Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-01-13 / 3. szám

t

Vácz, 1889.

diósnak s felmentvény megadatott. Ennek * Jefejeztével a pénztárnok, ki e tisztet csak 8»888. év végéig vállalta el, lemondván, kö- fifetkezett a pénztárnok választás s pénztár- blokká ismételten is Belényi János válaszig atott meg, ki azt a társulat érdekében el s fogadta, s a kinek eddigi működéséért társulat jegyzőköngyvileg is köszönetét sizavazott. A pénztárnok választás után be- ö 'öltettek az üresedésbe jött választmányi - s számvizsgálói állások s ehez képest a •álasztmányba bekerültek: Hatala György e ;:S Hevér István, számvizsgálóknak pedig r 'negválasztattak : Tóth Ferencz és Zelena 'György. Ezek befejeztével: az 1886. 1887. b s 1888. évi behajthatatlanoknak talált tagági hátrálékok törlendőknek mondattak i i. Kimondatott, hogy a társulatba belépő r, i.ag csak akkor tekintetik a társulatba tény- s-eg belépettnek, ha tagsági diját a beirat- > mzáskor lefizeti. A tagok évi járuléka 2 j 'orintban állapíttatott meg — mely összeg ivnegyedenkint 50 kros részletekben lesz i dőlegesen befizetendő. Végül mennyiben a társulatnak oly tagjai is vannak, kik tag- Mági dij hátrálékban, s mint ilyenek az alapszabályok 6. §-sa értelmében a társulat névjegyzékéből törlendők lennének : ezeknek i közgyűlés tekintettel a pangó malomipar i jzletekre — tagsági dijaiknak lefizethetése r rágett a közgyűlés 1889. évi május hó 1-ig halasztást adott. Ezzel a tárgysorozat ki- nerittetvén— elnök a közgyűlést feloszlatta.

* Piknik. Ácsán 1889. évi január hó 6-án az ev. templomban felállítandó or- ■ róna javára piknik rendeztetik báró Prónay t jábor kastélyában. Kezdete 8 órakor.

:öltők világ-fájdalomnak hívnak. Ha olvasni kezdtem, nem figyeltem oda, ha a hegedü- net vettem elő, még csak fölhangolni sem toltam képes : se ülni, se állni nem tudtam, szóval semmi sem ment.

— Hát majd megyek én !

Odakint gyönyörű idő volt . . . Rágon- ioltam magam, hogy kisétálok az erdő- szélre és járok egyet, hátha felvidulok.

A szomszédfalu alig félórányira fekszik

i odáig is mindenütt erdő mellett vezet az ít. Balra nagy messzeségben hullámzik a /,vetés, jobbra a koronaerdő fái zöldülnek.

Az útról néha letértem s meg-megálltam, rogy egy mezei virágot szakítsak le, miközben már egykedvűen fütyüréztem a nó- :ám, hogy : „A faluban a legárvább én vagyok."

Majd elgondolkoztam életemről és rettenetesen üresnek találtam azt. Mikor megvá- lasztottak. mennyi szép reményt fűztem a ■ falusi élethez ! Igaz, csendes ; sőt nagyon is csendes. Bár volna valakim, a ki e kivált nekem annyira csendes életet egy kissé föl- . vidítaná. Hej ! mintha csak a számomra találták volna ki ezt a nótát! . . .

Ennek a kis virágnak, meg amannak is van párja ; még amott az a bogárka is másodmagával czipel valamit; csak én hordom az életet egyedül.

Sötét gondolataimból egy fehér kendő lobogtatása vert fel, melylyel egy közeli .cserje mögül valaki felém integetett! Gép- szerüleg futottam arra.

Egy gyönyörű szőke teremtés sikoltja el magát előttem, mikor odaérek és tovább hadonáz a kendőjével.

— Hát nem nekem integet a kisasszony ? -----kérdem meglepetve.

— Nem uram ! . . . Egy darázs . . . röpködött fejem körül. Majd megcsípett —-------VÁCZI HÍRLAP.

ról, az előbbi pedig erősen igaz). Az ilyen flastrom olyan mint a czipőn a folt!

Négy ilyen flastrom folt is érdekesitette a czingár ifjút. Az egyik volt az orra mellett jobbra a bajusz felett, a második bal arcza közepén, a harmadik a jobb fül alatt a nyakán, a szakáll pelyhek mellett, a negyedik a bal keze fején. így aztán csak megérdemelte a „Flastrom ur“ megtiszte- lést.

A másik fiatal, ki atyjától balra állott, már nem volt olyan czingár, alacsonyabb volt ugyan vagy két újjal de termetesebb is, szabályos vállakkal, arcza kerekded és piros, mint a rózsa, keverve a nap okozta barnasággal. Kis barna bajusz ; sűrű szemöld alatt két nagy bogár szem ; tartása egyenes, mozdulata katonás, fürge. Szóval, teljes ellentéte a másiknak.

Az apjuk közöttük az ő háromszoros vál- laival, erősen őszülő teli szakállal, hatalmas csizmákban, rövid szűrkabáttal, melyből a sallangós dohányszacskó kandikált egy pipaszár szomszédságában, olyan volt mint két macska között az oroszlán. Moso- lyogva nézte a sok mindenféle kalapot a kirakatban, aztán nevetve olvasá a kalapokhoz tűzött neveket: Gladstone, Bismark, Andrássy, Carnot, Makenzie. — No milyen kell? — tévé végre hozzá kérdőleg fordulván kisebbik fiához.

— Édes papám nekem czilindert vegyen, felelt ez.

— Hát fiam, nem ád neked lámpát a kosztos asszonyod? — kérdi az öreg fiát, mintha nem értené.

— Mit gondol édes apám? Kalapot értek én, czilinder kalapot.

— Hja, vagy úgy! Fiú elment az eszed?

— Dehogy édes papám, az most a divat.

— Különös, — folytatá az öreg ezelőtt 25 évvel, még a szolgabiró se merte föltenni, mert annak a fejéről is leverték volna és most minden diák czilindert hordana.

— De ha divat. Nekem tetszik.

már elkergettem. Én — — — nem láttam önt — mondá bájosan akadozva és leirha- tatatlan zavarral a lányka.

Előttem is nagyon szokatlan volt e helyzet. Én csak azt láttam, hogy valaki egy fehér kendővel engem hivogat és, mert a lányka a cserje mögött állt, csak akkor láttam őt igazán, mikor egészen eléje kerültem oly szép volt, mint az az álom, melyet boldog éjjeleimen láttam csak ; hát nem csoda, ha olyan furcsán, talán ijesztően álltam meg előtte. Eszméletem egy pillanatra eltűnt s úgy éreztem, mintha lábaim a földbe nőttek volna.

— Megbocsásson a — — — kisasszony, ha zavartam ; de én azt hivém — kezdtem beszélni, mert egy ideig ^szótlan állottunk egymás előtt.

— Köszönöm uram, köszönöm -— s fejét kecsesen meghajtva el akart sietni.

Valami titkos sejtelem erőszakolt, hogy ne hagyjam ily gyorsan eltűnni ezt az isteni varázslatot.

— Hova siet ilyen egyedül, ha szabad tudnom ?

— A doktor úrhoz Vészeire — de már ezt csak visszakiáltotta.

— Kisasszony ! kérem ! az ég szerelmére ? ne siessen oly nagyon ! én vagyok a vészeli orvos — kiabáltam utánna futva — Mi a baj ?

— Oh doktor ur ! az Isten hozta önt elém. Csak menjünk vissza hamar; siessünk, az én jó mamám nagyon rosszul van — mondá s hangos zokogásban tört ki.

Elkezdtem vigasztalni; biztositottam, hogy — ha egyátalában lehet — meggyógyítom édes anyját. Erre aztán egy kissé meg is nyugodott.

Útközben elbeszélte Aranka — ez a neve — hogy ö a volt erdésznek Bárczy Sebestyénnek az egyetlene. Apja öt éve már,

— Úgy kezdesz már bolondulni a módi után ?

— A chic megkívánja a jogásztól, hogy divat szerint öltözködjék.

— Ha mindjárt nem is tud semmit, — szól nevetve az öreg.

— Az nem tartozik a dologhoz.

— Hja. Szerintetek az embert a ruhája után becsülik. No, bölcs Mátyás király, mit szólnál ehhez, ha látnád az utódokat ? Hát ha még hallanád, hogyan beszélnek.

— Most ő is úgy gondolkodnék, mint jelenleg minden müveit ember gondolkodik.

— Kit neveztek ti müveit embernek.

— Kit? Hát . . .

— Mondd fiam, hogy magad se tudod. Minden embert, a ki dandyskedik. De ugyan haza mernél-e jönni a falunkba azzal a kö- csöggel a fejeden?

— Miért ne?

— Mit szól majd a Juliska? Iiehehehe . . .

— Nem törődöm én most már Juliskával . . .

— Nem-e? szól csodálkozva az apja. — És neked Ferkó — fordult ekkor a másik komoly ifjúhoz nem kell czilinder?

— En magyar kalapot kérnék.

— Akkor én nem megyek veled a városban végig, — szól a vékony képű ifjú.

— És édes apáddal nem restelesz végig menni az utczán ? O is magyar kalapot, csizmát és bekecset visel. — Szól a komolyabbik.

— Édes apánk már nem fiatal ember. Aztán falun abba a sárba nem lehet úgy öltözködni, mint a városban, igyekezék szavait korrigálni a divatos ifjú.

— Mentségnek elég jól szóltál fiam.

— Nézze csak papám, milyen szép az ilyen czilinder, mutat a kirakatra az ifjabbbik. — Nekem nagyon illik.

— Jól van, kapsz, — mondja az öreg Csizmadia. — Ferkó is kap magyar kalapot.

— Azt kérek, — jegyzi meg Ferkó.

Ezzel bementek a boltba.

Persze itt is, mint mindég fiatalabbik kiVasárnap, január 13.

nogy meghalt s a mamája, ki mindig egészséges volt, ma egyszerre csak roszul lett. A cselédek künn dolgoztak a mezőn s igy ő maga akart értem átfutni. Közben kért, hogy csak gyógyitsam meg a mamáját, mert ő fél, hogy az is meghal.

De hangja, minden szava, mozdulata olyan busán fürge, gyermekesen komoly, kedves volt, hogy szinte kiugrott a szivem úgy vert örömében. Aranyhaja hullámos fürtökben inbolygott szép arcza körül ; égszin szemeiből az ifjúkor virgonczságával a gyermek aggódása sugárzott ki.

Oly boldognak éreztem magam e csacsogó pngyalka mellett, mint akkor, egyszer álmomban, mikor az a tündér biztatgatott. . . Most ébren láthattam.

Hazaértünk.

A mama rosszulléte nem volt veszélyes baj. Mikor elmondtam neki utasításaimat, azt a virágcsokort, melyet az utón szedegettem, odadtam Arankának, hogy tegye vizbe. És megígértem, hogy mire az elhervad a mamája jobban lesz.

Majd a nyakamba ugrott örömében. Hát még mikor pár nap múlva a mama egészen jól érezte magát.

Persze ezután is mindennnap meglátogattam őket.

Én örökké Arankára gondoltam, ők mindennap szívesebben fogadtak . . .

. . . Gyakran kisétálunk arra a helyre, a hol Aranka a darázszsal viaskodott. Azt mondja, aranyba foglalná, ha megfoghatná valahogy, — mert s ezzel vége a naplómnak — természetes, hogy Aranka lett az én aranyos kis feleségem.“

— így már jól van — mond megelégedve a fiatal orvos. — Megyek is hozzá azonnal, meg'kérdem menjünk-e ki darazsat kergetni ? Tóni.

REGÉNY-CSARNOK.

SS úrflak. i

— Humorisztikus regény egy kötetben. —

Irta: Falstaff. 3.

Az arcza csupasz volt még, hanem telis- :eli pattanással, a mire a balga fiatalság rárágja, hogy a vérmességtől van ; pedig a ■ oőrt érdessé, tisztátalanná a rendetlen élet- nőd teszi. A pattanásokat kénytelen a fiatal ‘ i. ember az orra körül flastrommal s ezt ismét 1 érdekesnek találják ezek az ész nélküli vi- < iágfiak, (ez utóbbit erősen képzelik maguk-