Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-01-27 / 7. szám

Vácz, 1889.

III. évfolyam. 7. sz.

Vasárnap január 27.

SZERKESZTŐSE«:

Váczon, Duna-sor, 587. sz. (Ide küldendők a lap szellemi részét, illető közlemények.)

HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP.

gfMegjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön.

KIADOHIVA

Váczon, Külső-sor, 89i küldendők az előfizetési j hirdetési dijak es hird

ELŐFIZETÉSI ARA:

Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel: egész évre <> frt, fél évre :i frt, negyed évre 1 frt ííO kr. Vasárnapi szám ára : SO kr., csütörtöki 5 kr.

Kapható: a kiadóhivatalban; Deutsch Mórnál (városház épület) és Kiss Albertné vegyes kereskedésében s több föutczai kereskedésben.

Kéziratok vissza nern adatnak. Bérrnentetlen levelek el nem fogadtatnak.

HIRDETÉSEK:

Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. — Syilt-lér: sora SO kr. Bélyeg-«Hetek: mindenbeigtatásnál SO kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő.

Egy pillantás a jövőbe.

»A bölcs nem fél az idők mohától A koporsóból kitör és eget kér.«

A lánglelkü költő e szép szavai méltán illetik a váczi egyházmegye nagylelkű és i nemes főpapját. A váczi püspök minden tette mély bölcsességéről tesz tanúságot és minden tette bizonyítja, hogy magasztos hivatásának tudatában él. Az ő példaszerű, erényekben és jótéteményekben oly gazdag élete örökös tanúbizonyságot tesznek majd arról a mintaszerű alkotásokról, melyeket az áldott keze alkotott és az utókor is majdan példát vehet az ő nagy alkotásairól belátva azt, hogy a ki úgy él mint ő, az minden kornak élt!

Nézzük csak a múltat, tekintsük a jelent és pillantsunk egy kissé — ő Excellentiája magas engedelméből — a közeli jövőbe.

Alig van még egészen két esztendeje annak, hogy dr. Schuszter Constantin ő F ö 1 s é g e határozott kívánságának engedve eljött közénk Váczra, hogy az anyagilag zilált viszonyok közé sodort püspökséget rendezze.

Mi tagadás benne, gyanús bizalmatlansággal fogadták az ő működését kezdetben. Ő Excellentiája tudta ezt, (mivel ő Excellen- tiájn mindenről bir tudomással és minden- *• ről szerez tudomást) de ő szembenézett bátran a közvéleménynyel, mert tudatában volt annak, hogy a mit ő akar: »az az igazság* és a mit ő képvisel: »a z a j o g.« Ezt pedig lehet félremagyarázni pillanatA „Yáczi Hírlap“ tárcája.

Az élet problémái.

— Novella. —- Irta: HSTZEIIbZCÓ.

IV.

Mig igy tűnődött a jó, a nemes szivü barát, újabb levél érkezett a leánytól.

„Lászlóm! Mindenem! Elmúlt két hosszú nap s te felőled semmi hir — oh! irj, ha teheted, mert nem. tudod te azt, mit szenvedek minden perczben életedért. Tudva azt, hogy minden perczben száz halálnak vagy kitéve : végig szenvedem minden percz- nekgyötrelmeit. írj egyetlenem! irj — oszlasd el szivemnek aggodalmát, mert csak leveleid adják vissza nyugalmamat. Az éjjel azt álmodám, hogy sebet kaptál, . . . oh! hogy tépi szivemet a nyugtalanság, útra akartam kelni, mert utánad megyek Lászlóm, utánad s ha sebesült vagy, én óhajtalak ápolni téged, vagy veled halok.“ László összerezzent arra a gondolatra, hogy a leány oda menjen. Válaszolt azonnal és eloszlatta aggodalmát.

. . . Most már nem vagyok veszélynek kitéve, tűzbe nem kell többé mennem s ezután irhatok mindennap sokat . . . sokat. . .“ Eö újra megjött a leánytól a válasz, sok, iv, sűrűn teli Írva apró, fekete betűkkel, boldogsággal, szerelemmel, reménynyel . . . „Oh! tehát nem leszesz többé veszélynek kitéve, ezután aggodalom helyett csak örömnek lesz helye szivemben. — Hogy vágynyi időre, de nemsokára kitűnik, hogy hamis apostolok*vezették félre a közhangulatot és igazi apostol méltó helye ott van a püspöki rezidencziában !

És a félrevezetettek kezdették belátni, hogy ő Excellentiájának mindenben igaza van. Hogy őt magasabb eszmék vezérlik bölcs cselekedeteiben és nem kicsinyes számítás. Ott a hol a közművelődésről van szó. meg a humanitásról, ott t a 1 á 1 k ozh atunkdr. Schuszter Constantin nevével! Hiszen a mióta városunk egyik kimagasló vezérférfia (ö Excellentiája szavával élek) dr. Freysinger any- nyira kezébe vette a város zilált ügyeinek rendezését ott minden fontosabb mozanat- nál a püspök nagylelkűsége tesz tanúbizonyságot.

Már akkor is örömmel konstatálhatta a figyelmes szémlélő azt a kedvező hangulatot a nép körében, mikor ritkasággal párosult nagylelkűségből 160,000 forintnyi alapítványokat tett. — A városnak fájt, hogy püspöke nagylelkűsége másfelé fordult és nem veszi észre maga körül a szegénységben inlődőkef De hát nekünk nincs jogunk kutatni az ő magasabb inten- tióit. Az egyházmegye érdekei, hogy mit kívánnak a püspöktől ott, hol a katholi- kus hívek oly csekély számmal képvisel- vék mint Félegyházán vagy Kecskeméten, azt ő jobban tudta megítélni, mint Vácz város közönsége. Már ekkor is láthattuk, hogy a püspök a mit magától megvont, azt nem azért tévé, hogy vagyonát gyarapítsa,

lak már viszontlátni, szivedre borulva ott megpihenni. Miért is szeretlek én tégedet annyira, nem is tudom én azt, hogy miért? Hát annyival jobb, annyival külömb, annyival szebb vagy te, mint más ember, hogy én olyan nagyon megszerettelek ? Mert különbnek kell lenned Lászlóm, máskép nem szerettelek volna meg. Ereztem én azt első látásodra, hogy téged számomra teremtett az Isten. Az már az égben úgy volt elrendezve, hogy tégedet oda szállásoljanak hozzánk. Ügy-e Lászlóm te is úgy gondolod? Mert, hogy te is olyan nagyon szeretsz engemet, azt érzem, azt hiszem! De, hogy is engedhette volna az Isten, hogy olyan nagyon megszeresselek, ha te is épp oly nagyon nem szeretnél, mint én téged ?

László letette a levelet; szive összeszorult s könnyein keresztül összefolytak előtte a betűk. Pihenni kellett, mert fájt neki az a nagy szerelem és nem tudta : miért ? Elképzelte, hogy milyen boldog lehet az, kire annyi szeretet árad, és aztán kifakad a sors ellen, miért adott neki olyan érzékeny szivet, melylyel mások fájdalmát átérezze?

Szükségét érezte, hogy kimenjen a szabadba; a korház nyomasztó levegőjét nem birta el tovább. Kibiczegett nagy kinnal a kórház melletti kertbe s olyan jól esett a szabad levegőt lélegzeni, a szive is nagyot dobbant tőle. Ott távol sebesült társai jaj- jaitól, a természet kibékítő csendjében nyu- godtabban gondolkozott és minél tovább ült ott a zöld fák árnyában, ezerféle gon- | dolatokat űzve, annál jobban érezte, hogy i fáj neki az élet, hogy azt soká el nem '

hanem, hogy nagylelkű alapítványokat tegyen maga-magának hervadhatlan babérokat szerezve, példát ad az utódoknak, mert a mit az ő keze elvesz, ott, hol ő valamit fölösnek vél, azt ő kétszeresen adja ki más helyt, a hol ő annak szükségét látja.

Nem lehet az ő nagy nevét egynéhány sorral nagyobbá tenni; az ő cselekedetei beszélnek helyette!

Ő Excellentiája kitüntetett magas bizalmával és elmondta, hogy nagyon jól esett lelkének az a spontán tüntetés, melylyel e város lakosai siettek üdvözölni, a midőn ő Felsége magas kegyeivel kitüntette e ritka derék főpapot. Elmondotta ő Exciája e sorok szerény Írójának, hogy nagyon szivén viseli e város haladását. Ő itt lakik köztünk és látja szegénységünket, nem fog megfeledkezni rólunk.

Mi pedig vácziak imádkozzunk, hogy az Egek Ura éltesse a váczi egyházmegye főpásztorát népei igaz szeretetétől környékezve. Boros s.

Viszhang.

Az alatt a czim alatt „Miért nincs társas élet?“ e lap 4-ik számában egy czikk jelent meg, melynek magát „rideg Angolnak“ valló szerzője a társas élet hiányát annak tulajdonítja, hogy Magyarország a régi aristokratikus ország maradt, — hogy a democrátiát csak akkor hangoztatják, ha valami választás van, — hogy mi még mindig a közép kort éljük, csakhogy a rozsdás pánczéling helyett fehér mellény és kard helyett klakk figurái, — hogy a hiviselheti. Irigyelte meghalt barátját s szerette volna önsebéről letépni a köteléket, hogy elvérezzen s követhesse őt.

„Hajh! de mi lesz ő belőle? Gyilkosa lennék, hiszen életét én tartom fenn hazu- dozó leveleimmel. Még nem hagyhatom itten, hiszen megfogadtam az egyetlen barátomnak“, kiáltott fel László.

Es folytatja a levél olvasását.

. . . Tudom, érzem azt, hogy te is szeretsz engem nagyon, bár ha leveleid olyan rövidek s olyan keveset irsz szerelmedről, azért hitem meg nem rendül irántad. Sok dolgod van, tudom, de a szived, lelked itt van nálam, körülvesz engemet s az én szivemnek melege elsugárzik hozzád s te neked azt érezned kell. Ugy-e Lászlóm, úgy van ? . . .

„Úgy van . . . Úgy van . . Zokogta szegény László, s érezte szivén keresztül törni azt a forró sugarat, a mely a távolból, a szerető szivéből odáig, szivéig lóvéit . . . azután bevánszorgott.

Irt. Válaszolt. Irt sokáig lázasan. ív, iv után telt meg, s nem tudta oly gyorsan leírni, a milyen rohamosan jött szivéből a gondolat. De könnyitenie kellett állapotán s minél tovább irt, annál inkább könnyebbedéit a szive. Arról a mérhetlen sok érzésről, mely hosszú éveken át szivébe volt börtönözve, a leány levelei egyenkint leszedték a lánczot és a vágy s egy lázas őrült remény fölbujtogatta érzéseit s fölszabadítva, ott a papiroson összeolvadtak azok egy nagy örök igazságba: a szerelembe . . .

Türelmetlen sietséggel csomagolta össze