Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-05-12 / 37. szám

Vác , 1889.

III. évfolyam. 37. sz.

Vasárnap, május 12.

VACZI HIRLAfej

helyi és vidéki érdekű társadalmi hetilap.

küldendők a lap szellemi részét , r küldendők

illető közietnények.) Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. hirdetési i

ELŐFIZETÉSI ÁRA:

Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel: egész évre íi frt,. fél évre 5 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szám ára : 10 kr., csütörtöki 5 kr.

Kapható: a kiadóhivatalban; Deutsch Mórnál (városház épület) és Neumann Manó sárosutczai vegyes kereskedésében.

Kéziratok vissza nem adatnak.

Bér mentetten levelek cl nem fogadtatnak.

HIRDETÉSEK:

Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. -- NyilHér: sora 50 kr. BélyeR-iIScték: minden beiktatásnál 50 kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő.

A szövőgyár kérdése.

Néhány nap választ el attól, hogy egy nagy fontosságú kérdésben határozat hozassák.

Néhány nap még s el lesz határozva, vájjon gyárváros legyen-e városunkból, vagy maradjon továbbra is taligás fészeknek ?

Volt alkalmam már egy Ízben e lapok hasábjain fejtegetni a város teendőit, hogy a jövőt illetőleg mely irány követtessék, s nem tartom érdektelennek, hogy újra visszatérjek e tárgyra annyival is inkább, mert a kérdés aktuálissá vált.

A Németh Imre miniszteri tanácsos vezetése mellett alakult részvénytársaság szövőgyárat akar építtetni városunkban, mely fekvésénél s közelségénél fogva a fővároshoz, továbbá közlekedési eszközeinek sokasága miatt is kiválóan alkalmas. A gyár fölépittetik, hogy ha a város telket ad. Igen, de nincs.

Szegény városunknak nincs akkora helye, melyre csak egyszerű házat is lehetne építtetni, nemhogy 4—5 holddal rendelkezzék, melyre gyárat építhetnének.

Magánosoktól kell tehát a telket vásárolnia.

Ez irányban tárgyalásokat is folytatott több telek-tulajdonossal, de a tárgyalások nem vezettek eredményre, miután a tulajdonosok mesés árt követeltek telkeikért.

Az alkalom tehát ismét kisiklik kezeink

Ä „Yáczi Hírlap“ tárczája.

Egyedül.

A lét zajától elvonulva,

Négy fal között foly’ életem.

Kerülve azt, mi soknak kedves,

Itt élek, hol nincs senkisem.

Nem illem én úgy sem közéjük,

Kik vig pohár közt töltik el,

Mit kincs gyanánt adott az Isten S mit tőkeként használni kell.

Mig ajkukon vidám zaj éled,

A szív tudj’ Isten, mit takar,

Telt serlegek kocczannak össze,

Mig benn a szívnek mérge mar.

Ha olykor vágyat érzek is benn S hűtlenné rál’ a gondolat,

Magasb körökből száll az eszme S a földről ismét felragad.

S ha szenvedék a küzdelemben,

Öröm az önlegyőzetés;

Igaz derűt összhang ad itt csak,

Hol egyetért a szív s az ész.

— 71.

A költemény.

(Váczi esemény.)

Váczi esemény, még pedig szokatlan. Olyan férfiak, kik eddig higgadt, nyugodt magatartást tanusitottak mindenben és mint a vén katonák csak megszokott operácziközül, ha püspökünk ő Excziája azon biztosítást nem nyújtotta volna, hogy a vörösház megetti földjét becsárban átengedi a városnak.

A dolog eddig félig-meddig jól áll.

Nem hiszem, hogy találkozzék városunkban egyetlen ember, a kinek ellenvetése volna a telek átengedése s a gyár felállítására vonatkozólag.

De nem is tarthatjuk lehetségesnek, hogy ne szívből üdvözölje mindenki a részvény- gyárat, mely 500—(500 munkásnak fog kenyeret nyújtani.

Látszólag gyümölcsöződen marad vagy 10 évig a tőke, mely a telekbeszerzésre kiadatik, de csak látszólag, mert kamatai csak a fogyasztás szaporodása által is befolynak.

Van azonban egy másik nagy fontosságú kérdés, melyre ez alkalommal különösen utalni akarunk.

Ez az egy gyár felállittatik, mert van telek, a melyre építhetnek. Csakhogy reméljük, még többen is fognak vállalkozni arra, hogy itt építsék fel különféle gyáraikat.

De mindenik kedvezményt fog kérni.

Ez a kedvezmény pedig abból fog állani valószínűleg, hogy a város telket adjon.

De honnan?

Mikor nincs!

Az alkalmas telkek magánosok kezében vannak, a kik, mint a jelen esetben is láttuk, igen alkalmasnak találják a pillanatot

ókhoz láttak, egy szép nap kizökkentek a rendes kerékvágásból és szokatlan életjelt adtak magukról.

Mi történt?

Egy fiatal aspiráns megunván a rendes teendőkhöz tartozó méreteket: öleket és holdakat, felült a Pegazusra és nyargalt vele Parnassus felé.

— Jöjjön csak kérem ide, — szólt a gondolat méretekbe merült versfaragó egy routinirt társához

— No mi baj?

— Ugy-e kérem, de ne szóljon senkinek . . .

— Nem, nem . . .

— Nondja hő-hő, — folytatja a fiatal ember köhicsélve, hogyan Írjak én a szerkesztőnek ?

— Mit akar vele?

— De ne mondja senkinek ! Egy verset szeretnék neki küldeni.

— Verset, hő-hő, — köhögött most már az is.

— írja, — folytatá aztán.

A költő aspiráns tisztára vakarta tollát és készült az íráshoz.

— Majd diktálom.

— Kérem.

— írja: Tisztelt szerkesztő ur. Ide mellékelve bemutatok valamit, ha közölhetőnek találja, közölje. Igen szépen kéri ... No most írja alá a nevét.

— Nem én kérem. A szerkesztőnek nem szabad tudnia, hog'y ki küldi. Milyen álnevet vegyek fel?

— írja oda, hogy báró Fehérváry, akkor meghökken a szerkesztő és okvetlen közölni fogja.

arra, hogy nyerészkedési vágyuk kielégi 1- tessék.

Emlékszünk arra, hogy ezen nyerészkedési vágy már egyszer megbuktatta egy tűgyár keletkezését.

Régen volt ez, sokan feledték el már. De nekünk jó rá néha visszaemlékeznünk, hogy előrelátók legyünk.

A mostani gyár felállítása meglepő lehetett. Nem volt reá senki plkészülve, nem is történhetett intézkedés.

A jövőre nézve azonban azon kötelesség áll elő, hogy előre gondoskodtassék arról, miszerint a város olyan dilemmába ne kerüljön, hogy vagy méreg drágán vegye a telket, vagy elszalaszsza az alkalmat, mely a városnak javát képes előmozdítani.

Úgy tudjuk — lehet hogy tévedünk — hogy indokolt esetben mindig megadatik a városnak a kisajátítási jog.

Nem mondom, hogy mindjárt ezen kezdjük. De ha találkoznak olyanok, a ki a tisztességes árral nem elégszenek meg, azokkal szemben a kényszert kell használni, mert azok nem érdemlik meg a kíméletet s azok irányában nem tartozhatunk annyival, hogy kedvükért a városnak oly jövedelmi forrást Ígérő üzletét ejtsük el, mely sanyarú állapotainkban segítségünkre lesz.

A városnak bírni kell olyan fegyverrel, mely egyesek kapzsiságát korlátozhatja.

Kell olyan jogának lenni, hogy önfenntartásának eszközeit megszerezhesse.

— Ne bolondozzon. Mondjon egy nevet.

— írja oda, hogy Talánfy Imre.

— Tehát: tisztelettel Talánfy Imre.

Az az átkozott döczögve a hahotától megy keresztül hét szobán úgy, hogy mindenkinek kiesett a kezéből a toll.

— Mi történt ? — kérdi egyik is, másik is.

Nem maradt más hátra, mint megmondani, hogy Iszjám ur verset ir.

A kíváncsiság nyomban kipödörintett egyet a fiatalság közöl megtudandó, hogy miféle szerencsétlenség érte Iszjámot. hogy ő verset ir és hogy csakugyan ir-e ? Számitó ur számítva közéig Iszjám asztalához és kinyújtja gunármódra a nyakát, hogy oda lásson a fehér papírra, melyen Iszjám ur tolla serczeg.

— Rettenetes, csakugyan vers, — sóhajt fel Számitó ur és meghökkenve behúzza kinyújtott nyakát.

— Uraim jön vissza Számitó ur, — ez csakugyan vers és ezt a verset csakugyan Iszjám csinálja. Planem ne menjen hozzá közel senki mert in flagranti lekapja a fejét, olyan dühös.

Minél nagyobb a veszedelem, annál nagyobb a kíváncsiság. Nemcsak az asszonyokon hanem az erősnek ismert férfiakon is megtörténik ez a gyengeség.

Ne vegye tehát senki rósz néven, hogy ismét megesett egy uron, ki eldobván a tollat, sietett meggyőződni, hogy Iszjám csakugyan verset ir-e? Miután ő kicsiny volt, hogy sikerüljön a rekognoskálás, széket tett Iszjám háta mögé és szemüvegét jól megigazítva felullott a székre.

— Tagadhatatlan, hogy vers, még pedig „Gyöngyikének.“

n