Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-25 / 34. szám
3 semmi köze. Németországból plántálták hozzánk. Középkereskedelmi iskola, főreáliskola, iparos iskola stb. mindennek a hibás iránynak a teremtménye. Mily képtelenség teszem fel, a föreáliskolai tanulótól követelni, hogy 9—10 éves korában a technikai pályát válassza? Mintha ekkor már tudná az a gyerek, hogy hová, merre viszik hajlama és körülményei ? így kezdett a reáliskola fölösleges intézetté válni és felsőbb osztályai elnéptelenedni. Ez kényszeritette a tanügyi vezérlő köröket, hogy egy lépéssel közelebb vigyék a gimnáziumhoz, s belevitték a latinnyelv tanitását. Ez se sokat segit rajta. Felsőbb osztályai most is csakúgy kongnak az ürességtől, mig a gimnáziumba tódul az ifjúság. Szóval, nem veszi be a magyar géniusz. Alsóbb Qsztá- lyai is csak ott népesebbek, a hol a polgári iskolák hiányát pótolják. E sokféle iskolák helyett az egységes polgári iskolára volna szükség, a mely azoknak a tanulóknak való lenne, a ki>j kisebb kereskedők, iparosok, kisebb hivatalnokoknak készülnek. így a gimnázium sok felesleges tehettöl szabadulna meg. Ezzel az iskolával kellene kapcsolatba hozni az iparos és kereskedő inasok esti tanitását is. Ee rá fér a kellő reform a gimnáziumra is, mi különben már eddig elmondottakból is önként következik. Ennek az iskolának nagy történeti múltja van. Megcsontosodott iskolának tartani, azonban nagy tévedés volna. Egy tekintet történelmére, meggyőz az ellenkezőről. A gimnázium mindig tudott alkalmazkodni a tudomány haladásához, a nélkül, hogy alapelvét, a mely a kultúra történelmi összefüggő ösmertetésében áll, feladta volna. Ez életre valóságának legfőbb bizonyitéka. Megnyitotta kapuit a reáltudományoknak. Panaszkodnak, hogy nem elég bőven tanitja. Helyesen van. Középiskola nem válhatik természettudósok szakiskolájává. Nyomosabb azoknak a kifogásuk. a kik csupán nemzeti alapra kívánják fektetni s a „holt nyelvek“ tanítását mellőzni. De ez egyoldalú kifogás. A régi latin iskolát a mai gimnáziumban már nem találjuk meg. A tanítás kizárólag nemzeti alapon megyen, ez központja a nevelésnek. Legföljebb a magyar történelem és irodalom bővebb ismertetését követhetjük e tudományos iskolától. A klasszikus nyelveket nem lehet mellőzni. Az igazi tudo- mányvs képzés nemcsak saját irodalmunk s műveltségűnk ösmeretéből áll, meg kell meg káli értenünk kultúránk összefüggését a tübbi nemzeti irodalmakkal, ösmernünk kell ezek történelmi fejlődését. Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az euzópai művelődést a klasszikus irodalmak, de különösen a görög irodalom tanulmányozása szülte újra. A nép maradjon meg a nemzeti tűzhelynél, a tanult ember a nemzeti kultúrától erőt és lelkesedést merítve, hogy tehessan érte valamit, járja be a művelődés történelmi tereit. E nélkül erős, többoldalú nemzeti művelődésről s haladásról szó sem lehet. Bizonyítja ezt a történelem. Az európai művelődés csak akkor indult meg, mikor a görög kultúra alapos tanulmánya székire megindult. A gimnázium feladata ily történelmi összefüggő ismeretét nyújtani a kultúrának, ezt a célt a nemzeti a nevelés és a természnt megismertetése mellett elhanyagolni nem szabad. E históriai fonalat kiejteni kezünkből egyértelmű volna kultúránk ingadozásával és hanyatlásával. A tudományok roppant fejlődésével azonban a gimnázium ügye is örvénybe jutott. Beteljesedett rajta is, hogy a ki sokat markol, keveset szőrit. A szaktudósok a kik tantervét csinálták, még jobban elrontották a dolgát. Mindegyik a maga szaktárgyát ipen fontosnak és nélkülözhetetlennek tartva nyakig beleeset a részletek elsodró árjába. Hogy a baj még nagyobb legyen, a szakrendszerek szerint képezett tanároknak is nagy és erős hajlandóságok van erre. A veszedelem betetőzéséül a pontos és szigorú felügyelet révén képtelen szélsőség uralkodik iskoláinkban. Ez még azokat a gyakorlati érzékű tanárokat is, a kik a veszedelmet felismerték, rákényszeritik, hogy az áradattal uszszanek. Mert ezelőtt hiányos volt a felügyelet, most az iskolában teljesen tönkretették a tanár szabadságát. Az VÁCI HÍRLAP juk magunknak, hogy comme il faut emberek vayyunk és kölcsönösen meglehetünk egymással elégedve. Utána lehet beszélni mindenről, minél felületesebben, annál jobb, csak őszintének nem szabad lenni. Fgyetlen bűne van a modern társadalomnak, a mit elkövetni nem szabad s ez az őszinteség. Öl mint a nevetés, sötét felhőbe takar mint maga a gyűlölet. A kinek bajai, munkái vagy körülményei nem engedik egy-egy napra a vendéglátást annak nincs bátorsága az igaz okot bevallani, hanem „nincs otthon“ és a legközelebbi alkalommal csalódásig hiv fájdalommal fejezi ki sajnálatát, hogy nem volt szerencséje. Pedig ha eddig elmegyünk, tehetnénk egy lépést tovább í ráléphetnénk arra az útra, mely ennél sokkal egyenesebb. Miért ne vallanók be az igazi okot? Csak megkezdeni kellene, aztán a divat ellenállhatatlan erejével hatna az is. Nem tudom miért, de gyűlölöm az alakoskodást, Hidd el, madonna, nehezemre esik s csak a kényszernek engedek, ha érzéseimmel ellenkezésbe jönnek tetteim. Éppen úgy nem tudom tűrni azt, mint a csinált virágot. Egy szál rózsát, vagy egy csillingelö gyöngy virág-szemet szivesen megcsókolok, de a papirvirágot érinteni sem tudom. Mikor belevegyülök a sokaságba vagy egy csoportot külün szemügyre vehetek, miiyeu ellentétes gondolatokat támaszt az a megfigyelés bennem, Az a chic és routine a melylyel tele van minden, még a szalonoknak a levegője is, már fel sem tűnhet. Megszokássá, csaknem életszükségletté vált már. Levegő az a szó valódi értelmében : megfulad benne, a ki véletlenül talál oda és megfúl nélküle, a ki benne nőtt fel_ Olyan színes és vonzó és kerekded tökéletesség van mindenütt. Ha csak mint képet nézzük, gyönyörködtetni is tud, szivesen pihen meg rajta a szem. De lelket hiába keresnőnk benne. Olyan ott minden, mint a porcellán-virág! És néha — csodálatosképp — egészen az a benyomásom van, mintha porcellán volna a mozgó alakokon minden: az arcuk, a szemük, még ruhájuknak a redője is. Szinte kedvem jön osztályozni őket ; ez a legfinomabb, áttetsző, csaknem keresztüllátszó, az másodmi- nőségü, a harmadik csak egészen körönsé- ges cserép ... A kép egy marad mindig csak a személyek változnak. Mikor egyet- egyet nagyon belep a por, mással cserélik állandó tanmenet, e pedagógiai szörnyszülött révén megparancsolják a tanárnak óráról-órára mit tanítson, milyen tárgyú és hány dolgozatot írasson. Csak egyről feledkeztek meg ; el kellett volna rendelni, hogy ehhez a tantervhez és tanmenethez nagyeszű gyerekék is teremjenek. Ha ennek a rendeletnek foganatja lesz, iskolaiK virágzásához szó nem fér.. Addig azonban, mig ez teljesülne, középiskoláinkban alapos s a dolog mélyére ható tanításról szó sem lehet. Gyengébb és jobb tanárok voltak és lesznek, de azzal, hogy I egyéniségétől parancsszóval megfosztják, s vele együtt az ifjúság művelődését egy kaptafára verjék, sem a tanár jobbá nem válik, de az ifjúság ssm fog többet tudni. A tanár munkáját összetévesztették az Írnokéval. Elfásulva vesz hát róla tudomást, hogy a döntő körök véleménye szerint nincs megterhelés s ha van, annak a tanár az oka. Aki azonban az állandó tanmeneteket vé- végig lapozza, az iskola tankönyveket végig nézi, s el nem feledi, hogy az ifjúság a napnak — az alvás és evés idején kívül, szórakozást, játszást nem is említve — legfeljebb 11 óráját fordíthatja munkára s ebből ötöt de többnyire hatot az iskolában kell töltenie, annyi leckéje, rajzolni valója, írásbeli dolgozata van, hogy ha nem kiváló tehetségű az alvás idejét kell meglopnia. Játszásról ha kötelességtudó, a közepes felfogású gyermek nem ér és nem érhet rá. Ezt olyan férfiú, a ki nem csak az iskolában és közoktatási tanácsban figyeli meg a tanügyet hanem az ifjúság házi életét is látja mindegyik tudja és tapasztalja. (Folyt, köv.) Helyi és vidéki hírek. — A király születésnapja. Apostoli királyunk születésnapjának 65-ödik évfordulóját városunkban is teljes fénynyel ülték meg. A székesegyházban a megyés püspök misézett, melyen a hivatalos testületeken kívül a lakosság is nagy számmal vett részt. A templom előtt pedig a helybeli honvédség teljes díszben volt kirukkolva.Délben a püspöknél nagy ebéd volt. fel. Mert hát nagyon sűrűn száll a megszokás, az unalom, a suttogás, mendemonda porfelhője. A kit egészen eltakar, az egyelőre félre vonul. x\ztán akceptálják újra; miért ne? hisz elfeledte azt már a világ ! A világ . . ! Mdyen relativ fogalom ez, milyen különös szó ez a mindennapi értelemben. A tér és az idő végtelensége egy rövid szóbanjösszefoglalva. Egy emberi élet benne semmi,' csak önmagunknak számit valamit. És ezt is alakoskodásban éljük át. Te nem,, madonna, te kivétel vagy, azt tudod magad is, de éppen téged látva tűnik fel az az áthatlan hemály, mely olyan töprengővé teszem És nekem — lásd — mégis rosszul esik az, hogy mindenütt szürkeség és folt van, amerre csak eltekint szemem ; hogy kivész a színekből minden melegség, hazudnak abban az érzések, veszőben a barátság, az őszinte vonzalom, helyét az udvariasság és gyengédség keresztül látszó álarca foglalja el s múlnak, repülnek felettünk a céljavesztett, értéktelen napok, mint ahogyan szétszóródnak hasznalatlan imakönyvünk elhullt lapjai . . . Margit.
