Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-06-13 / 46. szám
Irmát; özv. Kátay Imrémé Halmay Bertát Ilonka leányával, Gyene Pólit (R.-Palotáról), Kemény Ödönnét, Köpfné Döbrey Rózát, Kropacsek Jánosnét, Krébecz Katiczát, Medveczky Györgynét (Rákos-Palotáról), Műnkéi Emíliát (Hannoverből), Panner Má- tyásnét, Pellet Mariskát, a Sipos nővéreket, Süttő Gizikét és Ilonkát, Szerényi Kázmér- nét (Új-Pestről), dr. Udvarhelyi Károlynét, Vida Izabellát. Walleshauser Sándornét, Zvarinyi Jánosnét, Raffay Etelkát, a Kubi- csek nővéreket stb. Vácz, 1889. R E G ÉNY-CSARNO K. J ólán. Irta: Stefánia. 11 — Ön szerencsétlen utazási mániában szenved, mondá Jolán összeszedve magát s közönyösséget szinlelve. -— Alig pihente ki az egyik utfáradalmait, már is másikba kezd. — Szeretek utazni, az igaz, de most nem szenvedélyem kielégitése végett teszem. — Ki lesz az utitársa, azaz kinek lesz ön úti társa ?- Csejthe Károlynak hivják a fiatal embert. Apja, úgy látszik jómódú birtokos Fehérmegyében. A vasúton ismerkedtem meg velük. Nem tudom miért, de rokon- szén vemet nagy mértékben megnyerték s atyám iránt sem viseltethetnék nagyobb bizalommal, mint az idősb Csejthe iránt. — S oly benső lett a viszony már önök közt ? — Benső-e részükről, azt nem tudom, de én szeretem őket. — Mikor fog utazni ? — Holnapután. — Addig nálunk marad remélem. — Mindenesetre, ha nem leszek terhűkre. VI. A vallomás. A Balaton sima tükre egyszerre csak el kezd hullámzani. Az előbb még simán elterülő habok hullámokká alakulnak, bár a levegő semmit sem változott s még' mindig szélcsend uralg. A Balaton tündére haragszik ilyenkor. Haragjában zöldes szint játszik, magasra korbácsolja a nyugodt hullámokat. A halászok menekülnek ilyenkor. Nem jó a Balaton haragvó tündérével találkozni. A vihar ki is tör nem sokára. Az idegen bámul a természet ezen játékán s nem hisz a „mesében.“ Az ember kedélye nagyon hasonlit a Balatonhoz. Nyugodt, sima bár s épen nem látszik meg rajta, hogy bensejében az indulatok árja hullámzik, de a vihar csak alszik és kitörni készül. Csejtei is ezen állapotban volt. A szeretett leány közelléte s az gondolat, hogy nem sokára ismét hosszú időre el kell távoznia tőle, felkorbácsolta benne a szerelem démonait s elszakitotta az indulatokat erősen tartó lánczokat. Jolán méltó volt a leghevesebb szerelemre. Termete inkább magas, mint alacsony, alakja karcsú s szabályos idomai teltek és üdék. Arcza hosszúkás s mély tüzű, szemeiben az eltemetett szenvedély fellobogó tüze volt látható. Ajkai vérpirosak s csábitó inger üek. Egyszerű ruhája még inkább kiemelte termetének szépségét s a mint most dolgozó asztalkája előtt ült, rózsás ujjaival a himző- tüt forgatva, olyan volt, mint a leszállt an- gyal. A szerelmesek szeme gyakran találkozott. Kezdetben némi zavart okozott ez, de röviddel később mintha egyébb nyugpontot sem talált volna, szüntelen egymás felé fordítva maradt. A szoba kellemes levegője izgalomba hozta az amúgy is égő vért, a szív erőteljesebben lüktetett.- Jolán, kezdé Csejtei fojtott hangon,— ugye megengedi, hogy ezen a néven szólítsam, a melyen kicsiny korában annyira szerettem nevezni. Jolán elpirult s némi zavarral forditá tekintetét Csejtei felé. Érezte, hogy ez a bekezdés, mely a bizalmasságnak hangján van elmondva, valami szokatlant fog előtte feltárni. — Tudja, hogy nem haragszom érte, ha a gyermekkorom óta megszokott megszóli- litást használja. De remélem, nem tart már kis leánynak — tévé csintalanul hozzá. — Nem is tarthatnám annak. Csak egy tekintetet kell vetni bárkinek a „kis Jolánra“, hogy belássa, hogy a bimbó kifejlett s gyönyörű rózsává fejlődött. — Ne bókoljon, tudja hogy azt nem szeretem. — S hátha nem bókképpen mondanám ? — Akkor sem vagyok annyira önhitt, hogy valóságnak tartsam, a mit az udvariasság mondat a „tanár úrral“. — Elfeledte már, hogy a „tanár úr“ nem szokott még' udvariasságból sem valótlant mondani ? — Nem feledtem el. De most olyan mesz- sziről jött s már oly régóta nem beszéltem vele, hog'y valóban nem tudom, nem tanult-e meg bókolni. — Es nem árulta még el a tükre, hogy semmit sem nagyítottam? — A tükröm ig'azat mond mindig. De azt még nem kérdeztem meg tőle, hogy rózsává fejlődtem-e ?-— Megengedi, hogy az egyszer én le- g-yek a tükre ?- Nem hiszem, hog-y hamis képet ne mutasson, legalább az első kép, a mit rólam nyújtott, nem volt találó. — Kísértse meg, hátha kiegészíthetem azt az előző képet. — Nem bánom. — Kezdjük elől. Arczvonásaí nem földi lényé. Azok a vérpiros ajkak, azok a mély tüzü szemek, remeken iveit szemöldök .... — Ne folytassa maga hízelgő. — Hangja, mely akkor is kellemesen cseng, ha visszautasító, mely hasonlit a fülemüle édes csattogásához, képes az érző szivet mennyei boldogsággal eltölteni. Alakjával a szemet bilincseli le, kedvességével és szellemével a lélekre hat varázslólag. Van-e teremtmény a földön, mely a bájak ezen egyesülése mellett érzéktelen maradhatna? Van-e férfi, a ki közönyösen szemlélhetné, ha előtte a női eszmény olyan tökéletes megtestesülése megjelen ? Nincs és nem is lehet . . . Hangja csodás vonzerővel hatott. A mozgó ujjak megpihentek s a leány szeme nem tudott a férfi tekintete elől kitérni. De nem is akart. Jól esett annak a férfinak szájából hallani a hízelgő kifejezéseket, a kit szeretett, a ki iránt rokonszenve már rég ideje kifejlődött. — Boldog lehet az az ember — folytatá Csejtei — a kinek családi tűzhelyét egyszer be fogja tölteni. Boldog az a férfi, a ki ajkairól legelőször fogja hallani azt a szót: „szeretlek“. Váljon teremtett-e isten bárkit is, a ki ennyi kincsre érdemes lehet, váljon találkozni fog'-e valaki a ki teljesen megVÁCZI HIRLiLP. Vácz, 1889. Nyomatott. Mayor Sándor könyvnyomdájában. értse s imádni tudja, úgy a mint megérdemli ? Jolán ámúlva hallgatta e szavakat. Any- nyira meglepte őt az a szenvedélyesség, mely Csejtei szavaiból kiérezhető volt, hogy alig mert a következő perczekre gondolni. Tudta, hogy minek kell következnie, de remegett ettől a percztől. Ne, ne folytassa — rebegte alig hall- hatólag, mig kezét tiltólag' emelte fel. Ne folytassam ? kérdé Csejtei szenvedélyesen. Nem engedi meg, hogy kimondhassam azt, a mit már oly régen érzek ? Ne mondjam el, a mi szivemet annyira nyomja? Vagy elűz, nem akarja hallani egy szegény vergődő szív kitöréseit? De nem, nem lehet olyan kegyetlen. Ugy-e megengedi, hogy bevallhassam, hogy számomra nem létezik senki, csak a nők legtökéletesebbje? Ugy-e nem fog könyörtelenül elűzni, ha azért esdem, hogy szánjon, ha nem szerethet . . . Szeretem; . . . szeretem olyan ben- sőséggel, olyan forrón és igazán, a mint csak valaki szeretni képes. Jolán ... mondja, érez irántam rokonszenvet, mely erősebb a baráti rokonszenvnél, mely erősebb minden más érzelemnél . . . mondja . . . szeret? (Folytatása következik.) Felelős szerkesztő: Dr. Csányi János. Laptulajdonos és kiadó: Schererlstván. Csütörtök, június 13. = Árverési hirdetményi kivonat. 635./1889. tlkvi sz. A váczi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi : hogy Vácz város árvatára végrehajtatónak Nemtsek Mihály és társa végrehajtást szenvedők elleni 100 forint tőke követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék és váczi kir. járás- bíróság területén levő, Vácz város és határában fekvő, a váczi 3,537. sz. tjkvben foglalt, Nemtsek Mihály és Nemtsek Mária férj. Csánlci Sándorné nevén álló A. -j- I. sor-, 1,139. hr. 1,397. népsor sz. házra 480 frt; az ugyanazon tlkvben ugyanazok nevén álló A -fi 3. sor-, 4,810 hrsz. szántóra 40 frt; az ugyanazon tlkvben ugyanazok nevén álló A -j- 3. sorsz. a. erdőrészre 13 forint ; végül a váczi 3,351. sz. tjkvben ugyanazok nevén álló A -j- 1. sor-, 3,158. hrsz. kis- hermányi szöllőre 90 forintban az árverést ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte s hogy a fennebb megjelölt ingatlanokra az 1S8Í). évi jsisiiiiK lió iíó-ílk napjűis délelőtti 10 órakor ezen kir. járásbíróság hivatalos helyiségében, főuteza 79. szám 9. ajtó, megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/o-át, vagyis 4-0 frtot, 4 frtot, 1 frt 30 krt és 9 forintot készpénzben, vagy az 1881. 60. t.-cz. 13. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet $. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881 : 60 t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Váczon, 1889. évi február hó 31-ik napján. A váczi kir. /bíróság, mint telekkönyvi hatóság.
