Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-06-20 / 48. szám
Vácz, 1889. VACZI HÍRLAP v!ZEB“szrÉl HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. TIAUÓHI küldendők a lap szellemi részét \ i / n. Kii illeté közlemények.) MeSJelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. lsfl-sor, küldendők az elöli hirdetési dijak és ELŐFIZETÉSI ARA: Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel: egész évre <» frt, fél évre 5 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szám ára : 10 kr., csütörtöki 5 kr. Kapható: a kiadóhivatalban; Deutsch Mórnál (városház épület) és Neu m a n n Manó sárosutczai vegyes kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. HIRDETÉSEK: Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. - Nyilblér: sora 50 kr. líélyegdllelélt: minden beiktatásnál 50 kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő. Az önkénytes tűzoltó egylet közgyűlése. Számosán jelentek meg, nagyobb részt a ihűködő tagok s igy élénk részvételről szólhatunk. Délután három óra után vette kezdetét a közgyűlés a főparancsnok beszédével, a mit a tagok állva hallgattak végig. Azután a főparancsnok felolvasta jelentését, a mit megjegyzés nélkül tudomásul vett a közgyűlés. Az élénkség akkor nyilvánult nagyobb mérvben, mikor a választások megejtése került szóba. Két parancsnoki állás volt üresedésben s azonfelül a szertár megvizsgálására is három tag megválasztása. A szava- vazások közfelkiálltással történtek s mindenki egyhangúlag választatott meg. így a tisztikar teljesen meg alakult még pedig olyan erőkkel, a kiknek buzgalmától az egylet igen sokat várhat. A közgyűlésről a következőkben számolunk be : 3 óra után, midőn a közgyűlésen megjelentek határozatképes számbanjvoltak együtt dr. Csányi János tűzoltó főparancsnok a gyűlést megnyitottnak jelentette ki s mindenekelőtt indokolta, hogy a közgyűlés ezen elnapolása a tiszteletbeli örökös főparancsnok arczképének leleplezése miatt történt. "Ugyanis az ősszel s különösen a téli napokon a leleplezés nem lett volna keresztül vihető, miután az egylet nem bir olyan helyiségekkel, a hol az ünnepségek lefolyhattak volna s azért kellett a melegebb napokat és szebb időt bevárni s csak ennek megtörténte után a közgyűlést összehívni. Kéri azután, hogy ez indokolást tudomásul vegyék. A közgyűlés egyhangúlag helyeselte a parancsnokság eljárását. Ezután terjedelmes jelentést terjesztett a főparancsnok a közgyűlés elé a lefolyt 1888. év eseményeiről s mindenek előtt felemliti, hogy a személyi ügyekre vonatkozólag jelentése a legutóbbi napig terjed. Megemlékezett a nemrég elhunyt Meiszner Ede mászó osztály parancsnok s helyettes főparancsnok elhunytáról s indítványozta, hogy ennek emléke jegyzőkönyvileg örökittessék meg. Az egylet 1888. évben 15 tüzeset közül 10-nél vett az oltásban tevékeny részt, mig a többieknél, miután azokat elfojtották nem volt szükség tűzoltói segitségre. Van jelenleg az egyletnek a mászó osztályban: 21., a szivatyus osztályban : 37., a védő osztályban : 20., összesen tehát: 78 tagja. Az 1887. év végén csak 62 tagja volt az egyletnek s igy az a lefolyt év alatt 16-tal szaporodott. Van továbbá az egyletnek 14 alapitó tagja, 55 pártoló és 6 tiszteletbeli tagja. Az alapítók közül a múlt és jelen év folyamán meghalt Payerl Károly, Benkár Dénes és Csiszár János. Az 1888-ik évben volt a segélyalap 200 frt; az egylet bevétele 815 frt 77 kr. és kiadása 644 frt 17 kr. maradt tehát 171 frt 60 kr. az 1889. évre. Ennek kapcsán felemliti a főparancsnok, hogy a városrészéről megszavazott 300 frt nem adatik ki az egyletnek, hanem csak az esetleges kiadások téríttetnek meg a város részéről, a többi pénz pedig más czélokra' fordittatik. Hogy ezen tisztán a tűzoltó egylet czél- jaira megszavazott összeg tényleg átadassák rendeltetésének, a közgyűlés megkeresni határozta a főparancsnok indítványára a városi képviselő-testületet, hogy jövőben ezen összeg negyedévi részletekben az egylet pénztárába kiutalványoztassék. A főparancsnok evvel bevégezvén jelentését, azt a közgyűlés egész terjedelmében helyeslőleg vette tudomásul. A pénztárnok számára a felmentvény a szokott óvások fentartása mellett megadatott. A szertárnok olvasta fel azután az egy- 4et tulajdonát képező ruhanemüek és tűzoltó szerekről jelentését, mit? helveslőleg vett tudomásul a közgyűlés s egyutta^ azt is elhatározta, hogy miután az alapszabályok az iránt nem intézkednek, hogy a szertárnok által vezetett leltár átvizsgáltas- sék, jövőben szükségesnek véli három tagból álló bizottság kiküldését, a mely bizottság lehetőleg a működő tagok sorából választassák. Az sem volt eddig szokásban, hogy a közgyűlés elé költségelőirányzat terjesztessék be, a parancsnokság azonban jónak látta ez iránt már ez évben is úgy intézkedni, hogy a jövő évi költségvetést már most előterjeszthesse s azért elkészítette azt. A költség előirányzat felolvastatván, minden tételében elfogadhatónak találtatott. Határoztatok egyszersmind, hogy jövőben minden évben terjesztessék a közgyűlés elé költség- előirányzat. Ezután következtek az indítványok, a melyeknek keltejét már említettük. A harmadik indítvány volt, hogy a megüresült tiszti állások töltessenek be. Az indítványt, a melyet a főparancsnok terjesztett elő elfogadták s nyomban meg" is ejtették a választásokat a következőkép: az elhunyt Meiszner Ede osztályparancsnok helyére Imrey István eddigi védő osztály parancsnok, a védő osztály parancsnokává dr. Frey- singer Lajos, alparancsnokává Nikitits Sándor választattak meg egyhangúlag. A számvizsgáló bizottság miután dr. Frey- singer Lajos megválasztatott a következőkkel egészittetett ki; Intzédy Somával és Vitt Manóval. A tisztiszékbe Ernyey János és I luber József választattak be ; mig a leltár vizsgáló bizottság tagjai Imrey István osztály- parancsnok elnöklete mellett Udvardy Mihály és Oszatzky Mihály lettek A közgyűlés éltetve az elnöklő főparancsnokokot s az uj erőkkel kiegészített tisztikart, a nagy sörházba vonult a hagyományos fél akó sör mellett fejezve be a napi teendőket. —. VÁROSI HÍREK. * A váczi múzeum részére Dióssy Tamás kereskedő segéd Újpestről egy közönséges oktáv formájú levélpapírra irt imát küldött be, mely alá Damjanich név van írva s melynek czime „Kivégeztetésem előtti ima. Mindenszent hó 5-iki 6-iki 849. évben.“ Ha a nagy szabadsághősnek a kézirata ez az ima, akkor mindenesetre értékes tárgygyal szaporodott múzeumunk. Az imát átadtuk a múzeumnak. * Tanulmány ut. Taritzky ÉVrencz siketnéma intézeti tanár a szünidőben a kormány megbízásából hosszabb tanulmány utat tesz Németországban meglátogatván annak hírnevesebb intézeteit. * Értekezlet. A „vácz-vidéki egyetemi- ifjak köre“ szombaton d. u. 3 órakor értekezletet tart. * Ismét jégverés. Hétfőn délután újból erős zivatar vonult el városunk felett s apró jéggel keverve óriási zápcrcső hullt alá. A hegyekről lemosta újból a termő földet és ez által érzékeny károkat okozott. * Vizsga. A helybeli siketnéma intézetben a szokásos évi zárvizsga jövő héten szerdán, az az junius hó 26-án fog megtartatni. * A ,,Pénzügyi Útmutató“ czimü sorsolási és pénzügyi szakközlönyre, mely július 1-én uj félévet kezd, felhívjuk olvasóink figyelmét. Mai napság, a mikor az érték papírok birtoklása főleg a sorsjegyek révén immár népszerűvé vált, feltétlen szüksége van a közönségnek egy oly újságra, mely üzleti érdek nélkül nyújtson alapos tájékoztatást az érték papírok viszonyairól. E feladatnak a „Pénzügyi Útmutató“ melyet elsőrangú irók szerkesztenek, kitünően felel meg. Közleményei kiterjednek az értéküzlet minden ágára, úgy hogy nemcsak az oktató, hanem a megbízható tanácsadó szerepét tölti be e lap, melyet egyebek között olcsósága ajánl, a mennyiben előfizetési ára egész évre postai szétküldéssel csak 2 frt, a julius-deczemberi félévre pedig 1 frt. Mutatványokat bérmentve küld a kiadóhivatal Budapesten, Andrássy ut 84 sz. REGÉNY-CSARNOK. Jolán. Irta: Stefánia. 12 Jolán halványan emelkedett fel ülőhelyéből. Majd bíbor pirosság öntötte el arczát s keble hevesen hullámzott. Csejtei közelebb lépett. — Hallgat? mondá fájdalmasan - nincs szava hozzám ? — Mit mondjak? Azt mondjam-e el, hogy az én szivemben is él egy kép, mely álmaimban gyakran felkeres ? Azt mondjam-e el, hogy én is találtam egy eszményt, mely képes a női szivet betölteni ?