Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-06-23 / 49. szám
Vácz, 1889. III. évfolyam. 49. sz. Vasárnap, junius 23. VACZI HÍRLAP, vSZER“SZ!rÉ™. HELYI és vidéki érdekű társadalmi hetilap. kiauoh™a ’ Vaczon, hillsi küldendők a lap szellemi részét __ m _ l_..| | ,||(|ni r, illető közlő ni ények.) Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. hirdetési dijak ELŐFIZETÉSI ARA : Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel: egész évre U frt, fél évre 5 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szám ára : 10 kr., csütörtöki 5 kr. Kapható: a kiadóhivatalban; Deutsch Mórnál (város-; ház épület) és Neu in a n n Manó sárosutczai vegyes keieskedésében. Kéziratok vissza ne rn adatnak. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. HIRDETÉSEK : | Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél k ed j vezményben részesittetnek. Nyiltdér: sora 50 kr Itéiyeg'illéték: minden beiktatásnál 50 kr. A nyu gta bélyeg külön fizetendő. Tanév végén. .Nehány nap még és a tanév befejezve lesz. Ismét 10 hónap tűnik el, de nem minden minden nyom nélkül. Nyomokat hagy az a tanitó és tanár ar- czán, melyen a veriték gyöngyözése már elkészített utakat talál, a redőket s szaporítja ezek számát. De nyomokat hagy az iskolás gyermekek szivében és eszében is. Ismeretekkel megrakodva hagyják el az iskolákat s megérlelik magukban a még nem egészen átérzett és átértett dolgokat. A tanárok pedig nyugalommal élvezik át a szünidő nehány hetét a többit azután arra fordítják, hogy előkészítsék a jövő tanév feladatait s megvitassák a múltban szerzett tapasztalatokat. Nem az absolut nyugvás ideje következik most be, hanem csak a munkálkodás változik meg. S ez a változás üdvösen hat minden tekintetben. Ruganyossá teszi a lelket s üdébbé a tiz hónap alatt némileg elsajátított gépies működés megszüntetésével az új dolgok és teendők elvégzésére. A tanulók és deákok pedig sutba dobják könyveiket s élvezik a szabadságot. Eszükbe se jut, hogy a könyvek újra átolvasásával maradandóbbakká tegyék a szerzett ismereteket. Mint a madár, mely czél nélkül s örömtelten repdes, ha hosszú időre volt megfosztva szabadságától s egyszer nyitva találva kalitkája ^ljtaját azon átrepülve vissza- szerzi azt, úgy töltik ők el napjaikat, minden megfontolt czél és törekvés nélkül. S ebben a szülők is hűségesen segédkeznek. „Szüksége van szegénykének egy kis nyugalomra, eléggé megzaklatták az iskolában mondja a szerető mama és hagyja kedves fiát játszani, kóborolni. A szünidő igy hamar eltelik s a helyett hogy az előző év tanulmányai maradandóbbakká lettek volna a tanuló lelkében, ellenkezőleg napról-napra jobban-jobban feledve lesznek. A szünidő testileg megerősíti őket, de szellemileg nem olyan következményű. Korántsem akarjuk azt állítani, hogy minden szülő teljesen a játszó szenvedély kielégítési idejének tekinti a szünidőt. Vannak, persze nagyon kevesen, a kik tudják, hogy semmittevés, sétálálás nem ad a gyermeknek jó gondolatokat, tudják, hogy a mint ’í^pkik Jancsi, úgy fog cselekedni Jánoo s ideje ^ora.i i'as'ZO'iitj'vxk ^^ A ii?£íkei- ket arra, hogy az életben absolut nyugalmat csak azok élvezhetnének, a kik olyan anyagi vagyonnal rendelkeznek, mely számukra elég biztosítékot nyújt, hogy mun- kátlanságuk esetén sem kell éhezniük. A ki azonban arra van utalva, hogy egykor önszorgalmával vívja ki társadalmi állását, hogy két keze munkájával szerezze meg mindennapi kenyerét, annak nem szabad a munkától félni s nem szabad a játék kedvéért a. ü megfeledkeznie. A szünidő beköszöntött. Időszerűnek tartottuk ezt most elmondani annyival inkább, mert azon sajnos tapasztalatot szereztük, hogy nálunk bizony ritka helyen észlelhetjük azt, hogy a szünidő másra, mint játszásra felnasználtassék. Figyelmeztetni akarjuk a szülőket arra, hogy gyermekeik jövője érdekében azokat ne engedjék át a semmittevésnek, ne tűrjék el azt, hogy már zsenge korban a lustaság fészkelje be magát, mint uralkodó sajátság. Engedjék meg mindenesetre azt, hogy a nap egy jó részét játszással töltsék el, de legyenek bizonyos órák megszabva arra is, hogy a már tanultak vagy a még tanulan- dók gyakoroltassanak. IfjainkaL pedig figyelmeztetjük arra, hogy „küzdé/j az élet“ s „a ki akarja, hogy előre halai.Ám annak tennie kell.“ v • Használják fel a szünnapokat arra, hogy testüket edzzék, űzzék e végett az úszást, gyaloglást Üapdázást, de csak akkor, ha napi tanulásukat elvégezték. Olvassanak. Van akárhány köny mely nem az iskola számára van ugyan írva, de igen sok taÄ „Yáczi Hírlap“ tárczája. Emlékvers. *) Piroslik az égbolt, felkelt újra a nap, Ott ragyog egünkön s lelkünk uj erőt kap . . . l>icsö sugarai aranyat hintenek . . . Magas egünkön ma bűfelhők nincsenek . . . A hajó kimehet a széles tengerre . . . Nem vetik hullámok zátonyra, fövenyre .. . Iránytűje a hit, árbócza szeretet . . . CZélhoz a reménynek vitorlája vezet . . . Kezdetben a kormány, karodban tetterő . . . Istennel légy erős győzelmes hadverő ! Oondosan kerüld a sziklát és az örvényt És tiszteletben tartsd s tartasd meg a törvényt! Zöld béke partokhoz vezesd buzgó néped A jó harezban tegye a jót, nagyot, szépet... líibor puha széket nem adhatunk Neked Áldott Elődeid nyomdokit követed . . . Itózsák közt megvérzé őket nem egy tövis Oh a közjóért tűr, ki Istenében hisz . . . ! S Te hiszesz ő benne, mint bátor csillagász : Ott a magas égen keresed s rá találsz. . . Kutasd igen soká a magas égboltot... A mikor találsz a nap vagy holdban foltot... Értesíts, hogy ott nép lakik — csupa magyar... r.ehívjuk, hazánknak kell még sok védő kar . .. Jaj de addig is csak csináljunk — uniót.. . Kbben mintát látunk Nálad oly szépet, jót... Nőd ő Méltóságával — úr légy földön s égen... PODMANIGZKI GÉZA BÁRÓ SOKÁ ÉLJEN!! *) Méltóságos aszódi Báró Podmaniczky Géza úr, az akadémia t. tagja, nagybirtokos, főrendiházi tagnak a Pestmegyei ágost. hitv. evang. egyházmegye es- perességi felügyelői hivatalába Budapesten 1889-dik év junius 12-én történt beigtatása alkalmára mély tisztelete jeléül irta s a diszlakomán felolvasta Dr. Melczer Gyula acsai lelkész, pestmegyei evang. tanügyi al-esperes. Pontosan. — Novellette. — (Folytatása és vége.) — Itt nem szabad le-fel járkálni! kiáltott még egyszer utána Irma. Üljön be addig a kávéházba! — Nem rósz gondolat, rebegé Tibor s követte a tanácsot. A kávéház még üres volt; a pinezérek a kuczkókban aludtak, a kassza régen viruló hölgye szemébe lógó fürtöcskéivel vesződött, csak a legyek érezték magukat jól a tikkasztó levegőben s vígan zümmögtek köröskörül. Tibor báró fölébreszté a legifjabb pin- ezérfiút, a ki beteges ásítások között hozta el a rendelt fehérkávét s nyomban elaludt ismét. Ü meg órájára tekintett s behúzódva egy hüs fülkébe, újságot vett a kezébe. Körülte minden csendes volt; a kellne- rek aludtak tovább, a főtér narancsfáinak lombjai oly altatóan suttogtak s ehhez még a legyek egyhangú zümmögése úgy hangzott, mintha az egész világ altató dalt énekelne. Éppen egy forró nyári estről olvasott, midőn lassan-lassan elcsöndesül minden, mig végre a nyájas estharangszó nyugalomra szólítja a világot s minden szemet lezár az édes állom. Oly altató volt ez az olvasás, hogy egyszerre csak: bum! kiesik az újság a kezéből s zavartan ugrik fel helyéről: — Ezer ördög! elaludtam az időt . . . kiált föl halálra ijedve s kiragadja az órát a zsebéből. Ah! hála az Égnek, még egy negyedóra! . . . Aztán letörülte homlokáról az izzadtságot s fölkelt, hiszen még az ülés is veszélyes volt ebben a rekkenő déli hőségben! elkezdett sétálni fel és alá s képzeletével az édes remény enyelgett . . . mint fogja ajkát azokhoz a rózsás ajkakhoz szorítani. Ábrándozása közben véletlenül a tükörbe nézett. Alig- ismert magára! Magas gallérját alvása alatt egészen legyűrte az álla, nyakkendője félrecsuszva, a haja a legnagyobb rendetlenségben. Ilyen külsővel lehetetlen az imádott elé lépni ! de mihez fogjon? Megnézte megint az órát; még tiz perez! A gallér még csak jó volna szükségből, de az az átkozott haj! Ekkor eszébe jutott, hogy van itt a kávéházban egy kis szoba, melyben a pinezérek az ünnepi, udvarias ábrázatukat szokták felöltem; itt bizonyosan lesz fésű, kefe, szóval minden szükséges. Fölkeltsen egy kelnert?! Ah, oly boldogan alusznak . . . s mindig gonosztettnek tartá az alvót nyugalmában háborgatni. De minek is tenné ezt ? Bekopogott s belépett a szentélybe, annélkül azonban, hogy az ajtót maga mögött bezárta volna. Éppen e pillanat ébredt föl a „főpinezés“ s azonnal észrevette a nyitott ajtót, a melyen keresztül nem a legkellemesebb illat terjengett kifelé. — Az ördög vigye el az ilyen hanyagságot ! ordított nagy, tekintélyes haraggal s becsapva a nyitva feledett ajtót, dühösen forditá rá a kulcsot. A kulcs nyikorgása, mint tőrdöfés érinté Tibor báró szivét; egy pillanat alatt ott termett a kilincsnél s elkezdte rázni, mint az őrült: „Nyissátok ki azonnal!“ — Ne tréfázzanak átkozott tökfilkók ! Az Isten szerelmére már odakünn négyet üt az óra . . . nyissátok ki, mert összetöröm! És elkezdte kézzel-lábbal törni, zúzni az ajtót, mely boldogságától elválasztá. Ilyen lármában természetesen a kellnerek
