Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-04 / 31. szám
Váci Hirlap melláklapja. — Vác, 1S9ö. Augusztus lió 4. Évi általános munkálatok az amerikai ojtvány szőlőkbenPermetezésről. A válogatási és kötési munkálatok befejezése után az előre látó gazdának a permetezésről kell gondoskodnia. Kivált, ha azt tapasztalja a gazda, hogy az időjárás nedves, gazdag csapadékokban, akkor egy percig se halogassa a permetezést. Evvel két veszély ellen biztosítja magát. Először megmenti az évi termést, mely peronoszpora esetén, vagy teljesen tönkre megy. vagy java részében a levelek lehullása következtében megcsappan. Mivel a levél és lombozat elvesztése folytán a tőkék nem képesek megnevelni a fürtöket. De még a tapasztalat után beszélve a levélpenészt nyomon szokta követni a fürtrohadás is. Ilyen maléreknek az okos gazda semmi szin alatt ki nem teszi magát. Másodszor megóvja vesszőit, igy biztosítja a jövő év termését. Mert a perenoszpora nem csak a leveleket tamadja meg, hanem bomlasztó és pusztító hatásait kifejti a szőlőrügyek parafaszerű burkolatán is, melyeket nagy könnyűséggel elpusztítván, minek következtében a téli hidegek beköszöntővel a a rügyek mind el fagynak, mivel semmi védőtakaróval nem bírnak a hideg és fagy ellen. Milyen oldatot használjunk ? A permetezéshez nedves időjárás esetén okvetlenül 3 százalékos oldatot használjunk. Ugyanis egy hektoliter vízhez három kilo gálickövet kell kasználnunk. Há pedig száraz időjárás mutatkozik akkor elegendő másfél százalékos oldattal dolgoznunk. Nem kell csak másfél kiló rézgálicot használnunk egy hektoliter vízhez. Mily időben permetezzünk? Arra azonban ügyelnünk kell, hogy a permetezést amennyin csak lehet oly időben végeztessük, midőn reményünk van, hogy jut annyi száraz időnk, hogy a permet kellő Kép megszáradva a levelekbe beivakodhaük. A legjobb szőlőfajokról. Némely vidéken szeretik a francia A ramont alkalmazni tömeges vörösbor előállítására melyről dr. Guyot azt állítja, .hogy jó talajban, kitűnő kezelés mellet átlag tőkénkint 5 liter bordád, a mi kath. holdra átszámítva 150 hektoliternek felelne meg. De persze ennek a bora is rászorult a vegyítésre, a mire Francziaországban a Cinsaut vagy a Gfarignan levét használják. A szint meg Petit Bouschet, vagy Alicant Bouschet-vele biztosítják. b) A finom asztali borok előállításával jóformán ugyanazon fajok szerepelnek, mint a tömegboroknál, csakhogy mig egyrészt szegényebb talajon és jobb fekvésben dolgozunk, a hol a Mustosfehér úgy megérik, hogy egészen átlátszó sárga lesz a szeme, a Slankamenka pláne meg is aszik, addig magasrészt ezen sokat termő fokjá- ból egyáteljában keveset veszünk, és többet a nemes fajokból, mint Makator, Sár- fehér, Furmint. Rizling- vagy más efféléből. Példaként szerepelhet a magyarádi ve- gyiték, a melyet már fennebb elmondtam, vagy a neszmélyi, a hol Juhfarkot Sárfehérrel és Bálinttal, (Aprófehér) vagy a somlyai, a hol Juhfarkot Furminttal (Szigeti) és Sárfehérrel kevernek. Pozsony vidékén a Sylváni van elterjedve ; a melyet Viltelinivel kevernek, a Balaton mentén, úgymint a Tokaj-Hegyalján a Lisztesfehéret keverik Furminttal és más ponquetes borfajokkal, de mindenütt ugyanazon elv szerint járnak el : Egy bőtermő fajt, a melynek lehetőleg' savanykás a bora. kevernek valami bouquetes fajjal és egy olyannal, a melynek a bora tartalmas és testes. Bötermő savanykás fajokként már felsoroltam a mustoafehéret, a Juhfarkot, Lisztes fehéret, az Ezerjót ; fűszeres (bouquet) fajokként szerepelnek a Sárfehér a Bálint (Aprófehér) az Olasz- és a Rajnai Rizling a Tramini ; testet adó fajok a Bakator (Rózsaszölő) a Veltelini, a Furmint és esetleg nagyon jó fekvésben a Kövidinka. Magától értetődik, hogy még számtalan kitönő fajunk van, a melyet mind kombináczióba lehet venni, sőt most a Franciaországból importált fajok is szépen értékesíthetők, a fődolog mindig az marad, hogy a vegyítést öntudatosan eszközöljük és a felhasznált fajok borát igazán ösmerjük is. Jóminöségü vörösborok előállítására két kitűnő faiunk van : a Nagyburgundi (Gamay) és az Oportó, melyeket azonban semmi esetre sem szazad együvé ültetni, meri az Oporto koraibb lévén, előbb is lesz szűrve. Az Oportot Petit Bouschet-val lehet színezni, mert ez sziete igen korán érő faj. Ajánlatos volna még a Cinsaut-val és a Grand-Moire-val kísérletet tenni, mint a melyek elég bőtermőek, és igen jó bort adnak, különösen a Cinsaut. c) Fajborok előállítására igen sok és igen finom faj szőlő áll rendelüezésünkre és bátran mondhatjuk, hogy e tekintetben a bort termesztő nemzetek bármelyikével is versenyezhetünk. Igaz, hogy ezen fajoknak nagy része indigéne, de évtizede! ken, sőt némelyik évszázadokon keresztül kultiváltatik nálunk és mondhatjuk, hogy nagy részök teljesen meg is honosodott. (Folyt, köv.) . HIRDETÉSEK. Árverési hirdetmény. 552J895. v. számhoz. Alulirott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti kir. kér. és váltótrvszék- nek 1895. évi 54987. számú végzésével Dr. Back Illés bpesti ügyvéd által képviselt Schlesinger Testvérek cég felperes részére Bógenglück Gábor alperes ellen 640 frt 57 kr. követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 739 frt 37 krra becsült ingóságokra a váci kir. járásbirósági 4361. 4554|1895. számú végzésével az árverés elrendelte! vén, az 1 —108. t. sz. alatt összeírt ingókra felül- foglaltatók követelése erejéig is amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna alperes lakásán R.-Palotán, Imre-utcai házban leendő megtartására határidőül 1895. évi augusztus hó 8. napján d. u. 4 órája tűzetik ki, a mikor a biróilag lefoglalt bolti berendezés, bolti árucikkek, lovak, kocsi, s egyébb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénz fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna, és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél vagy Írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik Kelt Vácon, 1895. évi julius hó 24 napján. Szaák János kir. bir. végrehajtó Hirdetmény. A siketnémák váci kir. intézetének az 1895. év október hó 1-től 1896, év szeptember hó vécéig vagyis egy évre szük- séglendő élelmiszerek, úgymint: tej, túró. zsír, rizs, arpagyöngy, őrlőit mák, darab és kocka-cukor, aszalt szilva, tarhonya és kenyér, továbbá bőrneműek, úgyszintén petroleum és égetőolaj szállítására az igazgatóságnál megtudható feltételek szerint árlejtés hirdet telik. A bélyeggel ellátott ajánlatok zart borítékban bepecsételve, s a borítékon a cég s árunem megnevezésével f. augnsr.tus hó 14-ik napjának déli 12 órájáig* az intézet igazgatóságához nyújtandók be. A vállalkozók ajánlataik eredménye, s a szerződés megkötése végett annak idején hivatalból értesít tét ni fognak. Vác, 1895. augusztus hó 1. Az igazgatóság.