Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-07 / 27. szám
VÁCI HÍRLAP 3 gyakorlatokra való behívás és más efféle okok következtében a kézbesítésre hivatott egyént mással kell helyettesíteni. A napokban lefolyt sztrájk kösben különösen egy nagy fennakadást okozott ez a körülmény a budapesti posta és távirdaigazgatóság költséget és furadságot nem kímélve hasztalan igyekezett azon, hegy a postaforgalommal kapcsolatos és a közönségre annyira fontos kereskedelmi és magán érdekek a forgalom szünetelése által kárt ne szenvedjenek, hasztalan pótolta a stjrájkoló egyéneket más munkaerőkkel, minden jó akarata füstbe ment a közönség azon mulasztásán, hogy a Budapestre szóló levelek nagyohb részének címeiből az utca és házszám hiányzott, holott ha ezen akadály fenn nem forgott volna, a küldemények nagyrésze a sztrájk tartama alatt is akadálytalanul kézbesíthető lett volna. Reméljük, hogy az elmúlt forgalmi zavarokból a közönség is saját jól felfogott érdekében le fogja vonni azt a tanúságot, hogy postaküldeményeinok gyors kézhez jutását a megfelelő teljes cim ráirásával biztosítani igyekszik, mert külömben a nagyobb városok postahivatalai — különösen Budapest — a legjobb akarat és igyekezet mellett sem képesek az érkezett küldeményeket gyorsan kézbesíteni, a késedelem pedig sokszor magántermészetű ügyekben is nagy hátránynyal járhat egyesekre, üzletemberekre pedig valóságos kalamitás, amelyen csakis az érdekelt közönség maga segithet az által, ha a pontos és gyors postakézbesitésnek ezen itt említett akadályát elhárítja és postaküldeményeinek címezésére gondot fordít. Nyiltlevél a szerkesztőhöz. Vác, julius 1. T. Uram! 'Péter Pál napján délután a gyorsvonattal, hogy egy jó órát csapjak magamnak egy pár jó cimborával lerándul- tam Budapestre. Ez az ártatlan dolog azom- ban majd az életembe került. — Küzdöttem eleget e gondolattal, de azért higyje meg ép oly hü és gondos neje lettem volna neki. mint bárki másnak. O oly jó és kedves volt, oly szeretet és rajongássál vett körül. De nem szerethetett jobban, imádóbban mint én tégedt minek legigazabb jelét adtam most, elhagytam hóbortos életmódom megtört büszkeségem, az igaz őszinte szerelem járma alatt. Szerelmem lett a győztes. Követelek, mint árny a fényt, mindenhova. Mikor megtudtam, hogy ide jösz akkor szivem azt súgta, hogy enyém vagy. Elindulástok előtt még a háznál válék, s midőn a kocsi elindult én is nyomotokkan voltam. — S ez idő óta hol volt úgy elrejtve, hogy senkinek sem volt tudomásé róla. — P'udomása volt az egész családnak itt létemről, de szigorún meghagytam a hal- gatást. mig én nem beszélek veled, kis vad virágom. Meglestem az alkalmat, meg is ragadom úgy, hogy soha ne legyen alkalmad elszökni tőlem. Leszakitlak, s hervadhatlan dísze leszesz az én életemnek, bájos vad virág. Ugy-e igy lesz? nem fog többet elhagyni ? Mintha attól tartana, hogy kisiklik kezei közül, eltűnik mint egy kedves álom, magához öleli hevesen. Azután felA délutánt ugyanis barátaim körében a legkedélyesebben töltöttem el. így csak a tizenegy órai vonattal esett módomba, hogy szeretett szülővárosomba visszakerüljek. Vásáros alkalom lévén, rengeteg nép tartott velem együtt Vác felé. Minden hajszálunk görbülése nélkül szerencsésen megérkeztünk. Amint a vonat megállt, miután semmi figyelmeztetést nem nyertünk, a sok vásáros, bátyus néppel iparkodtunk ki a vag- gonokból. Alig azonban, hogy a kocsiból kiszálltunk és egypár lépést tartottunk befelé, nyilt sebességgel látjuk az előttünk levő vágányon az esteli gyorsvonatot a pályaudvarra berobogni. E percben ijedtségtől elhaló hangon kiáltott fel a vonat kalauza is, hogy visszaterelje az egyre sokasodó leszállókat. Szörnyű rémület szállta meg az összes utasokat. Oly iszonyatos sikongás tört elő a megrémültökből, hogy a gyorsvonat, mely máskülönbben csak keresztül rohan a pályatesten a szokatlan zajra megállott. A feneketlen zűrben azt hittük, hogy számosán kerültek a gyorsvonat kerekei alá. Magam is ott maradok, ha a végzetes percben Sándor bátyám nem ránt magával a vágányon keresztül. Jó ösztöne azotnban mindenkit megmentett. Ember életben, hála Istennek, baj nem történt. De a jelenet rémületétől hátam még ma is borsódzik ! Ha a kalauz vészjelzése csak egy másodpercet késik, kiszámithatlan baj történik. De ily kockázatoknak nem szabad többet ismétlődni. Tegyen erről jelentést a váci indóház főnöke az üzletvezetőségnek és a Bpestről jövő vonat 5 percet időzzön Gödön, hogy a szembe jövő gyorsvonat mellett nyilt pályán haladjon el. Vagy intézkedjék a helyi főnökség, hogy mennek Erika kis szobájába, s megmutatja annak arcképét, kit ő festett. — Ez volt az a féltett kép mit akkor nem volt szabad látnom ? S ki volt az a boldog halandó kinek engedélye volt rajtam kívül is e szentélybe belépni? kérdi Marossy össze roncsolt szeműiddel, gyanakvólag néz reá. — Ne nézzen oly haragosan, ne rontsa e kedves nap emlékét haszontalan gyanúsításokkal, unoka fivérem Aurélt értettem hisz tudja ő mily remekül fest, mily művész. De a gyanú, akkor nagyobb volt szerelménél úgy-e? Azért ne réncolja homlokát, s pelyhes, könnyű kis kezével végig simítja homlokát. Miért nem akartál megérteni akkor en- gemet, mi volt oka folytonos mellőzésednek irántam. Vald meg őszintén, előre is ígérem nem veszem most már zokon tőled. — Mielőtt megismertem volna, mindenki úgy beszélt róla, mint egy künnyelmü, elhízott, hóbortos férfiről. Engem mint gyermek leányt féltettek a csábos, szeszélyes gróftól. Én feltettem magamban, t ogy megmutatom, engem nem fog elcsábíthatni sseszélye tárgyának használni, azon a jótékony bazáron, magam is meggyőződtem a hir igaz voltáról, s határozottan elitéltem azért a bánásmódért, melyben azt a szegény lányt részesité. Később midőn meg- 1 a gyorsvonat a mellső vágányon menjen keresztül. Mert egyetlen ember életét sem lehet és szabad többé ily veszedelemnek kitenni, sem az utasokat ekkora rémületbe ejteni. M.— á.— tisztv. A honvéd öröksége. — — Edez apáin ! Mi lóg oda fenn a szegen? Édes fiam ! az én kardom, Az én dicső, szép fegyverem. „Mire való volt az a kard? . . .“ Arra való volt az Ham ! Hogy vitézül forgassam azt A szabadsáp; csatáiban. Rozsdás a kard — csak hadd legyen Többé én már nem forgatom . . . De apai örökségül Azt a kardot néked hagyom. Most ne bántsad, csak hadd lógjon Vérroszdásan ott a hol van, Hiszen áldás, béke virul Szerteszét e boldog honban ! . . . Majdha férfi lesz belőled Gyakorta szólj áhítattal. „ Honvédapám küzdött egykor Azzal a vén, roszdás karddal !'1 Es ha talán újra bántja Szent hazánkat holmi zsarnok. Akkor aztán — kedves fiam ! — . . . Köszörüld ki azt a kardot! — B. B. Isten veled! Ha minden álmod szertefoszlott, A melyeket csak lelked szőtt, — Lelhetsz még vigaszt, hisz’ szeretnek ■ S imádnak mint egy istennőt. győződtem arról, hogy emléke jobban, ki- törülhetlenül szivembe vésődött mint akartam volna, elhatarozám, azt most még ke- vésbbé észre vétetni önnel feltettem még hidegebb, zordabb leszek iránta. Ekkor történt eljegyzésem s midőn azt is oly nyugodtan fogadta, azt hittem csalódom, s én sem tettem reá nagyobb komolyabb benyomást mint mások. — Azért nem engedtél soha közeledni hozzád ? Igaz, hozzá szoktattak, hogy a mi után kinyújtom kezem, azt bírtam is. S midőn nálad ellentállásra találtam, midőn megismertem büszke lelked, határozott jellemed, vallásos természeted, ekkor jutottak e szavak eszembe, mit egykor olvastam. Azon férfi ne gondoljon soha házas életre kit a kül szépség tud rövid ideig lekötve tartani. Ki lelket, szellemet nem keres hanem megelégszik az érzéki vágyak kielégítésével, mit rá egy-egy szép arc, alak hatása tesz, ki külsőségekben leli, találja fel vagyai ne továbbját. Minden mi külső elenyészik, mint szép virág elhervad, mint a külmáz, a legszebb s finomabb részei porcellánról is lepattog idővel hosszabb használat után. Csak az tartós, mi a lélekben terem, marad változatlan, ez az egyett- len mi örök ifjúságot megtartja, mire nincs hatása az idő vas fogának sem. Hol val- 1 lás nincs, ott erkölcs sem lehet, s kol er-
