Váci Hirlap, 1895 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-16 / 24. szám

2

VAGI HI KLAP

Vájjon megelégedhetünk-e a mi kötelességünk teljesítésével akkor, midőn egy oly fontos ügyről, mint az iparos tanon- cok oktatásának ügye, elvétve hozunk valamit, avagy az inasok kiállításáról hozott egy szál vezéreikkel leróni véljük mindazon tartozásokat, melyekkel ezen ügynek lekötelezve vagyunk.

Saját hibáink őszinte beismerésen és töredelmes bevallásán kell tehát kezdenünk, mielőtt a társadalom közönye felett neheztelő szavakat hangoztatnánk.

Hogy érdeklődjék a közönség oly ügyek iránt, melynek lényegét és fontosságát vele megismertetni lépten nyomon elhanyagoljuk.

De dacára a kétségtelen mulasztásoknak a haladás hatalmas tüneteivel találjuk magunkat szemben nem ugyan a társadalmi érdeklődést tekintve, hanem azon eredményeket, melyeket az ipari szakoktatás felmutat.

Ezen a terén legelső vonalban is az ipari szakrajztanitás hódította meg elismerésit n kel.

Valójában a kiállításban oly szép, szabatos, hibátlanul kivitt, gondos stylszerü rajzokkal találkoztunk, hogy még e percekben is midőn e sorokat Írjuk, szinte alig vagyunk képesek magunkat a kétely hatalmától megszabadítanunk, hogy eme tisztán kivitt rajzmunkálatok valójában a magyar inas gyerekeknek kezdetlegeseknek ismert kezei alól kerültek ki.

De midőn láttuk a tanulás folyamatát az első vonaloktól kezdve a legko- rektebb kiépítésig, akkor mégis csak előtört belőlünk a régen visszafolytott nemzeti büszkeség, hogy igen is a magyar ember csak szakértő és lelkiismeretes vezetői legyenek, kiállja a versenyt a világ legelőre haladottabb nemzetével is.

Ha fogyaték van valahol, tehát a nem

— Én egyettértek önnel, meghajtok bölcselkedése előtt, de Pista nem lenne egy véleményen önnel, ő a születést teszi első helyre. Én megtudnám térit ni őt. Od a vele tekint hol Marossy áll, szemeik találkoznak Erika zavarral suté le, s hallkan mondá ne beszéljünk róla, nézze ő oly közel van mindent halhat, s ide figyel.

Igaza volt, de a figyelmeztetés későn volt, Marossy mindent megértett, habár egy mellette levő öreg úr beszédére halgatott. A vásár kitönően sikerült, a jótékonyság angyala sok keserves könyet felszáritott a ma összegyűlt bevételből. Utána táncra gyűlt a közönség. Erikát körül fogta a „jeunesse dorée“, csak Marossy nem közelitett hozzá, habár folyton táncolt, Egy tour de main alkalmával, amint kezét nyujtá Marossynak, ez ajkához vonta s megcsókold, aztán tovább haladt. Erika el nem tudta képzelni mi volt ez? Hóbort, szeszély, mi volna más, hisz felé sem néz, s egy találka alkalmával kezet csókol. Szeszélyes a legmagasabb fokig. De azért szeszélye tárgya, unaloműzője nem leszek soha. Ha eszébe jutna szerelmet vallani, úgy szeszélyből kinevetném szembe, az ő szerelme is csak olyan lehet, mint pusztája déli-bábja

a nép, nem a polgárság anyaga a hibás, hanem vagy a fejlesztés maga, vagy azok a temérdek szerencsétlen körülmények, melyeken a leglelkesebb és értelmesebb vezetők tiszta lelkesedése és ügybuzgalma is hajótörést szenved.

A váci iparos tanoncok ez évi rajzai azonban arról beszélnek nekünk, hogy az igazi ügyszeretet, a szakértelem, temérdek nehézségen képes átlábolni.

E rajzok közül különösen ki kell emelnünk a müasztalosok, kocsigyártók és építészek rajzait.

Miután azonban a rajz az iparnak minden ágában egyenlően fontos és alapos rajzoktatás nélkül jeles iparos nincs reméljük, hogy a magát oly nagyon kitüntetett rajztanár az ipar minden ágára kiterjeszti ügybuzgalmát. — Mi szívesen ajánljuk fel neki szolgálatainkat ezen a téren és rajta leszünk, hogy az év folyamán, minél többször emlékezzünk meg ezen tárgy körében kifejtett munkásságról.

A másik örvendetes dolog az, hogy iparos gazdák kezdik már belátni, hogy az iparos tanoncok kiállításának nem az a célja, hogy reklámot csináljon a házi műhelynek.

A polgárság, meg a sajtó, úgyis tudja, hogy ki a jó szabó, cipész, bádogos, köteles, szíjgyártó, ács, kőmives, szitás, borbély és kőfaragó és hol kell jó és tartós munkát keresni.

De az iparos lanonc kiállításban arra vagyunk kiváncsiak, azt kutatjuk és fürkésszük, hogy vezetik he a mesterek tanoncainkat a mesterség elemeibe, azért nem kész és mesteri munkákat várunk az apró polgároktól, hanem azt szeret- nők látni, hogy nyúlnak az anyaghoz. Nem a kész csizmát, nadrágot, sajtárt, kannát, őrölőt akarjuk látni, hanem az

mit hiába kergetünk, el nem érjük soha, mert csalóka, szemkápráztató fény. S hogy mily igaz volt e vélemény bizonyitá Marossy újabb tette. Egy polgár leány vezetett el előtte, a legnagyobb figyelembe részesítvén őt, mintha fejedelmi vér, vagy valami rémitő szépség lett volna, azonban sem az egyik, sem a másik, de még csak csinosnak sem volt mondható a szegény leány.

— Pista újabb hóbortja, megszólítással ragadja ki, mélázásából Várkonyi. Ilyen ő mindég már mi fel sem vesszük csak sajnálni tudjuk a szegény teremtést, kit szeszélye tárgyának kiszemel. Nézze csak mily zavarban van a szegény teremtés, azt sem tudja mit feleljen a kérdésekre. Csak irul- pirul, s legyezőjét forgatja, zavarát, hogy elrejtse.

— Borzasztó ember, és szívtelen. Engedjen meg, s ne iparkodjék előttem menteni őt, a mely inteligens férfi s huzzá még gróf, igy tud egy szegény leányt a nyilvánosság előtt blamálni, az nem lehet jó szivü, valakit ártatlanul gúny és nevetség tárgyává tenni, ez nem nem lovagias eljárás. És maga is, hogy nevet, mulat rajtok. Menjen, haragszom. Soha ne mondja, hogy

iparos gyereket a mint a tűt a kezébe veszi, ahogy foltoz, farigcsál, gyalol, vés, simít, mázol kérget hajlít, stb.

Örömmel jelezzük, hogy egyes iparosaink e dolgot nem felejtették számításon ki'vül és tanoncaik szerény, de sokat ígérő kezdeményezéseikkel állottak ki.

A haladásnak ezen tünete határozottan a tanítók ügybuzgalmának az eredménye, amint tehát ezen nyomokat helyeseknek és célravezetőknek találjuk, úgy fogadják elismerésünket e minden hálára érdemes törekvéseikért és nagyon kérjük őket, hogy ezen a helyes utón jövőre is megmaradjanak.

Az ő vezetésük nélkül magyar iparról komolyan szó sem lehet.

A sajtóval pedig legyenek állandó összeköttetésben, hogy a sajtó is megtehesse ama szolgálatot, melylyel a felmerülő nehézségek útból elháríthatok lesznek, és a társadalomban felkeltetik az érdeklődés, amelylyel ez ügynek tartozik.

A nők, mint gyógyszerészek.

A női gyógyszerészek kérdése nem újabb keletű ugyan, aktuális kérdéssé azonban mégis csak most lett, miután a közoktatás- ügyi miniszter, a Mária-Dorothea-egyesület felkérésére, véleményezésére hívta fel az országos gyógyszerészegyletet mely e hó 27-én tartandó közgyűlésén fog a tárgy- gyal behatóan foglalkozni.

Azok után, a mik eddigelé a gyógyszerészeti szakkörökből nyilvánosságra jutottak, bajos megítélni azt, hogy a hazai gyógyszerészek kivánják-e a nőknek a gyógyszerészetben való alkalmazását. Egy részük egyáltalán nem hive a nőemencipá- ció ez újabb vívmányának, mert az a nézetük. hogy a nőknek a gyógyszerészeti pályán való alkalmazása, sem társadalmi, sem erkölcsi szempotból nem kívánatos. E pálya nem fér össze a nő hivatásával és tekintettel arra a viszonyra, melyben a serokon, az én rokonom, barátom csak lovagias igazi férfi lehet. — Ne vegye ezt, oly zokon Erika, eseng Laci gróf, ez a mi körünkben nem számit. Különben sajnálom, mint elébb is mondám szegény leányt, de meg vagyok győződve róla, hogy holnap dúsan lesz kárpótolva. E tekintetben Pista tudja mi a kötellessége.

— S azt hiszi a sértést, mit valaki ellen elkövetünk pénzzel, ajándékkal meg lehet fizetni? Nem uram, a sértést meg fizetni nem, legfeljebb jóvá lehet tenni. Úgy mint valaki szívességét is, csakúgy viszonozhatjuk ha van rá alkalom, de meg nem fizethetjük. Én végtelen sajnálom a szegény leányt, már általános feltűnés tárgya. Tudja mit, édes rokon, tegyen nekem most, oly sokszor felajánlott szívességéből, egy parányi szolgálatot. Menjen oda kérje fel egy tourra s Marossyt küldje ide hozzám. Hálás leszek Ígérem, szívességét viszonyozni fogom- mielőbb. Kérjen amit akar s Ígérem annak teljesítését, beszél tovább hevesen eg'ész átérezni látszott a szegény teremtés helyzetét, ki már valóban a közfigyelem tárgya kezdett lenni.

— Vigyázzon kis rokon, szavánál fogva tartom.