Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-01 / 35. szám
Vác, 189o. — Váci Hirlap melláklapja. — A szőlő lisztharmatbetegsége. A szőlő lisztharmatgombájának konidiu- mai, a mint leváltak tartóikról, részint a szél, részint a rovarok által szertehordat- nak, vagy pedig' az eső által a tőke alsóbb hajtásaira mosatnak. A mint meleg nedves levegőnek van valamelyik csíra kitéve, úgy mindjárt csírázik, s inficiálhatja a még egészséges szőlőt. Csírázása abban áll, hogy egy míceliumszálat hajt, mely csakhamar elágazik, s szivókákat fejlesztve, rátapad a szőlőre, s megkezdi ebből a táp- anyagok kiszívását. Habár nagyon sok országban kutatták az Oidium Tuckerit, más szaporodási alakot, mint az említett konidiumokat, Európában találni nem sikerült. Mivel pedig a konidiumok oly gyenge alkotásuak, hogy ha képződésük után nem akadnak oly viszonyokra, melyek csírázásukat lehetővé teszik, csakhamar kiszáradva tönkremennek : az a nézet vergődött felszínre, hogy az Oidium Tuckeri Európában micelium alakban telel át, s az áttelelt micelium tavasz- szal megint csak konidiumokat képez, a melyok utján azután a gomba egészen őszig tovább szaporodik. Tavaszszal. mint a megfigyelések tanuzitják, a lisztharmat mindig a szőlőhajtások tövén jelentkezik először, s innét halad azután felfelé hajtások végéhez. Ez a tapasztalat arra a feltevésre engedett következtetni, hogy a gomba miceliuma a venyigék kérgén vagy kérgében telel át. A l.sztharmatgombák egy nagy családot alkotnak, mely család sok fajjal van képviselve. Így a gombaféléken él egy liszt- harmatgomba faj az Erysipha graminis D. C., egy másik faj az Erysiphe Mártii Lév. a lucernán és a lóherén, egy harmadik, a Sphaerotheca pannosa a rózsafán él; s vannak még többen, valamennyit sok volna elszámlálni. S ezek mindnyájan, ép úgy mint a szőlő lisztharmatgombája, tavasztól egész a nyár végéig konuliumokkal szaporodnak, ekkor azonban, vagy néha a nyár végén is, más, sokkal erősebb alkotott szaporodó szerveik támadnak. Ezek az erősebb alkotásu szaporodószervek az úgynevezett peritéciumok. A peritéciumok eleinte mint sárgás, később barna vagy fekete, apró szemecskék jelentkeznek a gomba által alkatott lisztnemü bevonatban. A kis szemecskék egy meglehetős vastag és többnyire elég kemény burokból álínak, a melyen belül, ha a szemecske megérett, tömlők, a tömlőkben ismét kisebb testek, a spórák láthatók. Ezek a spórák épugy képesek szaporodni, mint a •konidiumok, s mivel a kemény és vastag héj által védve vannak, könnyen kiállják az időjárás viszontagságait, s igy a tél hidegét is. A peritéciumok tehát arra szolgálnak, hogy megőrizzék a gomba életét a télen át ; a peritéciumok alakjában telel át a gomba s belőlök tavaszszal, a mikor a peritéciumok fala vagy felreped vagy szétmállik, kiszabadulnak a spórák, melyek ismét micéliumot s ezek azután konidiu- mokat fejlosztenek. Az Oidium Tuckeri-nél (s van még néhány lisztharmatgomba, a melynél szintén nem) ilyen peritéciumokat találni nem sikerült. Amerikában is találtak a szőlőn már régen lisztharmatgombát, mely az európai szőlőlisztharmatgombától főleg csak abban látszott különbözni, hogy annuk peritéciu- mai is fejlődnek. Ezt a gombát Barkeley és Curtis, két kiváló mikrológus, elnevezték Uncinula spiralis-nak. Már De Bary, a strassburgi egyetem elhunyt tanára s egyike a leghirnevesebb mikrologusoknak, azt a gyanúját fejezte ki, hogy az Oidinm Tuckeri és az Uncinula spirális azonos gombák, csakhogy Európában peritéciumok talán — a nekik nem megfelelő életviszonyok miatt — nem fejlődnek. Nemrég azután két, kiválóan a szőlő- betegségekkel foglalkozó francia búvár Viala és Ravaz fejlődéstani vizsgálataik alapján kimondották a két gomba azonosságát; találni azonban, bármennyire is kutattak utána, ők sem voltak képesek peritéciumokat Franciaországban. Végre a múlt év november havában Couderc két, a Rhőna folyó mellett fekvő város, úgymint Aubenas- és Montélimar határaiban, később Páris me’lett Ruel ben és Franciaország- több helyén az Oidium Tuckeri által megtámadott szőlőkben ráakadt a gomba peri- téciumaira. S mivel ezek az Amerikában Uncinula spiralis név alatt ismert gomba peritéciumaival tökéletesen megegyeznek, Coudarc felfedezése után nemcsak az kétségtelen. hogy az Oidium Tuckeri Európában is fejleszthet peritéciumokat, hanem az is, hogy az amerikai és az európai szőlő- lisztharmat azonos. így tehát szőlőliszthar- matunknak Oidium nevét törülnünk kell, s fel kell azt cserélnünk az Uncinulá spiralis névvel. (Folyt, köv ) A fasorokról, vonatkozással a szöllötermelésre. A fasorok feladata az utak beárnyéko- lása és a vidék díszítése. Mindkettő egyaránt fontos. Az árnyékadást gyakran mérsékelni kell ; a tájék díszítését soha. A nem szép tájék díszítésére mindent el kell követni ; a szépet pedig előrelátás nélkül ültetett fasorokkal vagy facsoportokkal tönkre tenni semmi szin alatt nem szabad. A fasoroknak magukba véve olyanoknak kell lenniök, hogy a távolról szemlélőt s az alattuk elmenot egyaránt gyönyörködtessék és soha se untassák. Fasorok tervezésénél tehát három szempontból kell megvizsgálni a dolgot: milyen fokú legyen az árnyékolás; kívülről tekintve milyen hatással lesz a tájék szépségére ; benne és belőle mi gyönyörködtetőt lát a szem ? Ha az utakat beszegő fák árnyéka túlságosan erős, nehezen szárad fel a sár. Mennél zordonabb tehát a vidék, s a mennél viztartóbb a talaj, annál lazábbnak kell lenni a fasor koronázatának, annál ritkábban kell állani a fáknak. Ugyanezt kívánja Szeptember lió 1. legtöbb esetben a környezet. Mezőgazdasági földek tulajdonosai nem szeretik a fasorokat, kisgazdák pedig nem tűrik. Az egyik oldalon az árnyék, másikon a napsugarak visszaverődése teszi tönkre terményeiket, Utóbbi aligha nem jobban az előbbinél. Mennél magasabbak terebélyesebbek, tömötteb lombozatuak a fák, annál nagyob kárt szenvednek a szomszéd földek. Ebből az okból a fasorok nem képezhetnek mindig összefüggő lombozatu egészet, hanem gyakran oly távolságra kell bennök a fáknak állani egymástól, hogy a nap s a szél keresztül járhasson a koronák között maradó hézagokon. A fasorok tehát vagy zártak, vagy nyitottak. Zárt fasoroknak feladata az erősebb árnyékadás. Ebből az okból csakis tömött lombozatu; terebélyes koronázatu fák felelnek meg a czélnak. Ilyenek kiváltképen a hárs és a vadgesztenye, s ott. a hol a körülmények megengedik, a bük. Igen szép zárt fasort lehet azonban alakítani a szilből, a juharfélékböl, a boglárfából (platánból), a barkócza fából, sőt a tölgy, czeltic és cseresnyefából is, melyeknek koronája nem oly tömött ugyan, de a zárt állást jól elviseli. Mennél hatalmasabb, nagyobb fák alkotják a fasort, annál nagyszerűbb a hatása. Ez okból, a hol csak lehet, tekintélyes nagyságra növekedő és hosszú életű fákat kell választani. A zárt fasorok lehetnek több sorosak is, sőt gyakran olyanoknak is kell lenniök, például városok sétautain, hol a kocsikázó utaktól külön kell választani a lovagló és sétáló utakat. Ilyen esetekben vannak 6, sőt 8 soros alék is. A nyílt fasorok rendesen két, s csak különös esetekben, midőn tudniillik a viszonyok ezt megengedik, több sorosak. Nyílt fasoroknak ott van helye, ahol a sürü árnyékra nincs szükség, vagy azt kerülni kell. Ilyenek alakítására laza lombozatu, a vagy kisebb s inkább nyulékony alakú koronáju fákat kell választani. Ilyenek a glédincs, kiváltkép annak tövistelen (valószínűleg him) példányai; arra való talajon a kőris, a berkenyefélék, az ákácz, a bálványfa s a jegenye alakú fák, milyenek a jegenye nyár, jegenye tölgy. Lehet azonban nyílt fasorokat tömöttebb lombozatu fákból is alakítani, kiváltképen ott. a hol nem okoznak bajt és odaültetésük szépség szempontjából célszerűnek látszik. Salzburg városától délnek, a hegység felé, aggott, nagytölg'yekből meglepő szép fasor vezet. Nagy-Károlytól Kaplonyba, a Károlyi grófok temetkezési helyére vezetett ilyen, de már csak romjai gyanittatják hajdani szépségét. Jegenye alakú fák, kiváltképen egyetlen fanemből és hosszú vonalon hamar unalmassá válnak. Meg lehet erről győződni Keszthely vidékén, a hol csupa jegenye nyárfából messze futó számos fasor szel- deli keresztül-kasul a tájékot. Ennélfogva, a hol kizárólag ilyen fanemekből kell ala-
