Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-08 / 36. szám
2 VAGI HÍRLAP Annyival vigasztalóbb azonban a kép, melyet a kimutatás negyedik oszlopa, az államvasutak évenkinti beszolgáltatásai előttünk feltárnak. De adjuk ez emelő rajzot a maga egészében : 1886 évben kaptunk 1247 frt 17 kr 1887. » » 2693 55 » 1888. » » 3143 » 12 » 1889. » 2818 44 » 1890. » » 3655 » 78 1891. » » 2836 » 91 » 1892. » 4027 » 48 1893. » 4428 » 87 » 1894. > > 5286 » 47 » 1895. > » 6000 » — » Tehát a vasúti forgalom kevesebb, mint tiz év alatt megötszörözte magát városunkban. Ami első vonalban is Baross helyes közgazdasági politikája mellett tüntet, de ékesen beszél arról is. hogy a nagy iparvállalatok, mint a gőzmalom, hengermű, államfögház mily lendületes benyomást gyakorolnak a fejlődésre és arra int, figyelmeztet és oktat bennünket, hogy a nagyipar fejlesztésben kereshetjük városunk gyarapodásának leghatékonyabb feltételeit. Kövezetvám jövedelmeiből a lefolyt 10 év alatt a város beszedett' 90.144 frt 13 krt. Evvel az összeggel szemben 186.285 frt 95 krt fektetett be a város az utcák fen- tartására, kövezése és csatornázásara. — így tehát 10 év alatt 100.000 forint áldozatot hozott Vác városa szépitési és közlekedési célokra. És ha most azt kérdezzük, hogy mit értünk el evvel a 100.000 forint befektetett tőkével ? ! tóba lány higgadt legyen egy olyan fess huszárral szemben, a ki a világ első katonái közt is előttem a legelső? »Menyecske, ha huszár nyújtja feléd száját: Csókold meg a világ első katonáját.« Lássák ! A költő is csak menyecskéről szól s nem lányról . . . Ugyan mit is csinálnék. ha például egy huszár . . . nos igen, mert önök, mosolyognak hát igen, éppen Nádasy Gyula . . . csókra nyújtaná felém azt a szőke-bajuszu aranyos kis száját?! . . . Hölgyeim és uraim, önök azt mondják, hogy ez talán már meg is történt? . . . Nern igaz! Nem igaz! . . . Bizony isten, még a — három éves kis öcsém se láthatta, pedig ő éppen akkor ott volt közelemben a kertben ... de mit is beszélek?! . . . Az eszemet kell, hogy veszítsem, ha még sokat faggatnak. Hát igen. Csodaszép májusi délutánon történt. Voltaképen augusztusban s esőre állott az idő, de én úgy éreztem, hogy május van . . . s fák, bokrok virágok napsugarak csókjától ragyognak. A huszártisztek a városból kilovagoltak hozzánk a pusztára . . . oh, senki oly szépen nem üli a lovat, mint Nádasy Gyula ! így vésődött ő a szivembe, mint lovas, mikor először megláttam. Mily csókolni- valóan köszönt felénk! Könnyedén, kissé I előre hajolva, s olyan édes mosolylyal, hogy I Azt mindeneseire nem. hogy az idegenek forgalmát emeltük volna, a város lakosságát gyarapitotluk, ingatlanaink értékét javítottuk volna. Valóban csodálatos, hogy mig Újpest szomszédunkban feneketlen sár ban és térdig érő porban feltartózhatlanul lejlődik előre járdák, csatornák, kövezet és világítás nélkül. Addig mi, ereinkhez mérten, óriási áldozatainkkal még azt is alig vagyunk képesek elérni, hogy telkeink ára valamelyest emelkednék. Vonjuk le ebből azt a tanulságot: Hogy a dolgokat tehát erőszakkal, természetük ellenére fejleszteni nem lehet. Türelemmel kell megadnunk magunkat addig, mig a fejlődés folyamatában a sor ránk kerül. Kettőt elértünk. Egyet, hogy befektetéseink által egésszégügyi visszonyaink tetemesen javultak, a halálozási statisztika örvendetesen apadó irányzatot mutat. A másikat, hogy a kritikát szépészeti tekintetben az ország bármely hason jelentőségű városával bátran kiálljuk. Egyben azonban szegények maradtunk. Emberbaráti intézményeink vagy nincsenek, vagy egyátalán roppant szomorú állapotban lézengenek. Árváink neveltetése, sinylőink elhelyezése, elaggottjaink gondozása, betegeink ápolása mind oly karban vannak, hogy azok előtt a század végén szemet hunyni immár teljes lehetetlen, Befektetéseinkkel tehát ezek felé kell fordulnunk ! hirtelen, önkény telenül megszorítottam a Lóra házikisasszonyunknak a kezét. „Az Istenért mi a baja? ! . . és a jó Lóra kétségbeesett.“ „Ah, Lóri, mintha nyilat szúrtak volna szivembe!“ . . . „Drága Erzsikéin, feküdjék le a pamlagra . . . nyugalomra van szüksége . . . oh, szűz anyám, csak nem valami lappangó szívbaj?! . . .“ — — — Hogy én még le is feküdjem?!... A huszárok tovalovagoltak s én megirigyeltem még a verebet is, a miért szárnya van — — — Néztem . . . Vájjon visszafordult . . . majd porfelhő eltakarta . . . eltűnt, de lelkem vele szállt . . . eléje, hogy ismét szemben lássam . . . A mióta a huszárok a megye székvárosába lettek áthelyezve, a tisztek gyakran lovagoltak ki hozzánk s ilyenkor vigadtunk. táncoltunk . . . ah, csak huszárokkal lehet igazán mulatni! Ott álltunk a kertben. Gyula megragadja kezemet és a szemembe néz : — No ne süsse le olyan hamar! Hát fél tőlem ? — Eh hagyjon ! Nem szeretek magára nézni. — Szép Erzsikéin, nem gondoltam, hogy az a pici szája olyasmit is tudjon csicseregni, a mi egy kissé — nem igaz ? ! . . . — Oh, csak képzelődjék, ha önnek úgy Vácz város könyvvásárló közönségéhez. Vácz, 1895. szept. 3-án. Figyelmeztetni vagyok bátor a t. olvasni szerető közönséget a következőkre: ha szaladó ügynökök szenzációs regényeket önöknek részlet eladásra kínálnak : úgy tessék alaposan megnézni a mutatványszámot, hogy abban megvan-e írva, hogy a teljes regény hány füzetből áll, hogy ha pedig az a mutatványszámban nincs írva vagy szóval, vagy számokkal, akkor az ügynököt fel kell szólítani hogy mutassa meg a közönségnek hogy a regény hány füzetet tartalmaz, ha pedig ezt megmutatni vonakodik úgy tisztában lehet a közönség hogy óvakodnia kell a regény megrendelésétől mivel bizonynyal be lesznek csapva, még pedig azért mert a füzet boritékán jelzett szelvényen ki nincs Írva, hogy a mü hány füzetből áll hanem ez áll rajta 31-től az utolsóig és igy ha már a közönség 3 1-ik füzetet vette az a bizonyos ügynök be sem meri tenni a lábát a megrendelő félhez ; mert ő már bevan tanítva a nevezett cégtől, hogy dolgozzék és csapja be a közönséget a mint tudja. Előfordult már eset hogy az ügynök kérdezte a cégtől, hogy áll a dolog V Mert nem tudom hogy hány füzetet tartalmaz a regény melylyel a tisztelt cég utaztatni kíván. Mire a nevezett cég azt mondja, hogy dolgozzék amint parancsolom. Tudni illik 31 füzetre, ami csak azért van igy kiírva ebben a manipulációs formában, hogy ezerre menő ügynökök a százezerre menő vevőket tévútra vezessék. Azt is határozottan tudom, hogy Vác város polgársága követelte a nevezett cég szaladó ügynökétől a megnevezett jutalom tárgyakat. De ezeket nem adták ki, hanem olyanokat adtak, minőket még a szemét dombon is lehet találni. Ami azután micsoda jutalom midőn háromszoros áron felül kell megfizetni rongyért a közönségnek. Figyelmeztetem tehát a m. t. közönséget hogy mind ezen megrendelésektől magát óvni kegyes legyen ; mert tetszik. Vagy azt hiszi talán, hogy minden nőnek maga után kell bolondulnia ? ! . . . — Erzsiké ! Nekem két nagyon jó szemem van. S ez a két szem katonás komolysággal kérdi s nagyon szépen kéri a feleletet: „Akár-e maga Nádasy Gyula századosnak a felesége lenni ?!...“ Miért is nincs úgy az életben, mint a színpadon, hogy sülyesztő segélyével eltűnhessünk, mikor mások azt hiszik : no most mindjárt kalitkánkba fogtunk, édes kis madaram ! . . . Nem sülyedtem el. Úgy éreztem, hogy egész testemben remegni kezdtek, de aztán hirtelen felülkerekedett az én dacos természetem ... és ez egyszer bátran . . . igen, igen, bátran a szeme közé néztem : — Téved, Nádasy úr! Ön csak főhadnagy s nem százados ! — Igaz. De legközelebb előléptetnek s akkor nősülni szeretnék. Családi fészket szeretnék alapítani azzal, a kit imádok. — Megteheti — Hát szeret ? — Kicsoda ? — Ki más, mint — maga ?! ,. . . Nem bírtam szólni. Néhány percig némán álltunk. Aztán lehajolt hozzám (csaknem egy fejjel — s a legszebb huszártejjel ! — magasabb nálam és olyan behízelgő, dalos hangon súgta :
