Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-04-14 / 29. szám
w ai Vácz, 1889. REGÉNY-CSARNOK. Egy régi kastély. 4. Klára azonban akkorra magához tért volt és könnyebbülten érezte magát ágyában annál inkább, mert férjével egyedül látta magát. Szelíden megfogta férje kezét és arczához szorította, majd homlokát simogatta vele. — Jól esik ez galambom? — kérdé a gróf. — Nagyon jól. Csókolj meg. — Édes feleség'em, — és megcsókolta ar- czát. Nemde jobban vagy? Hála istennek. — Ugy-e Dénes, te is szeretnél lepihenni. Éjfél van. — Engedd meg, hogy itt maradhassak. — Fáradt vagy? — Hol pihenhetnék édesebben Klárám, mint itt melletted? — Kedves Dénesem, — és magához vonzotta, hogy csókjaival elhalmozza. Halványan derengett az éji mécs, mintha elaludni akarna. Szomorúan tekintett a grófné abba a halvány világba, majd elkapva onnan tekintetét a gróf szemeibe nézett, mintha abban szebb és jobb világot keresne, de ezt a tekintetet sem bírta soká, mert az a marczona, barna harczi arcz, most is úgy nézett, mintha ellenséget kémlelne, csak csókjainak tüze és forró ölelései árulták el, hogy szerelme nem lankadott. A grófné látszólag boldog volt, bár a szive nagyon fájt, de bírta titkolni. És talán titkon, némán viselte volna nehéz fájdalmát halálig, ha az a kincsvágyásban telhetetlen gonosz ember őt nem zaklatja. Újra üldözőbe vette ezt a nemes lelket az az emberi lénybe bujtatott sátán, hogy kínozza, gyötörje, megölje. — Méltóságos grófném, — e szavakat a gonosz olyan maró iróniával mondotta, hogy a grófnét a halál verítéke verte, — gondolja méltóságod, az a pénzéhes ispán, ki, mint tudja méltóságod, hogy egyik levelemet elfogta, újra pénzt kér, még pedig húszezer forintot . . . Oh, méltóságos grófném, mennyit megbántam tettemet. Agyon is lőném magam, ha nem volna családom, melyről gondoskodni tartozom. — Nem szabad továbbra is bűntársul szolgálnom férjem ellen. — gondolta magában a grófné. Nem, ne ők áruljanak el engem ! Felfedem szegény jó férjem előtt a valót, és aztán — aztán meghalok! Éjnek idején ismét a kápolnába menekült és imádkozott inkább örök megsemmisülésért, mint lelki nyugalmáért. Mi lehetne édesebb egy bűnbánó asszonynak az örök megsemmisülésnél! . . . Egy szál viaszgyertya égett a boldog- ságos szűz képe előtt, mely a kápolna ol- tári képe volt, és az oltár lépcsőzetén, mely gazdagon hímzett szőnyeggel volt letakarva, fekete öltözetben térdelt a grófné. Halvány arczán nehéz könyek gördültek végig és kezét görcsösen összeszoritva imát rebegett. Ekkor lépett be váratlanul férje. — Klára, — szólitá meg őt halkan, hogy meg ne ijedjen. De a nő egész lelki nyugalommal kelt fel helyéből, mint aki az imából rendkívüli erőt merített. — Parancsolj, — volt az alig hallható válasz anélkül, hogy arczát a Máriaképről levette volna. — Mi visz téged e szokatlan ájtatosságra ? — folytatá férje. — Régen volt szándékom őszintének lenni. — Mi bánt Klára? Beteg vagy? — Beteg vagyok, nagyon beteg, — rogyott térdeire a szerencsétlen nő. — Oh, istenem! — sóhajtott a gróf. — Maradj nyugodtan kérte a grófné és hallgass meg. Nem vagyok én őrült, sem testi beteg, hanem ami bánt azt akarom elmondani, — szólt a sírástól fuldokló grófné.- Mond el, -- bár segíthetnék. — Igen te segíthetsz rajtam : vagy megölsz — Mit hallok? — Vagy megbocsátasz. — Szólj világosabban. Nem értelek. — Én Dénes azért jöttem most hozzád, hogy őszinte legyek, mert oly nemes lelket, mint te vagy, bitorolnom tovább nem VÁCZI HÍRLAP. szabad. Taszíts el magadtól, űzz el, vagy ölj meg, de mást nem érdemiek. A gróf mereven nézett nejére — És hogy ezt megtegye az én kegyes uram, akinek szerelmét idáig bitoroltam, megvallom bűnömet. Bűnhődni akarok bűnömért, mert, ha szenvedni fog testem, lelkem bűnéért, nem lesz kínosabb annál a tudatnál: hogy hazug, bűnös lélekkel bitorlóm annak szerelmét és jóságát, aki a földön a legjobb angyalt érdemelné. Taszítson el édes uram, mert bűnös vagyok, vagy itt a tőr, — és kihúzza kebléből, megmelegedett már szivem mellett, — öljön meg! . . . A gróf eldobja a tőrt és magán kívül beszélt nejéhez. — Nem, nem, az nem igaz ! . . . Nincs isten, ki azt megengedje. Te őrült vagy. — Nem uram, - szól Klára higgadtan. Eegyen nyugodt, legyen férfi; egy rósz asszony miatt ne veszítse el eszét. — Hallatlan ! . . . — Szánom, bánom tettemet, de már késő ! En nagyon szeretlek! . . . — szól fájdalomtól remegő hangon a gróf. -— Istenem, Istenem ! — Ne essék kétségbe, szép és fiatal, gazdag, nagy neve van magának jó uram, kap akár száz ilyent is, mint én voltam! . . . De mi lesz egy rósz asszonyból? Azt mindenki gyűlöli, megveti, eltaszitja és nem jó, ha csak egy sírkő is mutatja helyét, mert arra is átkot mondanak. — Borzasztó ! . . . — Nincs szava hozzám ? Semmi? De lelkében tudom örökre megátkozott már. — Nem ! . . . Hisz a bűnbánónak az isten is megbocsát . . . Talán . . . oh, én nagyon szerettelek ! — Ha szeretett, akkor most is szeret; cfe én nem vártam azt uramtól, ki a háborúhoz szokva nem irtózik a vértől, hogy engem egy pillanatig is tovább életben hagyjon, És azt tekintettem volna legméltóbb büntetésemnek ; — Megölted magadat, — suttogá maga elé a gróf. — És i*nost tegyen uram, ezzel a romba- dőlt élettel, amit jónak lát. Ha azonban abból indul ki, hogy Isten a legnagyobb bűnösnek is megbocsát, úgy legyen könyörületes irántam eltévedett nő iránt, ki nem tudva és nem akarva sülyedett el, mint akinek tőrt állitattak útjába . . . Tudom azt is, hogy nincs bűn, melyért meg- bocsájtást nyerni ne lehetne, de egy férj nejének nem bocsáthat meg soha, ha az hűségét megszegi! Mert nincs áldozat, mely azt az egész életen át egy pillanatra is feledtetni tudná. Nem lehetek tehát többé, akivoltam,habármeghal- n ék azért, h o gy újra annak megszülessem! Éppen ezért küzdöttem sokáig az öngyilkosság gondolatával, de hiába nem tudtam elkövetni. Reméltem, hogy az uram megöl, — hiába ! Meg van az a semmivé vált élet! Visszatartott azonban az öngyilkosságtól a gyermeki szeretet is. melyet tisztességben és becsületben megőszült öreg szülőim iránt érezek! Szeretem őket és az én szégyenem, ne homályositsa tiszta éltüket. Vétkem legyen azért bármily nagy, de nemes leikéhez esedezem, könyörüljön rajtam, ha már életben hagyott úgy, mint könyörülnie lehet. Nem kívánom, hogy szeressen, de ne űzzön el magától, tűrjön meg ezentúl, mint hűséges szolgálóját. A megvetést, melyet irántam érez, viselje titkon, ne tudja senki. En érezzem bár hogyan, eltűröm, mert egyébre érdemes már nem vagyok. — Ekkor megragadta férje kezét és keservesen zokogott.- Ki bűnének végzetes sorsát önaka- ratböl szereti, az könyörületre méltó, — szólott a gróf határozott engesztelékeny hangon. — Nem úgy szeretlek téged Klárám, hogy elég volna ezért meg'halni akár nekem, akár neked. Akit szeretünk, azt nem lehet eldobnunk, mint a férges gyümölcsöt. Nem lehet azt elfelejteni, mint egy álmot. Az igaz szerelem hozzáfüződik lényünkhöz, mindent a világon abban keresünk, annak élünk, azért élünk, azt keresi lelkünk a túlvilágon, mintha isten örökre egyedül sze- relmünkértés szerelmünknek teremtett volna. Vácz, 1889. Nyomatott Mayer Sándor könyvnyomdájában. Vasárnap, április 14. Nincs azonkívül élet sem itt a földön, sem a más világon. Millió azok száma, kiket a sors elragadt ármányos játékban attól akit szerettek, de a szerelem újra visszatér, hogy ott élhessen, ahol szeret! Légy nyugodt, elég erős akarok lenni, hogy úgy megbo- csájthassak, amint szeretlek ! — Légy könyörületes ! — esdett tovább a zokogó grófné. Szeretni folytatá a gróf, mert kárhozatodban sem tudnék rólad lemondani. Olyan volnék, mint a bujdosó, ki messze földön keres uj hazát, de nem talál szebbet a réginél, és csak azért fáj a szive és ez a fájdalom öli meg! — Dénes, Dénes, a te nagylelkűséged, a te határtalan szerelmed szégyenpirt fest elhomályosult világomra. — Szólj Irén, — lelkiismeretedre bízom, — az Isten legyen érte felettünk biró ! Nem akarlak vádolni, nem akarlak átkozni de igaz lelkedre mond meg őszintén, van- e erőd engem igazán szeretni? — Dénes, nem szerelem volt, mi az örvénybe, a bűnbe sodort. — Tehát mi volt az? — kérdé a gróf. — Egy pillanat, melyben elszéditett a félelem s életemet akartam megmenteni, pedig meghaltam ! — Kérem az Istent, hogy megbocsájt- hassak! . . . Méltó büntetés. Másnap a gróf elment vadászával egyedül az erdőbe anélkül, hogy nejének szólott volna. Szótalanul haladtak a helyig, hol a vadász vakmerőségét követte el. — Állj meg itt, — szólt a gróf parancsoló hangon a vadászhoz. A vadász hirtelen elsápadt és merev tekintettel kísérte a tovább menő grófot. — A gróf vagy húsz lépésnyire távozott a vadásztól; itt megállott fegyverével czélba vette őt, a fegyver eldurrant és egy pillanat múlva holtan rogyott össze a vadász, nem is gondolt arra, hogy a kezében lévő fegyverével magát védje. — Alávaló ember, nem érdemeltél egyebet, — szólt a gróf és sietve visszament kastélyába, hogy kiküldje cselédeit és el- takarittassa, de nem a temetőbe, hanem a temető árkában ásatta el. (Folytatása kövétkezik.) Felelős szerkesztő: Dr. Csányijános. Laptulajdonos és kiadó: Scl ierer István. HIRDETÉSEK. Olcsó tűzifa. Hántott tűzifa, főzés és sütéshez különösen alkalmas, méteröle 7 írtért kapható Reiser Henrik rókusztéri faraktárában. Megrendelhető Grünliut Dávid börkeres- . kedőnél (káptalan-utcza.) sorsjegyekre, értékpapírokra, zálogjegyekre, vidéki takarék- pénxtári részvényekre, tokáré Sí pénztári betét - könyvecskék re , takarékpénztáraknál elzáS ogositott érték papirokróI szóló létéi jegyekre, arany és ezüst pénzneinnekre bármily összegig olcsón ad LÖRY J. *-* toank-üzlete
