Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-05-19 / 39. szám
Vácz, 1889. III. évfolyam. 39. az. Vasárnap, május 19. VACZI HIRLAR SZERKESZTOSEG: Váczon, Duna-sor, 587. sz. (lile küldendők a lap szellemi részét illető közlemények.) HELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. KIADOHI Váczon, Külső-sor küldendők az előfizetési hirdetési dijak és hirdetések.) ELŐFIZETÉSI ARA: Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel: egész évre (> frt, fél évre It fi t, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szára ára : 10 kr., csütörtöki 5 kr. Kapható: a kiadóhivatalban; Deutsch Mórnál (városház épület) és Neumann Manó sárosutczai vegyes kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. HIRDETÉSEK: Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. - \yill-lér: sora itO kr. Bélyeg-illeték: minden beiktatásnál ItO kr. A nyugta- bélyeg: külön fizetendő. Városunk tisztántartása. Az a szerencsés levegő, mely városunkat környezi, megvédett még eddig minden járványos bajtól. A Duna közelsége és a heg-yek erdősége a mi mentő eszközeink, a melyek eddig még nem hagytak cserben. De örökös harczokat kénytelenek űzni a mi gondatlanságunkkal s nem tudni vájjon a harczban melyik fél lesz a győztes ? A mi gondatlanságunknak bizonyára nagyobb kilátása van, hogy győzzön, a miről lépten-nyomon meggyőződhetünk. A piszok mind tágasabb tért nyer. Ennek a hóditása szembetűnő. Még ott is megtűrik, a hol jelenléte szembetűnő. A vásártér még mai nap is sárfészek. Gazdátlan jószág, melyet senki sem akar g-ondozni. A káptalan is jogot formál hozzá s a város is. Egyik sem akarja rendezni s inter duos litigantes a város közönsége vészit igen sokat. A vasúton jövők legelső benyomása nem valami kellemes. A vásártér gödrei, az ott felejtett piaczi maradékok nem nyújtanak kecsegtető látványt s még mindig nem jutott eszébe a városnak, hogy ezt a hetivásárt a városnak kevésbé exponált helyére r tegye át. A keddi és pénteki utas kény-, télén végig élvezni egy kis .„kőbányai részletet.“ Azután az a nyitott csatorna s a lassan csörgedező erek, a mik a korona vendéglő s a mellékes házak kapui alól kicsörgedeznek, mind megannyi számtalan magvát rejtik a betegség-nek magukban. De a főutcza se külömb. Az meg már fel se tűnik, bogy a pénteki szemet csak szombaton este lesz eltakarítva, valamint a káptalan utcza tócsái sem bírnak már undorító hatással. Meddig tart ez még igy ? Az izraelita templom előtt esős időben csónakázni lehet, utána pedig tengelyig ér a sár. Alig 50 lépésnyire van csak a csatorna a hova az esővizet le lehetne vezetni, de hát minek? Őseink is megvoltak evvel elégedve, miért bolygatnánk mi, a mi nem érdekel közelebbről. A városnak vannak kavicsbányái, van elég kavicsa, csak egy kis jóakarat s ezek az utczák nem lennének por és sár fészkek. Csak egy kis pressio a lakosságra, a mely esetleg zúgolódást kelt, de hatásában üdvös lesz. Nincs nekünk szépítő bizottságunk? Nem vigyáz senki a közegészségügyre ? Nem találkozik senki, a ki a közjóért ne sajnálná a fáradságot ? Záróbeszéd. A múlt vasárnap tartott tűzoltó ünnepélyen dr. Freysinger Lajos beszédjét, mely csütörtöki számunkból kiszorult alábbiak- közöljük. Tisztelt közönség! Az ünnepeknek képmásáról lehullt a lepel. A festő vásznán megörökítve a homlok, mely tervezett; az ajk, mely a csüggedés perczeiben lelkesített; a szem, mely már a kezdet-kezdetén a messze jövőbe tekintett, hogy a váczi tűzoltó egylet egyike legyen a legelsőknek és legbecsültebbeknek ez országban! ITadd hirdesse ez a kép tizennyolcz évi munka sikerét és elismerésének koszorúját, meg Vácz város polgárai összetartásának emlékét még késő utódaink előtt is, midőn bennünket már régen atyáinkhoz szólított be az enyészet változatlan törvénye ! Hirdesse, hogy mi is tudtunk lelkesedni, alkotni és zárt sorokban tömörülni, hogy szembe szálljunk az ember müvei pusztulására törő elemekkel! Hirdesse a tűzoltó nemes hivatását, mely embertársai javára áldoz nyugalmat, egészséget s ha kell életet; tüzet olt és gyújt egyszerre. Oltja fojtó füst és lángoszlopok között, szembe nézve száz halállal, a dúló elemet és gyújtja és ápolja a szivben a felebaráti szeretet és kölcsönös segítség tüzét, melynek lángja szent, mint a Mózes csipkebokráé, heve pedig nagy tettekre ragadja minden igaz férfi kebelét! De a bátrak eme szövetsége, a szövetségre lépő erők fegyelme, a félni nem, csak áldozni tudó szivek összeverése emelik magasabbra a tűzoltói intézmény czélját és rendeltetését. Az az egylet, a mint a nemzet talaján nagyra nőtt, él és működik, nem puszta Ä „Yáczi Hírlap“ tárczája. Dalok. Beborult a csillagos ég egészen ; Derült is volt valamikor, de régen. Derű után ború bántja leltemet, S jaj, azóta földeritni nem lehet! A temető' keresztjénél sirattak; Azt gondolom, ide hittak a holtak. Itt könyezek minden este te érted És te szemem hulló könyét nem érted! Bánátimban megosztozik a szellő'; Minden este vigasztalni el-el jő, S hogyha kérdi, mi baja van szivemnek, Feleletül csak azt súgom : szeretlek ! * * * Menyire fáj ez az élet, én tudom, Pedig élni, hosszan élni van jogom. Hosszantartó szenvedést tűr e kebel; Nagy csoda, hogy ilyen terhet elvisel ! Még megrónak, hogy a bort is megiszom, Pedig mindig ösztökél a bánatom ! Csak azért is bort ide a kupába ! Megmutatom, hogy nem iszom hiába ! L. N. Május. (Ennek kellemei, kél szempontból vizsgálva és egy kis jó tanács.) „Agg időnek ifjú gyermeke te, ki évről- évre ujulsz, hogy virágot csalj még a százados tölgy ágaira is, ki megnépesited az erdők s mezők virányait zongóbongó méhek ezreivel, ki visszacsalod messze délhonából a vándor madarak seregét, ki a ravatalon szemfedővel borított vén földet életre költöd s ünnepi mezbe öltözteted, ki rózsás arczu szülöttje vagy a véghetetlen hatalmas égi úrnak — üdvözlünk Téged!“ Költők, irók s tollforgató dilletansok számtalanszor megismételt ilyetén és hasonló dicshymnusai solT sem illették meg jobban, méltóbban a gyönyörök hónapját, mint az idén. Évek óta nem élveztük szép, enyhe napsugarát, lágy szellőit, fakadó rügyeinek, virág illatának balzsamos levegőjét oly mértékben mint az idén. Mi sem zavarja meg a nagyszerű természet kínálkozó kellemeit: — még az eddig kedvezőtlen oldalról ismert három „fagyos szent“ is. ki különben vaskövetkezetességgel szokta nem szívesen vett látogatásait évenkint betartani, ez idén udvarias gavallérnak bizonyult. Vígan is múlik ám, mint a hogy ezt az özönével érkező „Majális- meghivók“ bizonyítják; megunja utóvégre az ember azt az örökös busulást is, Menekül apraja — nagyja városunknak karavánok módjára ki a szabadba, hogy tele- szivja, felelevenítse a szobák zárt levegőiben összeaszott tüdejét ozondús éltető levegővel. Szóval jól mulatnak társulatok, testületek, egyletek, családi körök mindenfelé és napnap mellett, de sehol sem jobban mint .................éknél. Egy vig társaság pajzán kedvét megzavarta ugyan a múltkor egy váratlan „spriczczer“ s a nyárson sült zsi- vány pecsenye készítőjének fanyarulatos mosolyai miatt akadozott is rövid ideig a vigság; — de nem azért tetőtől-talpig gavallér .................bátyánk, hogy ott, hol jó étel, jó bor és szép fehér nép van, ne tudna hangulatot kelteni. Mert érti ő, mi a lovagiasság, — bírna is elég nagy hajlandósággal — habár nem is állandóval a szép nem iránt, s ugyancsak tüzesen udvarol vala egyik fiatal hölgynek, csak úg-y szikrázott a „szentem“ „galambom“ „angyalom“ „aranyosom“ stb. S ime a gyönyörű Junó leejti zsebkendőjét, minek fölemelésére gyorsan lehajol a gavallér, csakhogy kissé megbicsaklott a lába, mert hajh! sokat jár vala már véle az úr szőllőjébe! s az egyensúly keresés erőfeszítése közben nagyot nyekkene, anélkül, hogy a gixer hangtani minemüsége s fejleményei miatt a test okosabb részével okozati összefüggésbe hozható 1‘ett volna. Lett e miatt természetesen oly nagy csendesség, hogy még a szépeink édes vérén magokat delektáló szúnyogok csamcsogása is jól hallható volt. Hogy tehát valamiként helyre löttyenjen a társalgás kizökkent kereke, áll a megudvarolt hölgy elé egy siheder kópé s kezdi neki ismételgetni ............. barátunk bókjait. — „Hiába — szól az aranyos — nem tudja Ön ............. urat hűen utánozni!“ „Oh! ha meg nem haragszik aranyos nagysád, biz’ én tudom,“ szól a se- ladon. — De már erre lön általános home- rosi kaczaj ki jobbra, ki balra dűl nevetté- ben, s különösen az asszonynépség oly si- kongásba tör ki, hogy belegyengültek a hahotától és kocsikra rakva kellett az egész társaságot hazaszállítani. Szóval, lehet olcsón és jól mulatni, de azért mindjárt udvarlók ! ily találmányra szabadalmat ne kérjetek ! Ha már benne vagyok a szép ta vasz gyönyöreinek dicsőítésében és magasztalásában nem mellőzhetem azt a jó tanácsot, mely- lyel önöknek tisztelt kiránduló hölgyeim és uraim! már jóval ez előtt kedveskedni akartam.
