Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-03-31 / 25. szám

valók, valamint az is, hogy az osztrák államvaspálya vonalán drágán utazunk.

Pedig utazhatnánk — az osztrák állam vaspálya társaság kegyes jó voltából — olcsóbban is; a nélkül, hogy a társulat bármit is koczkáztatna. Sőt merem állítani, hogy a menetjegyek árainak leszállítása által a társulat nyerne.

Nézzük csak!

Mennyit veszítene a társulat s mit nyerne, ha az árakat mérsékelné?

Vácz városának 14 ezernyi lakosa között van igen sok, ki egyik-másik ünnepvasárnap, vagy olyan napon, midőn sza-, bad’ideje engedi Budapestre rándulna, ha menettérti jegy ára mondjuk egy II. osztályú kocsiban 1 írt 50 król 60—70 kra, egy III. osztályú kocsiban 1 írtról 40—50 krra szállíttatnék le.

A leszállításnál veszítene egyenkint 70—50 krral a társulat; ez tény.

És ezzel szemben mit nyerne? Igen sokat. Anyagilag megnyerné a mérséklés által okozott veszteséget, sőt ennél többet, mert mig az ily drága menetjegyek mellett csak az utazik és csak akkor, ha elodázhatlan teendője van Budapesten, addig az olcsóbb menetjegyek mellett az is utaznék, a kit Budapestre nem a szükségesség visz, hanem ki Budapestre, hogy úgy mondjuk csupán berándúlni kiván.

Utaznék az is 5—6-szor az olcsó menetjegyek mellett, ki a mostani árak mellett egyszer egy évben megy Budapestre s igy a mit a társulat veszítene az árak leszállításánál, kétszeresen megnyerné ugyanazt a veszteséget az által, hogy több utas gyakrabban utazna, miből több mérsékelt menetjegy ára folyna be a társulat cassájába.

Annak a fütött maschinának pedig —

Vácz, 1889.

tízig mi hírrel, mi kéréssel jönnek hozzá Azután meglátogatta az ő árváit a kiknek ő mindene volt. Azoknak az édes szülőik bizonyára áldást imádkoztak az ő fejére, mert Edus bácsi annyira szivén hordta ügyüket, mint jó lelkész a vallás vigaszát. Ha tűz volt a városban, ott volt ő elsők közt a vész színhelyén és praktikus józan tanácsaival nagyon sokat segített idejekorán még a bajon.

Öt csak akkor és ott lehetett igazán megítélni a holbaj, csak ott és akkor volt ő igazán elemében, ha embertársain segíthetett.

Nemes jó szivének az ő tettei voltak legmarkánsabb bizonyítékai.

Mért szűnt meg az ilyen korán dobogni? Miért?! . . .

Tini néni unokaöcscse.

Persze, a kinek unokaöcscse van, az köny- nyen beszél. Ida még fiatal, akkor van legalább egy udvarlója, a ki köteles bókokat mondani, köteles a korcsolya szíjat erősebben megszorítani, gardíroz az utczán s viszi a divatkereskedésben bevásárolt csecsebecséket. Ha öreg, akkor van valaki, a ki hízeleg neki s ennek a fejében . . . eltünteti az élére rakott ezüst forintosokat. (A nagynénik zsugoriak, de nem az unokaöcs irányában). Ennek az urfinak minden szabad, csak meg kell szólalnia édeskés hangján : Ivedves,

szerintünk — egyre megy akár üres kupékat vonzol maga után, akár pedig olcsóbb menetárak mellett: utasokat.

S a társulatnak? annak nem mindegy. Üres kupé : semmi jövedelem ; olcsó utas mégis: valami.

De nyerne a társulat az anyagiakon kívül egyebet is; megnyerné egy város lakosságának háláját, köszönetét s ez lenne a társulatnak erkölcsi nyeresége s hisszük, hogy ez is talán csak valami értéket képvisel a társulat előtt.

Elmondottuk a fentieket, abban a jó hi- szemben, hogy indokolt panaszunk az illetékes helyen meghallgattatik, annál is inkább mert a társulat, mely a vele versenyző Dunagőzhajózási társulatban amúgy is erős versenytársat bir, utasait — különösen nyári idény alatt — csak úgy lesz képes megtartani, ha az utazást az árak mérséklése által teszi könyebbé a vasúton.

*

VÁCZI hírlap. ___

Irodalom, tudomány, művészet és politika.

(R. F.) Lehet, hogy ezért a czikkért nekem is jár majd valami autodafé, mert a ki nálunk az úgynevezett közhangulat ellen szól, az stante-pede a hazaellenesek, ha nem mindjárt a hazaárulók listájába kerül. Már pedig én mégis szólok egy-két szót, úgy mint e lap hasábjain lehet. Szólok pedig az ellen a közhangulat ellen, mely nálunk piaczon, korcsmában, kávéházban, iskolában, hivatalban, műhelyekben, boltban, névestélyen, disznótorban, szóval mindenütt nyilvánul, a hol két ember találkozik, a mit úgy hívnak, hogy politika. Annak irányáról nem szólok, hanem annak helyességét már mégis legalább száz esetnél kilenczvenben kétségbevonom. Csak úgy hir és hallomás után indul a legnagyobb része a pulitikusoknak s politikájuk

jó, ^gyetlen, édes, aranyos Tini néni ! . . . Csak a hízelgés húrját kell megpendítenie s a nagynéni örömtől áradozó szive, még ha százszoros lakat volna is rajta, megnyílik s önti a dicséreteket s keze osztja a forintokat.

Laczi barátom ilyen szerencsés gyerek. Van neki egy se öreg, se fiatal nagynénje. Kétszeres előny, mert udvarló és hízelgő szerepét játszhatja egyúttal s igy kétszeresen pumpolhatja (diák műszó) a drága, aranyos stb. stb. Tini nénit.

Megfelel derekasan mind a két kötelezettségnek, a mit abból gyanítok, hogy sohasem tanul az órája „francziául“ (soha sincs zálogházban).

Laczi barátomnak van mindig pénze. Ha valakinek a téli kabát századik kiváltásának megünneplése végett szorul az erszénye s nem akarja, hogy a „száz“ jubileum költségei nem a „százegyedik“ becsapásnál adott előlegből kerüljenek ki, okvetlen hozzá fordul s soha sem csalódik.

Laczi kisegíti pillanatnyi zavarából s sohasem kér kamatot. De azt kiköti, hogy az ünnepélyen ő presidealjon s az első „hivatalos“ tósztot ő mondhassa.

Ideális fiú ő s rövid idő múlva ő is „jubilál.“ A századik tósztjára készül s ezt méltóképen akarja megünnepelni.

99-szer érte már az a szerencse, hogy a fiatalok estéjén, hol „erős“, hol „közepes“ hatást keltett tósztja s ennek örömére jó

Vasárnap, márczius 31.

csak pletyka legtöbbnyire. Egy másik nagy rész olvas, de meggondolás, megfontolás nélkül, — csak azt, a mi neki tetszik, a mi a szája izének megfelel. így aztán egy nagyon kis százalék marad, mely helyes betekintést igyekszik szerezni és szerezhet a politikai világba, a mihez természetesen előképzettség, idő, sőt pénz is kell. A nagy tömeg tehát a politikában csak azt keresi, a mi neki megfelel, a mihez szokva van, indokolás és érvelés nélkül.

Hanem azért nálunk mindenki politizál, boldog, boldogtalan. Az estélyek tele vannak tosztokkal. Ha három ember összejön, biztos, hogy legalább egyik a másik kettőt felköszönti, magasztalván bennük a politikai elveket. .Szóval egy hatalmas politizáló ország vagyunk és egyébbel nem törődünk.

Azért járunk aztán hátul az irodalom és művészetek dolgában. Azért kénytelenek művészeink képeiket, szobraikat ect. előállítási áron eladni, mert azok, a kik esetleg vásárolhatnának, alig méltatják figyelemre. A születési aristokratia kevés, a pénzaris- tokratia közömbös legalább, ha nem fösvény. A könyvkiadók állványai is megtelnek szebbnél-szebb, hasznosnál-hasznosabb könyvekkel. Nem mernek vállalkozni uj kiadásokra, mert úgy sem kell az ördögnek se.

Kicsiny azok száma, a kik irodalmi munkákat olvasnak, legfölebb a mit egy-egy vándor colporteur sóz a nyakukba füzetenként húsz krajczárjával. Tiz füzet után hat elegáns, finom porczellán teás csésze jön jutalom fejében. Ezek a csészék megteszik a hatást: meg lesz véve a rémregény. No a városban itt-ott van egy kicsiny, de nagyon kicsiny könyvvásárló publikum. És itt is, ha vesz valaki egy könyvet, olvassák addig kézről-kézre, mig az a szegény könyv egészen szét nem hull. Családi könyvtárak — mondhatom — teljesen hiányzanak. Menynyire elfogott a csodálkozás, mikor mint diák Poroszországban, Csehországban az Érczhegységben, hol szegény a nép, sőt

eleve gondoskodik arról, hogy a 100-adik- nál ő legyen a nap hőse.

Csak egy dologgal nem volt tisztában. Saját estéjén nem köszöntheti fel saját magát. Pedig hát ez a fődolog. Mert hiszen 99-szer sem magamagát köszöntötte fel, hanem az est hősét.

Sokáig töprenkedett magában, hogy mi módon lehetne a dolgot úgy kiegyenlíteni, hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon. Hogy ö mondja az első tósztot s még sem magamagát dicsőítse benne.

Végre megszületett a „jó“ gondolat. Azért tettem zárjel közé a jót, mert hát a végén csattan az ostor s ki tudja, hogy nem szívesen temette volna-e el a mi kedves barátunk eme jó gondolatot az örök feledé- kenység sötét és sűrű fátylával, sem minthogy a napvilágra hozta, hosszú vajúdások után s nem éppen saját megelégedésére.

De hát lássuk, mi történt tulajdonképen.

Mikor készen volt a szépen-kidomborodó estély programmja, leült és az ő kedves barátait, kik már annyi „csöröghi“ elfogyasztásán közreműködtek, vacsorára hívta rneg*.

A meghívó imigyen •hang'zott: „Van szerencsém az kedves és elválhatlan barátaimat folyó hó 18-án tartandó ünnepélyes összejövetelre tisztelettel meghívni. Az ösz- szejövel tárgya: két sült mala ez és J/4 hl. csöröghi fehér bor. Czélja: a századik tósztnak elmondása. Tisztelettel maradván Vig Laczi.“