Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-04-07 / 27. szám
«■ttv »UPT? Vács, 1889. III. évfolyam. 27. sz. Vasárnap, április 7. VÁCZI HÍRLAP m, szerkesztőség: H£LYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. KIADÓHI¥rAI’ Váczon, Duna-sor, 587. sz. (Ide Váczon, Külső-sor küldendők a lap szellemi részét r , ..................... küldendők az elől illető közlemények.) Megjelenik hetenkint kétszer: vasarnap és csütörtökön. hirdetési dijak és h — ELŐFIZETÉSI ARA: Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel: egész évre <» frt, fél évre It frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szám ára : 10 kr., csütörtöki 5 kr. Kapható: a kiadóhivatalban; Deutsch Mórnál (városház épület) és Neumann Manó sáros utczai vegyes kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. HIRDETÉSEK: Jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. — Njilt-tér: sora ISO kr. Bélyeg-illeték: minden beigtatásnál ItO kr. A nyugta- bélyeg külön fizetendő. Előfizetési felhívás ti „Váczi Hírlap“ III. évfolyamának II. negyedére Lapunk mai számával újra ajánljuk magunkat szives olvasóink figyelmébe. Olvasóink meggyőződhettek a múlt évnegyedben is arról, hogy programmunklól hajszálnyira sem tértünk el. Pártatlanok maradtunk mindig és ezen pártatlanságunkat nem is fogjuk feladni továbbra sem. Most midőn az új évnegyedben újra ki kell fejteni programmunkat, csak eddigi működésűnkre utalunk, a melylyel reméljük szives olvasóink bizalmát teljes mértékben kiérdemeltük. Iparkodni fogunk továbbra is megtartani ezen megtisztelő bizalmat s magunk részéről mindent elkövetünk, hogy közleményeink eredetisége tudósításaink megbízhatósága által nélkülözhetetlenné tegyük lapunkat. Tárcza rovatunkat városunk legjobb erői látják el s regény csarnokunkban is r válogatott elbeszéléseket s regényeket fogunk közölni továbbra is. Lapunk terjedelme továbbra is ugyanaz A „Váczi Hírlap“ tárczája. Az öreg emberek. — Német dal. - Látnom legkedvesebb nekem Megőszült fürtöket S ha olykor egy elémbe jön, Mindig örvendezek. 4 Becsülöm én az öreget, Mint Isten templomát; Az áldás templomból s az ősz Embertől szármáz’ át. Az Ur, bár mindenkit szeret, Ki éltet nyert tőle, Legjobban mégis azt, kinek Békén telt élete S kezébe vesz ezüst havat, Világost, mint a hold S hinti fejére, a mely ott: ősz hajjá vál’ legott. S ha ilyet lát meg a szemem, Kinek ezüst fején, A mint bemegy a templomba, Kalaphoz nyúlok én. Miként magas hegynél, lep el A félő tisztelet, Mert nagy hegy s ó'sz ember vagyon Menyhez legközelebb. Az ifjúnak becsülni kell A tisztes véneket. Amig szavuk nem káromol Istent és menyeket . . . Becsülni hát az öreget, Mint Isten templomát. Az áldás templomból s az ősz Embertől szármáz’ át! Víz Zoltán. marad. Ha azonban sikerülni fog elérnünk azt, hogy előfizetőink szaporodlával anyagi veszteségünket kipótolhatjuk, úgy a csütörtöki számot is ugyanoly terjedelemben fogjuk nyomatni, mint a vasárnapit. Azon reményben, hogy olvasóközönségünk továbbra is részesítem! anyagi támogatásában, vagyunk Váczon, 1889. márczius hó 31-én Dr. Csányi János Scherer István felelős szerkesztő, kiadó-lciptulajdonos. Rendőrségi mizériák. II. A társadalom alkalmazottjai minden tekintetben kell, hogy megfeleljenek a társadalom igényeinek, de viszont elkerül- hetlenül szükséges, hogy róluk is kellőképen gondoskodva legyen. A mai társadalomnak éppen ez a jellemző sajátsága, hogy többet követel, mint a mennyit követelése fejében nyújt. Bármerre tekintünk, bármely állást veszünk is figyelmünkbe, ugyanezt tapasztaljuk. Mindenütt a képzettség magasabb fokát követelik s mindenütt ellhalgatják azt, a mi az élet sava és nélkülözhettem Egyszerű töi'ténet. Elhunyt barátnőm levele után. Egy hosszú novemberi estén íróasztalom fiókjában keresgélve, véletlenül kezembe akadt egy fakó szinü, piros szalaggal átkötött levélcsomag. Az idő megsárgította a papirt s a tinta is halovány szint mutatott. Régen, húsz év előtt voltak Írva e sorok. Felejthetlen jó barátnéni szenvedéseit rejtik magukban az elavult, megsárg'ult levelek. Könnyezve nyitottam fel a csomagot s eszembe jutott a múlt. E levél írójával együtt nőttünk fel hat éves korunktól fogva, testvériesen, odaadó- lag szerettük egymást, megosztva minden örömünket, bánatunkat egyaránt. Az idő meg'érlelte barátságunkat, de a sors, mintha irigyelte volna boldogságunkat, elszakított egymástól a legfogékonyabb korban és hosszú, örök időre. Sohasem találkoztunk, csak levélileg* közlekedtünk egymással. levélváltásunk sűrű volt, de egyszerre megszakadt. Egy évig- nem érkezett válasz azon levelemre, melyben eljegyzésemet, férjhez- menetelemet és végtelen boldogságomat írtam meg' Olg'a barátnőmnek. Végre hosszú várakozás után megkaptam sorait. A legnagyobb csodálkozással olvastam ezekből, hogy már egy éve él a p.-i zárda falai között, mint apáczajelölt és néhány nap óta, mint felesketett. Okát kérdeztem s evvel hosszú, rendes levelezés kezdődött meg köztünk. Előttem feküsznek levelei, miket tiz év alatt irt s elolvasva azokat könnyek ülnek szememben. kelléke ... a fizetést. Az mindig a régiben marad, bár az állás követelményei évről évre szaporodjanak is. így vagyunk városunkban is. Nem czé- lom ezúttal kimutatni minden hivatal keserűségeit, csak a rendőrségeinket illetőkben volna néhány szerény megjegyzésem. Akárhányszor tekintek el a városház kapuja elölt — pedig utam mindennap arra visz — ismerős arczokat nem találok az esetleg künn álló rendőrök között. Rövid időközökben, mikor már egyikhez, másikhoz hozzá szoktam volt, változik az arczkép s ismét csak idegen arcz áll előttem. E gyakori változások nem válnak rendőrségünknek előnyére. S mi e változások oka? Részben az is, hogy oly csekély díjazás mellett, annyi munkát és szaladgálást nem végeznek el, a mennyi nálunk van, tekintve azt, hogy rendőrségünk száma vajmi kevés. De azért tovább megmaradnának, ha volna reményük, hogy valamikor jobb ■ fizetést is kapnak. így azonban más téren keresik a biztosabb existencziát. Innen van az, hogy öregebb, tapasztaltabb rendőreink nincsenek, a kikre a néha előforduló kényesebb Szegény barátnőm, mennyit szenvedett, míg a jótékony halál örökre lezárta szemeit, azokat a szép szemeket. Keserű csalódás érte fiatal korán, de szóljon helyette levele, melyben maga irta le P. 1866. október 6. Szeretett Barátnőm! Egy éve már, hogy nem volt kezemben toll. Egy éve, hogy nem feleltem kedves leveledre. Nem voltam képes.’ Még nem rég ért a csapás, mely boldogtalanná tett s nem voltam elég erős, hogy azt neked, elmondjam. Most már nyugodtabb vagyok. Elmélázom a múlt felett, eszembe jutnak a gyermek-évek. Miért is nem maradhattam mindig az? talán még most is bírnám azt, a mit „boldogságnak“ neveznek. Még nem nagyon régen volt az, mikor kebledre öleltél engemet, a pajzán serdelü leánykát, tele szép reményekkel s ma már csak a remények romjain tévedez gondolatom. Még akkor rózsaszínű volt az élet fiatal lelkem előtt, bár ne kellett volna soha megismernem annak sötét pontjait, talán most én is olyan „boldog“ volnék, mint te, kedves barátnőm. De nem mindenkinek adatott meg ez s én megnyugszom. Oh barátném, csak a múltat tudnám feledni. Kedélyem közönyös minden iránt, csak akkor érzem, hogy van bennem egy szikrája az életnek, ha kedves levélkédet olvasom. De van idő, mikor nem tudnám elviselni más boldogságának tudatát s ilyenkor egyszerű tölgyfaasztalkámon hever leveled, V
