Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-06-30 / 51. szám
Vácz, im váczi hírlap. Vasárnap, június 23 ! REGÉNY-CSARNOK, j J ólán. Irta : Stefánia. 14 ^- I fa igaz mindaz, a mi ezekben a levelekben irva van, úgy te valóban az én testvérem vagy és én büszkén nevezlek an nak.- Nem vag-yok semmid, nem tarthatok igényt még barátságodra sem, a társadalom páriája, megvetett egyénisége vagyok, a kire ujjal mutatnak s gúnyosan mondják : a szerelem gyermeke . . . Ezért küzdtem, ezért fáradtam . . . ezért tanultam éjjel-nappal, hogy kitaszítva legyek a társadalomból . . . hogy megvetéssel sújthasson mindenki, hogy holmi himpellérek arczomba vághassák a megbélyegző szót ? — Hogyan Laczi. Te a philosoph beszélsz igy ? Te a ki szabadelvüségeddel kérkedsz. A ki nem ismersz egyébb erényt, mint a tehetséget és munkát, a ki fennen hirdeted, hogy a munka mindenkit nemesit? Ezek a te elveid? Olyan szilárd meggyőződésed van, mely a legbelső akadály elől kitér? Nem magad mondod-e, hogy a születés nem tesz nemessé és becsületessé s nem jogosít fel senkit arra, hogy magának helyet követeljen a társadalomban? A két ifjú sokáig beszélt szenvedélyesen. Csejtei gondolatait azonban az előítéletek nagyon erősen korlátozták s ebben a pillában nem volt a fenkölt gondolkozásu férfi felismerhető. Lassanként csillapult. Elfogadta Csejthe kedveskedéseit eltürtet hogy ez bátyjának szólítsa. Egy gondola, azonban nagyon lenyűgözve tartotta. Leült az íróasztalhoz -s levelet irt. Szeretett Jolánom ! Engedje meg, hogy egyszer még igy szólíthassam. De u régi megszokás s szivem ösztönzése még nagyon erősen tart kötelékei közt, a niefytől nehéz lesz elszoknom. Nagybátyám1 hagyatékában származásomra vonatkozó iratokat is találtam s ezekből megtudtam, hogy nincs nevem.—Semmi sem vagyok. Nem nyújthatom kezemet, mely a társadalmi előítéletek szerint nem comme íl faut. Feledjen el s ne gondoljon többé arra a névtelenre, a ki sohasem lesz képes megnyugodni abban, hogy szép álmai eltűntek, hogy boldognak nem teremtette a gondviselés. László. A levél elment, de elment egy másik is, a mit Csejthe irt apjának. Nehány nap kinos várakozásban tölt el. Csejtei homloka redős lett s tekintete oly komor, a melyből szívfájdalmát mindenki leolvashatta volna. Tehát valóban kitaszított vagyok ? Elfeled ö, a kit mindenek felett szerettem? Válaszra sem érdemesít, töprengett magában. Az udvaron léptek hallatszottak. Az ajtó feltárult s azon izgatottan és sápadtan lépett be az öreg Csejthe. — Fiaim ! — kiálltá s kitárta karját, hogy átölelje őket.- Bocsánat Csejthe úr — mondá hidegen Csejtei. — Atyád vagyok, te megtag-adsz engem? — Atyámnak nem nevezhetem azt, aki miatt anyám életét veszté. — Én atyád vagyok. De hallgass meg. Szerettem egy eg'yszerü, de szép és nemes- lelkű nőt. Szülőim ellenezték volna házas- ,■ Ságunkat, miután a leány szegény volt s várnom kellett mig nagykorú leszek. Anyádnak még egy fiú testvére volt, a kit Sándornak hívtak. Benső barátok voltunk s nem volt titkunk egymás előtt. 0 iparos volt, én pedig megyei hivatalnok. Szerelmünket nem titkoltuk el, de nem is fitogtattuk. Egy napon beteg atyámhoz ’ hivtak haza. Nem volt annyi időm, hogy elbúcsúzhattam volna s levelet irtani édes anyádnak s kértem, hogy időről időre tudósítson hogylétéről. A levelet egy jó ismerősömnek adtam át kézbesítés végett. Nem válaszolt. Újra meg újra írtam. Minden levelem válasz nélkül maradt. Atyám betegsége súlyosbodott s az orvosok nem biztattak reménynyel. Nem távozhattam el, mert halálát nagyon közel- levőnek mondták az orvosok. Vártam szüntelen a választ leveleimre. Semmi válasz. Atyám egy hó múlva meghalt. Amint tehettem, visszatértem a városba s kerestem ott hagyott kedvesemet, a kivel édes titkunk /,/> volt. Nem találtam. Senki sem tudta, hova tűnt el. Azt hitték utánam jött. Véletlenül találkoztam avval a jó ismerősömmel, a kinek a levelet kézbesítés végettátadtam. Visszaadta s any- nyit mondott, hogy nem tudta átadni. Sokáig kerestem és kerestettem őket mindenfelé. Nem találhattam fel. Ekkor kitört a forradalom s én katonává lettem. Kerestem a halált s nem találtam meg. A szomorú napokban külföldre menekültem s ott meg is nősültem. Rólatok többé hirt hogy elmondhatjuk : nem történik a világon semmi jelentékeny dolog a nélkül, hogy a „Budapesti Hírlap“ arról rögtön ne adjon hű és kimerítő tudósítást A.«„Budapesti Hírlap“ politikai czikkcifl^ Kaas Ivor báró, Rákosi Jenő, Grünvald Béla, Balogh Pál írják más kiváló hazai’-publi- czistákkal híven a lap független, magyar, pártérdekeket nem ismerő szelleméhez: - Politikai hírei széleskörű összeköttetlek alapján a legmegbízhatóbb forrásokból szár- maznak. Az országgyűlési tudósításokat a gyorsírói jegyzetek alapján szerkesztik. Magyarország politikai és közélete felől távirati értesülésekkel látnak el rendes levelezők, minőkkel minden városban, sőt nagyobb községben is bir a lap. „Budapesti Hírlap“ távirati tudósításai manap már teljesen egy fokon állanak a világsajtó legjobban szervezett hírszolgálatával. Európa összes metropolisaiban Londontól Konstantinápolyig saját tudósítók vannak, a kik úgy az ott történő eseményeket, mint az elektromos dróton oda futó híreket rögtön megtáviratozzák. A külföldi rendes tudósítókon kívül minden fontosabb esemény felől a szerkesztőség külön kiküldetésü tagjai adnak gyors és bő értesítést. A „Budapesti Hírlap“ e czélokra havonkint oly ösz- szeget fordít, mint a mennyi ezelőtt 10 évvel még eg'y-egy hírlap egész költségvetése volt; de sikerült is elérnie, hogy ma a legjobban, leggyorsabban értesülő orgánuma a sajtónak. A „Budapesti Hírlap“ Tárczarovata a lapnak egyik erőssége s mindig gondot fordít rá, hogy megmaradjon előkelő színvonalán. A napirovatokat kitűnő zsurnaliszták szerkesztik s a helyi értesülés ismert legügyesebb tudósítókra van bízva. Rendőrségi és törvényszéki rovatai külön-külön szerkesztői a főváros sötét eseményeit is mindig oly hangon tárgyalják, hog'y a „Budapesti Irlirlap“ helyet foglalhat minden család asztalán. A köz- gazdasági rovatban a magyar gazda, birtokos iparos, kereskedő megtalálja mindazt, a mi tájékozására szükség'es. A reg’ény- csarnokban csak kiváló irók legújabb müveit közli. — Az előfizetés föltételei: Eg'ész évre .14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr, eg-y hóra 1 frt 20 kr. Az előfizetések vidékről legczélszerübben postautalványnyal eszközölhetők következő czim alatt: A „Budapesti Hírlap“ kiadó-hivatalának, ÍV. kerület, kalap-utczalO. szám. lat uralkodott. Hogyis ne! hiszen már régi ismerősök s igy ne csodáljuk, ha az a vidám kaczaj, az a bolonditó muzsika hősünket is kiragadta kínjából s lassan-lassan beleélte magát abba a gondolatba, hogy hiszen csak másnak szabad vigadni s neki nem? megadta magát a sorsának s oly jól mulatott ama sok bohóságon, hogy szinte fájt neki a gondolat, miért is nem tette már ezt máskor is! Nem is maradt ez hatás nélkül. Úgy látszott, mintha megvarázsolták volna, mert ezentúl minden gondolata csak e ház falai közé nógatta. Sokszor látták, mikor csendes estéken el-el merengtek ama karcsú nővel s már arról beszéltek, hogy e kam ér özvegy nemsokára lakodalmát tartja Ákossal. Ezen találgatás fölébresztette hősünket is s mintha csak az isteni gondviselés keze működött volna közre, áthelyezték egy közeli városba, hogy ott mint önálló hivatalnok működjék. Ez volt a mentőeszköz s hősünk, mint a tolvaj, ki fél, hogy valahol elcsíphetik, lo- pódzott ki a városból, csakhogy hollétét eltitkolhassa az előtt, ki már-már örvénybe sodorta. Nagyot lélekzett, mikor uj állomását elfoglalta; lelke megifjodtan várta a jövőt s olyan volt az egész lénye, mintha fojtó gőzből szabadult volna meg. Vidám lett a legnagyobb mértékben s nem egyszer még a zajosabb mulatságokat is fölkereste s szinte ujongott, mikor látta azokat a kesergő alakokat, kik hasonló sorsban részesülnek, mint ő valaha. Llivatalában a hajszálig pontos volt s sokszor el- elgondolta: már most le van küzdve minden akadály, ki állhatna még tovább is útjában boldogságának ? * * + Hónapok múltak s a tavasz újra egész pompájával ékesítette föl a természetet. Mindenki a szabadba sietett s úgy látszott, mintha N . . . város valami ünnepet ülne. A liget, hová a tömeg húzódott, földiszitve áll; a czigány olykor-olykor megpendít egy-egy húrt s szinte türelmetlenek azok a kis apró lábocskák, hogy oly későig kell pihenniök. A tömeg közül félrevonulva látunk egy alakot, ki már régi ismerősünk s kit úgy látszik csak egyetlen pont érdekel, mert szemei mintha megmerevedtek volna, mindig odairányozvák. Bendi Ákos volt az ifjú s lelke egy gondolattal foglalkozott, hog'y annyi kedves teremtés közül csak az hiányozhatnék, kinek nincsen párja e világon ?! — Nem! — monda halkan — az én szemeim nem csalnak! Ő az — Katinka! s e szókra, mint a villám rohant a kiszemelt hely felé. — Katinka! tehát mégis megláthattalak! Mennyit kutattam, mennyit kerestem még nyomaidat is, de nem volt egy lélek, ki csak annyit is mondott volna, hogy még élsz e földön, mert jól tudták az irigy zsarnokok, hogy föltalállak s boldogok leszünk! De most rajta, mutassuk meg a világnak, hogy nincs többé lelkemben kétely ; leszakítottad róla a fátylat, melyet idegen kezek fontak arra. Mi kell több? A viszontlátás édes varázsa lebilincseli még azokat is, kik alig pár pillanatra ismerték egymást; itt pedig két szerető szív dobog, kik előtt mások mulatsága csak egy rövid álomlátás, honnan a tiszta kék égre tekintve rebegik : szeretlekl még forróbban, mint valaha! Beszélnek, kaczagnak, de egyik sem tudja elmondani a hosszú távoliét viszontagságait s csak mikor elhallgat a zene, mikor néma lesz minden, akkor érzi mindenki, mily bölcsen rendez el mindent a gondviselés. E közben a teremben egy sugár termetű nőt pillantunk meg, kinek minden tekintete, minden mozdulata azt látszott mutatni, hogy neki e mulatság nagy keserűséget okoz, s a helyett, hogy vigadna, végig kell néznie két szerelmes boldogságát, kiknek jelenléte nagyon érdekelhette, mert mikor a teremből távozni készültek, utánuk iramodott, s egy ördögi kaczaj, egy gúnymosoly kíséretében haladt el mellettük .... Pár hétre a történtek után nászmenettel találkozunk. Oly boldogoknak látszottak a jegyesek, hogy szinte irigyelték még az öregek is és sok gyengéd szív megdobbant, mikor oda térdeltek az úr oltárához, hogy elrebegjék mégegyszer azt az egyszerű szót: szeretlek! — Sokan visszavágyták a régi boldog napokat, csak egyetlen egy nő volt az, ki kiszakítva magát a tömegből, rohant a vőlegény kocsijához, s a nélkül, hogy megakadályozhatták volna, eldördült a kezében villogó fegyver, s mikor gondolta, hogy czélját már elérte, önmagára irányozta, s holtan rogyott össze. Csakhogy, a kit czélba vett, az még él, s szánja a szerencsétlent, kinek tragikus sorsa az ö életben is játszott egy kis szerepet. Lón ginn s. o
