Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-04-28 / 33. szám

Vácz, 1889. vAczi hírlap. Vasárnap, április 28. Ott, hol a Mátra ölén . . .! Pest vármegye északkeleti határszélén Nógrád megyével határos szomszédságban fekszik Versegh község. — Előtte ké­kellik a Mátra, hóval bontott hegylánczo- latával, — keletről nevető rónaság, mely a távoli láthatár kékes ködébe vész, — nyu­gatról hullámos fensik itt-ott váltakozó he­gyekkel : — gyönyörű panorámát tár fel 'előttünk. Maga a község, mely egy szeszélyesen alakult völgy ölén terül el szétszórt há­zaival, m ig-asra nyújtott tornyu szép temp­lomával, e körött a szebbnél-szebb úri la­kokkal s rendezetlenségében is kellemes látványul szolgáló tágas utczáival, — ked­vező benyomást tesz az érkezőre. Mikor először időztem falai között s ez nem is a régen múltban történt, akkor egy sokat mondó hangulat vett rajam erőt, mint az megszokott esni olyan emberen, kinek szive örömmel s boldogsággal tele s kinek még álmait is a mindent megszépítő bol­dogság köde veszi körül. Most meg, hogy legközelebb vitt utam oda felé, ismét egy nem kevésbé kellemes érzést fakasztott bennem az ott időzés. Egy ma már ritkuló ősi erénynek kedvesen ta­pasztalt nyilvánulását nyilt alkalmam él­vezni ... a vendégszeretetet. De nem csak nekem, társaimnak is! Prózai foglalkozás keritett együvé ben­nünket prózai embereket — a községhá­zánál. Négyünket igénytelen község'i jegy- zőkül ért a megtisztelő bizalom, hogy az ottani adófizető polg'árok lelki nyugalmának helyreállitásán fáradozzunk. Azon fordult meg a dolog sora, hogy egy némely korábbi időkből keletkezett pótadó kivetések s lerovások differentiáit végérvényesen leszámolás utján megálla­pítsuk. Kedves főszolgabirónk vezetése alatt ment is a munka gőzerővel, de azért előre­láthatólag napokra terjedő időt igénylő anyag feldolgozása várt reánk. — Mun­kásságunk értéke iránt a falu harczias ér­zelmű magyar népe — amint láttuk - vér­mes reményeket nem igen táplált ; ámde azért bizalmatlanságának jeleit sem arulta el. — Mi tehát csináltuk a magunk dolgát, közbe-közbe megszívlelve „Sándor bácsi-“ nak, a rovancsolás nagymesterének jóakaró tanácsait is, hogy hát: „kiki a maga mester­ségét folytassa !“ Alig vettük észre, hogy ime a harangozó is a maga mesterségéhez látott. Dél volt. Quid nunc? Fejünk ugyan tele volt, — már minthogy a számok rengeteg sokaságával, de hát a gyomor ... a gyomor? Nos alig villanhatott meg agyunkban a tépelődő kérdés, már is megkaptuk a vá­laszt Versegh község legnépszerűbb urának, mentorának, Majthényi István kerületünk szeretett orsz. képviselőjének ajkairól. — Uraim! Önök ma és ameddig köz­ségünkben időznek, az én vendégeim! A ki igazi magyar vendégszeretetet még nem élvezett soha, az előtt hiába festt nők le, hogy milyen az. A leg'kiválóbb leiró tehetség is színtelen képet adhatna róla. De a kinek mint nekünk is, magyaros ven­dégszeretetben már volt részünk itt-ott, ez úttal mégis bevallani kényszerülünk, hogy olyan szívélyes fogadtatásban, minőben ke­rületünk szeretett képviselője házánál sze­rencsénk volt részesülhetni, máshol aligha volt részünk. Hódolattal hajiunk meg a vendéglátó kastély kegyes úrnője előtt, a ki férje ne­mes tetteinek hü társa és részese, a ki há­zának koronája, környezetének védangyala. Kedvesen fogunk visszaemlékezni az ott töltött nehány napra s megfogjuk őrizni a lelkeinkbe rajzolódott nyájas képet derült színeivel, nemesen fenkölt alakjaival. y. l. Apróságok. Mi különbség van Budapest és Vácz között? 1. Ott fényes kivilágítás mellett sem fog­ják el a betörőt; itt: sötét éjjel is meglát­ják (a csendőrök). 2. Ott a seprőgépek verik fel a port; itt: az az egy öntöző kocsi ver fel nagy port, a mit évente egyszer körülsétáltatnak a főutczán. 3. Ott: a hangversenyterem a tapsoktól viszhangzik; itt: az ürességtől kong. 4. Ott: a közönség vágyódik a színházba; itt: a szinház (igazgató) vágyódik a kö­zönség után. 5. De miben nincs a kettő között kü­lönbség? Hogy a rendőrséget itt is, ott is szidják. (Egy elkeseredett rendőr.) Szerkesztői megjegyzés: Közöljük-e nehány megjegyzését egyik rendőrnek a pa- íitas elvének megőrzéséért. Ha a közön­ség szidja a rendőrséget, legalább egyszer hadd korholjon ez is vissza. :i= * * Egy fiatal ember monológja. Nem árulom el, hogy ki volt, de a hangverseny után mondatott el. kínálj pajtás, nem iszom, mert baj lesz.“ (Lapsus linguae, mert baj van.) „Ugyan hány az óra?“ Nem látok jól, de majd fel­mászom az asztalra . . . Ez a Xdl-es, mert eg-yenesen áll . . . de melyik a nagymu­tató ? . . . majd megmérem a papirossal.. . ez az, a Nil-őn áll, hát hol a kicsi ? . itt van a JV-esen . . . most már tudom há­nyat ütött az óra.“ (Talán mi is tudjuk?!) A hivatalos rend. — Vígjáték egy felvonásban. — (Történik egy vidéki városban p. o. Vá- czon. Egyébütt is megtörténhetett. Idő: jelenkor.) Szereplők: Tyéri András gazda és nap­számosai. Reggeli 9 óra: A gazda. Micsoda? Napszámosaim még most sem jöttek el. (Félre.) Akkor alszom tovább, (elmegy s tovább aluszsza az iga­zak álmát.) Reggeli 10 óra. A gazda. (Az ágyban.) Talán már dol­goznak is javában. Úgy teszek, mintha már régen dolgoznám én is s leszidom őket. (Kimegy.) Hej ki van itt? (Nyers hangon.) Senki se szól ? (Körülnéz s nem lát senkit.) (Kitekint az utczára.) Aha ott jön már egyik. No megállj csak. (Dörgés és villámlás a színpadon.) 11 óra. (A kedélyek nyugodtak, mintha mi sem történt volna s a gazda jól végzett munka után csendesen pipál.) nap — díszes cserépkályhában pattogó ha­sábok teszik meleggé. A kályha mellett figyelmes szemlélő egy falba vájt s jól markirozott ajtót is vesz észre. Ez első te­kintetre rejtett útra enged következtetni, de felnyitva egy kamin áll előttünk deszka polczokkal, melyen orvosságos üvegeket, egy-két pouderes skatulát, — finom Blaha Serail pr uderrel — hajsütő vasat lehetett látni. Van ott még egy tégely Creme Pom­padour is, melylyel a reklám szerint, felta­lálónője késő vénségéig meg tudta őrizni leánykori csodaszépségét. Említett hölgyünk — Jolán kisasszony — kit ott hagytunk el, midőn „Én boldog­talan“ felkiáltással szive titkába engedett tekinteni, 25 tavasznak látta már virágát, azonban arcza legalább is 30 évet mutat. Epen nem szép, de a ki különös modorát megszokja, az előtt kedvesnek tűnhetik fel. Alacsony termetű, izgó-mozgó hajlékony testtel. Piczi, de éles szemeivel bájosan tud kacsintgatni. Inkább barnás, mint szőke haját egész simára fésülve hordja — min­den divatos frou-frou nélkül — mely a fej­tetőn kis kontybán fut össze. Aránytalanul nagy kezei hosszú ujjakkal mely ugyan kis termetével ellentétben áll — jó zongo­ristára vallanak. Jolán kisasszony nevelőnői minőségben működött X. ur házában egy festői szép­ségű 16 éves leány mellett, hogy ennek eddig nagy gonddal vitt nevelését befejezze, de különösen, hogy nála az idegen nyelvek gyakorlásában társalkodónői szerepet tölt­sön be. Anna kisasszony — X. ur leánya - a jóság, szendeség igazi példányképe. Gyö­nyörű sugár termettel bir. Szabályosan metszett piczi ajkain rendesen édeskés mo­soly ül. Dús szőke hajzatát majd hátul egy hajfonatban lelógva, majd a fejtetőn fel- tüzve viseli. Anna kisasszonyon egy idő óta búsko­morság vett erőt, melyet ugyan arczárói le­olvasni nehéz, miután, ha nem érzi magát egyedül, vidám kedélyt erőltet. Hiába ő is szívvel bir, mely már bimbójából nyiladozni kezd, hogy mámoros illatárt árasszon szerte. Mért vagyok én oly szerencsétlen! ? Mért kell nekem a tettetés álczáját fel- öltenem, valahányszor anyám vizsgálódó szemei elé megyek ? Hisz 16 éves vagyok én s e kor már szabad akaratot is föltételezhet egy bizo­nyos határig. Nem ! Szenvedek! Hisz érte történik ! Szegény Jenő, ha tudnád: mennyire sze­retlek ! De titkolom, nem szabad, hog'y még most valamit megtudj. Elbeszélésünk harmadik szereplője Jenő, 24 éves fiatal ember, kellő routinnal, de­rült homlokkal. Simára beretvált arczán egy bizonyos halaványság ül, mely érdekességét csak fokozza. Szabályos orra alatt gondozott ba­juszt visel. Öltözete kifogástalan, modora előkelő. Jenő több ízben megfordult X. ur családja körében, mint gyermekkori ismerős. Látszólag a nevelőnő érdeklé őt, azonban szive mindig hangosabban kezd dobogni, mihelyt Anna körében lehet. Édes álmokban ringatja magát, bizonyos zavart- ság vesz erőt rajta, valahányszor csak futó pi lantást vethet reá. Hisz Jenő szive igaz vonzalmával szereti Annát, viszont is szerettetik, habár ezt még nem tudja. Nyilatkoznia még most nem szabad, miután Anna tanuló s ő sem fe­jezte még be véglegesen kurzusát. Mint tyrannus őrködik a 'nevelőnő Anna fölött, különösen az óta, a midőn nehány jelből ítélve tanítványa szivének mélyébe behatolt s abban Jenő képét látta hűen őrizve. Egy délután a nevelőnő valamely család­nál tett látogatásáról érkezvén haza, Jenőt már ott találta a háziasszony és leánya tár­saságában, amint épen egy kellemes bók leb- bent el ajkáról, illetvén vele a kisasszonyt. Éles látásával rögtön felismerte a helyze­tet, tudta jól, miért mondta azt Jenő. Szive

Next

/
Thumbnails
Contents