Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-15 / 37. szám
VAGI HÍRLAP A képviselőtestület álláspontja éppen a forgalom szabadságában gyökerezett. Mivel a behozott vámokot tisztán arra a célra állapította meg, hogy a város közlekedési vonalait a legjobb karba helyezze, ily a forgalomnak legelemibb akadályait megszüntesse. Emlékezzünk csak vissza, hogy a behozott intézkedéseket megelőzőleg, mily sajnálatos állapotban szenvedtek utcáink és útvonalaink. Ne tévesszük figyelmen kívül, hogy a régi rósz korban levő utak és feneketlen kátyúk miatt, mily magas fuvar- béreket kellett a kereskedelemnek elviselni a legjelentéktelenebb szállítások mellett is. És számítsuk fel, hogy ez a méreg drága, gyakran épp a rossz utak miatt, még vállalkozni sem akaró fuvar, menynyire megdrágította a szállítmányok értékét; most már insláljuk, evvel a szörnyű helyettel szemben, midőn a jó karban hozott utak segélyével a forgalom minden akadályai elsimultak és midőn mindezen előnyök métermázsánként potom egy krajcárjába kerülnek a kereskedelemnek maradhat-e csak egy parányi oka is a feljajdulásra ? ! Nem-e éppen a nagy szállítások és a terjedelmesebb vállalkozások embereinek kellene a jelen helyzet előnyei iránt a legteljesebb elismeréssel lenniük. Mit kellett például a régi saras világban csak egy kövér sertés elszállításáért a vasutig fizetni ?! Hisz éppen a régi utak mellett, épp ezek a nagy vállalkozások fenn sem tarthatták volna magúkat. De legyünk csak igazán és szívből őszinték. Az ellenkező nézet emberei azt lármázza fel a némaságot és felel rá ijesztő biztossággal : nincs ! Valami esztelen bódulat fog el. Küzdeni akarok a végzetem ellen. Meg akarom mutatni, hogy erősebb bennem az öntudat, semhogy diadalmaskodni tudjon felettem a sötétség. Azt képzelem percekig hogy érzem szivemben az erőt; szemeimbe dac és büszkeség ül ki, mert azt remélem, a győző én leszek. Abban bizom. hogy ember- feletti erővel megnyerem a csatát. Aztán szemembe kacag minden, a mit látásommal felfogni képes vagyok. A nyelvét ölti rám minden féreg s mint a vihar gúnyos paródiája hahotáz fülembe a szél... A sorsom, a végzetem hatalmán megtörik minden erőm ! Kiakartam játszani ezt a rettentő állapotot, eszembe jutott, hogy végtelen energiával meglesem magamat, a mint homályosodik agyam és vesztem az öntudatot. Nem tudom. A szemeimet elfutotta a vér, a mit mondani akartam tagolatlan hangokban tör fel ajkamra és körmeimet húsomba mélyesz- tem. Nem érzek fájdalmat és nem emlékezem. A mit érintenek idegeim, nem közlik agyammal, csak a mikor már elcsendesedem, akkor látom, hogy annyi szomorú arc néz reám. Végtelen vágy él bennem olyankor, hogy egyszerre véget vehessek rninpanaszolják fel, hogy ők a kövezet vámok fizetése által ezrekre menő illetékekkel járulnak a közpénztárak készletéhez. Hiszen ha helyesen megfontoljuk a dolgot ez a helyzet csak is az ő üzletük virágzó volta mellett tanúskodik. Mert ha az egy krajcáros tarifa mellett az ő forgalmuk respektábilis ho- zadékkal van a közpénztárra ez csak is vállalatuk virágzó volta mellett tanúskodik, melynek pedig elsőrendű emeltyűi közé éppen a kifogástalan utak tartoznak. Azért nem volna méltányos ha a kisebb vállalkozások emberei, éppen pici- nyes forgalmuk mellett is azonos mértékű terheket minden zúgolódás nélkül viselik, a nagyobbakat addig kiváltságos kedvezményekben részesíteni. A képvisető testület bölcsesége nem-e éppen a múlt tapasztalataiból vezette le a maga okulásait a kővezet vámok behozatalakor, mivel látta, hogy a nagy ] kereskedelem eszélyesen kitudott térni ) minden közterhek alól, mig a kisipar és a helyi kereskedelem nyögött alatta. Minden, a terhek egyenlő viselésén ejtett csorba a maga befejezését a közállapotok romlásán találja meg. Midőn tehát azt szemléljük, hogy a a város képviselőtestülete áldozatkészségével az egész varos vonalain keresztül a legkitűnőbb forgalmi utakat létesítette, midőn ennek folyamányaul a szállítások ! és nagy ipari vállalkozások hathatós len- | dületnek erednek, midőn a kisipar és kiskereskedés szó nélkül, örömmel teljesíti vámfizetési kötelezettségét, midőn egy veszedelmes visszaéléseknek nyitnánk ajtót ha a transito vámoknál akár a behozatali, akár a kiviteli vámokat dennek. Miért is nem lehet? Mért nem engednek szabadon cselekedni? Mit tesz az, ha vétek valamit önmagam ellen ? Csak egy temetés lenne az, s igy külön kell elsiratni a lelkem, me ■ a testemet is Szeretnék fájdalmat érezni. A testemnek hogy fájna valami, régen lehetett már az... Milyen érzés is lehet, ha a test szenved ez a fehér, elkényeztetett test . . . Egy tűvel beszúrok a karomba. Ahogy a vér kiszökken nézni is gyönyörűség ; nem fáj, semmit sem fáj. Csak volna bátorságom eoy késsel arányos vonalakat metszeni rá 1 Néha úgy el fog ilyenekre a vágy ! Ügy szeretném, ha éreznék bóditó testi kint, ami legyőzné a másikat . . . De nem teszem eldobom a kést, még azt hinnék, nem öntudatosan teltem. Hasztalan magyaráznám meg nekik, nem látnák be úgysem, hogy ezt előbb tiszta világos agygyal megfontoltam. A paradicsom élet gyönyörűsége az a véres verítékkel keresett kenyérhez, ami a test fájdalma a létekéhez képest És nincs ellene orvosság, nincs mentség. Sirva könyörgöm azokhoz, kiktől elég botor vagyok, hogy reménységet várok : mentsenek meg ! az Isten irgalmára segítsenek rajtam ! Vegyék el a szivemet, ha az öl meg, altassák el a lelkemet, de ha az az ok! Hisz annyi bennem a hit a ramegszüntetnénk ami különben is a dologjelen állapotában a közpénztár egyensúlyának megrázkódtatásán nélkül alig lehetne keresztül vihető, ha az eddigi gyakorlaton változtatásokat eszközölnénk. Ez retrogránd irány volna a korszellemmel szemben, mely ma már nem privilégiumot osztogat, hanem megköveteli az erősebbektől hogy erejükhöz mérten a közterhek viselésében részüket a gyöngébbeknél sokkal inkább kivegyék. A szocializmusról, i A magyar társadalomnak azon rétegeiben, amelyekben küzködő áramlatok még egy évtizeddel ezelőtt nem igen szokták egy-egy erőseob hullám képében a felszín sima tükrét megzavarni : újabb időben igen érdekes jelenség tárul szemeink elé Munkásaink és napszámosaink jelentékeny csoportjai ugyanis az internacionábs szocializmus jelszavát írja zászlajára, mely körül tömörülni készül. Ezzel szemben pedig nemzeti jelszavakkal küzdő reakcióként feltűnik egy másik irány, mely — hadat izenve a nemzetközi alapon álló szocializmusnak — hazafias tendenciákkal és nemzeti törekvésekkel iparkodik megtalálni a munkaosztály anyagi és szellemi prosperálásának legjobb módját, lehetőségét. Kívánatos, hogy a munkások körében az utóbbi irány jusson túlsúlyra, jóllehet, be kell vallanunk, hogy eddig nem látjuk közöttük azokat a szellemi gigásokat, kik az internacionalizmus tana ellen a siker reményével sikra szállhatnánk. Igaz ugyan, hogy nálunk a nemzetköziek is nagyon szegények szellemi erők tekintetében, de ezeknek mégis meg van az a nagy előnyük a nemzeti alapon állókkal szemben, hogy törekvésüket, mint konkrét program- mot, meg lehet érteni, ha az ember ismeri jelszavaik jelentőségét, amelyekre hivatjongás ! Szeretnék tisztán látni még. szeretném megkülönböztetni tudni a jót a rosz- tól és meglátni a fenséget még a bűnben is. Van-e a ki meghallja s megérti, hogy a fiatalságom, szememnek elvesztett tüze, arcom elsápadt rózsái, a hangom remegése, mind-mind irgalomért eseng ! Segítsetek . . . De hát tehetek-e én felelőssé másokat azért, hogy eddig jutottam? Van-e jogom valakinek arcába vágni szenvedéseimet, szétbomló lelkem foszlányait? Lesz-e ember a ki magára veszi az önvád súlyát, mikor majd elzüllve, tehetetlenül tombolok, hogy adjatok, adjatok világosságot a lelkemnek!? Kerülni fognak mind s nem marad számomra egyéb tőlük, mint a szánalom alamizsnája ! Hát hol keressem az okot, mely milyen nyomorulttá tett, kit vádoljak szerencsétlenségemért ? A sorsot-e, a miért tulérzé- keny szivet adott, vagy a körülményeket, a melyek ellenem esküdtek? Mert nincs reményem, hogy letéphessem a hályogot lelkemről, nincs benne hitem, hogy eljön még az idő, a mikor az Isten leikéből vett fény egy-egy sugárt szór ismét elhomályosodott agyamba. Akarnék emlékezni, de nem tudok. Nem, nem történt semmi, csak unni kezdtem az embereket. Bántott az a sok banális érzel
