapvető, önálló becsű tudományos munka pálya- dijául szolgáljon. Szeptember 30-án járt le a pályázat, s a tízezer forintos di­jakra tiz pályázati tétel közül caak négyre érkezeit versenymű és arra is csak egy-egy Írótól. A milléniumi versenyen tehát nagy pompával bemutathatjuk építészetük' fejlődő gyáriparunk, meggyökaresedett hirü mezőgazdaságunk, állattenyésztésünk rohamos arányban nőtt vasutügyünk stb. nagy eredményeit, sőt meg fog jelenni a világversenyben helyt követelő művé­szetünk is: de hiányozni fog a tudomá­nyos irodalom koronája, minthogy álta­„Egyedül téged.“ — Rajz. — Irta: Gróf Vay Sándor. A fiatal férj a nő ágya mellé lépett. Az asszony felé fordította gyöngéd vo­násit, halvány arcát és sötét szemeiből egy valódi asszonysziv forró szerelme sugár­zott ki. — Jobban vagy, Lilli? — kérdé gyön­géden a férj. — Sokkal, sokkal jobban — viszonzá a nő. — Maradj mellettem édes Oszkár, nem tudod milyen kimondhatatlan édes az nekem ha mellettem vagy. Lilli keskeny, fehér kezeit a férfi kezeibe tette, aki leült az ágy szélére. Egy darab ideig mind a ketten hallgattak. — Oszkár! Törte meg a nő végre a csöndet. — Mit parancsolsz, Lillim ? — Oszkár, mondd csak, szeretsz még . . . Jánosán azt remélték, hogy a Semsey- , pályázat nyertes művei lesznek tudomá­nyos irodalmunk korszakzáró monumen­tumai. A nagy épület helyett találni fog a külföld egy hatalmas épületkövet, ta­lálni log tetőszerkezeteket a megkezdett alapfalak szomszédságában, de teljessé­get nem. Ez bizonyára elszomorító do­log. A nagynevű (alapító célja, hogy eredeti, befejezett, tudományos egyéni­ség által kitűnő egyöntetű müvekben mutathassák be Magyarország földrajzát, geológiáját, természetrajzát, néprajzát, történetét, irodalomtörténetét, a magyar nyelv tudnmányat, kudarcot vallatt. Ez a tény. Minden egyéb más csak mentség. , Mert az nagyon egyoldalú és tájéko­zatlanságra, tálán rosszhiszeműségre valló Ítélet lenne, ha ennek a pályázatnak meghiúsultából a magyar tudományos élet aekélyességére akarnánk következ- I telni. Maga a tudományos élet éppen nem meddő. S mert nem az, tartjuk nagy kárnak, hogy a nemzet nagy ün­nepén csak egyes darabjait fogjuk lát­hatni, teljes egészében nem. Magyar tudományos életünk és iro­dalmunk alig félszázados. Nálunk csak mondd, nincs meg terhedre a te beteg kis feleséged . . . mondd, oh mondd, hogy sze­retsz. nagyon szeretsz. — Édes kis angyalom ! — hogy is kér­dezhetsz ilytt. Szeretlek, nagyon szeretlek, Aztán föléje hajolt és megcsókolta ajkait. — Oh! Oszkár — sóhajtá a szegény asz­szony — te ezt nem mondod többé úgy mint egykor . . . úgy mint régen, ott Ve­lencében. Emlékezel még arra az időre . . . Gyönyörű holdas éjszaka volt, ott ültünk együtt egy kis gondolában és az a csinos sötétfürtü kis olasz fiú olyan édes dalt da­lolt, olyan édeset------­— Ne beszélj annyit, édesem, tudod az orvos azt mondta, hogy csündesen kell len­ned, csak nyugalom, nyugalom . . . — Oh, hiszen már már nem beszélek, — sóhajtá a szegény asszony, — de olyan szép. olyan bűbájos volt ott — akkor Velencében. — Oszkár! — Igen édesem. — Emlékezel még arra. mikor ott vacso- ráltunk abban a fényes, nagy étteremben. Muscat Lunelt rendeltél, mert tudtad, hogy akkor fognak hozzá az alapozáshoz, a mikor egyebütt már készen állott az. Nálunk csak akkor csírázott, mikor a Nyugaton már bőven gyümölcsözött. Ott már javában fejlődött és fejlődik magá­tól, nálunk még ma is vékony csemete, mely hivatalos és mecénási ápolásra szorul. Természetes, hogy ilyen fiatal tudo­mányos működés még nem bontakoz­hatott ki a részletmunkákból. Egyetemes történetet például írtak már nagy tehet­ségű irók, de a történet forrásai nem voltak kikutatva. Ezek fürkészése és földerítése még folyton foly. Pedig a történelem terén állunk, mondhatjuk, a legkedvezőbben. A természetrajzi kuta­tások sokkalta nagyobb részletes előmun­kálatokat követsinek. Való igaz, amit nemrég egy neves tudósunk mon­dott, hogy jó lélekkel ma egyáltalá­ban lehetetlen Magyarországról teljes képet adni, mert a tudomány szigorú kritikája szerint egyetlen egy téren sin­csenek befejezve a részletes munkála­tok. Lehet adni elnagyolt, általános ké­pet, de nem alapvető, minden részleté­ben megbízható, hiteles munkát. Légió­én azt úgy szeretem. Veled szemben az a szép szőke asszony ült, akivel aztán Vér- tessyéknél is taltlkoztunk. — Lilli, ne beszélj olyan sokat, mert ak­kor elmegyek és büntetésből magadra hagylak. — Nem, nem. Csak hagyjál beszélni, nem árt ez nekem és olyan édes veled csevegni, ki tudja ngyis, leszek-e még erre képes. — Lilli, ne beszélj ilyeneket. Azt mon­dod, hogy szeretsz és mégis busitasz. — Nem, nem, Oszkár, de az a szép szőke asszony annál a vacsoránál olyan sajátsá­gosán nézett rád, olyan forrón, olyan lá­zasan, és aztán úgy nézett rád Vértessyék- nél is és te azóta úgy megváltoztál. — De édesem, hogy beszélsz ilyeneket, — I^en, igen te egészen más vagy azóta, nem a régi, édes, rád sem ösmerek, pedig én úgy szeretlek, ah, úgy imádlak. A szép, sugár asszonyka kinyújtotta kar­jait, átölelte férjét és aztán sokáig, hevesen zokogott. A férfi lelke mélyéig összérázkodott. Hit- szegése sohasem tűnt föl neki borzasztóbb 'tt' J&, IB CP sík©

Next

/
Thumbnails
Contents